Ferenc pápa aláírta lemondó nyilatkozatát már 2013-ban, ha esetleg az egészégi állapota megromlana
Ferenc pápa már többször kijelentette, hogy ha egészségügyi okokból képtelenné válna irányítani a római katolikus egyházat, akkor lemondana, de erről most beszélt először.
Ferenc pápa már 2013-ban aláírta lemondó nyilatkozatát arra az esetre, ha súlyos és állandó egészségi problémák miatt képtelenné válna teljesíteni a pápasággal járó kötelezettségeit.
Az ABC spanyol lapnak nyilatkozott a pápa, aki az akkori vatikáni államtitkárnak, Tarcisio Bertone bíborosnak adta át a dokumentumot.
Erről most beszélt a nyilvánosság előtt először. Nevetve mondta a riporternek:
– Most valaki megkéri Bertonét: Add ide a papírt! Egyébként valószínűleg átadta Pietro Parolin bíborosnak, az új külügyminiszternek – mondta a pápa az interjúban.
Bertonét még XVI. Benedek pápa nevezte ki, és hat hónapig volt vatikáni államtitkár Ferenc 2013. március 13-i megválasztását követően.
Ferenc pápa már többször kijelentette, hogy ha egészségügyi okokból képtelenné válna irányítani az 1,3 milliárd hívővel rendelkező római katolikus egyházat, akkor lemondana.
A katolikus egyházfő szombaton ünnepelte 86. születésnapját és elég jó egészségnek örvend a térdproblémáit leszámítva.
Például háromszor utazott külföldre az elmúlt fél évben, a legközelebbi útja január 31. és február 5. között a Kongói Demokratikus Köztársaságba, illetve Dél-Szudánba vezet majd.
Az interjúban beszél a nők előbbre jutásáról a laikus egyházi szervezetben, az egyházi emberek által elkövetett erőszakról gyerekekkel szemben, amit nagyon fájdalmasnak nevezett. Több ilyen esetet is újranyitottak, az egyház komolyan veszi őket.
Ferenc pápa már 2013-ban aláírta lemondó nyilatkozatát arra az esetre, ha súlyos és állandó egészségi problémák miatt képtelenné válna teljesíteni a pápasággal járó kötelezettségeit.
Az ABC spanyol lapnak nyilatkozott a pápa, aki az akkori vatikáni államtitkárnak, Tarcisio Bertone bíborosnak adta át a dokumentumot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Legmagasabb szintű riadót rendelt el a NATO, felszálltak Kecskemétről a Gripenek egy izraeli utasszállító miatt
Azért riasztott a NATO, mert a Tel-Aviv–Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással. A magyar vadászgépek az osztrák határig kísérték az utasszállítót, amely folytatta útját.
Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.
„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.
A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.
„A Gripenek a felszállás után röviddel vizuális kapcsolatot létesítettek az utasszállító gép pilótáival, akik ezt követően felvették a rádiókapcsolatot a magyar földi irányítással” – tette hozzá.
A vadászgépek – az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően – a légtérhatárig kísérték az utasszállítót, amely a repülési tervének megfelelő útvonalon 20:10-kor Ausztria irányába kilépett a magyar légtérből.
A riasztást követően a vadászgépek rendben visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.
A bejegyzés azzal zárul, hogy az eset során a Magyar Honvédség légirendészeti készenléti szolgálata és a NATO-integrált légvédelmi rendszere hatékonyan működött.
Hétfőn az iráni–izraeli feszültség miatt a Wizz Air és az Austrian Airlines is ideiglenesen felfüggesztette több Tel-Aviv-járatát.
Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.
„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.
A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Tisza-kormány megszüntetné a jelzáloghitelek kamatstopját: 200 ezernél is több hitel törlesztője nőhet meg
Egy kormányzati tervezet szerint 2026. szeptember 30-ával kivezetik a jelzáloghitelek kamatstopját. A rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.
Csaknem öt év után, 2026. szeptember 30-ával megszűnhet a jelzáloghitelek kamatstopja egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint - írja a Portfolio. A döntés több mint kétszázezer lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitel-szerződés törlesztőrészletét érintheti, a rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.
A kormány indoklása szerint a 2022 elején bevezetett, majd a 2026-os választás után határozatlan időre meghosszabbított referencia-kamatstop nem fenntartható – írja már a 444.hu.
A Pénzügyminisztérium később pontosított a hírt eredetileg közlő Portfolionak, hogy a szeptember 30-ai dátum nem a végleges kivezetést jelenti, hanem eddig a napig kell kidolgozni a megoldást a ténylegesen rászoruló adósok számára. A cikk részletezi továbbá, hogy
A Magyar Nemzeti Bank szerint a sérülékeny adósok száma 19 ezer fő, nekik a szeptember 30-ai határidőig kell megegyezniük a pénzintézetekkel.
pp
Az MNB 2025 végi adatai szerint 848 milliárd forintnyi hitelállomány volt a kamatstop hatálya alatt, ami az összes jelzáloghitel-tartozás 11 százalékát teszi ki.
A lépésre a bankok régóta várnak, az intézkedés ugyanis 2025 végéig már 440 milliárd forintjába került a szektornak, a végső számla pedig megközelítheti az 500 milliárd forintot.
A pénzintézetek a referencia-kamatstop miatt többször is az Alkotmánybírósághoz fordultak, legutóbb májusban, de döntés eddig nem született az ügyben.
