HÍREK
A Rovatból

„Fegyverrel bevitt egy közeli házba, és megparancsolta, hogy vegyem le a ruháimat, különben lelő”

Megerőszakolt ukrán nők vallottak az átélt borzalmakról. 

Link másolása

Az oroszok kivonultak Kijevből, de tönkretett életeket hagytak maguk után. A BBC-nek több ukrán nő is vallott arról, hogy a megszálló katonák megerőszakolták őket.

Anna 50 éves, Kijevtől 70 kilométerre találkozott a BBC munkatársaival. A nő, akinek védelme érdekében megváltoztatták nevét, azt mondja, március 7-én éppen otthon volt a férjével, amikor berontott hozzájuk egy külföldi katona.

"Fegyverrel bevitt egy közeli házba, és megparancsolta, hogy vegyem le a ruháimat, különben lelő. Folyamatosan azzal fenyegetőzött, hogy megöl, ha nem azt teszem, amit mondott. Aztán megerőszakolt"

- fogalmazott Anna, aki fiatal, vékony, Oroszországgal szövetséges csecsen harcosként írta le támadóját.

Azt mondja, miközben a férfi megerőszakolta, újabb négy katona lépett be a házba, akik elvitték a támadóját. Anna szerint orosz katonák mentették meg őt.

Amikor hazament, megtalálta a férjét, akit hason lőttek.

"Megpróbált utánam futni, hogy megmentsen, de eltalálta egy golyó"

- mondta Anna.

Mindketten a szomszéd házban kerestek menedéket, de férjét nem tudták kórházba vinni a harcok miatt, ezért két nappal később belehalt a sérüléseibe. A férfit a közös otthonuk hátsó udvarában temették el.

A katonák, akik megmentették, néhány napig a házában maradtak. A nő elmondása szerint rászegezték a fegyvereiket és azt mondták, adja át nekik a férje holmiját.

"Amikor elmentek, kábítószert és Viagrát találtam"

- mondta.

Egy másik, negyvenes éveiben járó nőt a helybeliek szerint megerőszakoltak, majd megöltek a katonák. A szemtanúk szerint elhurcolták otthonról és egy közeli ház hálószobájában tartották fogva, amelynek lakóit a háború kezdetekor evakuálták. Az ágyon és a paplanon nagy vérfoltokat találtak. A sarokban pedig egy tükröt, amelyre rúzzsal felírták, hol temették el az áldozatot.

A BBC szerint a nő holttestét a rendőrség exhumálta, hogy kivizsgálja az esetet. A nőt ruha nélkül találták meg, a nyakán egy mély, hosszú vágással.

Andrii Nebytov, a kijevi régió rendőrfőnöke elmondta, hogy egy Kijevtől 50 km-re nyugatra fekvő faluban is hasonló ügyben nyomoznak. Egy harmincas éveiben járó házaspár a kisgyermekükkel épp a falu széli házukban tartózkodott, amikor március 9-én orosz katonák mentek be hozzájuk.

"A férj megpróbálta megvédeni feleségét és gyermekét, ezért az udvaron lelőtték"

- mondta Nebytov.

Ezt követően az édesanyát két katona többször is megerőszakolta, és megfenyegették, hogy ha ellenáll, bántani fogják a kisfiát.

Amikor a katonák elmentek, felgyújtották a házat, és lelőtték a család kutyáit. A nő fiával együtt megszökött, és ezután fordult a rendőrséghez.

A férjet a szomszédok temették el a kertben. A rendőrség exhumálta a holttestét, terveik szerint nemzetközi bíróság elé viszik az ügyet.

Ljudmila Denisova ukrán emberi jogi ombudsman azt mondta, hogy több hasonló esetről is beszámoltak.

"Körülbelül huszonöt 14 és 24 év közötti lányt és nőt erőszakoltak meg a megszállás alatt egy bucsai ház alagsorában. Kilenc közülük terhes. Az orosz katonák azt mondták nekik, hogy addig erőszakolják őket, hogy ne akarjanak szexuális kapcsolatot létesíteni egyetlen férfival sem, hogy megakadályozzák őket abban, hogy ukrán gyerekeket szüljenek"

- fogalmazott.

Denisova szerint számos hívást kapnak a segélyvonalakon, és a Telegram üzenetküldő alkalmazáson keresztül.

"Egy 25 éves nő felhívott, és elmondta, hogy 16 éves húgát a szeme előtt erőszakolták meg az utcán. Elmondása szerint közben azt kiabálták, hogy »minden náci prostituálttal ez történik«"

- mondta Denisova.

Ukrajna azt szeretné elérni, hogy az ENSZ egy különleges bíróságot állítson fel Putyin elszámoltatására a háborús bűnökkel, köztük nemi erőszakkal kapcsolatos vádak miatt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A kisrendőrök 80-90 százaléka támogat minket, azt kérték, toljuk bele őket az árokba
A TISZA Párt alelnöke arról beszélt Nyíregyházán, hogy járt az Országos Rendőrfőkapitányság Teve utcai székházában, és ott üzentek is a vele beszélő rendőrök Pintér Sándornak és a kormánynak.

Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

Egy ponton arra kérte a tüntetőket, hogy integessenek Pintér Sándor drónjainak a levegőben, majd így folytatta beszédét:

„Azt tudjuk, hogy a magyar rendőr velünk van! El kell mondanom, hogy bármerre járunk, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogat minket.”

„Jártam az Országos Rendőrfőkapitányságon budapesti székházában Budapesten, és ugyan szelfizni a kamerák miatt nem mertek velem a rendőrök, de a jókívánságaikat küldték Pintér miniszter úrnak és a kormánynak, és azt üzenték, hogy toljuk bele őket az árokba. Így szimplán.”

Magyar Péter szavait a tömeg tapssal fogadta Nyíregyházán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Meghalt Havasi János
A több díjjal is kitüntetett újságíró, a Párizsi Magyar Intézet volt igazgatóhelyettese 72 éves volt.

Link másolása

Életének 72. évében elhunyt Havasi János Herczeg Ferenc-díjas újságíró, szerkesztő - tudatta a család kedden az MTI-vel.

Havasi János 1952. július 12-én született Dombóváron. A Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1976-ban, majd 1976-1977-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskolában. 1977-1983 között a Dunántúli Napló munkatársaként dolgozott. 1983-1985 között a siklós-villányi alkotótelepek igazgatója, majd a Jelenkor című irodalmi folyóirat olvasószerkesztője, 1987-től ismét a Dunántúli Napló újságírója volt.

A Helyzet című hetilap főszerkesztőjeként dolgozott 1989-től 1991-ig, ezt követően, 1991-1992 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium sajtóosztályának vezetője, szóvivője volt. 1992-től 1994-ig a Párizsi Magyar Intézet sajtókapcsolatokkal megbízott igazgatóhelyettesi tisztségét töltötte be.

Havasi János 1995-től a Duna TV-ben dolgozott: 1996-ig tudósítóként, majd 1997-1998 között ő volt a közönségszolgálati igazgató.

A Magyar Televízió Aranyfüst című magazinjának szerkesztőségvezetői feladatait 1999-től 2004-ig látta el, ezt követően 2010-ig a Regionális, Kisebbségi és Határon túli műsorok főszerkesztője volt.

2010-ben az MTVA közéleti főszerkesztőjévé nevezték ki.

Ezt követően, 2012-től a határon túli kapcsolatokért felelős kabinetvezető-helyettesként, illetve a Kós Károly Kollégium titkáraként tevékenykedett; 2015 októberétől a Párizsi Magyar Intézet igazgatója, a magyar nagykövetség kulturális tanácsosa volt, majd 2020. január 1-től a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. rádiós médiaszolgáltatási igazgatója volt.

Havasi János hadisírkutatással is foglalkozott, többször járt riport- és kutatóúton a többi között a Donnál, a Donyec-medencében, az Urálban, Erdélyben, Lengyelországban. 2013-ban jelent meg Lánykák, az idő eljárt című munkája, amelyet édesanyja elmesélése és levelei, valamint saját helyszíni kutatásai alapján írt.

A könyv alapján forgatták a 2018-ban bemutatott Örök tél című történelmi filmdrámát, amely a Magyarországról szovjet lágerekbe hurcolt magyar embereknek állít emléket.

Az alkotás több nemzetközi díjat is nyert.

További jelentős műve az Izotópfalu, Az IFOR éve, Az egyszemélyes stáb. Emellett több riportkönyv szerzője is.

Munkáját 2009-ben a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója Sándorov Péter-díjjal ismerte el, 2010-ben a Magyar Hadisírgondozásért kitüntető címben részesült, 2019-ben Párizs városa nagyérmének ezüst fokozatával tüntették ki; 2020-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vette át Havasi János, akit 2021-ben Herczeg Ferenc-díjjal tüntettek ki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Teljesen besötétült a Balaton kedd délután, Fonyódligeten korai sötétség állt be
A Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be. Látványos jelenség volt.

Link másolása

Az Időkép írta meg friss cikkében, hogy kedden a Dunakanyarban és északkeleten mozogtak záporok, zivatarok, de a csapadéktömbök csak nagyon lassan helyeződnek át.

Kedd 6-7 óra magasságában nagyjából a Keszthely-Paks vonalon jár egy intenzívebb csapadéksáv, de a villámtevékenység jelenleg mindenhol alábbhagyott.

Viszont a Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be.

Keszthelyről pedig így nézett ki a sötétedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ha megválasztanak, két ciklusig lehet valaki országgyűlési képviselő, mentelmi jog nélkül
Ha a magyar emberek bizalmat szavaznak a TISZA Pártnak, akkor két ciklusig lehet valaki miniszterelnök, két ciklusig lehet valaki országgyűlési képviselő. Erről is beszélt Magyar Nyíregyházán.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. május 07.


Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

"Itt szeretném elmondani, hogy ha a magyar emberek bizalmat szavaznak a TISZA Pártnak, akkor két ciklusig lehet valaki miniszterelnök, két ciklusig lehet valaki országgyűlési képviselő"

- mondta Magyar Péter a beszédében Nyíregyházán.

"Maximum két ciklus, mentelmi jog nélkül"

- folytatta Magyar, aki elmondta azt is, hogy nem lesz olyan, hogy valaki a Fidelitas tagjaként bekerül a parlamentbe, és onnan megy nyugdíjba.

A teljes beszédet itt lehet visszanézni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk