„Férfiak távoltartása a női sportoktól” – Donald Trump kizárta a transznemű sportolókat a nők közül
Donald Trump amerikai elnök szerdán aláírta azt a rendeletet, amely megtiltja, hogy transznemű nők és lányok női sportversenyeken induljanak. A rendelet neve: „Férfiak távoltartása a női sportoktól”, írja a 24.hu.
A Fehér Ház közleménye szerint az intézkedés célja „a nők és lányok lehetőségeinek védelme, hogy a sportban biztonságos és tisztességes körülmények között versenyezhessenek”. Trump szerint az elmúlt években egyre több iskola és sportszövetség engedélyezte, hogy biológiai férfiak női sportágakban induljanak. Az elnök úgy fogalmazott: „Ez megalázó, igazságtalan és veszélyes a nők és lányok számára, és megakadályozza, hogy a nők és lányok egyenlő eséllyel vegyenek részt a versenysportokban, és érjenek el kiváló teljesítményt.”
A rendelet kötelezi az igazságügyi minisztériumot, hogy minden kormányzati szerv tartassa be a szabályt, amely kizárja a transznemű nőket és lányokat az iskolai női sportversenyekből. Trump az aláírási ceremónián, ahol körülbelül száz nő és lány állt mögötte, kijelentette: „A női sportok elleni háborúnak vége.” Hozzátette:
A szabály szerint a szövetségi támogatást megvonják azoktól az iskoláktól, amelyek engedélyezik transznemű nők részvételét a női versenyeken. A Nemzeti Egyetemi Sportszövetség (NCAA) elnöke korábban elmondta, hogy az egyesület 1100 tagiskolájában versenyző 520 ezer sportoló közül kevesebb mint tíz transznemű.
Trump már január 20-án, hivatalba lépésének első napján hozott egy rendeletet, amely kimondta, hogy a kormányzati alkalmazottaknak csak a biológiai nemre („szexuális nem”) szabad hivatkozni, és az nem változtatható meg.
A szerdai rendelet továbbá előírja, hogy az Egyesült Államok ne adjon vízumot olyan transznemű sportolóknak, akik az országban szeretnének versenyezni. Emellett a külügyminisztériumnak nyomást kell gyakorolnia a Nemzetközi Olimpiai Bizottságra, hogy változtassa meg szabályait, és a női sporteseményekre való nevezésnél kizárólag a biológiai nemet vegye figyelembe, ne a nemi identitást vagy a tesztoszteronszint-csökkentést.
A 2028-as nyári olimpiát Los Angelesben rendezik, és a Fehér Ház egyik tisztviselője szerint az Egyesült Államok mindent meg fog tenni azért, hogy az új szabályok az amerikai olimpiai versenyeken is érvényesüljenek.