HÍREK
A Rovatból

„Éreztem a csatot, ahogy a hátamat megüti” – Varga Judit kapcsolati erőszakkal vádolja Magyar Pétert

Azt állítja benne, férje éveken át terrorizálta, az adott felvételen is csak azért mondta a hallottakat, hogy minél előbb megszabaduljon az erőszaktól. A végén hitet tesz Orbán Viktor kormánya mellett.


Hosszú poszt jelnet meg Varga Judit Facebook-oldalán, melyben konkrét és súlyos vádakat fogalmaz meg a poszt írója.

Többek között részletesen leírja, hogyan verte meg őt Magyar Péter, és sejtetni engedi, hogy ez nem egyszer fordult elő.

Zsarolásnak nevezi, ami történt, és azt sejteti, kényszerítés hatására mondta el, ami a felvételen hallható.

Következzen a poszt:

"Döbbenet. Magyar Péter tényleg megtette. Ezzel zsarol több mint egy éve.

Magyar Péter az egykori házastársáról, rólam, titkos hangfelvételt készített a közös otthonunkban és azt politikai céljai elérése érdekében most felhasználta. Egy ilyen ember nem méltó semmiféle bizalomra.

Az az ember volt képes erre, akit 3 fiúgyermekkel ajándékoztam meg. Az az ember tette ezt velem, akinek szeretettel és reménykedéssel adtam számtalan esélyt az újrakezdésre a kapcsolati erőszak szörnyű évei során. Senkinek nem kívánom ezt az érzést.

Nézem ezt a kegyetlen arcot, hallgatom ezt a kimért hangot a tegnap esti interjuban és kiráz a hideg. Hazudik és manipulál. Gyomorforgató. Minden újra eszembe jut, amin az elmúlt 16 év során végig kellett mennem.

Korábban is terrorizált és még mindig nem hagyta abba. És folytatja a játszmáit. Ha jól értem, a saját családja védelmében lehallgatja a saját feleségét. De most már őket inkább elárulja és így talán még megmenthető a haza. Mi történik itt? Mi ez az őrület?

Jól emlékszem arra az időszakra. Mert akkor is akadt verbális és fizikai erőszak bőven. Az egyik ilyen januári eset emléke tisztán él bennem, amikor a nővéremmel töltöttem az estét. Ő valahol máshol, egy társaságban szórakozott éppen. Kettőnk közül én értem haza hamarabb. Lefeküdtem aludni és arra ébredtem úgy hajnali kettő körül, hogy hazajön. Őrjöngve jött be a hálószobába, felkapcsolta a villanyt és hallottam, ahogy erősen ittas hanghordozással, válogatott szidalmakkal ostoroz, hogy hogy képzelem, hogy lejáratom a barátai előtt, mert nem tudott telefonon elérni. Én azt a módszert alkalmaztam, amit a hosszú évek alatt kialakítottam, hogy ilyenkor jobb nem megszólalni, és úgy maradtam, ahogy voltam, neki háttal az oldalamon fekve az ágyban, várva, hogy válaszok hiányában majd lenyugszik. De nem hagyta abba. Üvöltözés és szidalmazás közben sorban lerángatta az ágytamla tetején lévő könyveket és a hátamhoz vágta őket. A könyvek egy része átesett rajtam és mellettem a földön landolt. Jól emlékszem, mert másnap reggel én raktam rendet. Aztán levette a nadrágját és az övvel együtt azt is hozzám vágta. Éreztem a csatot, ahogy a hátamat megüti. Egyre kisebbre próbáltam összekuporodni és vártam a következő ütést, féltem, nehogy a gerincemet találja el, de nem mertem megmozdulni. Közben magamban egy szép dallamra gondoltam, hogy minél előbb vége legyen ennek a jelenetnek. Mert rutinom volt ebben bőven. A hallgatásom bejött, egyszer vége lett, kiment a nappaliba és lefeküdt a kanapéra, ahol végül elaludt. Borzasztó érzés volt. De már akkor nem érdekelt. Akkor már régen elhatároztam, hogy elválok tőle.

Ezután jelentettem be neki válási szándékomat. Először a tőle megszokott módon könyörgött és fogadkozott, ahogy az elmúlt 16 év során annyiszor tette. Minden régi trükköt és módszert bevetett, amivel a kapcsolati erőszak hullámvasútjára azelőtt mindig sikeresen visszaültetett. De én ezúttal elhatároztam, hogy végigcsinálom. Megkeresem a kiutat.

Mikor Péter látta, hogy az álságos bocsánatkérésekkel, kézzel írott nagyszerű fogadalmakkal már semmire sem megy, akkor elkezdett fenyegetőzni.

Ennek a felvételnek is ez a kontextusa. Ő már készült. Nem a családja vagy a felesége megvédésére, hanem a kegyetlen zsarolására. Mert nem hagyhatta, hogy a számára mindent biztosító gazdatest levágja magáról az indáit. Provokált. A sajtóban megjelenő pletykákat felolvasta és mivel már napok óta terrorizált, azt mondtam, amit hallani akart, hogy minél előbb szabaduljak. Egy ilyen helyzetben minden emberrel előfordulhat, hogy megfélemlített állapotban olyanokat mond, amiket nem gondol komolyan.

Én büszke vagyok arra, hogy az Orbán Viktor vezette kormány igazságügyi minisztere lehettem és arra, hogy a Fidesz tagja vagyok. Minden konfliktus és támadás ellenére hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy a hazámat szolgálhattam sok-sok jó ügy érdekében.

UI:

Magyar Péter szerint a sajtóban a lejáratása zajlik. Én máshogy látom. A volt kollégák, közeli barátok mondják el, ki is ő valójában. Magyar Péter nemcsak a saját családjának, de a barátainak és sok mindenkinek a környezetében rengeteg fájdalmat okozott. Újabb fájdalom ez most sok mindenki számára, hogy néznie kell ezt az aljas manipulációt."

A bejegyzés alatti kommentek megoszlanak. Egy részük szolidaritását fejezi ki a volt miniszterrel, sokan azonban kételyüknek adnak hangot, hogy a bejegyzést személyesen Varga írta. Az oldalnak több adminisztrátora van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

A felvételt itt lehet megnézni:

A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


Link másolása
KÖVESS MINKET: