HÍREK
A Rovatból

Felpezsdült az élet vidéken – volt olyan hely, ahova kétszer annyian tértek be, mint tavaly ilyenkor

Számos, eddig zárva tartó hely megnyitott, az emberek pedig ezt ki is használták a többnyire koranyári melegben.


Érezhetően felpezsdült az élet a hétvégén a koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhülésével a vidéki településeken: az óvintézkedések betartásával újra benépesültek a pihenőhelyek, a vendéglők kerthelyiségeibe pedig visszatértek a vendégek. Budapesten és Pest megyében továbbra is érvényben vannak a kijárási korlátozások.

A debreceni Nagyerdőben újra megnyitották a Békás-tavat is magába foglaló parkerdőt és a város legnagyobb játszóterét, az Ötholdas Pagonyt. Bár az ilyenkor megszokottnál még kevesebben voltak, sokan sétáltak, napoztak a Békás-tó és a Nagyerdei Stadion környékén.

A gyerekes családok pedig nagy számban keresték fel az állatkertet és a most megnyílt vidámparkot is. A belvárost inkább fiatalok népesítették be: az éttermek, kávézók, presszók teraszai mind megteltek. A lakosság nagy része együttműködő, betartja a védelmi előírásokat - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel. Hétfőn a Debrecen környéki erdőgazdasági kilátókat is megnyitották a látogatók előtt. Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója közölte: az erdőspusztai arborétum kilátója, valamint a fancsikai és a hármashegyi kilátó is látogatható, de egyszerre kettőnél többen nem lehetnek egy-egy létesítményen. Látogatható az erdőspusztai arborétum is, de a bemutatóházat továbbra is zárva tartják.

Szolnokon szombattól fokozatosan nyitnak a kültéri sportpályák és a játszóterek. Érezhető volt, hogy többen mozdultak ki otthonról az elmúlt hétvégén, mint a kijárási korlátozás idején, de a szabályokat az emberek betartották - közölte Pókász Endre, a polgármesteri hivatal sajtóreferense.

A Nyíregyházi Állatparkot az elmúlt hétvégén kétszer annyian keresték fel, mint a tavalyi év azonos hétvégéjén, több mint négyezren - közölte Gajdos László igazgató hétfőn az MTI-vel, hozzátéve, a vendégek elmondásuk szerint "alig várták, hogy jöhessenek". Reményeik szerint a két állatparki szálloda a pünkösdi hétvégén megnyithat, ezeknek júliusra és augusztusra 80 százalékon áll a foglaltságuk.

Szombathelyen is érezhetően felpezsdült az élet a hétvégén, sokan sétáltak a város főterén, visszatértek a vendégek a vendéglők kerthelyiségeibe, a kávézók teraszaira is, a Csónakázó-tó körül kutyát sétáltattak, kocogtak az emberek. A legtöbben ügyeltek a másfél méteres távolság betartására, de szabadtéren csak kevesen hordtak maszkot, az üzletekben viszont szinte mindenki viselte a védőeszközöket. A templomokban újra részt vettek szentmiséken, istentiszteleteken az emberek, de itt is megfelelő távolságot tartottak egymástól.

Győr és Sopron belvárosában is tele voltak a hétvégén a vendéglátóhelyek teraszai - tapasztalta az MTI tudósítója. A vendégek és az üzemeltetők is betartották a járványügyi szabályokat, a pincérek maszkot és kesztyűt is viseltek. A meleg időben mindkét település belvárosában sétáltak, kerékpároztak, fagylaltoztak az emberek. Idősek is sétáltak, többségük maszkot viselt. Sopronban a játszótereken is voltak családok, Győrben azokat egyelőre nem használhatják.

Kaposvár fokozatosan enyhít a korlátozásokon. Szita Károly polgármester a Facebook-oldalán bejelentette: a Deseda tónál kinyithattak a büfék, újra használható a parkoló, hétfőn megkezdődött a város szökőkútjainak beüzemelése, a játszóterek megnyitását a járványügyi helyzet e heti alakulásától teszik függővé. Szólt arról is, hogy a koronavírus-járvány ellenére folytatódnak a helyi beruházások. Bár idén kevesebb bevételre számíthatnak, a polgármester optimista, mert a város 2020-as költségvetését jelentős tartalékkal fogadták el, ezért a beruházások sem állnak le.

A Mecsekerdő Zrt. kezelésében lévő Mecsextrém Park és a Zselici csühögő kisvasút is fogadott már látogatókat a hétvégén. Az előbbi kedd és vasárnap között várja - biztonsági korlátozások mellett - az érdeklődőket, míg az utóbbi hétvégenként jár. Mindkét helyszínen élénk volt a forgalom. A Duna-Dráva Nemzeti Park szabadtéri ökoturisztikai helyszínei szintén megnyitottak a hétvégén: a pécsi Pintér-kert Arborétum, a barcsi Dráva Kapu Bemutatóközpont, a Mohácsi Nemzeti Emlékhely és a Szaporcán található Ős-Dráva Látogatóközpont korlátozások mellett fogad látogatókat.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

A vasárnaptól nyitva álló pécsi állatkert - ahol egyszerre négyszázan tartózkodhatnak - kedvezményes jegyárakkal vasárnap nyílt meg és több mint 1600 látogatót vonzott. Az üzemeltetők közlése szerint a várakozási idő nem volt több mint egy átlagos májusi hétvégén, hétfőtől a látogatás tervezését könnyíti, hogy a honlapjukon számlálón követhető a vendégek létszáma. Szintén élénk forgalomról számoltak be a baranyai üdülőtelepülések.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem
A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük. Ismét kilátásba helyezte a kormányváltás utáni felelősségre vonásokat is.


„Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy én a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem, miközben a gyerekeim a kocsiban ültek. Azok a gyerekeim, akikről eddig azt hazudták, hogy nem állnak velem szóba” - írta szerdai posztjában Magyar Péter.

A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük.

„De az igazi megoldás nyilván a rendszerváltás lesz, amikor ezek a propaganda kiadványok azonnal eltűnnek a piacról és a sajtó a valóságról, például az orbáni maffia bűneiről fog írni, vagy éppen a TISZA-kormány döntéseit fogja kritizálni. És nem Rogán Antal, vagy éppen Orbán Viktor nyaralásáról fog hazudni, hanem a politikai tetteiket fogja górcső alá venni”

– zárta posztját Magyar.

Mint azt mi is megírtuk: a Tisza Párt vezetője nemrég Olaszországba ment nyaralni a gyermekeivel és új párjával. A nyaralásáról több paparazzofotó is készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.


Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.

„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán

– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.

„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.

„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”

– fogalmazott Lázár.

Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.

„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!

Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Előkerült egy hangfelvétel, amin Donald Trump arról beszélt, hogy Moszkva lebombázásával fenyegette Putyint
Trump 2024-ben egy zárt körű eseményen beszélt arról, hogy Ukrajna kapcsán megfenyegette az orosz elnököt, sőt, ugyanígy tett a kínai elnökkel is Tajvan ügyében.


Donald Trump tavaly egy zártkörű adománygyűjtésen arról beszélt, hogy korábban azzal próbálta megakadályozni Vlagyimir Putyint Ukrajna megtámadásában, hogy azzal fenyegette: „szétbombázza Moszkvát” – derül ki egy, a CNN birtokába került hangfelvételből.

„Putyinnak azt mondtam: »Ha bevonulsz Ukrajnába, szét fogom bombázni Moszkvát. Mondom neked, nincs más választásom«”

– idézte fel Trump az egyik 2024-es adománygyűjtő eseményen.

„Erre Putyin csak annyit mondott: »Ezt nem hiszem el.« De tíz százalékban hitt nekem.”

– fogalmazott Trump.

Trump azt is állította, hogy ugyanezzel fenyegette Hszi Csin-ping kínai elnököt is egy esetleges tajvani támadás esetén, és azt mondta neki, hogy az Egyesült Államok válaszul lebombázná Pekinget.

„Azt hitte, megőrültem”

– mondta Trump a kínai elnökről, majd hozzátette:

„De sosem volt vele gond.”

A kijelentések, amelyekkel Trump a második elnöki ciklusáért kampányolt, több, 2024-es adománygyűjtésen készített hangfelvételen hallhatók a CNN szerint. A felvételeket később Josh Dawsey, Tyler Pager és Isaac Arnsdorf szerezte meg, akik a 2024 című könyvükben részleteket is közöltek belőlük, ám a hanganyagok eddig nem kerültek nyilvánosságra. Trump kampánycsapata nem kommentálta a tartalmukat.

A CNN szerint az agresszív külpolitikai stratégiájával Trump a tehetős támogatókat próbálta meggyőzni. Ráadásul nemcsak az agresszív külpolitikai elképzeléseiről beszélt, hanem arról is, hogy kiutasítaná a tüntető diákokat.

„Az egyik dolog, amit megtennék: minden tüntető diákot kitoloncolnék az országból” – jelentette ki Trump egy szintén zártkörű eseményen, hozzátéve, hogy keményen fellépne az egyetemeken zajló palesztinpárti tüntetésekkel szemben. „Ezek az emberek nagyot hibáztak. Ki kell őket utasítani az országból, és szerintem ez meg is állítaná az egészet” - fogalmazott Trump, aki az adakozóit azzal nyugtatta, hogyha megválasztják, „25-30 évvel vetjük majd vissza ezt a mozgalmat”.

Egy másik adománygyűjtésen Trump arra próbálta rávenni a résztvevőket, hogy adjanak többet a kampányára, mondván, hogy a republikánusok hátrányban vannak, mert „a segélyből élők mindig a demokratákra szavaznak”.

„A szakszervezetek rengeteg pénzt adnak, a közszolgák is rengeteget, és ott van még a segély is” – mondta. „Egy dolgot üzenek a zsidó barátaimnak: rá kell venni őket, hogy kezdjenek el a republikánusokra szavazni.”

Ugyanezen az eseményen Trump arról is beszélt, hogy egy gazdag támogatót, aki eredetileg egymillió dollárt ajánlott fel egy közös ebédért cserébe, végül rá tudott beszélni, hogy emelje meg az összeget 25 millió dollárra. „És megtette – adott nekem 25 millió dollárt” – mondta Trump. „Őrület” - tette hozzá.

Akkori republikánus elnökjelöltként azt is állította, hogy másokat is sikerült rábeszélnie arra, hogy sokkal többet adjanak, mint eredetileg tervezték. „Kell a bátorság ahhoz, hogy kérj” – mondta. „Fejben kell őket ráhangolni” - tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Brutális szél tombol a fél országban: volt, ahol 116 km/órás széllökést mértek
Hajnal óta a Dunántúlon és Budapest környékén többfelé az alapszél is viharos, 60 km/órát meghaladó, amit 80-90 km/órás széllökések kísérnek.


Nemcsak a zivatarokat kíséri viharos széllökés:

hajnal óta a Dunántúlon és Budapest környékén többfelé az alapszél viharos, 60 km/órát meghaladó, amit 80-90 km/órás széllökések kísérnek

– írja az Időkép.

Budapesten kora hajnal óra rendületlenül süvít a szél,

Fonyód Várhegyen pedig orkán erejű, 116 km/órás széllökést mértek hajnalban.

Sűrű, tarajos hullámok buknak át egymáson a Balatonnál, ilyenkor a keletkező vízpermet a legveszélyesebb. A tó teljes részén másodfokú viharjelzés érvényes, tilos a fürdés.

Fotó: Időkép/Bánkuti Letícia


Link másolása
KÖVESS MINKET: