HÍREK

Gulyás Gergely: 524 ember halt meg a második oltás után Magyarországon

A csütörtöki kormányinfón oltásokra lebontva is közölték, hányan betegedtek meg és hunytak el a második dózis után.


A járvány harmadik hullámát véglegesen sikerült letörni - fogalmazott Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint hamarosan a tavaly nyári fertőzöttségi adatok közelébe kerül az ország.

Gulyás Gergely azt is közölte,

aki most regisztrál időpontfoglalással 3 napon belül, háziorvosnál pedig 1 napon belül kaphat oltást.

A miniszter arról is beszélt, már a társadalmi immunitás közelében járunk, a védettség aránya az oltottakkal és a betegségen korábban átesettekkel együtt biztosan 60 százalék felett van, de az is lehet, hogy a 65-70 százalékot is eléri.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy minden oltás hatékony, csekély a különbség közöttük. Azt is megjegyezte, hogy számtalan téves állítás jelent meg a vakcinákkal kapcsolatban, legutóbb a kínai Sinopharm vakcinájáról. A hivatalos állami laborok ugyanakkor azt mutatják, hogy a védettség a kínai vakcinánál is ugyanúgy bekövetkezik, mint a többinél.

A miniszter azt is közölte, hogy

közel 3,7 millió, második oltást megkapott ember közül 8193-an betegedtek meg az oltástól számított hét napon belül, közülük 524-en haltak meg.

Hét napon túl pedig 7153-an.

Oltásokra lebontva mindez így néz ki:

Pfizer: 1,5 millió ember kapta meg mindkét oltást, közülük 3657-en betegedtek meg 7 napon belül, és 268 ember halt meg.

Moderna: 209 ezer ember kapta meg mindkét oltást, közülük 204-en betegedtek meg, és 25 ember halt meg.

Astra Zeneca: 181 ezer ember kapta meg mindkét oltást, közülük 816-an betegedtek meg, és 12 ember halt meg.

Szputnyik: 809 ezer ember kapta meg mindkét oltást, közülük 697-en betegedtek meg, és 13 ember halt meg.

Sinopharm: 850 ezer ember kapta meg mindkét oltást, közülük 2800-an betegedtek meg, és 206 ember halt meg.

Gulyás Gergely szerint ezekből az adatokból is látszik, hogy mindegyik oltás biztonságos.

Arról is beszámolt, hogy megkezdődik a kárpártaljai magyarok oltása is, erről az operatív törzs fog bővebb tájékoztatást adni néhány napon belül.

A miniszter elmondása szerint a Magyarországon rendelkezésre álló oltóanyag elég ahhoz, hogy a kárpátaljai magyarokra is gondoljunk, hiszen ők az egyetlen magyar közösség a határon túl, ahol nem biztosított a hozzáférés a vakcinához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Mészáros Lőrinc személyesen adta át a 18 milliárdos kormánytámogatással épült alállomást
A fejlesztés az ipari park energiaigényei miatt indult, a kormány bőkezűen támogatta a munkálatokat.


A Nyíregyháza Ipari Park energiaellátása jelentősen fejlődött a „Nyíregyháza–Nyírjes” alállomás üzembe helyezésével – közölte az Opus Energetika, amely a Mészáros-csoporthoz tartozik. A fejlesztés első ütemének köszönhetően jelenleg 184 MVA villamos teljesítmény áll rendelkezésre az ipari parkban.

A közlemény szerint az új alállomás a megnövekedett ipari fogyasztói igények miatt valósult meg.

„Hatalmas léptékű, országos jelentőségű fejlesztés, ami 324 MVA teljesítmény biztosítására képes” – írták.

A hálózatfejlesztés első és második ütemét együtt a kormány több mint 18,2 milliárd forinttal támogatja.

Az átadáson részt vett Lantos Csaba energiaügyi miniszter, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa, valamint Torda Balázs, az OPUS TITÁSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Mészáros Lőrinc a közlemény szerint úgy fogalmazott:

„A mostani beruházás esetében is érvényesül az a célunk, hogy beruházásaink ne csak rövid távú előnyt, hanem valódi, hosszú távú értéket teremtsenek: munkahelyeket, stabil vállalkozási környezetet, fenntartható fejlődést, biztos jövőt minden magyar család és vállalkozás számára.”

Hozzátette: „Ezek az eredmények nem valósulhatnának meg – sem itt, sem országos szinten – az állam, a kormány, a helyi önkormányzatok, szakhatóságok és az energetikai szakma rendkívül elkötelezett szereplői, mérnökei, kivitelezői nélkül.”

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Trump szerint nemcsak Putyin, Zelenszkij is Budapestre jöhet
Az ukrán elnök azt reméli, hogy Trump engedélyezi a rakéták átadását, miközben Oroszország újra tárgyalni kezdett az amerikai elnökkel.


Volodimir Zelenszkij magyar idő szerint péntek este megérkezett a Fehér Házba, ahol Donald Trump amerikai elnök munkaebéden látja vendégül. Az ebéd előtti sajtótájékoztatón Trump úgy fogalmazott: „nagyon jól kijönnek egymással”, és „erős vezetőnek” nevezte az ukrán elnököt.

Trump azt mondta, hogy a magyarországi csúcstalálkozót „kettős találkozóként” képzeli el a három elnök egy egyidejű, háromoldalú, találkozója helyett.

„Ez a két vezető nem kedveli egymást, és mi mindenkinek kényelmessé akarjuk tenni a helyzetet”

– mondta Trump Zelenszkijről és Putyinról.

Miközben üdvözölte Zelenszkij elnököt, Trump elnök úgy tűnt, bólintott, amikor egy riporter azt kérdezte, meg tudja-e győzni Putyint az ukrajnai háború befejezéséről. Trump nem válaszolt egy másik kérdésre, ami az amerikai gyártmányú Tomahawk rakéták Ukrajnának történő szállításáról szólt, és amit Zelenszkij várhatóan a mai találkozón kér. Trump a hét elején azt sugallta, hogy kész biztosítani a fegyvereket, de miután csütörtökön telefonon beszélt Putyinnal a kérdésről, tétovázóbbnak tűnt, írta a New York Times.

Zelenszkij célja, hogy meggyőzze Trumpot Ukrajna légvédelmének megerősítéséről és nagy hatótávolságú Tomahawk rakéták átadásáról.

Ezekkel az ukránok akár az orosz hátország távoli területeit is elérhetnék, beleértve az Urál-hegységtől nyugatra fekvő régiókat is. A rakéták 6,1 méter hosszúak, szárnyfesztávolságuk 2,5 méter, hatótávolságuk pedig körülbelül 1600 kilométer.

Az amerikai elnök a hét elején még nem döntött arról, hajlandó-e ilyen eszközöket átadni Ukrajnának.

Csütörtökön Trump és Vlagyimir Putyin hosszú telefonbeszélgetést folytatott egymással. A hívást az orosz fél kezdeményezte. A beszélgetés után Trump bejelentette, hogy két héten belül Budapesten találkozik Putyinnal, és az is kiderült, hogy a Tomahawk rakétákról is szó esett a két vezető között.

Zelenszkij szerint a Kreml éppen azért kezdett sürgős egyeztetésbe Trumppal, mert felmerült a rakéták átadása – amit Oroszország nem nézne jó szemmel. Az ukrán elnök már csütörtökön megérkezett az Egyesült Államokba, ahol a Fehér Házban tartott találkozó előtt amerikai védelmi ipari vállalatok képviselőivel is egyeztetett.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trump azért Magyarországon találkozik Putyinnal, mert mindketten kedvelik Orbánt
Az amerikai elnök szerint Orbán jó házigazda lesz, Magyarország pedig biztonságos hely egy ilyen találkozóra.


Donald Trump a Fehér Házban beszélt arról, hogy Budapesten találkozik majd Vlagyimir Putyinnal. Az amerikai elnök pénteken fogadta

Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Washingtonban, ahol a közös munkaebéd előtt válaszoltak az újságírók kérdéseire. Ekkor került szóba a magyar fővárosban tervezett csúcstalálkozó is.

Trump közölte, hogy azért Magyarországon találkozik az orosz elnökkel, mert mindketten kedvelik Orbán Viktort. Úgy fogalmazott: szerinte Magyarország biztonságos ország, Orbán Viktor pedig „nagyon jó munkát végez”.

Hozzátette: „náluk nincs sok olyan probléma, amik más országokban van”, illetve úgy vélte, a magyar kormányfő „nagyon jó házigazda lesz”.

Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy Zelenszkij is részt vesz-e a budapesti találkozón. Trump szerint ez még nem dőlt el, ugyanakkor megjegyezte, hogy Zelenszkij és Putyin között „rossz a viszony”. Hozzátette: szeretné, ha mindenki jól érezné magát.

Donald Trump csütörtökön jelentette be, hogy Budapesten találkozik majd Putyinnal. A találkozó pontos időpontját egyelőre még nem tűzték ki. A megbeszélés célja az ukrajnai háború lezárása.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Aki nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz
A Tisza Párt elnöke szerint ők nyitottak más pártok módosító indítványaira is, de kizárta a koalíciós együttműködést.


Magyar Péter pénteken Nyíregyházán tartott fórumot, ahol arról is beszélt, hogyan képzeli el a Tisza Párt működését a parlamentben. A párt elnöke hangsúlyozta, hogy

nem terveznek koalícióra lépni más politikai erőkkel.

Mint fogalmazott: „Mi a magyar választókkal kötünk koalíciót” - írja a 444.

A politikus szerint a választások előtt bemutatnak egy tízpontos javaslatcsomagot, amely a választójogi törvény módosítására vonatkozik.

Hozzátette, hogy ebben más pártok és képviselők javaslataira is nyitottak, akár a Mi Hazánktól, akár a Demokratikus Koalíciótól érkeznek.

Magyar elmondta, hogy

a Tisza frakciójába nem egyszerű szavazógombokat keresnek, hanem olyan embereket, akik kiállnak saját településeikért, és képesek vitatkozni is.

A fórumon azt is elmondta, hogy szerinte nem sok párt fog bejutni a parlamentbe, de ha mégis, akkor megvizsgálják a javaslataikat. „Ha szükség van akár egy Alaptörvény-módosításhoz, akár a választójogi törvény módosítására, akár korrupcióellenes jogszabály megváltoztatására, akkor mi elő fogjuk terjeszteni a javaslatunkat, és várjuk az ellenjavaslatokat és a módosító javaslatokat” – fogalmazott.

„Koalíciót nem szeretnénk kötni.

A magyar emberek azt várják, hogy egy teljesen új garnitúra legyen, hogy egy valódi rendszerváltás legyen.

Majd meglátjuk, hogy kik lesznek bent. Én nagyon remélem, hogy az emberek bölcsek, és látják, hogy aki ma nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz” – mondta Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk