HÍREK
A Rovatból

Focimeccs miatt áll fejre négy napra a budapesti közlekedés

Csütörtöktől hétfőig tartó budapesti forgalomkorlátozást jelentett be a rendőrség. Úgy tűnik, a magyar-török meccs miatt fog megbénulni a budapesti közlekedés.


Csütörtöktől hétfőig tartó budapesti forgalomkorlátozást jelentett be honlapján a rendőrség. Elsősorban a Puskás Aréna körüli utak érintettek, de a Deák Ferenc térnél is lesznek lezárások. A közleményből az is kiderül:

Egy focimeccs miatt fog megbénulni a budapesti közlekedés március 21. és 25. között.

A Puskás Aréna honlapja szerint március 22-én a magyar és a török válogatott játszik egy barátságos mérkőzést. Március 26-án a magyar a koszovói válogatottal is játszik a stadionban, így elképzelhető, hogy amiatt is lezárásokat jelentenek be.

Soroljuk, hogy mire kell figyelni jövő héten:

Tilos megállni:

2024. március 21-én 12 órától március 25-én 15 óra 30 percig a Budapest V.,

• Erzsébet tér park felőli oldalán a Miatyánk utca és a Bécsi utca között.

2024. március 21-én 20 órától március 22-én 24 óráig a Budapest VII. és VIII.,

• Verseny utca mindkét oldalán a Dózsa György út és Thököly út között.

2024. március 22-én 6 órától 24 óráig a Budapest VII., VIII. és XIV.,

• Dózsa György út mindkét oldalán a Kerepesi út és a Thököly út között,

• Dózsa György út, Kerepesi út és az Ifjúság útja kereszteződésében található murvás parkoló területén,

• Ifjúság útja mindkét oldalán,

• Kerepesi út, Ifjúság útja, Papp László Sport Aréna mélygarázshoz vezető szervizút – hotel oldalában – és a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló által határolt területen.

2024. március 22-én 8 órától 24 óráig a Budapest VII., VIII. és XIV.,

• Kerepesi út VIII. kerületi oldalában lévő szervizúton az Asztalos Sándor utca és a Dózsa György út között,

• Mogyoródi út mindkét oldalán Hungária körút és az Utász utca közötti murvás parkolóban,

• Stefánia út mindkét oldalán, valamint a szervizúton a Hungária körút és a Thököly út között,

• Szabó József köz mindkét oldalán,

• Radovic Dusán köz mindkét oldalán,

• Szabó József utca mindkét oldalán az Istvánmezei út és a Thököly út között,

• Cházár András utca mindkét oldalán a Thököly út és az Istvánmezei út között,

• Istvánmezei út mindkét oldalán a Szabó József utca és a Thököly út között,

• Jobbágy utca mindkét oldalán a Verseny utca és a Dózsa György út között.

Szakaszosan és időszakosan lezárják:

2024. március 21-én 12 órától március 25-én 15 óra 30 percig a Budapest V.,

• Erzsébet teret a Károly körút és a Bécsi utca között,

• Erzsébet teret a József Attila utca és a Bécsi utca között,

• Bajcsy-Zsilinszky utat a József Attila utca és a Károly körút (Deák tér) között.

2024. március 22-én 17 óra 45 perctől 24 óráig a Budapest VII., VIII. és XIV.,

• Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között,

• Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között,

• Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között,

• Egressy utat a Stefánia út és a Hungária körút között,

• Szabó József utcát az Istvánmezei út és a Thököly út között,

• Cházár András utcát a Thököly út és az Istvánmezei út között,

• Istvánmezei utat a Szabó József utca és a Thököly út között,

• Jobbágy utcát a Verseny utca és a Dózsa György út között,

• Verseny utcát a Dózsa György út és Thököly út között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter „légtérrendésszé léptette elő magát” – így reagált a Fidesz a Gripen-riasztásra
Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója reagált Magyar Péter Facebook-bejegyzésére, amelyben a Gripenek riasztásáról számolt be. Szerinte ez egy rutinesemény volt, évente 10-15 hasonló eset történik.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



„Magyarország első számú légtérrendészévé léptette elő magát” – állítja a Fidesz Magyar Péterről, miután csütörtök este a Facebookon számolt be arról, hogy a NATO riasztása miatt Gripenek szálltak fel Kecskemétről. A kormánypárt szerint a miniszterelnök egy rutineseményből csinált bombasztikus bejelentést.

A Fidesz kommunikációs igazgatója, Havasi Bertalan szerint Magyar Péter a „Facebook-kormányzás” korában átvette az uralmat a honvédelmi tájékoztatás felett. Kiemelte, hogy évente 10-15 alkalommal riasztja a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja a magyar légierőt rádiókapcsolatot nem létesítő polgári repülőgépek miatt.

„Tehát mostantól nagyjából havonta várhatjuk Magyar Péter bombasztikus bejelentéseit arról, hogy a honvédség készenléti erői a szokásos módon, az előírásoknak megfelelően teszik a dolgukat.”

Havasi hozzátette, hogy az Orbán-kormány idején a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatott az ilyen eseményekről.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a „Facebook-kormányzás” korába lépve Magyar Péter „Magyarország első számú légtérrendészévé léptette elő magát”.

A kommunikációs igazgató ironikusan azt is megjegyezte: „Várjuk, mikor lesz Gripen-pilóta is”.

A csütörtök esti incidensre azért került sor, mert egy Tel-Avivból Prágába tartó izraeli Airbus A321-es utasszállító nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással a magyar légtérben. A NATO riasztására a Magyar Honvédség kecskeméti bázisáról felszállt egy JAS–39 Gripen vadászgéppár, amely vizuálisan azonosította a gépet. Ezt követően az utasszállító pilótái felvették a kapcsolatot a földi irányítással. A magyar vadászgépek a protokollnak megfelelően a légtérhatárig kísérték a repülőt, amely este 20 óra 10 perckor hagyta el Magyarország légterét Ausztria irányába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
47 évesen meghalt a thai hercegnő, aki több mint három éve volt kómában
Badzsrakitijaba hercegnő még 2022-ben esett össze egy mikoplazma-fertőzés okozta súlyos szívritmuszavar miatt, az állapota azóta folyaatosan romlott. Sokak szerint a legalkalmasabb jelölt lett volna az ország élére.


Meghalt Badzsrakitijaba thai hercegnő, aki több mint három éve volt kómában. A 47 éves hercegnő csütörtökön, helyi idő szerint 19:48-kor hunyt el a bangkoki Csulalongkorn Kórházban.

A hercegnő még 2022 decemberében esett össze, miközben a kutyáival edzett. Orvosai a rosszullétet egy mikoplazma-fertőzés okozta súlyos szívritmuszavarral magyarázták.

A királyi ház pénteki közleménye szerint „az orvosi csapat a lehető legszorosabb és legintenzívebb ellátást nyújtotta, de állapota folyamatosan romlott.”

A palota péntek reggel tette közzé a hercegnő haláláról szóló hivatalos bejelentést, amelyről a BBC számolt be. A brit közmédia szerint Badzsrakitijaba halálával a királyi család a nyilvánosságban „leginkább kiemelt tagját” vesztette el.

A hercegnő halála bizonytalanságot hoz a trónutódlásban. A 73 éves X. Ráma thaiföldi király még nem nevezett meg hivatalos örököst. Bár a thai szokásjog a férfiakat részesíti előnyben, egy 1974-es alkotmánymódosítás lehetővé teszi, hogy nő is a trónra lépjen.

A királynak öt fia van, de négyüket még 1996-ban megfosztották címeiktől, ők az Egyesült Államokban élnek. Harmadik feleségétől született ötödik fia, Dipangkorn herceg a feltételezett trónörökös, de sokan Badzsrakitijaba hercegnőt tartották a legalkalmasabbnak a trónra, akár királynőként, akár régensként.

A kérdés nyilvános megvitatását az ország szigorú felségsértési törvénye korlátozza.

Badzsrakitijaba X. Ráma hét gyermekének legidősebbje volt. Jogásznak tanult, két posztgraduális diplomát is szerzett az amerikai Cornell Egyetemen. Dolgozott Thaiföld ENSZ-képviseletén New Yorkban, majd hazatérve az ügyészségen helyezkedett el. 2012 és 2014 között ausztriai nagykövet volt, ahol kapcsolatot épített ki az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatalával. Később a szervezet délkelet-ázsiai jogállamisági nagykövete lett, és a büntető igazságszolgáltatás reformjáért, különösen a börtönbe kerülő nők helyzetének javításáért kampányolt.

2021-ben apja saját testőrségének vezérkari főnökévé nevezte ki, tábornoki rangot adva neki, 2025-ben pedig a Királyi Biztonsági Parancsnokság helyettes parancsnokává léptették elő. A hercegnő emellett a sport elkötelezett híve volt, gyakran vett részt hosszútávfutó-versenyeken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
KNYF: Nem azonosíthatóak a politikai vegzálás miatti öngyilkosságok, amelyekről Havasi Bertalan beszélt
A hatóságok nem erősítették meg a Fidesz kommunikációs igazgatójának azon állítását, hogy korábbi segítőik öngyilkosságot követtek el „a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt”. A Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője szerint ilyen ügy nem azonosítható náluk.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



Sem az Országos Rendőr-főkapitányság, sem a Legfőbb Ügyészség, sem pedig a Központi Nyomozó Főügyészség nem erősítette meg azt a fideszes állítást, hogy politikai zaklatások miatt lett öngyilkos két aktivistájuk a választások után.

A Központi Nyomozó Főügyészség 24.hu-nak küldött válasza szerint a megadott adatok alapján náluk nem azonosítható ilyen ügy.

Domokos Réka helyettes szóvivő közölte: „a megkeresésében megjelölt adatokkal ügy a Központi Nyomozó Főügyészségen nem azonosítható.”

A rendőrség általános tájékoztatást adott a lapnak, mely szerint az öngyilkossági eseteket közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják, ami nem terjed ki az elhunyt politikai hovatartozásának feltárására. Havasi Bertalant, a Fidesz kommunikációs igazgatóját is megkeresték, ő azonban a részleteket firtató kérdésekre nem válaszolt.

Havasi a Védvonal nevű hálózatuk működéséről szóló közleményben tett bejelentést. Azt írta, információik vannak politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is.

„Két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – állt a közleményben.

A párt szerint a Védvonalhoz kevesebb mint két hét alatt több mint hatvan bejelentés érkezett, amelyek főként internetes uszításról, fenyegetésekről és politikai alapú diszkriminációról szólnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely: A kamatstop eltörlése 216 ezer családnak jelent komoly terheket
A Fidesz frakcióvezetője videóban kritizálta a kormányt a kamatstop tervezett megszüntetése miatt. A Pénzügyminisztérium javaslata szerint az intézkedés szeptember 30-án szűnne meg.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



Gulyás Gergely egy Facebookon közzétett videóban bírálta a kormányt a kamatstop megszüntetése miatt.

„A kormány megszünteti a kamatstopot szeptember 30-ával, ez sajátos módon kimaradt a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatóból” – mondta.

Szerinte ez azt jelenti, hogy 216 ezer családnak válik terhesebbé a törlesztőrészletek fizetése.

Gulyás felidézte, hogy az Orbán-kormány 2022-ben vezette be az intézkedést, aminek köszönhetően az érintett családoknak az elmúlt négy évben 500 milliárd forinttal kevesebbet kellett törlesztőrészletként megfizetniük. „Most a helyzet változik, ez 216.000 családnak jelent komoly terheket” – fogalmazott. Felszólította a kormányt, hogy tartsa be korábbi ígéretét.

„Ne engedjen az Európai Uniós felszólításnak, ami a kamatstop eltörlésére vonatkozik, és ne hozzon olyan intézkedéseket, ami jelentős terhet jelent családok tízezreinek vagy százezreinek.”

A Pénzügyminisztérium tegnap bocsátotta társadalmi egyeztetésre azt a javaslatot, amely szerint a jelzáloghitelek referencia-kamatstopja 2026. szeptember 30-ával szűnne meg. A kabinet indoklása szerint az általános védelem helyett célzott, egyedi banki megoldásokat, például a hitelek átstrukturálását szorgalmaznák a valóban sérülékeny ügyfelek esetében.

Az ellenzéki Fidesz szerint a kormány „elsunnyogta” a döntést a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

A bankszektor korábban az Alkotmánybírósághoz fordult az intézkedés miatt, amelyet több szempontból is aggályosnak neveztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk