HÍREK

Felfedte magát az a szivárogtató, aki számos belsős titkot árult el a Facebookról

A cég korábbi dolgozója szerint Zuckerbergék rendszeresen a gazdagodásra koncentráltak a biztonság helyett.

Link másolása

Felfedte magát az exdolgozó, aki számos belső információt kiszivárogtatott a Facebookról. Frances Haugen az arcát és nevét vállalva nyilatkozott az amerikai CBS tévécsatornának vasárnap.

A 37 éves nő korábban termékmenedzserként dolgozott abban a csapatban, amelynek feladata a hamis információk terjedésének megállítása. Idén mondott fel, miután már nagyon ellenezte azt, amit a cégen belül tapasztalt.

Távozása előtt azonban még lemásolt egy csomó belsős dokumentumot, amelyek közül jó párat már nyilvánosságra is hozott a Wall Street Journal napilapon keresztül.

Ezekből például kiderült, hogy a Facebook eltérő módon kezelte a hírességeket, politikusokat és más, magas rangú felhasználókat, náluk ugyanis másképpen vagy egyáltalán nem alkalmazták a moderálási irányelveket. De az is kiszivárgott, hogy saját részvényeseinek egy csoportja perel a Facebook ellen, mert azt állítják, hogy a cég azért fizetett olyan sokat (5 milliárd dollárt) az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottságának a Cambridge Analytica adatbotrány lezárása érdekében, mert meg akarták védeni az alapító Mark Zuckerberg személyes felelősségét.

Ezen kívül a Facebook tulajdonában lévő Instagrammal kapcsolatban is kiderült egy-két dolog. Például, hogy hiába tudták meg egy felmérésből, hogy a közösségi oldal negatív hatással lehet a kamaszok mentális egészségére, az erre vonatkozó eredményeket nem hozták nyilvánosságra.

Haugen az interjúban azt állította, hogy a Facebooknak a januári capitoliumi zavargásokban is szerepe volt. Azt mondta,

a közösségi oldal csak ideiglenesen működtette az amerikai elnökválasztás idején azt a biztonsági rendszert, amely a hamis vagy félrevezető információk csökkentését szolgálja. Amikor pedig véget ért a választás, kikapcsolták vagy a választás előtti beállításokra tértek vissza, hogy "a profitot helyezzék előtérbe a biztonság kárára". "Ez a demokrácia elárulása" - fűzte hozzá a nő.

Szerinte az általa kiszivárogtatott információk bizonyítják, hogy a Facebook rendszeresen a saját érdekeit és a gazdagodást tartotta szem előtt minden más helyett. Neki pedig ebből lett elege, amikor felmondott.

"Összeférhetetlenség alakult ki aközött, ami az embereknek jó, és ami a Facebook számára jó"

- jegyezte meg.

Az interjú rövid változatát itt lehet meghallgatni:

Forrás: BBC

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Van esélye egy előrehozott választásnak, ha a Fidesz nem megy bele, eltűnnek
Churchillel ellentétben Magyar nem fogna össze az ördöggel. Szerinte Márki-Zay összefogott, és el is bukott emiatt.

Link másolása

Ma délelőtt Battonyán folytatta Magyar Péter országjárását. Körülbelül százfős tömeg előtt beszélt, illetve beszélgetett az ott megjelentekkel.

Amikor a választásokra került a sor, érdekes eszmefuttatásba kezdett.

Én azt gondolom, hogy azért fontos a június 9-i választás, mert ha ott olyan eredményt érünk el, ami a Karmelitából is látszik, akkor még jobban meg fognak rettenni ezek a fideszes bűnözők.

Az ő érdekük is lesz egyébként egy előrehozott választás, az egyetlen esélyük,

hiszen a politikában mindenki tudja, hogy van egyfajta folyamat, a pillanat uralása, ezt ők most elvesztették, és egyre többen ébrednek föl. Nem véletlenül próbálok körbemenni az országba, hogy egyre több emberhez eljussunk. Szerintem van esélye egy előrehozott választásnak, nyilván annak is, hogy kibekkelik ezt a még hátralévő másfél-két évet, de akkor úgy fognak járni, mint a szocialista párt, hogy eltűnnek. Én a helyükben megragadnám az alkalmat.

Többségük nem lesz, de még megőrizhetik a pártjukat.

Egy résztvevő Heller Ágnest idézte (aki Churchillt idézte), aki annak idején azt mondta, hogy még az ördöggel is össze kell fogni, hogy Orbánékat leválthassák (Heller akkor a Jobbikra gondolt).

Erre Magyar így válaszolt:

„Én az ördöggel nem fogok összefogni. Márki-Zay Péter összefogott az ördöggel, nem akarom megnevezni, és szerintem nem ment vele semmire.”

Az idézett rész nem sokkal a videó 29. perce előtt kezdődik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Többéves mélyponton a Fidesz támogatottsága, de még így is biztosan vezet
A párt támogatottsága egy friss felmérés szerint csökkenő tendenciát mutat. Magyar Péter pártját egyelőre még nem tudták mérni.

Link másolása

Az IDEA Intézet jórészt a Magyar Péter által szervezett április eleji tüntetés előtt készítette 1500 fős, az ország teljes lakosságára nézve reprezentatív kutatását, amiből kiderül, hogy

a Fidesz támogatottsága ugyan többéves mélyponton van, még így is magabiztosan vezetik a hazai pártok népszerőségi rangsorát.

A kutatók szerint a kormánypártok 25, a DK pedig 11 százalékon áll a teljes felnőtt népesség körében, míg a Momentum, a Mi Hazánk és az MKKP támogatottsága 5 százalék alá csökkent, Magyar Péter pártját, a Tiszát viszont az adatgyűjtés ideje alatt nem tudták mérni, mert akkor még nem lehetett tudni, hogy melyik formációhoz fog csatlakozni.

Az IDEA Intézet kutatása egyébként 2,3 százalékos hibahatárral dolgozik, tehát az 5 százalék alá mért pártok valójában akár be is juthatnának a parlamentbe a kutatás szerint, ha most tartanák az országgyűlési választásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Ellenőröket küldenek a kórházakba, akik bármikor igazoltathatják az orvosokat és az ápolókat
Legalább két főből álló, mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a következő napokban a magyar kórházakban.

Link másolása

A Válasz Online értesülései szerint a napokban az összes állami egészségügyi intézmény levelet kapott az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjétől, amiben értesítik őket, hogy az Egészségügyi Ellenőrzésfelügyeleti Szolgálat Főosztály idén folyamatosan ellenőrzi „az egészségügyi dolgozói és a betegjelenlétet az egészségügyi intézményekben és szolgáltatóknál”.

A revizorok

„a hét bármely napján, tehát munkaszüneti napokon és a nap bármely órájában az egészségügyi intézmény bármelyik részlegén megjelenhetnek, igazoltathatják a személyzetet, belenézhetnek az egészségügyi dokumentációba, és arról másolatot is készíthetnek“.

A lap úgy tudja, hogy volt egészségügyi intézmény, amely előre aláíratta dolgozóival, hogy tudomásul veszik a váratlan ellenőrzés tényét, nem tanúsítanak ellenállást, és azonnal értesítik a kórház vezetőségét, ha az ellenőrök megjelennek.

A betegek jelenlétének ellenőrzése némileg aggályos, mert az állami egészségügy tulajdonosi jogait gyakorló OKFŐ a biztosítottakkal nem áll kapcsolatban, ráadásul a Válasz Online szerint

elképzelhető, hogy az egészségbiztosító embereit vagy a rendőrséget is bevonják a vizsgálatba, és ők kérik el a biztosított személyi okmányait.

A lap feltételezi, hogy azért kezdik meg az ellenőrzést, mert a kórházak csak akkor kapják meg az ellátottak utáni finanszírozást, ha a betegek az egyes beavatkozásokhoz előírt időt ténylegesen bent is töltik az intézményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Visszaléptek Vitézy Dávid javára – egy főpolgármester-jelölttel kevesebb indul júniusban
„A mai nappal felfüggesztem a főpolgármester-jelölti kampányomat, és arra kérem a támogatóimat, hogy a főpolgármester-választáson Vitézy Dávidot támogassák” – jelentette be Brenner Koloman, a Jobbik – Konzervatívok főpolgármester-jelöltje.

Link másolása

Brenner Koloman az Indexnek elmondta, hogy azért indult jelöltként, mert sem Szentkirályi Alexandra, „a fideszes egypárti túlhatalom jelöltje”, sem „a balliberális oldal a Karácsony Gergely mögé felsorakozó pártokkal nem egy polgári Budapestben hisz, hanem zsákmányként tekint a fővárosra”.

Brenner a visszalépését azután jelentette be, hogy részt vett Vitézy Dávid, az LMP és Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltjének programbemutatóján.

„Vitézy Dávid személye és szakmai elhivatottsága garancia lehet arra, hogy a polgárok valódi problémáit meghallva, és nem a pártközpontokból diktált megoldásokkal álljon elő.”

– indokolta a döntést Brenner, hozzátéve, hogy bár nem ért mindenben egyet Vitézyvel, sok közös pont van a programjukban.

Link másolása
KÖVESS MINKET: