Péntek este döbbenetes eset történt Ercsiben: néhány 8-10 éves gyerek egy alig öt-hat hetes kismacskát húzott végig a murvás úton, miután egy villanykábellel a biciklihez kötötték. A macska csak annak köszönheti az életét, hogy a környékbeliek észrevették a kínzást, és rászóltak a gyerekekre. A gyerekek elszaladtak, az állatmentők pedig három kölyökmacskát is elhoztak a helyszínről, tudta meg az RTL Híradó.
A helyszínre érkező hatósági állatorvos súlyos sérüléseket állapított meg a kiscicánál. Az állkapcsán is keletkeztek sérülések, több alsó foga kitört.
Az állatvédők Korminak nevezték el a kiscicát. Amikor rátaláltak, fuldoklott a szájába került sok portól és kavicstól. Most fájdalomcsillapítót kap, de már kíváncsian figyeli a környezetét.
A rendőrök péntek éjjel értesítették az állatmentőket. „Kisgyerekek a bicikli után egy cicát egy villanydróttal vagy valami kábeldarabbal és húzták végig a kavicson, majd a mikor ezt tapasztalták és rájuk szóltak akkor őt és még két társát bedobták a magas fűbe a bozótosba így nem tudták sajnos levideózni, hogy kik voltak a tettesek” – mondta a Híradónak Lajos Bence, a FEMA Állatmentők vezetője.
Hozzátette:
„A cicusnak az alsó fogaiból tört ki jópár darab elölről, ami ugye közvetlenül érintkezett a talajjal és az állkapcsot összekötő merev ízület sérült amit jelenleg a korából adódóan nem lehet műtéti eljárással összerakni.”
Nemcsak Kormi volt veszélyben. A két másik kiscicát is a bozótosba dobták a gyerekek. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást állatkínzás gyanúja miatt, és átvizsgálják a környék térfigyelő kameráinak felvételeit is.
A gyerekek fiatal koruk miatt nem büntethetők, de a szüleik ellen eljárás indulhat. „A szülők felelősségét is lehet tisztázni, hogy van-e pld súlyos nevelési hiba ebben a cselekményben. Mert az állatkínzás megvalósult, csak nincsen büntethető elkövető, mert a gyermekkor büntethetőséget kizáró ok” – mondta a Híradónak Borbély Zoltán ügyvéd.
Kormit és testvéreit jelenleg az állatvédők gondozzák. Ha megerősödnek, felelős, szerető gazdát keresnek majd nekik.
Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:
Péntek este döbbenetes eset történt Ercsiben: néhány 8-10 éves gyerek egy alig öt-hat hetes kismacskát húzott végig a murvás úton, miután egy villanykábellel a biciklihez kötötték. A macska csak annak köszönheti az életét, hogy a környékbeliek észrevették a kínzást, és rászóltak a gyerekekre. A gyerekek elszaladtak, az állatmentők pedig három kölyökmacskát is elhoztak a helyszínről, tudta meg az RTL Híradó.
A helyszínre érkező hatósági állatorvos súlyos sérüléseket állapított meg a kiscicánál. Az állkapcsán is keletkeztek sérülések, több alsó foga kitört.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elszakadt a kötél a sevillai katapulton: a tömeg sikítva nézte a zuhanást
A sevillai vásárban a Steel Max nevű katapult egyik kötele elpattant, a kabin pedig egy tartóoszlopnak csapódott. A hatóságok azonnal lepecsételték a szerkezetet és vizsgálják a karbantartási naplókat.
Péntek este történt a baleset Spanyolország egyik leghíresebb tavaszi eseményén, a sevillai Feria de Abril vásár „Calle del Infierno” nevű vidámparki zónájában. A Steel Max nevű, parittyaként működő szerkezet meghibásodása során négyen sérültek meg, köztük a kapszulában ülő két gyermek.
Kettőjüket kórházba szállították, de mindannyian könnyebb sérülésekkel vészelték át az esetet.
A hatóságok a területet lezárták, az eszközt a tűzoltók lepecsételték, a rendőrség pedig vizsgálatot indított az ügyben – írta a helyszínről a Diario de Sevilla.
Helyi idő szerint este húsz óra húsz perc körül, a beszámolók szerint a második kilövés során az egyik oldali feszítőelem felmondta a szolgálatot. A kétüléses kapszula hirtelen megrándult, az egyik tartóoszlopnak csapódott, majd több méter magasban, tehetetlenül lógva állt meg. A környéken tartózkodók által készített videófelvételeken jól hallatszik a pánik és a döbbent sikolyok, ahogy a nézők végignézték a drámai pillanatokat. A mentőegységek és a rendőrség perceken belül a helyszínre értek, hogy megkezdjék a mentést.
ÚLTIMA HORA
? Se rompe un cable en la atracción 'Superman' de la Calle del Infierno en la Feria de Sevilla
?♂️ Policía Nacional y Protección Civil ayudan a bajar la plataforma esférica donde estaban los usuarios pic.twitter.com/vu9pu53BaH
A kapszulában egy 11 és egy 17 éves, Málaga tartományból érkezett fiú ült. Bár mindketten kórházba kerültek, egyiküket rövid megfigyelés után hazaengedték. A családtagok számára azonban a fizikai sérüléseknél is mélyebb nyomot hagyott a lelki megrázkódtatás. „Újra megszülettek” – mondta Ana María, az egyik fiú édesanyja az El Español Málaga című lapnak. Egy másik édesanya, María így emlékezett vissza a pillanatokra, amikor a kabin zuhanását nézte:
„Azt hittem, meghalnak.”
Maga a 17 éves Carlos is megsejtett valamit. „Volt egy déjà vu-m, mintha éreztem volna, hogy valami történni fog” – nyilatkozta, majd hozzátette a baleset konkrét pillanatáról: „Az egyik pattogásnál elengedett a kötél, és az egyik oszlopnak csapódtunk.”
A Steel Max típusú szerkezetek a „slingshot” elvén működnek: két oldalt kifeszített, rendkívül rugalmas elem egy parittyához hasonlóan lövi ki a kétüléses kapszulát a levegőbe. A mostani esetben a hiba legvalószínűbb oka az egyik ilyen feszítőelem vagy annak rögzítési pontjának meghibásodása lehetett, ami aszimmetrikus terhelést és a kabin irányíthatatlan visszacsapódását okozta – írja az Onda Cero. A pontos műszaki okot szakértői vizsgálat fogja feltárni.
Az esetről beszámoló nemzetközi sajtóban több helyen is megjelent, hogy a kabin 90 méteres magasságból zuhant le. Ez a szám a szerkezetek kategóriájának általános, reklámcélú adataiból származhat, mivel a hasonló eszközöket gyakran 300 láb (körülbelül 91,4 méter) maximális magassággal hirdetik, ahogy arról a People magazin is beszámolt.
A spanyol helyszíni tudósítások és a videófelvételek azonban nem támasztják alá, hogy a szakadás a legmagasabb ponton történt volna; a leírások inkább egy földközeli visszacsapódásról és az azt követő fennakadásról szólnak.
A hatóságok gyorsan és összehangoltan reagáltak. A sevillai önkormányzat vészhelyzeti csatornáin keresztül megerősítette a négy könnyű sérült tényét, és közölte, hogy a helyi rendőrség megkezdte a szerkezet dokumentációjának és engedélyeinek ellenőrzését, míg a nemzeti rendőrség a hiba okát vizsgálja. A hatóságok gyors beavatkozását a Cadena SER és a laSexta rádióállomások is kiemelték. A Feria de Abril Sevilla legnagyobb éves rendezvénye, amely idén április 21-től 26-ig tartott. A „Pokol utcájának” is nevezett vidámparki rész a legintenzívebb, extrém élményt nyújtó attrakcióknak ad otthont. A baleset a fesztivál utolsó előtti estéjén, csúcsforgalom idején történt, ami tovább növelte a helyszínen tartózkodók megdöbbenését – emlékeztetett az El País.
Nyitott kérdés marad azonban a meghibásodás pontos műszaki oka, az üzemeltető esetleges felelőssége, a karbantartási előírások betartása, illetve az, hogy a hiba pillanatában pontosan milyen magasságban és sebességgel mozgott a kapszula. A hasonló szerkezetek sebessége egyébként elérheti a 160 km/órát is. Az érintett család elmondása szerint egy jegy 15 euróba, vagyis nagyjából 5 500 forintba került. A következő napokban a szakértői jelentés adhat választ a nyitott kérdésekre, és döntheti el a szerkezet, valamint az üzemeltető további sorsát.
Péntek este történt a baleset Spanyolország egyik leghíresebb tavaszi eseményén, a sevillai Feria de Abril vásár „Calle del Infierno” nevű vidámparki zónájában. A Steel Max nevű, parittyaként működő szerkezet meghibásodása során négyen sérültek meg, köztük a kapszulában ülő két gyermek.
Kettőjüket kórházba szállították, de mindannyian könnyebb sérülésekkel vészelték át az esetet.
A hatóságok a területet lezárták, az eszközt a tűzoltók lepecsételték, a rendőrség pedig vizsgálatot indított az ügyben – írta a helyszínről a Diario de Sevilla.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt a Szőlő utcai eljárás koronatanúja, elmondta, mit csinált vele a volt igazgató
Bangó Sándor, a Szőlő utcai Javítóintézet volt igazgatója ellen folyó eljárás koronatanúja azt állítja, többször is sor került szexuális kényszerítésre az igazgató szobájában, a konyhában és az autójában is.
A Kontroll nevű csatornának adott interjút Bangó Sándor, a 20 éves fiatalember, aki a Szőlő utcai Javítóintézet volt igazgatója ellen folyó eljárás koronatanúja. Bangó elmondása szerint 14-15 évesen került a Szőlő utcai Javítóintézetbe rablás miatt.
Állítása szerint azért keveredett rossz társaságba, és kezdett drogozni, mert az intézetben, ahol korábban élt, sokat bántották.
„Elszöktem mindig, és belekeveredtem egy olyan társaságba, ahol drogoztak, így elkezdtem én is drogozni. És nem volt drogunk, és így elmentünk rabolni. Rablás miatt kerültem be” – mesélte.
Bangó Sándor babakora óta állami gondozásban élt, csecsemőként került nevelőszülőkhöz. Az intézetben az első rossz élménye az volt, amikor állítása szerint az igazgató "megvizsgálta". Mivel a koronavírus-járvány idején került be, kötelező karanténban volt, amikor a volt igazgató felment hozzá. „Nem az volt a hatásköre, hogy orvosilag kivizsgáljon” – mondta Bangó, majd arról beszélt, hogy az igazgató a következő kérést intézte hozzá: „Ő kérte, hogy húzzam le a nadrágomat, és mutassam meg neki a nemiszervemet.”
Ekkor elmondása szerint ketten voltak a szobában. Ezt követően, miután kikerült a csoportba, az igazgató állítólag először csak beszélgetni hívta le, majd egyre többet kért tőle.
„Utána egyre többet kért tőlem, hogy például simogassam őt, ölelgessem. Utána egyre többet kért.”
A fiatalember szerint a volt igazgató cserébe azt ígérte neki, hogy korábban szabadulhat a rablásért kapott négyéves büntetéséből.
Bangó Sándor azt állítja, ezt követően többször is sor került szexuális kényszerítésre az igazgató szobájában, a konyhában és az autójában is, ami az épület mellett parkolt. Arra a kérdésre, hogy a volt igazgató honnan tudhatta, hogy vele ezt megteheti, Bangó azt válaszolta, hogy korábban is érték szexuális bántalmazások, amiről a hatóságoknak is tudomásuk volt.
„Hat évesen bántalmazott a nevelőszülő, bántalmaztak a gyermekotthonban gyerekek is, bántalmazott a karbantartó az intézetben. Egy civil ember is, aki a mai napig is szerintem börtönben van” – mondta.
Állítása szerint erről a gyámjai is tudtak, és a bírósági kihallgatásokon is elmondták. Az interjúban egy új, súlyos állítással is előállt. Elmondta, hogy gyerekkora óta gyógyszereket szedett a traumái feldolgozására, és miután a Szőlő utcába került, a pszichiátere megemelte az adagját.
„Mindig nagyon kóma voltam, nem nagyon tudtam magamról. De azért észnél voltam, azért akárki be van gyógyszerezve, azért észnél van úgy-ahogy” – fogalmazott.
Egy ilyen alkalommal, állítása szerint, az igazgató ismét levitte magához, de a szobában sötét volt és egy másik személy is tartózkodott ott. „Ezt eddig azért nem mertem elmondani, ugye, mert ugye a Fidesz volt a kormány.”
„És történt egy olyan eset, hogy Zsolti bácsi ott volt, akit így ismer most a média, Zsolti bácsi.” Bangó azt állítja, szexuális aktusra került sor közte és a „Zsolti bácsi” néven említett férfi között a sötétben.
„Amikor megtörtént a szexuális aktus ebben a Zsolti bácsival, akkor én őt nem láttam. És akkor láttam meg, mikor végzett, és ugyan felöltözött, és felkapcsolta a villanyt.” Azt mondta, akkoriban nem ismerte a politikusokat. „Hiszen 14 éves gyerek ne is ismerje a mai világba a politikát, élje a gyerekkorát.”
Most viszont feljelentést tesz ebben az ügyben is.
A teljes interjú
Juhász Péter volt ellenzéki politikus tavaly szeptember 19-én egyik videójában osztott meg egy hangfelvételt, amin egy nevét nem vállaló telefonáló arról beszél, mit mesélt neki két fiú 10 évvel ezelőtt.
A telefonáló szavaiból arra lehet következtetni, lelkész lehet, mert azt mondja, 40 éve követi Jézus Krisztust és 30 éve tanít. Arról beszél, 10 éve meghívták vidékre szolgálni, és egy Ózd környéki gyermekotthonban két fiú kérte a segítségét. Azt mondták neki, lejár hozzájuk egy nagyon magas rangú politikus. Fekete autóval, sötétben jön, és a 10-12 éves fiúkhoz megy be, akikkel szexuális kapcsolatot létesít. A fiúk később állítólag a tévét nézve megismerték a politikus hangját, és mondták, Zsolt bácsi.
Juhász maga is hangsúlyozza, hogy a nevét nem vállaló telefonáló a történetét nem tudja bizonyítani.
Januárban írtuk meg, hogy a hatóságok soron kívül járnak el a Budapesti Javítóintézetet érintő ügy teljes körű feltárása érdekében.
Az eddig azonosított tizenöt kiskorú sérelmére a gyanú szerint szexuális bűncselekmények mellett kiskorú veszélyeztetése, testi sértés és hivatali bántalmazás is történt.
A nyomozás jelenlegi adatai alapján egyetlen konkrétum sem utal viszont arra, hogy a pedofil vádakkal illetett, „Zsolti bácsiként” emlegetett személy valóban létezne.
A Szőlő utcai intézet 2025 májusában letartóztatott igazgatóját az alapügyön túl tavaly novemberben pénzmosással, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és lőfegyverrel való visszaéléssel is meggyanúsították, így a letartóztatását többször meghosszabbították. Decemberre az ügyészség közlése szerint összesen hét személy ellen indult eljárás a Szőlő utcai ügyben, köztük egy ügyintéző nő ellen, akit bűnpártolással gyanúsítanak.
A Kontroll nevű csatornának adott interjút Bangó Sándor, a 20 éves fiatalember, aki a Szőlő utcai Javítóintézet volt igazgatója ellen folyó eljárás koronatanúja. Bangó elmondása szerint 14-15 évesen került a Szőlő utcai Javítóintézetbe rablás miatt.
Állítása szerint azért keveredett rossz társaságba, és kezdett drogozni, mert az intézetben, ahol korábban élt, sokat bántották.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón, ahogy menekülni próbált a Trump elleni merénylet elkövetője
A 31 éves Cole Tomas Allen a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján nyitott tüzet a Washington Hiltonban. Az elnök sértetlen maradt, de a titkosszolgálat egyik ügynökét meglőtték, életét a golyóálló mellénye mentette meg.
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, lövések dördültek a Washington Hiltonban vasárnap hajnalban, ahol Donald Trump elnök a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján vett részt. Az elnököt és a kormány több tagját azonnal kimenekítették a helyszínről, az eseményt lefújták. A támadásban a titkosszolgálat egyik ügynöke megsérült, de a golyóálló mellénye megmentette az életét. A támadót, akit egy 31 éves kaliforniai férfiként azonosítottak, a helyszínen lefegyverezték és őrizetbe vették.
A legfrissebb információk szerint a gyanúsított a szálloda vendégeként juthatott be az épületbe, így kerülhette meg a legkülső biztonsági gyűrűt.
A titkosszolgálat szerint a többrétegű védelmi rendszer ennek ellenére is működött. A Fehér Házi Tudósítók Szövetsége közölte, hogy a meghiúsult vacsorát harminc napon belül szeretnék pótolni.
A hatóságok közlése szerint a gyanúsított lakcímén házkutatást készítettek elő, az ügyben pedig hamarosan vádat emelnek. Az eljárás során több vádpont is felmerülhet, köztük hivatalos személy elleni fegyveres támadás.
A hatóságok a támadót Cole Tomas Allenként azonosították. A Kaliforniából származó férfi a sajtóhírek szerint programozóként és oktatóként dolgozott.
Jeffery W. Carroll, Washington ideiglenes rendőrfőnöke megerősítette, hogy a férfinál egy sörétes puskát, egy kézifegyvert és több kést is találtak. A nyomozás jelenlegi állása szerint magányos elkövetőről van szó.
Donald Trump nem sokkal az eset után a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót.
Az elnök a támadót egy „magányos farkas őrültnek” nevezte.
Trump dicsérte a titkosszolgálat munkáját, és elmondta, hogy beszélt a meglőtt ügynökkel is. „Azt mondtuk neki, hogy szeretjük és tiszteljük... nagyon büszke arra, amit csinál.”
Trump a saját közösségi oldalán egy videót is megosztott arról, ahogy a lövöldözés után próbált elmenekülni a merénylő:
Nem sokkal később több fotót is posztolt a már lefegyverzett elkövetőről közösségi felületén:
Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, lövések dördültek a Washington Hiltonban vasárnap hajnalban, ahol Donald Trump elnök a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján vett részt. Az elnököt és a kormány több tagját azonnal kimenekítették a helyszínről, az eseményt lefújták. A támadásban a titkosszolgálat egyik ügynöke megsérült, de a golyóálló mellénye megmentette az életét. A támadót, akit egy 31 éves kaliforniai férfiként azonosítottak, a helyszínen lefegyverezték és őrizetbe vették.
A legfrissebb információk szerint a gyanúsított a szálloda vendégeként juthatott be az épületbe, így kerülhette meg a legkülső biztonsági gyűrűt.
A titkosszolgálat szerint a többrétegű védelmi rendszer ennek ellenére is működött. A Fehér Házi Tudósítók Szövetsége közölte, hogy a meghiúsult vacsorát harminc napon belül szeretnék pótolni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újrakezdést ígért feleségének, órákkal később holtan találták a négygyermekes apát
Somoskőújfalun találták meg egy 35 éves férfi holttestét, aki halála előtt órákkal békült ki a feleségével. A helyiek és egy barátja szerint az apa az utóbbi időben rossz társaságba keveredett, és drogozhatott.
Péntek este még a feleségénél volt, segítséget kért, hogy jó útra térjen. A 35 éves, négygyermekes Jámbor Ádám megígérte, hogy rendbe hozzák az életüket, majd azzal távozott, hogy tíz perc múlva visszajön megbeszélni az újrakezdést - írta a Blikk.
Soha többé nem látták élve. Szombat reggel a somoskőújfalui posta közelében, egy villanyoszlopra felakasztva találták meg a holttestét – írta a Blikk.
Az utolsó estén a férfi felesége, Alexandra, még próbált lelket önteni belé. Az asszony visszaemlékezése szerint a férfi megköszönte a megbocsátást, és ígéretet tett a változásra.
„Megköszönte, hogy megbocsátottam neki, és megígérte, hogy hamarosan másképp lesz minden.”
A faluban sokan úgy tudják, Ádám az utóbbi időben rossz társaságba keveredett, és rendszeres drogfogyasztóvá vált.
Ezt erősítette meg egyik barátja és korábbi munkatársa, Chmell Artúr is, aki szerint a férfi viselkedése drasztikusan megváltozott:
„Volt, hogy hamuszürke arccal jött velem szemben az utcán, majd egy hét múlva úgy látszott, mintha kicsattanna az egészségtől. Máskor meg nagyon lehangoltnak láttam, mintha depressziós lenne. Úgy tudom, drogozni kezdett, ez látszott is rajta.”
A férfi munkahelyén a főnökei is látták a bajt, ezért távoli munkákra küldték, hogy elszakítsák a rossz társaságtól, de ez sem segített.
Ádám és felesége három éve egy megcsalás miatt különköltöztek, de sosem váltak el, a férfi rendszeresen visszajárt a családhoz.
A tragédia után négy gyermek maradt apa nélkül. Alexandra kilencéves kislánya, aki saját apjaként szerette a férfit, sírva kérdezte tőle:
„Akkor nekem most nincs apukám?”
A legkisebb, a négyéves Attila pedig folyamatosan azt kéri, hívják haza az apát.
Az özvegy válaszok nélkül maradt. „Annyi mindent szeretnék kérdezni Ádámtól. Ha legalább egy búcsúüzenetet hagyott volna! Nem értem ezt az egészet. Egy barátja mondta egyszer, hogy Ádám valamikor a vonat elé akart ugrani, de én ezt akkor hittem is, meg nem is, mert nekem soha nem beszélt arról, hogy ennyire kilátástalannak látná az életét.”
Péntek este még a feleségénél volt, segítséget kért, hogy jó útra térjen. A 35 éves, négygyermekes Jámbor Ádám megígérte, hogy rendbe hozzák az életüket, majd azzal távozott, hogy tíz perc múlva visszajön megbeszélni az újrakezdést - írta a Blikk.
Soha többé nem látták élve. Szombat reggel a somoskőújfalui posta közelében, egy villanyoszlopra felakasztva találták meg a holttestét – írta a Blikk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!