Gigadugókra kell készülni Budapesten – kedden és szerdán is delegációk vonulnak a fővárosban
Az érintett útvonalakon ideiglenesen leállítják a forgalmat, több busz útvonalát is érintik a lezárások. Elsősorban a Liszt Ferenc Repülőtérre vezető úton és a Belvárosban kell korlátozásokra számítani.
Kedden egész nap és szerdán délelőtt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban delegáció közlekedése miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Azt írták, mindkét napon reggel 8.30 és 9.30 között lezárások várhatóak a Liszt Ferenc-repülőtér környékén és az M4-es autóút-M0-s autóút-M3-as autópálya-Kós Károly sétány-Andrássy út útvonalon, kedden délelőtt a Hősök tere környékén, valamint a nap folyamán több alkalommal a Belvárosban és a budai Várban, továbbá szerdán reggel a Dohány utcai zsinagóga környékén.
A korlátozások a BKK járatait, egyebek mellett a kisföldalatti, a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as, a 105-ös és a 210-es autóbuszok, valamint számos trolibusz közlekedését is érintik, ezért ezekben az időszakokban hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni – közölték.
A BKK a 2-es, a 3-as és a 4-es metrók igénybevételét ajánlja, illetve kéri, hogy akinek a repülőgépe kedden vagy szerdán az említett időszakban indul, lényegesen korábban induljon el otthonról, tekintettel arra, hogy a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető utat ezekben az időszakokban 30-40 percre lezárják, ezért az oda közlekedő buszjáratok, a 100E és a 200E sem tudják megközelíteni a légikikötőt.
A közösségi közlekedésről a https://bkk.hu/bkk-info/ oldalon, a közúti lezárásokról pedig a https://kozut.bkkinfo.hu/ oldalon és a rendőrség honlapján, a https://www.police.hu/ oldalon találhatók részletes információk – áll a közleményben.
Kedden egész nap és szerdán délelőtt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban delegáció közlekedése miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Azt írták, mindkét napon reggel 8.30 és 9.30 között lezárások várhatóak a Liszt Ferenc-repülőtér környékén és az M4-es autóút-M0-s autóút-M3-as autópálya-Kós Károly sétány-Andrássy út útvonalon, kedden délelőtt a Hősök tere környékén, valamint a nap folyamán több alkalommal a Belvárosban és a budai Várban, továbbá szerdán reggel a Dohány utcai zsinagóga környékén.
A korlátozások a BKK járatait, egyebek mellett a kisföldalatti, a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as, a 105-ös és a 210-es autóbuszok, valamint számos trolibusz közlekedését is érintik, ezért ezekben az időszakokban hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni – közölték.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újra kellett éleszteni Szabó Bálint politikust, aki megpróbálta átúszni a Dunát a tüntetés alatt
A botrányhős politikus ismét trombitált a tüntetőknek, majd megpróbált átmászni egy rendőrautó alatt, végül egy nagyon rossz ötlettől vezérelve a Dunába vetette magát.
Ahogy arról a múlt heti tüntetés alkalmával is írtunk, újra aktivizálta magát Szabó Bálint volt MSZP-s szegedi képviselő, ma független politikus. Akkor a Margit hidat lezáró néhány ezer embernek trombitálta el többek között a Tavaszi szél című népdalt.
A botrányairól elhíresült politikus (aki legutóbb a hétvégén indult az újpesti időközi választáson – mérsékelt sikerrel) a kedd esti tüntetésen is végig jelent volt. A Szabadság hídon megpróbált átbújni egy rendőrautó alatt, amikor a tüntetőket nem engedték át Budára.
Miután ez nem sikerült, úgy döntött, hogy a híd alatt, úszva kel át Budára a mindössze 9 fokos vízben
– írta meg a 444. A Telex azonban úgy értestült, hogy ez annyira nem sikerült neki, hogy
akciója után újra is kellett éleszteni.
A Police.hu azt írja: 21 óra 20 perc körül a Boráros térnél a korábbi gyűlés egyik részvevője átadta trombitáját egy másik férfinak, majd bemászott a Dunába. A bedobott mentőöv mellett azonban ő többször is szándékosan elúszott. Miután a rendőrök a hajójukba emelték, nem mutatott életjeleket, ezért azonnal megkezdték az újraélesztését. A mentőszolgálatnak már stabil állapotban adták át.
Ahogy arról a múlt heti tüntetés alkalmával is írtunk, újra aktivizálta magát Szabó Bálint volt MSZP-s szegedi képviselő, ma független politikus. Akkor a Margit hidat lezáró néhány ezer embernek trombitálta el többek között a Tavaszi szél című népdalt.
A botrányairól elhíresült politikus (aki legutóbb a hétvégén indult az újpesti időközi választáson – mérsékelt sikerrel) a kedd esti tüntetésen is végig jelent volt. A Szabadság hídon megpróbált átbújni egy rendőrautó alatt, amikor a tüntetőket nem engedték át Budára.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meglett a negyedik híd is a tüntetőknek: este 10 után a Margit hídra is felértek
Nem valószínű, hogy ez volt a konkrét cél, de végül kedd este négy hidat sikerült blokkolnia a Pride betiltása ellen tiltakozóknak. Igaz, egyszerre „csak” hármat.
Miután korábban három hidat elfoglaltak, majd a Petőfiről a Nagykörútra vonultak, végül a tüntetők maradéka (minimum párszáz ember, de a vonulás miatt nehezen becsülhető), elérte a Margit hidat is.
Mivel itt is az úttesten és a síneken közlekednek, a ma este tüntetői elmondhatják magukról, hogy immár a negyedik hidat zárják le miattuk.
Igaz, nem egyszerre négyet, mert a BKK Infó jelentése szerint időközben a másik három helyszín „felszabadult”.
Hogy innen merre akarnak tovább menni, egyelőre nem világos, de egy ideig nem fognak, mert a tüntetők itt is leültek, és a rendőrség itt sem engedi át őket Budára.
Miután korábban három hidat elfoglaltak, majd a Petőfiről a Nagykörútra vonultak, végül a tüntetők maradéka (minimum párszáz ember, de a vonulás miatt nehezen becsülhető), elérte a Margit hidat is.
Mivel itt is az úttesten és a síneken közlekednek, a ma este tüntetői elmondhatják magukról, hogy immár a negyedik hidat zárják le miattuk.
Igaz, nem egyszerre négyet, mert a BKK Infó jelentése szerint időközben a másik három helyszín „felszabadult”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotók: A Kossuth térhez érkezett a tüntetők maradéka, ismét farkasszemet néztek a rendőrsorfallal
Még itt is jelentős számú tüntető gyűlt össze Orbán Viktort, a Fideszt szidva, és a gyülekezési jogért skandálva. Innen is tovább álltak azonban, az Oktogonra.
Miután korábban három hidat elfoglaltak, majd a Petőfiről a Nagykörútra vonultak, végül a tüntetők maradéka (minimum párszáz ember, de a vonulás miatt nehezen becsülhető), elérte a Margit hidat is.
Mivel itt is az úttesten és a síneken közlekednek, a ma este tüntetői elmondhatják magukról, hogy immár a negyedik hidat zárják le miattuk.
Igaz, nem egyszerre négyet, mert a BKK Infó jelentése szerint időközben a másik három helyszín „felszabadult”.
Mivel innen sem engedték tovább őket Budára, végül a tömeg nagyobbik része a Kossuth térre vonult, ahol a Parlament előtt néztek farkasszemet a rendőrökkel. Becslések szerint a tömeg még mindig ezer fő körül lehet, bár mások csak néhány százra tippelik. Néhányan még érkeznek azok közül, akik korábban a Szabadság, majd a Margit hídon álltak blokádot. A 2-es villamos mindenesetre jár a háttérben.
A tüntetők azt kiabálják, hogy „Nem hallgatunk el!”, „Mocskos Fidesz!” és hogy „A gyülekezés alapjog!”. Időnként csúnyábbakat is, Simicska Lajost idézve. Azt is állítják: „Nem megyünk haza!”
Innen egy idő után néhány százan – folyamatos skandálás mellett – az Oktogonra indultak.
Miután korábban három hidat elfoglaltak, majd a Petőfiről a Nagykörútra vonultak, végül a tüntetők maradéka (minimum párszáz ember, de a vonulás miatt nehezen becsülhető), elérte a Margit hidat is.
Mivel itt is az úttesten és a síneken közlekednek, a ma este tüntetői elmondhatják magukról, hogy immár a negyedik hidat zárják le miattuk.
Igaz, nem egyszerre négyet, mert a BKK Infó jelentése szerint időközben a másik három helyszín „felszabadult”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy arról írtunk, folyamatosan békésen zajlott a kedd esti tüntetés, amit Hadházy Ákos hirdetett meg kedd estére, a gyülekezési törvény korlátozása miatti tiltakozásul.
A demonstrálók a Ferenciek terén elhangzott beszédek után spontán menetelésbe kezdtek, elfoglalták a Szabadság, a Petőfi, majd az Erzsébet hidat is. Később a Nagykörúton vonultak, majd blokád alá vonták a Margit hidat, innen pedig a Kossuth térre érkeztek. Onnan az Oktogonra vonultak volna, de nem messze a Kossuth tértől néhány száz rendőrrel szemben megállt a vonulás.
Itt legalább két esetben incidens történt a rendőrök és két tüntető között – derült ki a Kontroll YouTube-közvetítése alapján.
Információk szerint egy nő és egy férfi (utóbbi egy nagy táblát és egy zászlót tartva a kezében) ellenállt a megkezdett igazoltatásoknak, ezért őket a rendőrség kényszert is alkalmazva távolította el a helyszínről.