HÍREK
A Rovatból

„Akadjon a torkodon az a torta!” - Kiakadt az EP alelnöke, miután Simion Grönland alakú tortát szeletelt Washingtonban

Nicu Ștefănuță azért bírálta George Simiont, mert részt vett egy Grönlandot ábrázoló torta felszeletelésében. Szerinte a gesztus egy NATO-szövetséges ország szuverenitását gúnyolja ki.


„Akadjon a torkodon az a torta!” – ezt üzente csütörtökön az Európai Parlament alelnöke, Nicu Ștefănuță a román AUR elnökének, George Simionnak. A kemény üzenet előzménye egy washingtoni gála volt, ahol Simion szerdán este amerikai zászlóval borított, Grönland alakú tortát szeletelt. Az eseményt a Republicans for National Renewal nevű szervezet tartotta a Kennedy Centerben, Trump elnöki beiktatásának első évfordulóját ünnepelve. A jelenlévő republikánus kongresszusi képviselők, köztük a floridai Anna Paulina Luna és a tennessee-i Andy Ogles is részt vettek a torta felvágásában, írja a The Independent.

A jelenetről az eseményt szervező Republicans for National Renewal tett közzé videót, amelyen jól látszik, ahogy Anna Paulina Luna vágja az első szeletet a süteményből, ami egyértelmű utalás volt a Trump-kormányzat korábbi törekvésére, hogy megvásárolja Dániától a szigetet.

A felvételen a háttérből többek között az hallatszik, ahogy a tortát „az 51. államként” emlegetik, egy másik hang pedig megjegyzi: „nemzetközi botrány lesz”.

A román politikus a helyszínen úgy fogalmazott: „Ott leszünk a világ minden szabad emberéért.” Az AUR párt közleménye szerint Simion egy díjat is átvett a gálán „a szólásszabadság és a demokrácia védelméért”.

A videó megjelenése után Simion azzal próbálta csillapítani a kedélyeket, hogy „Nem lesz semmilyen katonai támadás Grönland ellen”. A román és európai politikai színtéren azonban heves reakciókat váltott ki a gesztus. Nicu Ștefănuță EP-alelnök videóüzenetében azt is feltette kérdésként Simionnak, hogy mit szólna, ha a torta „Grönland helyett Dobrudzsa lenne”. Hozzátette: „Ha egy családtagodat megtámadják, nem nevetsz a komoly dolgokon”.

A tortaszeletelésről kézült videót itt lehet megnézni:

A román belpolitikában sem maradtak el a reagálások. Alexandru Muraru, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke bejelentette, hogy a Képviselőház jogi bizottságához fordul, hogy vizsgálják ki az ügyet, Simion tettét pedig „Románia imázsának szabotálásaként” értékelte. Még a szintén radikális jobboldali S.O.S. România párt is elítélte a washingtoni akciót, „szégyenletes és felelőtlen gesztusnak” nevezve azt. Az esemény amerikai résztvevői eközben a közösségi médiában is büszkélkedtek a tortával: Anna Paulina Luna egy fotót is közzétett, amelyen megjelölte a dán miniszterelnököt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktort „atombomba jellegű mellberúgás” érte Brüsszelben: egy titkos dokumentumot kapott Ukrajnáról
A miniszterelnök szerint az uniós csúcson egy olyan papírt tettek elé, ami tönkreteheti az EU-t. Azt is mondta, hogy szerinte az ukránok azon dolgoznak, hogy kormányváltás legyen Magyarországon.


Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki EU-csúcs után, a sajtónak nyilatkozva arról beszélt, hogy egy olyan dokumentumot látott, amely „atombomba jellegű mellberúgás” volt számára.

Elmondása szerint kapott egy papírt, amit nem jogosult nyilvánosságra hozni, és ami arról szól, hogy „befogadták az ukránok 800 milliárd dolláros igényét”.

A kormányfő állítása szerint van egy ukrán igény arra, hogy az Európai Unió a következő tíz évben 800 milliárd dollárt adjon Ukrajnának, a látott dokumentum pedig lényegében jóváhagyja ezt, és terveket is felvázol az összeg előteremtésére. Szerinte ez lényegében eladósodást jelent, és a dokumentum arról is ír, hogy a 800 milliárdon felül további 700 milliárdos hadi kiadási szükséglet is lesz a következő tíz évre.

