Fotók: Gyülekezik a tömeg – Tüntetés lesz este Novák Katalin kegyelmi ügye miatt a Sándor-palotánál
A Momentum a köztársasági elnök hivatala, a Sándor-palota előtt tart demonstrációt péntek este. Nincs kegyelem a pedofiloknak és bűntársaiknak! - üzenik a felhívásukban.
Gyülekeznek a tüntetők a péntek estére meghirdetett demonstrációra. A Belügyminisztériumtól indulók csatlakoznak - a Momentum által szervezett - 18 órakor kezdődő tüntetőkhöz a Sándor-palota előtt. A párt felhívás szerint:
"Novák Katalin köztársasági elnök titokban kegyelmet adott annak a pedagógusnak, aki részt vett a bicskei gyermekotthonban történt nemi erőszakok eltussolásában. Egy pedofil bűntársa volt, és most szabad.
Ilyen módon visszaélni az elnöki hatalommal elfogadhatatlan. Ilyet egy államfő nem tehet. Ilyet egy anya nem tehet".
Ezért demonstrációt szerveztek február 9-én 18 órára a köztársasági elnök hivatala, a Sándor-palota elé.
"Mutassuk meg, hogy nincs kegyelem a pedofiloknak és bűntársaiknak!" - kérik a szervezők.
A felszólalók listája:
Ésik Sándor, ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa alapítója
Antoni Rita, A Nőkért Egyesület elnöke
Jámbor András, országgyűlési képviselő
Szilágyi Kitti, óvodapedagógus
Donáth Anna, a Momentum elnöke
Az Országos Közös Akarat, aHang és további 12 szervezet a Belügyminisztérium elé hívta a tüntetőket, felhívásuk szerint 16.00-tól gyülekeznek a Belügyminisztérium előtt, és innen együtt vonulnak a Sándor-palotához az ott 18.00-kor kezdődő eseményre.
Gyülekeznek a tüntetők a péntek estére meghirdetett demonstrációra. A Belügyminisztériumtól indulók csatlakoznak - a Momentum által szervezett - 18 órakor kezdődő tüntetőkhöz a Sándor-palota előtt. A párt felhívás szerint:
"Novák Katalin köztársasági elnök titokban kegyelmet adott annak a pedagógusnak, aki részt vett a bicskei gyermekotthonban történt nemi erőszakok eltussolásában. Egy pedofil bűntársa volt, és most szabad.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.
Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.
Azt írta:
"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.
Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,
majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".
A politikus beszámolója szerint:
"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".
Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".
A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.
A politikus arról is írt:
"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."
Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.
Azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.
A TISZA Párt vezetője azt írta:
"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.
3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.
Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.
Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.
Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.
Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.
A TISZA Párt vezetője azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.
A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:
• 5 (öt)
• 15 (tizenöt)
• 29 (huszonkilenc)
• 33 (harminchárom)
• 37 (harmincöt)
• 44 (negyvennégy)
Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.
Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.
A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A kormányváltás rajtad múlik!” – indul a Momentum plakátkampánya, szellemes karikatúrákkal
A párt még a nyáron döntött úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, de minden eszközzel segíteni akarják a változást.
A Momentum új plakátkampányt indított, amelynek központi üzenete: „A kormányváltás rajtad múlik!”.
A párt még a nyáron határozott úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, ugyanakkor továbbra is mindent meg kíván tenni a kormányváltásért.
A most kihelyezett 13 plakát közül több első ránézésre mesterséges intelligenciával készült grafikának tűnik. Ezeken fideszes politikusok és a kormánypárthoz köthető szereplők karikatúrái jelennek meg.
Egyes plakátokon dollárhoz hasonló bankók, másokon például Matolcsy György aranyrudakat számol. A sorozatban felbukkan az ereszen lecsúszó Szájer József, a hajón bulizó Borkai Zsolt, valamint a Megafon is.
A párt közösségi oldalán azt írta: „Mindent megteszünk a kormányváltásért, amihez az is kell, hogy bemutassuk országrombolásukat, az ellopott vagyonból folytatott luxizásukat.”