HÍREK
A Rovatból

Elvittek több gyereket is a fóti gyermekotthonból

Hét speciális szükségletű gyereket helyeztek át az Abcúg információi szerint.
Mizsur András/Abcúg, Fotó: Mónus Márton - szmo.hu
2019. augusztus 08.



Több gyereket is elvittek a fóti gyermekotthonból. "A fóti gyermekotthon igazgatója szerint nincs ebben semmi rendkívüli, nyáron mindig nagy a mozgás az intézményben" - írja az Abcúg.

"Információink szerint hét speciális szükségletű gyereket helyeztek át Fótról: másik otthonba vagy családjukhoz kerültek. Szakemberek szerint nem tiszta, mi indokolta a változást"

- áll az Abcúg cikkében, amelyet változatlan formában,az alábbiakban közlünk.

Az Abcúgnak beszélő szakemberek furcsának tartják, hogy olyan nehéz sorsú gyerekek is elkerültek onnan, aki még egy évet sem töltöttek az otthonban. Az is ritka, hogy egyszerre ennyi gyerekeket sikerül hazagondozni.

A kormány az év elején üzente meg, hogy bezárja a fóti intézményt, azóta viszont nem hajlandó elárulni, mikor kerül sor az átszervezésre.

Több, egymástól független forrásból is úgy értesült az Abcúg és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, hogy az elmúlt két hónapban több gyereket áthelyeztek a fóti Károlyi István Gyermekközpont speciális gyermekotthoni részlegéről. Ott gondozzák a nehéz sorsú, súlyos pszichés vagy függőségi problémákkal küzdő 12-18 év közötti fiúkat. Forrásaink összesen hét gyerekről számoltak be:

négyen visszatértek családjukhoz, a másik három gondozott pedig Kalocsára, Berettyóújfalura és Zalaegerszegre került. A 32 férőhelyes otthonban így körülbelül 15 gyerek maradt.

A kormány az év elején üzente meg a Magyar Hírlapban, hogy még idén bezárja a fóti gyermekotthont.

Itt nemcsak speciális szükségletű gyerekeket gondoznak, hanem tartósan beteg és sérült (mentálisan sérült, mozgássérült, hallás- vagy látáskárosult) gyerekeket, valamint 14 évnél fiatalabb menekülteket is.

Azóta viszont nagy a hallgatás az ügyben, a kormány nem hajlandó elárulni, mikor és hogyan helyezik át a fóti gyerekeket. Éppen ezért nem átlátható, hogy a hét gyereket a normális működés részeként helyezték át máshová, vagy ez már a bezárás következménye. Néhány körülmény arra utal, hogy az utóbbiról lehet szó.

Egy év nem elég a pszichés problémákkal küzdő gyerekeknek

Ilyen körülmény például az, hogy informácóink szerint a hét gyerek egyike úgy került át a berettyóújfalui Arany János Nevelőotthonba, hogy még egy évet sem töltött Fóton. A gyermekvédelem működését jól ismerő forrásunk szerint ritka, hogy egy komoly pszichés problémákkal küzdő, speciális szükségletű gyereket ilyen hamar áthelyezzenek, inkább 2-3 évet szoktak a központi intézményben élni.

Azt, hogy egy gyerek speciális szükségletűnek számít-e, az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság (OGYSZB) vizsgálja meg. Ennek megfelelően dönt a gyámügy, hogy hol helyezi el a gyereket: megyei speciális otthonban vagy az annál zártabb és szigorúbb rezsimet vivő központi speciális otthonban. (Utóbbiból mindössze három van az országban: Kalocsán, Zalaegerszegen és Fóton.) Évente felülvizsgálatra kerül sor, aminek során bekérik a gyám és az gondozási hely véleményét, orvos, gyógypedagógus és pszichológus vizsgálja meg a gyereket. Ha úgy találja a bizottság, hogy javult azállapota, átkerülhet a lakhelye szerint illetékes megyei speciális otthonba, mint ebben az esetben Berettyóújfaluba. Ezen kívül hazakerülhet a családjukhoz, vagy nevelőszülőnél helyezhetik el.

Sokszor a megyei otthonok nem is alkalmasak az igazán súlyos esetek ellátására, mert például nem elég zárt az intézmény kialakítása vagy nem rendelkezik megfelelően kialakított elkülönítővel.

Mint elmondta, régóta köztudott a gyermekvédelemben, hogy a megyei speciális otthonok nem küldhetnek Fótra gyerekeket, ami szerinte arra utalhat, hogy nem fogják pótolni az áthelyezett gyerekeket.

Másik forrásunk szerint, aki ismeri a fóti intézményt, az sem túl gyakori, hogy egyszerre ennyi gyereket gondozzanak haza. Túl nagy ugrásnak tartja, hogy a központi otthonból egyből a családhoz kerülnek vissza. Erősen kérdéses, hogy a szülők mennyire készültek fel ellátásukra, hiszen van olyan gyerek, akit egyszer már kiemeltek a családjából, magyarázta a fóti intézményt ismerő forrásunk.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Orbán füleséről: már „élőben” is egyértelműen feltűnt a ketyere, csak akkor nem akartam vele foglalkozni
- Voltak páran, akik szerint „AI kép” csapott be engem. Sajnos a képet én vágtam ki az általam készített videóból - írta a képviselő.


Hadházy Ákos visszatért az Orbán fülében látott fülhallgatóra hasonlító tárgyra. Korábban azt írta, hogy „Orbán fülében tuti ott van az a valami, valószínűleg bent felejtette. De az talán még érdekesebb, hogy amikor rájöhetett, hogy közelről videózzák, kivehette, mert kicsivel később már nincs ott” – írta a képviselő.

A miniszterelnök csak annyit reagált erre korában, hogy „Nincs.”

Most a független képviselő ezt írta:

„Orbán azt mondta, hogy nem volt kémfülhallgató a fülében a parlamentben…

Mondjuk, Hatvanpusztára meg azt mondta, hogy az édesapja félkész mezőgazdasági üzeme.

Úgyhogy tessék eldönteni, kinek van igaza. (Voltak páran, akik szerint “AI kép” csapott be engem. Sajnos a képet én vágtam ki az általam készített videóból. Sőt, már „élőben” is egyértelműen feltűnt a ketyere, csak akkor nem akartam vele foglalkozni, arra gondolva, hogy ha hallásproblémája van Orbánnak, az magánügy.

Később hívta fel rá a figyelmet egy honfitársunk, hogy ezen keresztül diktálni is lehet a válaszokat az azonnali reakciót igénylő oarlamenti vitában. Ezért bizony ez: közügy. Orbán “cáfolata” pedig azt mutatja, hogy valószínűleg tényleg az utóbbi magyarázat az igaz."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Előkerült egy újabb egymilliárdos szerződés, a MÁV viszont nem a vasútra, hanem a renoméjának megmentésére költene ennyit
A HVG birtokába került dokumentum szerint a célok között szerepel „a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” is.


A MÁV júliusban újabb, nettó 948 millió forintos keretszerződést kötött a Balásy Gyula tulajdonában álló New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. konzorciumával. A HVG birtokába került dokumentum szerint

a célok között szerepel „a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása”, „a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása”, valamint „a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése” is.

A szerződésben szereplő összeg jelentős része a MÁV úgynevezett „tíz vállalásának” kommunikációjára mehet el. Lázár János januárban tízpontos ígéretet tett különböző vasúti fejlesztésekre. Emiatt a MÁV már februárban is aláírt egy hasonló, nettó 919 millió forintos kommunikációs keretszerződést, amelyből július közepéig körülbelül 350 millió forintot használtak fel a kampányra.

A HVG szerint az új szerződés céljai között szerepel a szolgáltatásfejlesztési elemek népszerűsítése, edukációs és társadalmi felelősségvállalási kampányok lebonyolítása, valamint egyéb brand- és kereskedelmi hirdetések készítése is. A megállapodás emellett hostess-promóciókat, kitelepüléseket és 3–6 rendezvény megszervezését is előírja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Itt nincsenek bizonyítékok, de most lerakatják velem a telefont” – mondta Juhász Péter, akinél nyomozók jelentek meg Szőlő utcai ügy miatt
A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolti bácsit”. A hangfelvételnek - állítása szerint - ugyanakkor semmi köze a Szőlő utcai ügyhöz.


Mint azt mi is megírtuk: az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban.

A Telex telefonon elérte Juhászt is.

„Épp itt vannak a nyomozók. A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban nyomoznak, de azzal összefüggésben itt nincs semmi. A közzétett hangfelvétel semmilyen kapcsolatban nincs ezzel az üggyel. Itt nincsenek bizonyítékok. Ha jól értem, most lerakatják velem a telefont”

- fogalmazott a lap megkeresésére a volt politikus, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport és a JUHI Podcast-csatorna alapítója.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint Juhászt és több személyt tanúként is kihallgatnának a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás során.

A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót a YouTube-csatornáján, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy „Zsolti bácsit”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
59 diák lehet a romok alatt, egyre kevesebb az esély, hogy élve hozzák ki őket – összedőlt egy iskola Kelet-Jáván
Szerdán öt fiatalt élve hoztak ki az indonéz mentők, de azóta nem észlelnek életjelet. A romok alatt lévők számát csak becsülik, a keresést drónokkal és hőkamerákkal is segítik.


Az indonéz mentők versenyt futnak az idővel Kelet-Jáván, mert még több tucat diák lehet a három nappal ezelőtt összedőlt bentlakásos iszlám iskola romjai alatt – írja a Hirado.hu. A hatóságok csütörtökön engedélyezték a nehézgépek bevetését, amit eddig túl kockázatosnak tartottak az esetleges túlélők miatt.

A katasztrófavédelem szerint a döntést a romok alatt rekedt diákok szüleivel egyeztetve hozták meg. A kézi kutatás lassan haladt az omlásveszély miatt, és egyre kevesebb az esély a túlélőkre.

A hatóságok drónokat és hőkamerákat is használtak, de csütörtökön már nem észleltek életjelet. A rendelkezésre álló adatok alapján még 59 diák lehet a törmelékek alatt.

A baleset hétfő kora délután történt Sidoarjo körzet Buduran falujában. A hatóságok eddig öt halálos áldozatról és mintegy száz sérültről számoltak be. Több tucat sérült még kórházban van, főleg végtagtörésekkel vagy fejsérüléssel.

„Szerdán öt diákot sikerült kimenteni” – közölte csütörtökön a képzési és kulturális ügyek koordinációs minisztere. Azt mondta, a csapatok a nehézgépekkel is rendkívül óvatosan emelik meg a betonelemeket, hogy ne veszélyeztessék a túlélőket.

A katasztrófavédelmi hivatal vezetője elmondta, hogy már nem reménykednek további túlélőkben. Hozzátette, a hatóságok nem tudják pontosan, hányan lehetnek a romok alatt, csak az iskolalátogatási adatok és a családok tájékoztatása alapján becsülik a számot.

„Nagyon reméljük, hogy nincs 59 ember a romok alatt”

– mondta. Néhány szülő tévesen hitte, hogy a gyereke is az eltűntek között van.

A katasztrófavédelem szerint az épület azért dőlt össze, mert engedély nélkül akartak két újabb emeletet ráépíteni, és a falak nem bírták el a súlyt. A fiúk épp imádkoztak a 12–19 éves korosztályból, amikor rájuk szakadtak a felső szintek. A lányok az iskola másik szárnyában voltak, onnan ki tudtak menekülni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk