Gulyás Gergely a meggyilkolt japán nő ügyéről: Megvan a jogi lehetősége a hatóságnak, hogy az ilyen ügyekben fellépjen
Lesz-e jogalkotási következménye annak, hogy a meggyilkolt japán nő öt alkalommal fordult korábban a rendőrséghez? – kérdezték Gulyás Gergelyt a csütörtöki Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez egy nehéz terület, mert az ilyen jellegű bejelentések egy része nem megalapozott, és sokszor maga a bejelentő vonja vissza ezeket.
Gulyás úgy véli, hogy
A konkrét ügy kapcsán pedig azt mondta, hogy a rendőrségi vizsgálat majd eldönti, elkövetett-e hibát a rendőrség, és ha igen, milyet.
A 444 ezzel kapcsolatban azt kérdezte, mit lehet tenni azoknak az áldozatoknak, akik azt látják, hogy a rendőrség ennyire súlyos ügyben sem lépett a nő védelmében. Gulyás szerint ki kell vizsgálni, hogy a rendőrség minden esetben kellő érzékenységgel és gyorsasággal reagál-e az ilyen esetekre, hogy megmaradjon az államba és annak rendőrségébe vetett bizalom.
Hozzátette: a kapcsolati erőszak akkor előzhető meg hatékonyan, ha az egyik félnek van lehetősége segítséget kérni, és azt meg is kapja. Vannak szerinte ugyanakkor olyan helyzetek is, amikor nem történik bejelentés, így segíteni sem tudnak.