Az előző kormányzat korábban többször meghosszabbította a kamatstop intézményét, a családok védelmével indokolva a lépést. A bankszektor eközben folyamatosan a piaci torzulásokra és a jelentős veszteségekre hívta fel a figyelmet, a Magyar Nemzeti Bank pedig többször jelezte, hogy az intézkedés célzottabb formája lenne indokolt.
Miután a Pénzügyminisztérium jelezte a Portfolionak, hogy egyelőre tervezetről van szó, cikkünket mi is módosítottuk.
Kármán András pénzügyminiszter arról tájékoztatott minket, hogy: „Az előző kormányzat által 2022. január 1-től eredetileg fél évre bevezetett, de 2026. április 17-től határozatlan időre meghosszabbított a jelzáloghitelek referencia-kamatstopja a jelenlegi feltételek mellett érvényben marad szeptember 30-ig, amennyiben az országgyűlés elfogadja a kormány törvényjavaslatát.
A kormány a következő hónapokban fontos társadalmi és a szakmai egyeztetéseket fog kezdeményezni, hogy a valódi rászorulók számára kidolgozzuk a tényleges segítséget.”
Csaknem öt év után, 2026. szeptember 30-ával megszűnhet a jelzáloghitelek kamatstopja egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint - írja a Portfolio. A döntés több mint kétszázezer lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitel-szerződés törlesztőrészletét érintheti, a rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.
A kormány indoklása szerint a 2022 elején bevezetett, majd a 2026-os választás után határozatlan időre meghosszabbított referencia-kamatstop nem fenntartható – írja már a 444.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újabb vezetőcsere: Leváltották a Magyar Pétert is védő Készenléti Rendőrség parancsnokát
Markó Attila István rendőr dandártábornok vette át a Készenléti Rendőrség irányítását a belügyminiszter döntése nyomán. Az új parancsnok a BRFK-tól érkezik.
Csütörtökön a belügyminiszter felmentette Tarcsa Csabát, és pénteki hatállyal Markó Attila Istvánt nevezte ki a Készenléti Rendőrség parancsnokának - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.
Markó Attila István rendőr dandártábornok eddig a Budapesti Rendőr-főkapitányságon töltött be rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi pozíciót.
Az új belügyminiszter sorcserét hajt végre a rendőri vezetésben, korábban felmentette Terdik Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, helyére Baricska Norbert Tamás rendőr ezredes került, de az Országos Rendőr-főkapitányság élén is változás történt, szerdán iktatták be Mecser Tamás új országos főkapitányt, akiről már egy hete azt pletykálták, hogy ő veheti át az ORFK irányítását.
A Készenléti Rendőrség az országos rendőrfőkapitány közvetlen irányítása alatt álló, országos hatáskörű szerv. Feladatai közé tartozik a tömegrendezvények biztosítása, a határőrizeti feladatok támogatása, védett létesítmények őrzése, és alá tartozik a Nemzeti Nyomozó Iroda is, amely a legkomolyabb bűnügyekben nyomoz.
Május 4-én az új miniszterelnök, Magyar Péter bejelentette, hogy személyi védelmét a Terrorelhárítási Központ helyett a jövőben a Készenléti Rendőrség látja el.
Csütörtökön a belügyminiszter felmentette Tarcsa Csabát, és pénteki hatállyal Markó Attila Istvánt nevezte ki a Készenléti Rendőrség parancsnokának - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.
Markó Attila István rendőr dandártábornok eddig a Budapesti Rendőr-főkapitányságon töltött be rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi pozíciót.
Az új belügyminiszter sorcserét hajt végre a rendőri vezetésben, korábban felmentette Terdik Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, helyére Baricska Norbert Tamás rendőr ezredes került, de az Országos Rendőr-főkapitányság élén is változás történt, szerdán iktatták be Mecser Tamás új országos főkapitányt, akiről már egy hete azt pletykálták, hogy ő veheti át az ORFK irányítását.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Bárki hazaviheti a Nemzeti Hitvallást a hivatalokból, Ruff Bálintnak adtam a Miniszterelnökség példányát
Életbe lépett a kormányhatározat, lekerül a Nemzeti Hitvallás a közintézmények faláról. A Fidesz–KDNP a lépést az alkotmányosság elleni támadásnak nevezte.
„Mától eltávolításra kerül a közintézményekből a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének egyik szimbóluma, az úgynevezett Nemzeti Hitvallás”
A miniszterelnök hozzátette, a Miniszterelnökségen lévő példányt Ruff Bálintnak ajándékozta, mert szerinte nála jó helyen lesz a nappaliban. A posztot azzal a felhívással zárta, hogy
aki szeretne egy igazi NER-kordokumentumot az unokáinak, az most bármelyik hivatalban leveheti a falról. „Siess, mert gyorsan el fognak fogyni” – tette hozzá.
A bejelentést követően kormány döntése csütörtökön a Magyar Közlönyben is megjelent, hivatalossá téve, hogy a közintézményekből el kell távolítani a táblákat.
Nemzeti Hitvallás a fideszes Alaptörvény bevezető része, az előző kormány tetette ki az ezt ábrázoló képeket a közintézményekben. A volt kormánypártok, a Fidesz és a KDNP ma tiltakoztak a lépés ellen, „alkotmányosság elleni újabb támadásként” értékelve az intézkedést.