„Nem tudom, hogy ez eredmény, de mindenképpen atombomba jellegű mellberúgás volt, mert azt hittük, hogy az ukránoknak van egy ilyen igényük, az Unió meg majd próbál esetleg valamit csökkenteni, de nem” – fogalmazott Orbán, hozzátéve: „Úgy, ahogy jött Ukrajnából az igény, befogadták az egészet.”

A miniszterelnök szerint a megbeszélés fő napirendi pontja nem is ez volt, hanem az újonnan létrejött Béketanács. Úgy látja, az EU-ban zavart okozott, hogyan viszonyuljanak egy olyan új testülethez, „ami bevallottan azért jött létre, mert a régiek már nem működnek, viszont baj van a világban, és valakinek békét kell teremteni”. Állítása szerint az unióban csak Magyarország és Bulgária támogatta a kezdeményezést.

„Ketten voltunk csak, akik támogatták, a bolgárok meg mi, akik azt mondtuk, hogy ez egy jó cél. Valóban a régi szervezetek nem működnek. Akkor próbáljunk meg valami újat”

– mondta. Kifejtette, hogy az amerikaiak vezetik a szervezetet, amelyben a válságtérségek országai, mint Szaúd-Arábia, Katar, Törökország és Azerbajdzsán is részt vesznek. Úgy érzi, ebből „kijöhet valami”, és szerinte „mindenképpen több esélye van ennek a szervezetnek a sikerére és a békére, mint a régieknek, amelyek kudarcot vallottak”. Az EU-s tagállamok hezitálásával kapcsolatban megjegyezte:

„Tehát nem a mi gondunk, hanem az ő gondjuk. Mi rendben vagyunk, tudjuk, hogy mit akarunk.”

Arra a hírre, hogy Amerika, Oroszország és Ukrajna között találkozó jöhet létre, Orbán Viktor azt mondta, ők is dolgoznak ezen. „Előbb-utóbb lesz békecsúcs Budapesten. Nem tudjuk még, hogy pontosan mikor és milyen szereplőkkel, de ez nem került le a napirendről” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ez az amerikaiak és a magyar kormány jegyzeteiben is szerepel.

A davosi ukrán elnöki kijelentésekkel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, ehhez hozzá kell szokni, mert kampány van. Szerinte „a választásoknak a legnagyobb tétje Magyarországon kívül Ukrajnában van”. Ezt azzal indokolta, hogy az általa korábban említett dokumentum azt is leírja, hogy 2027-ben Ukrajnának csatlakoznia kell az Európai Unióhoz, amit Magyarország ellenez.

„Tehát szerintem a következő száz évben nem lesz olyan parlament Magyarországon, amely az ukránok mellett szavazna, hogy beüljenek az Európai Unióba”

– vélekedett. Állítása szerint az ukránok úgy gondolják, a magyar akadályt egyetlen módon lehet elhárítani: ha ukránbarát kormány lesz Magyarországon.

„És ezen dolgoznak. [...] Ezért tudomásul kell vennünk, hogy az ukránok aktív szereplői lesznek a magyar kampánynak, mert elemi érdekük fűződik hozzá, hogy Magyarországon kormányváltás legyen”

– mondta Orbán, majd hozzáfűzte: „Ez nem valami szép dolog, de érthető. Majd megküzdünk ezzel is.”

A TISZA Párt szavazási távolmaradásával kapcsolatos kérdésre úgy reagált: „Én a régi iskolához tartozom. Tehát ha van egy ügy, akkor bút vagy bát kell mondani. Ha sunyog, csak ráfázik.”

Az Ukrajnának szánt további uniós hitelekkel kapcsolatban a kormányfő egy brüsszeli tervről beszélt. Szerinte a 90 milliárd euróból a 2026-os és 2027-es évet oldanák meg, majd 2028-ban egy új költségvetésből, a magyar kormány „félretolásával” már nem külön hitelből, hanem az unió költségvetéséből adnának rengeteg pénzt Ukrajnának. „Ez az ő tervük. Mi ezt szeretnénk megakadályozni” – szögezte le. Azt javasolja, hogy aki pénzt akar adni Ukrajnának, tegye meg az EU-n kívül, önkéntes alapon.

„De miért kell ezért tönkretenni az Európai Uniót?”

– tette fel a kérdést. Arra a felvetésre, hogy Kijev jelezte-e valaha a háláját Magyarországnak, a miniszterelnök úgy felelt: „Ez nem része az ukrán karakternek. Ilyen az élet.”

Az interjú végén Orbán Viktor Európa helyzetét értékelte. Kijelentette: „Minden vezető tudja Európában, hogy az önállósághoz erő kell, és ez ma nem áll rendelkezésre.”

Úgy látja, „Európa egy olyan kontinens, amely ma nem tudja magát katonailag megvédeni”, csökken a versenyképessége, demográfiai problémákkal küzd, és a migráció is destabilizálja.

Ebből azt a következtetést vonta le, hogy „Európa egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy biztonságban elgondolhassa a saját jövőjét az amerikaiakkal való együttműködés nélkül”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tizenkét megyére adtak ki riasztást az ónos eső miatt – országszerte csúszós utak nehezíthetik a közlekedést
Az ország középső és déli részén kell ónos esőre számítani, míg északon havazhat. A jellemzően 1 mm-es jégréteg miatt a közlekedés veszélyessé válhat. Aki teheti, ne induljon útnak autóval, ha mégis, ajánlott lassabban vezetni és nagyobb követési távolságot tartani.


Országszerte veszélyes, csúszós utakra kell készülni január 23-án, pénteken: tizenkét vármegyére adott ki elsőfokú riasztást ónos eső miatt péntekre a HungaroMet.

E szerint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Veszprém vármegyékben kell gyenge ónos esőre készülni. A lerakódó jég vastagsága jellemzően 1 milliméter alatt marad.

A nap folyamán több hullámban érkezik a csapadék. Míg az északi határvidéken és az Északi-középhegység magasabban fekvő részein lepel-2 centiméter tapadó hó hullhat, addig másutt eső, illetve

a reggeli, délelőtti, valamint az esti óráktól ónos eső és fagyott eső is valószínű. Az ónos eső mennyisége jellemzően 1 milliméter körüli lehet, de helyenként ennél több is előfordulhat.

Északon és északnyugaton többnyire erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre kell készülni, délebbre ugyanakkor akár hosszabb időre is felszakadozhat a felhőzet. A keleties szél csak az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg helyenként.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és +1 fok körül alakul, de északnyugaton ennél hidegebb, délen és délkeleten pedig enyhébb lehet az idő. Késő estére -4 és 0 fok közé hűl le a levegő.

Ónos eső miatt kiadott riasztás esetén a hatóságok azt tanácsolják, hogy az érintett területeken csak az induljon útnak, akinek halaszthatatlan dolga van. Aki mégis autóba ül, tartson nagyobb követési távolságot és vezessen lassabban.

A gyalogosoknak a csúszásmentes cipő viselése és a kisebb lépésekkel való közlekedés javasolt a balesetek elkerülése érdekében. A HungaroMet napközben is frissíti a veszélyjelzéseit, ha változás lesz, arról oldalunkon is beszámolunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Népszava: Az orosz háborús költségek tizede mehetett el a magyar rezsivédelmi alapból
A lap számításai szerint a rezsivédelmi alapból 2022 októbere óta mintegy 5376 milliárd forintot költöttek támogatásokra. A kormány a kifizetéseket a lakossági rezsicsökkentés védelmével indokolja.


A Népszava számításai szerint az Orbán-kormány több mint 5000 milliárd forinttal támogatta Vlagyimir Putyin ukrajnai háborúját a rezsivédelmi alapból. A lap becslése szerint a költségvetési forráson túli, elfogyasztott energia után fizetett összegekkel együtt a teljes tétel elérheti a 9 ezer milliárd forintot is, ami az ukrajnai háború orosz oldali költségeinek akár a tizedét is fedezhette.

A lap a számításait a Magyar Közlönyben 2022 októbere óta megjelent, közel 500 külön tételre alapozta. Ez idő alatt a „rezsivédelmi” alap körülbelül 5376 milliárd forintot költött különböző jogcímen támogatásokra. Feltételezésük szerint az államkasszából az elmúlt három évben rezsivédelem címszó alatt kifizetett összeg az MVM-en átfolyva túlnyomórészt az oroszoknál kötött ki.

A lap szerint „sajátos egybeesés”, hogy az állami energiacsoport az „állami pénzcsap megnyitása óta mutat fel évi több százmilliárdos nyereségeket és fizet (mondhatni vissza) hasonló nagyságrendű osztalékot az állami tulajdonosnak”.

A részletes adatokból kiderül, hogy a kormány tavaly négy alkalommal „rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezése” címen összesen 819 milliárd forintot utalt az MVM-nek. A távhőcégek tavaly 64,5 milliárd forint támogatást kaptak, a Magyar Szénhidrogén-készletező Szövetség pedig három részletben 19 milliárdot kapott „különleges” gáz tárolására. A kormány idénre 792,5 milliárd forintot tervez a lakossági rezsialapra, amelynek fedezetét részben extraadók, részben központi támogatás biztosítja.

A kormányzat kommunikációja szerint a Rezsivédelmi Alap célhoz kötött, és a lakossági rezsicsökkentés fenntartását szolgálja. Az MVM korábban azzal indokolta a jelentős nyereségét és az államnak fizetett osztalékokat, hogy azok főként a külföldi versenypiaci tevékenységének sikeréből származnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Két napja kihűlt és meghalt egy idős hölgy Szombathely mellett
A Tisza Párt elnöke szerint a jelenlegi kormány hagyja megfagyni az embereket, miközben a hatalmi elit retteg. Azt ígéri, szakértőivel rendet tesz a választás után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 22.



A Válasz Online új, Választás 26 című podcastjának első vendége Magyar Péter volt, aki a Tisza Párt európai parlamenti képviselőjeként és pártelnökeként adott interjút Benyó Ritának.

A beszélgetés azzal a friss európai parlamenti szavazással indult, amelyben a Tisza, a Fidesz és a Mi Hazánk is egységesen lépett fel a Mercosur-egyezmény ellen. Magyar Péter szerint lehetne ez egy nemzeti minimum, de ahhoz „el is kell fogadnia mindenkinek”. Úgy látja, a Fidesz csak az utolsó pillanatban vált az egyezmény ellenzőjévé. „Tavaly február környékén Orbán Viktor még nagy támogatója volt ennek a szabadkereskedelmi egyezménynek” – állította, hozzátéve, hogy a kormány a Tanácsban sem tudta megakadályozni a csomag elfogadását.

Kritizálta a Strasbourgban tüntető, Fidesz által szervezett gazdákat is. „Ámbátor kiderült azokról a gazdákról, hogy ők közpénzen fizetett propagandisták, akiket próbáltak gazdának maszkírozni” – fogalmazott. Szerinte a Tisza Párt ezzel szemben „valódi gazdákkal” ment Strasbourgba. A szavazást nem tekinti végleges nemnek, inkább egyfajta időnyerésnek, hogy egy leendő Tisza-kormánynak legyen ideje újratárgyalni a megállapodást, hogy az ne csak a nagyvállalatoknak, hanem a magyar mezőgazdaságnak is kedvező legyen.

A beszélgetésben szóba került Kapitány István, a Shell korábbi alelnökének bemutatása mint a leendő Tisza-kormány gazdasági és energetikai minisztere. Magyar szerint Kapitány személye több dolgot is üzen a választóknak. Egyrészt azt, hogy a politika ismét a szakmaiságról és a mérhető eredményekről szólhat. „A másik üzenete talán az, hogy az amerikai álom az Magyarországon is megvalósítható, hiszen maga a Kapitány István személye is azt üzeni, hogy egy angyalföldi családból, debreceni gyökerekkel, te eljuthatsz a világ tetejére a saját erődből” – mondta. A személyét ért támadásokra reagálva úgy fogalmazott: „Kapitány István múltja tiszta.” A legfontosabb üzenetének pedig a nyugalmat és az optimizmust tartja. „Az optimizmus és a nyugalom. Az nagyon fontos. Páran mondták, hogy túl sokat mosolyog. Mit jelent az, hogy túl sokat mosolyogsz? Szerintem nagyon hiányzik a mosoly” – tette hozzá.

A Tisza Párt gazdasági terveivel kapcsolatban több mérőszámot is említett.

„A legfontosabb vállalás, és az nem 12-24 hónap, hanem maximum 1-2, az az uniós forrásoknak a hazahozatala, az egy elég konkrét szám, 8000 milliárd forint”

– jelentette ki. Ennek feltételeként a korrupcióellenes harcot, az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítását és a felsőoktatás szabadságának biztosítását nevezte meg. Emellett ígéretet tett az adócsökkentésre, a nyugdíjemelésre és a családi pótlék emelésére, amelyek szerinte a fogyasztás növekedéséhez vezetnek majd. „Magyarországon a legalacsonyabb a fogyasztás az egész Európai Unióban. Lehet ezt szűrni, csavarni, de ez egy brutális szám, és nagyon sok mindent elmond” – hangsúlyozta.

Lázár János azon kritikájára, hogy a Tisza terveit csak adóemelésből lehet finanszírozni, Magyar élesen reagált. „Lázár János meg egy polgármesternek a táskahordójából világ életében, mióta az eszét tudja, a magyar adófizetőkből él. És úgy lett 20-30-50 milliárd forintja, ki tudja, 50 vagy 100 ingatlana (...) hogy végig egyébként államtitkár volt meg képviselő. Ha összeadnánk, hogy mennyit keresett, és ebből mennyi jöhet ki, mindenki tudja, hogy a nagy részét lopta. Itt belemondom, a mikrofonba: lopta” – mondta a Tisza Párt elnöke.

Az energiafüggőség kérdésében Magyar Péter azt mondta, az energiabiztonság és az ár a két legfontosabb szempont. Szerinte a kormány állításaival ellentétben a magyar vállalatok Európában a legmagasabb energiaárakat fizetik, és a lakosság egy része is a világpiaci ár felett kapja a gázt és az áramot. Úgy véli, az orosz gázról való leválás 2035-ig nem azt jelenti, hogy soha többé nem vesznek onnan energiahordozót, hanem azt, hogy több forrásból is be tudják szerezni, ami jobb alkuhelyzetet teremt.

A jelenlegi helyzetet az energiaellátásban kritikusan ítélte meg, különösen az extrém hideg időjárás kapcsán. Elmondása szerint több tízezer család nem merte bekapcsolni a fűtést a magas számláktól tartva, és konkrét eseteket is említett, amikor emberek megfagytak vagy fagysérüléseket szenvedtek.

„Szombathely mellől jött hozzánk hír egy Tisza-szigettől, ahol segítettek egy idős hölgynek. Két napja kihűlt és meghalt. 2026-ban Magyarországon. Miközben tudott róla a szociális ellátórendszer, próbáltak a Szigetek segíteni neki, és olyan élhetetlen körülmények között élt, hogy egyik éjszaka megfagyott”

– mondta magyar Péter, majd hozzátette:

„A saját jelöltünk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében gyerekorvoshoz fagysérüléssel vittek be gyerekeket. 2026-ban Magyarországon. Miről beszél Gulyás Gergely?” – tette fel a kérdést.

A külpolitikával kapcsolatban Magyar Péter kijelentette, egy szuverén kormány minden nemzetközi szerződést újratárgyalhat. „Ha valóban szuverén egy kormány, ha valóban a nemzeti érdekében dolgozik, akkor mindent újra tud tárgyalni” – mondta, példaként említve a paksi bővítést és a Budapest-Belgrád vasútvonalat is. A diplomáciában szerinte nem személyes barátságokra, hanem pragmatikus szövetségesekre van szükség. A szlovákiai Beneš-dekrétumok ügyében kemény álláspontot képvisel. „Az, hogy a magyar testvéreinket Felvidéken börtönnel fenyegetik azért, mert egy kollektív bűnösséget kimondó Beneš-dekrétumot (...) kritizálni mernek, ilyen nincs. Tehát itt nem tudunk visszalépni” – fogalmazott.

A választási esélyekről magabiztosan nyilatkozott, szerinte nem fog előállni olyan helyzet, hogy a Fidesznek több képviselője legyen kevesebb listás szavazattal. Egyúttal üzent azoknak a pártoknak, amelyek szerinte a rendszerváltás esélyét rontva indulnak el a választáson. „Akik elindulnak, rontva egyébként a rendszerváltás esélyét, azok oda fognak kerülni, ahová a történelem szánja őket” – mondta, és jelezte, hogy egy Tisza-kormány meg fogja változtatni a pártfinanszírozási rendszert.

Arra a kérdésre, hogy egy esetleges kétharmados győzelem után használná-e a Fidesz által kiépített rendszert, egyértelmű nemmel válaszolt. Szerinte a Tisza Párt autonóm, egzisztenciával rendelkező jelöltjei garanciát jelentenek arra, hogy nem fogják vállalhatatlan döntésekhez adni a nevüket. Végül a Karmelita kolostorba való beköltözés kérdését nem tartotta fontosnak, de megerősítette korábbi ígéretét, miszerint ha kormányra kerülnek, a gyermekvédelemben élő gyerekekkel fognak ott karácsonyozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk