News here
hirdetés

Gulyás Gergely: Az árstopok nélkül 13 százalék felett lenne a magyarországi infláció

Az árbefagyasztás tartja 8 és fél százalék körül az inflációt a miniszter szerint.

Link másolása

hirdetés

A csütörtök reggeli Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető államtitkár elmondta: a kormány egy nappal korábban utolsó ülését tartotta az új megalakulása előtt.

Mint a miniszter kifejtette:

8 és fél százalék körül van Magyarországon a háború miatt, de ez az árstop nélkül akár 13 százalék felett is lehetne.

A kormány intézkedései tehát 5%-kal csökkentik az inflációt, ami így is magas.

Megismételte Orbán Viktor szerdai bejelentését:

a májusban lejáró élelmiszer- és üzemanyagárstopot július elsejéig meghosszabbítják.

Ezt a határidőt néhány héttel a lejárat előtt fogják megvizsgálni.

hirdetés

Hozzátette azt is, hogy az árstopok a mostani hosszabbítással akkor fognak véget érni, amikor a kamatstop is lejár, így akkor majd arról is döntenek.

A benzinkutakról szólva a miniszter elmondta: nem érti az esetleges kritikákat, hiszen a kisebb benzinkutaknak 20 forintos kompenzációt adnak. Egy szakértő szerint ez a húsz forint kevés, duplázni kellene. Gulyás szerint csökkentették a jövedéki adót, emellett húsz forintot adnak, ez elég, megduplázni az összeget nem lehet. A miniszter azt mondta, hogy minden piacellenes intézkedésnek megvan az ára, a benzinárstopnak is, azonban jelenleg több előnye van, mint hátránya. Gulyás úgy véli, a kormány mindent megtesz a kiskutak védelmében is.

Élő közvetítés a Kormányinfóról:



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: