SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Greta Thunberg is elkaphatta a koronavírust, már két hete karanténban van

A svéd klímaaktivista alig érezte magát betegnek, és nem is tesztelték, de a tünetei alapján szinte biztos benne, hogy megfertőződött.


Greta Thunberg bejelentette, hogy önkéntes karanténba vonult, mivel úgy érzi, hogy valószínűleg elkapta a koronavírust.

A klímaaktivista közösségi oldalain számolt be arról, hogy megbetegedett, miután hazatért Svédországba a közép-európai utazásáról, ahová édesapja is elkísérte.

Körülbelül 10 napja kezdte el érezni a tüneteket: fáradt volt, rázta a hideg, fájt a torka és elkezdett köhögni. Az édesapja ugyanezeket a tüneteket tapasztalta magán, de ő sokkal rosszabbul volt, és be is lázasodott.

Greta leírta, hogy Svédországban csak akkor csinálnak koronavírus-tesztet, ha sürgősen kórházi kezelésre van szüksége a fertőzésgyanús betegnek. Mindenki másnak, aki betegnek érzi magát, azt tanácsolják, hogy maradjon otthon karanténban.

"Így engem sem teszteltek, de a tüneteimet és a körülményeket tekintve nagyon úgy tűnik, hogy elkaptam"

- írta a svéd lány.

Már jól van, de figyelmeztetésképpen elárulta, hogy alig érezte magát betegnek.

"A legutóbbi megfázásom sokkal rosszabb volt ennél. Ha édesapámnak nem lettek volna párhuzamosan ugyanilyen tünetei, lehet, hogy nem is gyanítottam volna semmit. Betudtam volna annak, hogy a szokásosnál fáradtabb vagyok, és kicsit köhögök. Ezért sokkal veszélyesebb ez az egész. Sokan, főleg a fiatalok lehet, hogy nem is tapasztalnak semmilyen tünetet magukon, vagy csak nagyon enyhe mértékben, és így fogalmuk sincs, hogy bennük van a vírus, amivel megfertőzhetik azokat az embereket, akikre viszont veszélyes lehet. Nekünk, akik nem tartozunk a leginkább veszélyeztetett kategóriába, hatalmas a felelősségünk. A tetteink akár életről és halálról dönthetnek""

- írta.

Greta már két hete önkéntes karanténba vonult, hogy megóvja a fertőzéstől a családtagjait. Az utóbbi napokat egy albérletben töltötte, távol a húgától és édesanyjától.

The last two weeks I've stayed inside. When I returned from my trip around Central Europe I isolated myself (in a borrowed apartment away from my mother and sister) since the number of cases of COVID-19 (in Germany for instance) were similar to Italy in the beginning. Around ten days ago I started feeling some symptoms, exactly the same time as my father - who traveled with me from Brussels. I was feeling tired, had shivers, a sore throat and coughed. My dad experienced the same symptoms, but much more intense and with a fever. In Sweden you can not test yourself for COVID-19 unless you're in need of emergent medical treatment. Everyone feeling ill are told to stay at home and isolate themselves. I have therefore not been tested for COVID-19, but it's extremely likely that I've had it, given the combined symptoms and circumstances. Now I've basically recovered, but - AND THIS IS THE BOTTOM LINE: I almost didn't feel ill. My last cold was much worse than this! Had it not been for someone else having the virus simultainously I might not even have suspected anything. Then I would just have thought I was feeling unusually tired with a bit of a cough. And this it what makes it so much more dangerous. Many (especially young people) might not notice any symptoms at all, or very mild symptoms. Then they don't know they have the virus and can pass it on to people in risk groups. We who don't belong to a risk group have an enormous responsibility, our actions can be the difference between life and death for many others. Please keep that in mind, follow the advice from experts and your local authorities and #StayAtHome to slow the spread of the virus. And remember to always take care of each other and help those in need. #COVID #flattenthecurve

376.4k Likes, 5,215 Comments - Greta Thunberg (@gretathunberg) on Instagram: "The last two weeks I've stayed inside. When I returned from my trip around Central Europe I..."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.


Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.

A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.

Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.

Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.

Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.

A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.

„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”

Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.

Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.

Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Majka, miután szombaton elmaradt egy mosonmagyaróvári koncert, amit vele hirdettek
A rapper tisztázta, miért nem jelent meg a hétvégén Mosonmagyaróváron, ahol elvileg fellépett volna, de akkor már Törökországból jelentkezett be. Szerinte ők nem tehetnek arról, hogy a szervezők lefújták a koncertet, hiszen szerződést sem kötöttek velük.


Sok rajongó a törökországi nyaralásnak tudta be, hogy elmaradt Majka szombati, mosonmagyaróvári koncertje. A rapper azonban tisztázta a helyzetet. Szerinte a valóság az, hogy a fellépésről nem is született végleges megállapodás a szervezőkkel, akik egy kezdeti érdeklődés után többet nem is keresték.

„Korábban érkezett tőlük egy megkeresés, hogy van-e ebben az időszakban szabad időpontunk. Elvileg lett volna, de ezzel véget is ért a projekt, többet nem kerestek, konkrétum nem történt, mi meg sem hirdettük ezt a fellépést”

– nyilatkozta a Blikknek.

A nyárnyitó rendezvény törléséről a szervezők hivatalos közleményt adtak ki, de a döntés hátteréről sem szakmai, sem személyes indokokat nem közöltek. A jegyek árát az OneTicket rendszere automatikusan visszatérítette a vásárlóknak, a szűkszavú kommunikáció és a váratlan lemondás azonban nagy csalódottságot váltott ki a rajongók körében.

„Mi nem tehetünk semmiről, szerződésünk sem volt a szervezőkkel” – állítja Majka.

A rapper a hétvégén egy családi nyaralásról, a törökországi Belekből jelentkezett be az Instagram-oldalán. A poszt miatt sokan azt feltételezték, hogy a külföldi utazás miatt maradt el a mosonmagyaróvári fellépés.

Ugyanakkor pénteken a rapper és csapata nagysikerű koncertet tartott Pécsen, ahol a rossz idő ellenére is teltházas bulit tartottak a Káptalan Kertben. Majka a fellépésről azt írta: „Szakadó eső, csoda helyszín & közönség! Köszönöm Pécs!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János felidézte a drámai pillanatokat, amikor Márkus László meghalt
Gálvölgyi János felidézte Márkus László utolsó perceit, aki egy szilveszteri műsor felvételén lett rosszul. A színészlegenda ma lenne 99 éves, ez alkalomból Bodrogi Gyula is megemlékezett a pályatársról.


„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János közel negyven év után is élesen emlékszik azokra a pillanatokra, amikor Márkus László, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja összeesett az öltözőben.

A legendás színész most lenne 99 éves. Ennek alkalmából idézte fel a drámai eseményeket a pályatárs, Bodrogi Gyulával együtt a Blikknek.

Gálvölgyi János elmesélte az 1985. december 30-i este történéseit. A Kongresszusi Központban egy szilveszteri műsor felvételére készültek éppen, ahol többek között ők is szerepeltek: „Beléptem az öltözőbe, ő ott ült a kanapén. Majd hirtelen hátradobta magát, elkezdett agonizálni. Mesterségesen lélegeztettük az ügyeletes orvossal, aztán megjött a mentő és kiküldtek”.

„Éreztem, hogy már a karjaimban meghalt…” – mondta a színész.

Bodrogi Gyula is ott volt aznap este. Elmesélte, hogy a kollégák először azt hitték, Márkus csak a szokásos módon viccel, de hamar kiderült, hogy a helyzet drámai. Az öltözőből kilépő Gálvölgyi és Körmendi János már sápadt arccal léptek és mondták, hogy Márkus rosszul lett.

„Hiába jött gyorsan a mentő, Laci már soha nem tért magához.”

Bodrogi szerint a „Színészkirály” felirat a sírján találó, de ő inkább „abszolút színésznek” nevezné. Szerinte Márkus László maximalista volt, aki nem viselte el a tehetségtelenséget és a középszerűséget.

„Ha valaki vagy valami nem tetszett neki, finoman, de annál fájdalmasabban, maró gúnnyal beszélt róla. Megszámlálhatatlan embert sértett meg” – emlékezett vissza Bodrogi.

Elárulta, hogy olykor még provokálták is a színészt. „Emlékszem, Szentendrén, a Duna-parton ültünk egy tábortűz körül, és direkt bedobtunk neki neveket, ő pedig gúnyos megjegyzéssel válaszolt” – mesélte.

A Kossuth-díjas Márkus László 58 évesen hunyt el. Leukémiával küzött, a szakmában tudtak róla, de ő maga nem beszélt a betegségéről, és zokszó nélkül viselte a kezeléseket, miközben folyamatosan játszott. Utolsó napján is fellépésre indult, de már a taxiban sem érezte jól magát. Miután az öltözőben rosszul lett, a Tétényi úti kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

„A színpadon vagyok az igazi, az életben szerepet játszom…” – mondta egyszer magáról.

A színész magánéletéről szinte semmit nem lehetett tudni, csak annyit, hogy az édesanyjával élt. Az élete a színészet volt, színházban, filmben. Pályatársai szerint sokszor kibírhatatlan volt, és voltak többen, akik rettegtek a gúnyos, maró megjegyzéseitől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Állandóan szégyellem magam. Nem tudom miért. Jó színész voltam” – Kulka János őszintén vallott a sztrókja utáni állapotáról
A színész négy év kihagyás után újra filmet forgat, ennek kapcsán mesélt arról, hogy érzi magát most. Őszintén vallott az afáziával való küzdelméről és a betegsége utáni lelkiállapotáról.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Négy év kihagyás után újabb játékfilm forgatásába kezdett Kulka János, aki a Kontrollnak nyilatkozott a munkálatokról és egészségi állapotáról. A filmről a producer, Muhi András Pires egyelőre keveset árult el, de a színész szerint biztosan jó lesz.

Kulka János a forgatáson egy fürdőköpenyt viselt, amiről elmesélte, hogy egy személyes darab, és immár jelmezként funkcionál. A köpenyhez fűződő története egy több mint két évtizedes emlék. „22 éve nemzetiben voltam 10 évet, harmadik Richárd volt, főpróba, interjú volt. Ültem a színpadon, jelmezben, kértem öltöztetőt, legyél szíves, egy köpenyt adjál kölcsön” – emlékezett vissza, majd hozzátette, hogy az interjú után

annyira megszerette a ruhadarabot, hogy engedélyt kért az eltulajdonítására.

A készülő film címe Az utolsó betyár, rendezője Csuja László, a főszereplője pedig Kulka János. „Két fontos dolgot lehet tudni, az egyik az, hogy a főszereplője és egyáltalán akiről egy kicsit szól ez a film, az Kulka János, és ez egy iszonyatos nagy megtiszteltetés és boldogság, hogy vele dolgozhatunk” – mondta a producer, aki szerint a forgatókönyv és a főszereplő is nagyon jó. „A könyv nagyon jó, a János nagyon jó, de egy filmről kimondani ebben a fázisában, hogy jó lesz, azért az nagyon nagy bátorság lenne, de úgy kimondom, hogy remélem, hogy jó lesz” – fogalmazott Muhi András Pires.

Kulka János szerint a stábbal is nagy szerencséjük van, szerinte mindenki kedves és szerény. A producer arról is beszélt, hogy kiemelten figyelniük kell a színész állapotára.

„Arra nagyon kell vigyáznunk, hogy ne fárasszuk túl, és erre mindenki megpróbál odafigyelni a stábból. De hát sajnos ő a főszereplő, szóval ő mindig jelen van, minden képkockám ott van gyakorlatilag. Úgyhogy azért nagyon kímélni nem tudjuk”

– magyarázta.

A nap végén a színész elmondása szerint sörrel és hosszúlépéssel lazít. A riport során kiderült, hogy mindenhová elkíséri 15 éves kutyája, aki a betegsége óta különösen fontos társa.

A színész 2016-os sztrókja és az azt követő életmentő műtét után beszédkészsége nem állt helyre teljesen. Emiatt a színpadi szerepléstől visszavonult.

Saját bevallása szerint a betegség a humorérzékére is hatással volt. „Elment a humorom. Belül vicces vagyok, kívülről...” – fogalmazott. Állapotát az afáziával küzdő Bruce Williséhez hasonlította.

Arra a kérdésre, hogy milyen az élete a korábban lételemének számító beszédkészség nélkül, meglepő választ adott. „Jó, képzeld el. Megnyugodtam. Hogy lehet? Furcsa érzés” – mondta.

Majd hozzátette, hogy régen, színészként, még akkor is félt, ha tudta a szöveget. „Nagyon féltem itt belül. Tudom a szöveget. Én féltem nagyon-nagyon. Öreg színészek féltek. Tényleg. Furcsa érzés. De jó.”

Felidézte a hat évvel a sztrókja után forgatott A játszma című filmet is, amelyben sok szövege volt. Elmondása szerint egyeztetett a forgatókönyvíróval, Köbli Norberttel, hogy egyszerűbb mondatokat írjon neki. A szövegtanulás nehézségeiről azt mondta, egy monológgal meggyűlt a baja. Ezzel szemben a zene és az éneklés másként működik az agyában.

A betegségével kapcsolatban egy ponton kijelentette: „Megérdemeltem.” Arra a kérdésre, hogy miért gondolja így, azt válaszolta, nem tudja.

„Állandóan szégyellem magam. Nem tudom miért. Jó színész voltam” – tette hozzá múlt időben.

A most készülő film rendezője, Csuja László szerint a múlt idő indokolatlan. Elmondta, hogy a forgatókönyvet kifejezetten Kulka állapotára szabták. „A forgatókönyvet direkt úgy írtuk meg, hogy az ő súlyos betegségével, az ő afáziájával együtt el tudja ez tökéletesen játszani, hiszen olyan dialógusok vannak a filmben, amelyeket el tud mondani” – magyarázta a rendező.

„A sztrók utáni állapotát is figyelembe kell vennünk, hogy mik azok a mondatok, amiket jól tud mondani, amikről úgy érzi, hogy hiteles számára”

– részletezte a közös munkát.

A fizikai megterhelésről Kulka János azt mondta, jól bírja, de „állandóan fáradt”. A forgatás következő, augusztusi szakaszától kicsit tart, de bizakodóan annyit mondott: „Jó lesz! Jó lesz!”

A teljes riport:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk