„Ez a legrosszabb dolog, amit az ember a környezete ellen tehet” - vannak, akik már egyáltalán nem repülnek
Jasmine Salter London és Skócia között szokott évente háromszor-négyszer repülni, ám radikálisan megváltozott, amikor egy előadást meghallgatott a környezettudatosság témájában.
„Azóta nem repültem” - mondja Salter, aki elárulja, hogy leginkább a buszt és az autóstopot választja. A legutóbbi utazásai között szerepel egy 24 órás autóbusz út Genfbe 40 fontért, egy éjszakai megállással Párizsban, 17 fontért.
"A különbség az, hogy az egész mennyi ideig tart, ám így az utazás sokkal kalandosabb lesz"
- mondja Salter, aki kiemeli, hogy egyszerűen át kell értékelnünk a dolgokat ahhoz, hogy fenntarthatóbb módon utazzunk.
Pillanatnyi számításaink szerint itthon talán vonatozni éri meg jobban, ha külföldre megyünk, már ha találunk a kiválasztott célpont felé tartó vonatot. A MÁV információi alapján jelenleg Budapestről Milánóba 39 euroért, (12.639 forintért) juthatunk el, míg a repjegy.hu szerint repülővel ugyanez az út augusztus végén legalább 27.732 ezer forintba kerülne.
A lap nem szól az autóval való közlekedésről, ám ha hozzájutunk egy mostanában komoly árelőnnyel megvásárolható hétszemélyeshez, akkor talán azzal járunk a legjobban. Budapestről indulva Milánó közel 1000 kilométer, ami 400 forintos üzemanyagárral és 7 literes fogyasztással számolva 28 ezer forint összesen. Vagyis 7 főre elosztva megússzuk az utat 4 ezerből.