HÍREK
A Rovatból

Elon Musk tapsol az orosz delegációnak – megkezdődtek az amerikai-orosz tárgyalások Rijádban

Moszkvának már önmagában diplomáciai siker a rijádi béketárgyalás. Ott ugyanis Ukrajna nélkül tárgyalnak az ország sorsáról.


Elon Musk ismét felhívta magára a figyelmet, amikor az X-en lelkendezve dicsérte az orosz delegációt, amely a Szaúd-Arábiában megrendezett amerikai-orosz tárgyalásokra érkezett.

„Így néz ki a kompetens vezetés”

– fogalmazott Musk. Mint a Telex rámutat, a milliárdos, aki Trump hatalomra jutásával kormányzati szerephez jutott, posztjával jelezte: hogy a Fehér Ház és a Kreml viszonya átalakulóban van. Az általa megosztott képen az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov látható, amint az Ukrajnáról szóló tárgyalásokra érkezik.

A delegáció tagja volt Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója is, aki érkezésekor, mint a CNN idézi, ezt nyilatkozta:

„Meglátjuk, mit hoznak a tárgyalások, a lényeg, hogy elkezdődjön a kapcsolatok normalizálása köztünk és Washington között. Ők is komoly emberek, mi is komoly szándékkal érkeztünk.”

Az amerikai delegációt Marco Rubio vezeti, mellette Steve Witkoff közel-keleti különmegbízott és Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó is jelen lesz. Az amerikai külügyminiszter szerint ezek a tárgyalások arra szolgálnak, hogy kiderüljön, Moszkva valóban törekszik-e a rendezésre.

A megbeszéléseken részt vesz Kirill Dmitrijev, az Orosz Közvetlen Befektetési Alap (RDIF) vezérigazgatója, aki az amerikai delegáció néhány tagjával már a hivatalos találkozó előtt is beszélt. Ő így nyilatkozott előzetesen:

„Annyit mondhatok, hogy remekül oldják meg a problémákat. És úgy vélem, Trump is remekül oldja meg a problémákat”

Dmitrijev hozzátette, hogy az Egyesült Államok vállalatai szerinte 300 milliárd dollárt veszítettek az orosz piacról való kivonulás miatt. Dmitrijev feladatköre elsősorban az Egyesült Államokkal fennálló gazdasági kapcsolatok helyreállítására irányul.

A kedden kezdődő tárgyalásokat Ukrajnáról az ukránok bevonása nélkül tartják. A Telex elemzése szerint Moszkva számára ez már önmagában siker: megerősíti azt az orosz narratívát, amely szerint Oroszország valójában a Nyugattal áll hadban, mióta megtámadta Ukrajnát.

A tárgyalások helyszíne Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád. A megbeszélések házigazdája Mohamed bin Szalmán koronaherceg, akinek szintén politikai siker, hogy vendégül láthat egy ilyen magas szintű találkozót - már csak azért is, mert 2018-ban némi nyugati diplomáciai elszigeteltséggel kellett szembesülnie, amikor kiderült, hogy személyes utasítására ölhették meg az ország isztambuli konzulátusán Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságírót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem
A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük. Ismét kilátásba helyezte a kormányváltás utáni felelősségre vonásokat is.


„Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy én a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem, miközben a gyerekeim a kocsiban ültek. Azok a gyerekeim, akikről eddig azt hazudták, hogy nem állnak velem szóba” - írta szerdai posztjában Magyar Péter.

A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük.

„De az igazi megoldás nyilván a rendszerváltás lesz, amikor ezek a propaganda kiadványok azonnal eltűnnek a piacról és a sajtó a valóságról, például az orbáni maffia bűneiről fog írni, vagy éppen a TISZA-kormány döntéseit fogja kritizálni. És nem Rogán Antal, vagy éppen Orbán Viktor nyaralásáról fog hazudni, hanem a politikai tetteiket fogja górcső alá venni”

– zárta posztját Magyar.

Mint azt mi is megírtuk: a Tisza Párt vezetője nemrég Olaszországba ment nyaralni a gyermekeivel és új párjával. A nyaralásáról több paparazzofotó is készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.


Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.

„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán

– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.

„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.

„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”

– fogalmazott Lázár.

Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.

„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!

Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Válasz Online: Nem véletlen, hogy Orbán Ráhel épp most jelentette be az amerikai költözésüket
A portál szerint már hetekkel ezelőtt eldőlt, hogy a Tiborcz-Orbán házaspár és gyerekeik Amerikába költöznek. Kedden többek között erről a témáról is küldtek kérdést a miniszterelnök lányáéknak, válasz azonban Orbán Ráhel Instagramján érkezett.


A Válasz Online szerint nem véletlen, hogy Orbán Ráhel épp kedden jelentette be, hogy családjával azt tervezik: Amerikába költöznek.

„Tegnap reggel 8 óra 50 perckor 18 pontos kérdéssort küldtünk Tiborcz Istvánnak. A levélben jeleztük: mivel a családja életét érintő téma is van a szövegben, semmiképpen nem szeretnénk addig nyilvánosságra hozni semmit, amíg nem érkezik tőle hivatalos megerősítés vagy cáfolat”

– írta a független portál Facebook-oldalán Bódis András újságíró, hozzátéve, hogy a kormányfő vejének sajtóügyeit intéző, Orbán Ráhel ügyvezetésével működő BDPST Koncept Kft. munkatársa 9 óra 54 perckor sms-ben reagált, melyben azt írta: vették a megkeresést, és jelentkeznek majd a válaszokkal.

A kérdéssor első pontjában a következő állt:

„Több forrásunk is megerősítette, hogy a következő hónapokban az Önök családja az Egyesült Államokba, New Yorkba költözik, gyermekeik ott folytatják ősztől a tanulmányaikat. Igaz ez az információ? Ha igaz: mi indokolja, hogy – 2021–2022-höz hasonlóan – most is külföldre költöznek?”

A lap kérdésében arra utaltak, hogy a Tiborcz–Orbán házaspár a 2022-es parlamenti választások előtt fél évvel ugyanúgy ideiglenesen elköltözött az országból, mint most tervezik, igaz, akkor Marbellán tartózkodtak.

A Válasz Online posztjában kifejtik:

valószínűsítették, hogy „2025 Magyarországán nem fordulhat elő, hogy a magyar nyilvánosság egy független sajtótermékből értesüljön arról, hova távozik a választási időszakban a Tiborcz–Orbán család”.

Éppen ezért számítottak arra, hogy a nekik küldött válasz előtt közleményben vagy egy közösségi médiás posztban jelentik be az ideiglenes országváltást.

Végül ez meg is történt: kedd délután Orbán Ráhel az Instagramon közölte, hogy azt fontolgatják: Amerikában költöznek. Arról írt, hogy felvették egy amerikai egyetemre, tizenöt évvel azután, hogy már eltöltött egy nyarat a bostoni egyetemen. Posztjában viszont megjegyezte, hogy „a végleges elhatározás ugyanakkor még előttünk áll – mérlegelünk, gondolkodunk, beszélgetünk róla, családként”.

A Válasz Online szerint ugyanakkor a döntés már megszületett, a gyerekek hivatalos iskolaügyeit hetekkel korábban véglegesítették: megtörtént a kiiratkozás Magyarországon, valamint a beiratkozás az amerikai iskolába

– írják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Előkerült egy hangfelvétel, amin Donald Trump arról beszélt, hogy Moszkva lebombázásával fenyegette Putyint
Trump 2024-ben egy zárt körű eseményen beszélt arról, hogy Ukrajna kapcsán megfenyegette az orosz elnököt, sőt, ugyanígy tett a kínai elnökkel is Tajvan ügyében.


Donald Trump tavaly egy zártkörű adománygyűjtésen arról beszélt, hogy korábban azzal próbálta megakadályozni Vlagyimir Putyint Ukrajna megtámadásában, hogy azzal fenyegette: „szétbombázza Moszkvát” – derül ki egy, a CNN birtokába került hangfelvételből.

„Putyinnak azt mondtam: »Ha bevonulsz Ukrajnába, szét fogom bombázni Moszkvát. Mondom neked, nincs más választásom«”

– idézte fel Trump az egyik 2024-es adománygyűjtő eseményen.

„Erre Putyin csak annyit mondott: »Ezt nem hiszem el.« De tíz százalékban hitt nekem.”

– fogalmazott Trump.

Trump azt is állította, hogy ugyanezzel fenyegette Hszi Csin-ping kínai elnököt is egy esetleges tajvani támadás esetén, és azt mondta neki, hogy az Egyesült Államok válaszul lebombázná Pekinget.

„Azt hitte, megőrültem”

– mondta Trump a kínai elnökről, majd hozzátette:

„De sosem volt vele gond.”

A kijelentések, amelyekkel Trump a második elnöki ciklusáért kampányolt, több, 2024-es adománygyűjtésen készített hangfelvételen hallhatók a CNN szerint. A felvételeket később Josh Dawsey, Tyler Pager és Isaac Arnsdorf szerezte meg, akik a 2024 című könyvükben részleteket is közöltek belőlük, ám a hanganyagok eddig nem kerültek nyilvánosságra. Trump kampánycsapata nem kommentálta a tartalmukat.

A CNN szerint az agresszív külpolitikai stratégiájával Trump a tehetős támogatókat próbálta meggyőzni. Ráadásul nemcsak az agresszív külpolitikai elképzeléseiről beszélt, hanem arról is, hogy kiutasítaná a tüntető diákokat.

„Az egyik dolog, amit megtennék: minden tüntető diákot kitoloncolnék az országból” – jelentette ki Trump egy szintén zártkörű eseményen, hozzátéve, hogy keményen fellépne az egyetemeken zajló palesztinpárti tüntetésekkel szemben. „Ezek az emberek nagyot hibáztak. Ki kell őket utasítani az országból, és szerintem ez meg is állítaná az egészet” - fogalmazott Trump, aki az adakozóit azzal nyugtatta, hogyha megválasztják, „25-30 évvel vetjük majd vissza ezt a mozgalmat”.

Egy másik adománygyűjtésen Trump arra próbálta rávenni a résztvevőket, hogy adjanak többet a kampányára, mondván, hogy a republikánusok hátrányban vannak, mert „a segélyből élők mindig a demokratákra szavaznak”.

„A szakszervezetek rengeteg pénzt adnak, a közszolgák is rengeteget, és ott van még a segély is” – mondta. „Egy dolgot üzenek a zsidó barátaimnak: rá kell venni őket, hogy kezdjenek el a republikánusokra szavazni.”

Ugyanezen az eseményen Trump arról is beszélt, hogy egy gazdag támogatót, aki eredetileg egymillió dollárt ajánlott fel egy közös ebédért cserébe, végül rá tudott beszélni, hogy emelje meg az összeget 25 millió dollárra. „És megtette – adott nekem 25 millió dollárt” – mondta Trump. „Őrület” - tette hozzá.

Akkori republikánus elnökjelöltként azt is állította, hogy másokat is sikerült rábeszélnie arra, hogy sokkal többet adjanak, mint eredetileg tervezték. „Kell a bátorság ahhoz, hogy kérj” – mondta. „Fejben kell őket ráhangolni” - tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET: