HÍREK
A Rovatból

Gyurcsány Ferenc: „Orbán Viktor náci politikus”

A DK elnöke szerint a kormányfő „a magyart fajnak, kiválasztottnak, felsőbbrendűnek tekinti”.


Újabb értekezést tett közzé csütörtök délelőtt Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a bejegyzésében arra a következtetésre jut, hogy Orbán Viktor náci politikus.

„Utat talál? Utat téveszt? Megy? Sodródik? Vezetik? Jó vagy rossz irányba?”

– kezdi a bejegyzését az egykori miniszterelnök, aki szerint a nemzeti politika legnagyobb kérdése, hogy hova tart a nemzet.

Gyurcsány ezután Fukuyama, Huntington és Harari műveire utal, majd olyan kérdéseket feszeget, hogy:

  • A többi nemzettel közös, vagy külön utat járunk?
  • A hagyományt ötvözzük a holnappal, a nemzetet az egyetemes emberiséggel?
  • Lehet-e magyarnak lenni európaiként, európai embernek lenni, közben felelősséget viselni az egész emberiségért?

    A DK elnöke szerint Orbánnak nincs mondanivalója az egyetemes emberi fajról, Isten népéről.

    „Miközben tudja, hogy a magyar is kevert világú nemzet, mint mindegyik, de mégis: náci módon magyar különlegességről, kiválasztottságról beszél és így cselekszik” – fejti ki a politikus.

    Végül Gyurcsány Ferenc arra jut, hogy Orbán náci politikus.

    „Mert a magyart fajnak, kiválasztottnak, felsőbbrendűnek tekinti, magát pedig az emberi világ feletti létvaló kiválasztottjának. Politikai szörny, mentálisan beteg.”


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
    A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


    Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

    A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

    A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

    A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

    A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

    Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
    Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


    Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

    A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

    „Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

    – fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

    A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

    „Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

    – mondta a sikeres beavatkozásról.

    Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

    A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

    „A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

    – mondta.

    Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

    Via Blikk


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
    Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


    Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

    A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

    A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

    A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

    Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Fotók – Kiadós jégeső verte el Vas megyét: volt, ahol annyi esett, hogy fehér lepel borította a kerteket
    Szerda este egy heves zivatarrendszer haladt át az országon, jelentős csapadékot hagyva maga után. Míg az ország keleti felén a víz hömpölygött az utcákon, Vas megyében és a Balaton környékén jég hullott az égből.


    Szerda késő este egy heves zivatarrendszer robogott át az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt és látványos villámokat.

    Az ország keleti felén, a Nyírségben és Debrecen környékén jött először az égi áldás, ott vízözönszerű esőzés kezdődött, az utcákon hömpölygött a víz.

    Az Időkép beszámolója szerint

    az Őrségben kiadós jég esett, Rátóton pedig a lehullott csapadék olyan vastag réteget képzett, hogy a kertek egy téli havazás nyomait mutatták. Körmenden is hasonló látványt nyújtott a lehullott jég.

    A viharrendszer ezután a Balaton felé haladt tovább, a térségben szintén több helyen hullott jég.

    Fotókon a nyugati jégeső:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk