HÍREK
A Rovatból

„Ha egy fülöp-szigeteki takarítónőt megkérsz, hogy söpörjön fel, de nem adsz neki seprűt, akkor nem kér egyet, hanem kézzel összeszedi a hulladékot”

A távol-keleti dolgozókat azért szeretik kifejezetten a magyar munkaadók, mert sohasem panaszkodnak.


Egyre több vendégmunkás érkezik a Távol-Keletről, novembertől pedig tovább egyszerűsödik az alkalmazásuk a kormánnyal erről külön megállapodást kötő cégeknél. A vállalkozók kényszerítették ki, hogy még többen jöhessenek, mert nincs olyan magyar, aki olyan körülmények között akarna dolgozni, mint a több ezer kilométerről érkezők - írja a Válasz Online.

„Három hete bíztunk meg egy kinti toborzót, hogy szerezzenek egy gyárba munkásokat, konkrét feladatra. Ennyi idő alatt 180 főt válogattak le, tehát meg is szűrték őket alkalmasság és motiváció szempontjából. Szólnunk kellett, hogy álljanak le, ennyi ebben a körben elég lesz” – mondta a portálnak a toborzásról az egyik munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég vezetője.

A vendégmunkások aktív toborzásából politikai ügy lett, miután az ellenzék egyre többet foglalkozik a témával.

Az iparágban dolgozók közül többen arról beszéltek, hogy a kormány azzal szeretné enyhíteni a vendégmunkások körüli társadalmi és politikai feszültséget, hogy a rendőrség soha nem számol be róla, ha bűnügyekbe keverednek.

Példaként egy augusztusban történt esetet hoz fel, amikor két Győrben lakó kirgiz vendégmunkás Mosonmagyaróvárra látogatott az ott dolgozó kirgiz nők szállására. A két férfi az este folyamán egymásnak esett, egyikük egy csatornafedéllel leütötte a másikat. A környéken az is elterjedt az eset után, hogy meg is halt, a rendőrség csak annyit közölt a portál megkeresésére, hogy életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyomoznak ebben az ügyben, ennél bővebb tájékoztatást azonban nem adtak. A Válasz Online szerint az ehhez hasonló esetek nem jelennek meg sem a helyi, sem pedig az országos sajtóban és rendőrségi közleményt sem adnak ki róluk.

Az iparágban arról is beszéltek, hogy tévhit, miszerint a vendégmunkásokkal spórolnak a munkáltatók. Évente nagyjából 1 millió forint/fő költségük van a fizetésükön felül a munkaadóknak, ezt a plusz költséget azonban vállalniuk kell, mert nincs magyar, aki dolgozna helyettük.

Azok a munkakörök ugyanis, amelyekre ázsiaiakat hoznak be, egyáltalán nem vonzók a magyarok körében. Sokszor négy műszakban végeznek komoly összpontosítást igénylő, nem egyszer kifejezetten nehéz fizikai munkát, egy 8 órás műszakban ráadásul jellemzően csak egyszer 20 és kétszer 10 perc pihenőidőt kapnak.

„Ez már nem vonzó az európai embernek, sem Nyugaton, sem itt. A magyarok ha el is végeznek ilyet, akkor inkább Németországban, jóval magasabb bérért” - mondta egy HR-es, aki szerint a frissen belépő magyarok 30-40 százaléka az ilyen munkahelyekről egy éven belül kiesik, mert vagy ők mennek el a stressz miatt, vagy pedig kirakják őket, mert alkalmatlanok. Ezzel szemben a két évre idehívott távol-keletiek több mint 90 százaléka kitölti a szerződését.

A távol-keleti dolgozókat azért is szeretik a munkaadók, mert sohasem panaszkodnak.

„Ha egy magyar sofőrnek azt mondod, hogy érjen a kamionnal egy óra múlva Párizsba, akkor felháborodik, vagy kiröhög, hogy ez lehetetlen. A távol-keleti sofőr is tudja, hogy nem ér oda ennyi idő alatt, de szó nélkül elindul és szorong, hogy nem képes teljesíteni a feladatot. Ha egy fülöp-szigeteki takarítónőt megkérsz, hogy söpörjön fel, de nem adsz neki seprűt, akkor nem kér egyet, hanem kézzel összeszedi a hulladékot”

- mondta egy munkaerő-kölcsönző.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghívnák Zelenszkijt Moszkvába, Putyin a biztonságát is garantálná, de van két kemény feltétel
Jurij Usakov, a Kreml tanácsadója jelezte Oroszország készségét a legfelsőbb szintű párbeszédre. A bejelentés a február 1-jére tervezett orosz–amerikai–ukrán tárgyalás előtt érkezett.


Meghívná Moszkvába a Kreml Volodimir Zelenszkijt, és garantálná a biztonságát egy esetleges csúcstalálkozó erejéig. Ennek azonban két feltétele van: az egyeztetést alaposan elő kell készíteni, és kézzelfogható eredményt kell céloznia. Az ajánlat azután hangzott el, hogy januárban Abu-Dzabiban már tárgyaltak az orosz, amerikai és ukrán delegációk, és a felek a következő, február elsejei háromoldalú megbeszélésre készülnek.

Jurij Usakov, a Kreml tanácsadója kijelentette,

ha az ukrán elnök készen áll a személyes találkozóra, az orosz fél meghívja őt Moszkvába

írja az UNN orosz sajtóhírek alapján. A tanácsadó Andrij Szibiha ukrán külügyminiszternek arra a nyilatkozatára reagált, amely szerint Zelenszkij kész a tárgyalásra.

„Szeretnék néhány szót szólni arról a kijelentéséről, miszerint Zelenszkij kész találkozni az orosz elnökkel. A kérdés nem új számunkra, és többször is megvitatásra került Vlagyimir Putyin elnökünk és Trump amerikai elnök közötti telefonbeszélgetések során. És ezeken a beszélgetéseken Trump azt javasolta, hogy fontoljunk meg egy ilyen lehetőséget. És a mi megközelítésünk, úgy tűnik, meglehetősen logikus, és Putyin többször is érintette ezt a témát az újságírókkal folytatott kommunikáció során” – mondta Usakov.

A tanácsadó hangsúlyozta, Oroszország nem utasítja el a legmagasabb szintű kapcsolatfelvételt, de két kulcsfontosságú feltételt szabott.

„A megközelítés lényege pedig az, hogy soha nem utasítottuk el és nem is utasítjuk el az ilyen jellegű kapcsolatfelvételt.

A lényeg az, hogy ezek a kapcsolatfelvételek jól elő legyenek készítve – ez az első. Másodszor, konkrét, pozitív eredmények elérésére kell irányulniuk.

És az elnökünk is, többször is újságírókkal beszélve, azt mondta, hogy ha Zelenszkij valóban készen áll egy találkozóra, akkor kérjük, hívjuk meg Moszkvába, és egyúttal biztosítjuk, garantáljuk a biztonságát és a munkavégzéshez szükséges feltételeket” – közölte Jurij Usakov.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Megint hazudott” – a roma elnök szerint Magyar Péternek csak a Tiszás cigányok véleménye számít
A Magyarországi Romák Önkormányzatának elnöke élesen bírálta Magyar Pétert a találkozó lemondása miatt. A vita Lázár János kijelentése után robbant ki, miután az elnök elfogadta a miniszter bocsánatkérését.


„Megint hazudott, nem kezdeményeztem semmilyen szervezkedést arra vonatkozóan, hogy videót készítsenek róla, annyira nem sztár Magyar Péter, hogy videó készítésével kínozzuk magunkat” – reagált a Telexnek Aba-Horváth István, a Magyarországi Romák Önkormányzatának elnöke arra, hogy a Tisza Párt elnöke szerdán visszalépett a vele tervezett találkozótól.

Magyar Péter a döntését azzal indokolta, hogy a szervezet nem szólította fel lemondásra Lázár János minisztert a nagy vihart kavart, cigányokkal kapcsolatos megjegyzése után. Emellett hivatkozott egy videóra is, amelyen állítása szerint az önkormányzat vezetői arról beszélnek, hogy a találkozót fideszes propagandacélokra akarják felhasználni, és megrendelésre készítenének róla felvételt.

„Ez csak kifogás, nem is akarta a véleményünket megismerni. Elég neki a Tiszás cigányok véleménye, ez pedig nem egyenlő a magyarországi cigány közösséggel”

– válaszolta a lap megkeresésére Aba-Horváth István, aki hozzátette: a Facebookról értesültek arról, hogy Magyar Péter lemondja a találkozót. Az elnök a videóval kapcsolatos vádakat is visszautasította. „Visszautasítom, hogy a Fidesz vagy Sztojka Attila bármikor arra kért volna minket, hogy készítsünk ilyen tartalmú videót. Ez egy szaftos magyarázat, amely nélkülöz minden valóságalapot.”

A Tisza Párt egy hosszabb Facebook-videóból származó részletet küldött el a sajtónak, amelyben Aba-Horváth István arról beszél, hogy Magyar Péter, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként kereste meg őket kapcsolatfelvétel céljából. A párt a 14:15-körüli kezdődő részt úgy értelmezte, hogy a találkozót propagandacélokra akarják felhasználni. Aba-Horváth István arról beszél, hogy szeretné, ha Magyar Péter meggyőzné őt arról, hogy a Tisza Párt döntései, jelöltjei jók lesznek a magyarországi cigányságnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péterék akcióba kezdenek: 1000 kistelepülésen terjesztik Lázár János romaügyi kijelentéseit
A Tisza Párt elnöke nem hagyja annyiban a miniszter botrányos szavait. Szerinte mindenkinek tudnia kell, mit gondol a kormány a romákról.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 28.



Magyar Péter a Facebookon jelentette be, hogy pártja akcióba kezd Lázár János romaügyi kijelentései miatt. A Tisza Párt alelnöke szerint

„1000 kistelepülésre juttatjuk el hangosbemondón és szórólapokon Lázár János romáknak szóló üzenetét.”

A politikus posztjában arra kérte a követőit, hogy segítsenek, hogy – mint fogalmazott –

„mindenki megtudja, mit gondolnak Orbánék a romákról”.

Lázár János korábban egy balatonalmádi lakossági fórumon a migráció elutasítása kapcsán a magyarországi cigányságot a „belső tartalékok” között említette. A kijelentés széles körű felháborodást váltott ki, a Magyarországi Romák Országos Önkormányzata (MROÖ) pedig közleményben kért pontosítást a kormánytól. Lázár János néhány nappal később nyilvánosan bocsánatot kért azoktól, akiket a megfogalmazása megbántott.

Magyar Péter a fórumról készült részlet megosztása után Lázár János közéletből való távozását követelte. A Tisza Párt vezetője egyeztetést tervezett az MROÖ-vel is, amit azonban később lemondott, arra hivatkozva, hogy birtokába jutott egy felvétel a találkozó „propagandacélú” felhasználásáról. Erre Aba-Horváth István, az MROÖ elnöke úgy reagált, hogy ez csupán kifogás, és tagadta, hogy létezne ilyen videó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Új pizzérialánc Magyarországon: a Dodo Pizza, egy orosz óriás szállja meg az országot
Az orosz Dodo Pizza a Pizza Me-vel karöltve készül letarolni a magyar piacot. A következő tíz évben akár 30 éttermet is nyitnak.


Az orosz alapítású Dodo Pizza, a világ egyik leggyorsabban növekvő pizzérialánca Magyarországot választotta következő európai célpontjául. A cég a hazai Pizza Me-vel kötött mesterfranchise-megállapodáson keresz tül lép a piacra - írja a 24.hu.

A közleményük szerint a közel 10 milliós lakosság és az ide látogató évi mintegy 15 millió turista vonzó célponttá teszi az országot. A magyar piac kifejezetten erős a házhozszállításra és digitális rendelésre összpontosító üzleti modellek számára, amelyre a Dodo Pizza globális stratégiája is épül.

A tervek szerint az első három évben legalább 10 étterem nyílik, a hosszabb távú cél pedig akár 30 egység kialakítása tíz éven belül. "A terv szerint az első nyitások idén ősz előtt várhatók" – közölte Dmitrj Szolovjev, a Dodo Brands vezérigazgatója.

A Dodo Pizza 2011-ben, az oroszországi Sziktivkarban indult, és mára több mint 1590 éttermet üzemeltet 27 országban Európában, Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten. A cég a szomszédos Romániában, Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában is jelen van, így éttermeik száma alapján a világ 10 legnagyobb pizzamárkája közé tartoznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk