HÍREK
A Rovatból

Fájdalmas hír: összement a Milka – mutatjuk, melyik termékeket érintette a zsugorodás

De nemcsak a csokik, hanem sajtok, chipsek és konzervek is kisebbek lettek januárban. Az új szabályozás miatt erről már részletesen tudhatnak a vásárlók is.


Szomorú hírt tett közzé a Portfolio.hu: zsugorinflációval indult 2025 is, ami miatt több népszerű termék kisebb lett a boltokban. A hatóság már közzétette azoknak az élelmiszereknek és piperecikkeknek a listáját, amelyeknek csökkent a kiszerelése.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság oldalán már elérhető a legújabb lista a kisebb kiszerelésű termékekről.

Januárban több tábla Milka csokoládé, egyes sajtok, konzervek, chipsek és piperecikkek is érintettek voltak.

A gyártók és forgalmazók azért jelentik be ezeket a változásokat, mert a kormány kötelezővé tette számukra.

Ez az intézkedés minden előrecsomagolt termékre vonatkozik, amelyet 2020. január 1. és 2023. július 1. között árusítottak, és legalább 1 milliárd forint éves árbevételű üzletekben kapható. A boltoknak a vásárlókat is tájékoztatniuk kell a változásokról, kivéve, ha a kisebb kiszerelés mellett a régi változatot is megtartják legalább fél évig. A hatóság az árak alakulásáról nem közöl információt, így nem lehet tudni, hogy a kisebb termékek egységára hogyan változott.

A Milka csokoládék esetében a Mondelez Hungária Kft. több újabb terméknél is bejelentette a méretcsökkenést. Az érintett csokik korábban 100 grammosak voltak, mostantól pedig 90 grammos csomagolásban kerülnek forgalomba. Ide tartoznak a

  • Noisette
  • Mazsolás-Mogyorós
  • Egészmogyorós
  • Törtmogyorós
  • Alpesi tej
  • Cowspot
  • Fehércsokis változatok.

Az ALDI Magyarország forgalmazásában kapható Milsani Tilsiter sajt 400 gramm helyett már csak 350 grammos kiszerelésben kapható. Ez 12,5 százalékos csökkenést jelent.

A piperecikkek között is van változás. Az Unilever Magyarország Kft. TRESemmé Care and Protect hővédő spray-je korábban 300 milliliteres volt, mostantól viszont 270 milliliteres kiszerelésben árusítják. A Procter and Gamble Hungary KKT borotvabetétei, a Venus Comfort Glide Coconut és a Venus Comfort Glide Sugarberry eddig 4 darabos csomagban voltak elérhetők, mostantól viszont 3 darabot tartalmaz egy csomag.

A PENNY-Market Kft. Sancho márkájú termékei közül a chili con carne konzerv és a tortilla chipsek is kisebbek lettek. A chili con carne 800 grammról 400 grammosra csökkent, míg a sós és sajtos tortilla chips 300 gramm helyett már csak 150 grammos kiszerelésben kapható. Azaz mindkét termék a felére csökkent

A PENNY jelezte, hogy a nagyobb kiszereléseket már 2023. július 1. után kivezették, és az új, kisebb változatok csak februárban és márciusban kerülnek a polcokra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter üzent Orbán Viktornak: a miniszterelnök jobban tenné, ha mostantól ügyvivő kormányként működne, és nem hozna hosszútávú, fájó döntéseket
A politikus azt is elmondta: minden - a jelenlegi kormány által - végrehajtott hitelfelvételért ők lesznek a felelősek és az ő vagyonuk lesz a garancia.


Magyar Péter a TISZA Párt kongresszusán ismrette azokat a főbb témákat, amelyekkel a választás után hatalomra kerülő TISZA-kormány elsők között foglalkozna. Azt is elmondta, hogy terveik megvalósításához milyen pémnzügyi forrásokat használnának fel.

A pártvezető beszéde végén üzent Orbán Viktornak is, azt javasolta:

a miniszterelnök jobban tenné, ha mostantól ügyvivő kormányként működne, és nem hozna hosszútávú, fájó döntéseket.

Azt szeretné, ha a miniszterelnök nem adósítaná el még jobban az országot. Szerinte ugyanis Orbán már bármilyen feltétetellel, uzsorakamatra is hitelt venne fel. Mert - szerinte - a kormányfőnek már az is belefér, hogy évtizedekre eladósítsa az országot. Hiszen osztogatni készül, de már nincs miből. A tiszás vezető úgy tudja, hogy a kormány kínai és közel-keleti forrásból venne fel 2000 milliárd forintos hitelt. Ez azonban hatalmas terhet jelentene évekre a költségvetésnek.

Ezért azt üzente:

Van egy rossz híre Orbánnak, Tiborcznak és Mészárosnak, a hitelfelvételek helyett mától nyugodtan betolhatják a lopott vagyonukat a közös kasszába.

A TISZA-kormány által felállítandó új hivatal ugyanis a mai naptól felvett hiteleket, gazdasági károkat visszaszerzi. Ne a magyar emberek fizessék meg a jelenlegi kormány döntéseinek következményeit. Ezért minden - a jelenlegi kormány által - végrehajtott hitelfelvételért ők lesznek a felelősek és az ő vagyonuk lesz a garancia - közölte Magyar. Az álljon helyt mindenért, akik meggazdagodtak ebben a rendszerben - tette hozzá.

Majd azt mondta: „A TISZA útja nem a gyűlölet, hanem a remény útja. Egy valóban közös út, ahol újra közösen kimondhatjuk azt a szót, hogy hazaszeretet”. Magyar közölte, hogy mindenkire szükség van, és azt kérte, ne csak nézői legyenek a változásnak, hanem vegyenek részt a rendszerváltásban, ne csak figyeljenek, hanem cselekedjenek is, mert a haza így tud majd működni.

Végül azt kérte: "legyen ez a pillanat egy közös eskü is, hogy többet nem hátrálunk meg. Nem adjuk fel. Ha elindultunk a működő Magyarország útján, akkor azon menjünk is végig. Ma egy rendszerváltás zajlik, gyertek velünk, csatlakozzatok hozzánk. Mert Magyarország nem várhat tovább".

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pár napra visszatér a 30 fokos nyár, majd után újra jön a durva lehűlés
Az időjárás nem lesz zavartalan, maradnak a felhők, záporok, zivatarok és a szél is. Az éjszakák hűvösek lesznek, de napközban akár 36 fok is lehet majd, hozzá magas UV-sugárzással.


Vasárnap napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, helyenként futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Élénk, erős lesz a délnyugati szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalban 16, délután 33 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban nagyon erős fokozatot érhet el - írja az Időkép. Vasárnap a zivatarok miatt az ország északi felére sárga figyelmeztetést adtak ki. A riasztás hétfőn és kedden is megmarad, de akkor az ország keleti és nyugati felén várható hevesebb vihar.

Hétfőn a napsütést időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg. Kezdetben elszórtan északkeleten lehet egy-egy futó zápor, majd délután főként nyugaton és északnyugaton alakulhatnak ki helyenként záporok, zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, délnyugati szél. Kora reggel 12-19 fokot mérhetünk, majd délutánra 30 és 36 fok közé melegszik a levegő.

Kedden egy hidegfront hatására erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és helyenként záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell. Sokfelé megélénkül, egyes tájegységeinken megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 34 fok között alakul.

Szerdán gyakran zavarják majd felhők a napsütést, és helyenként északon, északkeleten, valamint nyugaton eső, zápor, zivatar is kialakulhat. Az élénk, erős északnyugati szélben délutánra 22 és 30 fok közé melegedhet a levegő.

Csütörtökön a felhős időben többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra. Sokfelé élénk lesz az északi, északnyugati szél. A legmelegebb órákban csak 19-25 fokot mutathatnak a hőmérők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Ilyen volt a TISZA Párt kongresszusa, az Út a működő országhoz rendezvény Nagykanizsán
Az eseményen Magyar Péter is beszédet mondott. Szó volt az oktatásról, a lakhatásról, a vagyonvisszaszerzésről, a devizahitelesekről is. A végén pedig a TISZA pártvezére üzent Orbán Viktornak is.


Szombaton tartotta a TISZA Párt a második kongresszusát. A Nagykanizsán megrendezett Út a működő országhoz rendezvényen Magyar Péter ismertette pártja elképzeléseit és terveit. A jövő évi választás után - ha kormányzásra kerülnek - számos intézkedést hoznának meg. Ezekről is részletesen beszélt a pártvezér, majd a végén azt üzente Orbán Viktornak, hogy jobb lenne, ha mostantól ügyvivő kormányként működnének tovább.

Az eseményen szó volt a lakhatási gondokról, a vasútfejlesztésről, az oktatásról, egészségügyről, a vagyonvisszaszerzési hivatalról és Nemzeti Bankról, a devizahitelesekről is.

Képgaléria: A TISZA Párt kongresszusán (Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újabb videó került elő a kárpátaljai magyar férfiról, aki a mozgósítása után kórházba került, majd rövidesen meghalt
A halálának körülményei még vitatottak. A felvételen a földön kúszik, miközben látszik, hogy nincs jól.


Egy újabb videót osztottak meg a neten, melyen az Ukrajnában elhunyt kárpátaljai magyar férfi látható - írja a 444.hu.

Sebestyén József halálának körülményei még vitatottak. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a férfit Ukrajnában toborzók vitték el. Testvére szerint megverték, majd később meghalt, de halálának okáról ellentmondó állítások vannak. Egyes források szerint a férfit agyonverték, az ukránok azonban azt állítják, hogy ez nem igaz.

Az ügyről Rácz András is elmondta a véleményét.

Az új videón pedig az látszik, hogy Sebestyén József a földön kúszik, és úgy látszik, hogy rossz állapotban van. A kiképzőknek mondja, hogy nincs jól, ugyanakkor nem érnek hozzá, nem látni olyat, hogy megverték volna, de a felvételt készítők gúnyosan beszélnek vele.

Orbán Viktor az ügyről a Harcosok Klubja Facebook-csoportba írt: „Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni”. Majd a péntek reggeli rádióinterjújában is megszólalt az ügyről.

VIDEÓ: Az elhunyt kárpátaljai magyar férfiról

A Telex azt írja, hogy a férfit július 9-én temették el. A hivatalos közlés szerint a lábában lévő értágulatban keletkezett vérrög jutott el a tüdejébe, ez okozta a halálát. A férfi környezetéből származó hírek szerint azonban sérülések voltak a hátán, bordája törött, és a fején duzzanat volt. Az ügyvédjének a halála előtt azt mondta, hogy a katonaságnál megverték. Az ukrán hivatalos iratokban erről nincs szó - írja a lap. Az ukrán külügyminisztérium szerint Magyarország manipulatív módon, politikai célokra használja fel az ukrán mozgósítással kapcsolatos egyedi eseteket, ami károsítja az ukrán-magyar kapcsolatokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: