Elon Musk durván nekiment Trumpnak, „undorító förtelemnek” nevezte az elnök költségvetési törvénycsomagját
A milliárdos vállalkozó az X-en borult ki Trump új költségvetési tervén. Szerinte ez az egész Amerika jövőjét veszélyezteti, és szégyellheti magát, aki ezt megszavazta.
Elon Musk ismét hangot adott a dühének, ezúttal a Trump-féle költségvetési törvény miatt. Az X-en élesen bírálta a csomagot, amit szerinte teljesen elfogadhatatlan formában fogadtak el
„Sajnálom, de ezt már nem tudom tovább tűrni. Ez a hatalmas, felháborító, zsíros koncessziókkal telepakolt kongresszusi költségvetési törvény undorító förtelem. Szégyelljék magukat azok, akik megszavazták: tudják, hogy rosszat tettek. Tudják”
A törvényjavaslat a képviselőházon már átment, most a szenátuson a sor. Trump eközben igyekszik nyomást gyakorolni a republikánusokra, hogy szavazzák meg a csomagot.
Musk szerint a törvénycsomag hatalmasra növelné a költségvetési hiányt, egészen 2,5 billió dollárra. Azt állítja, hogy ez elviselhetetlen, fenntarthatatlan adósságot jelent majd az amerikai állampolgároknak.
A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt is reagált Musk szavaira. Azt mondta: „Nézze, az elnök pontosan tudja, hogy Elon Musk hogyan viszonyult ehhez a törvényhez. Ez nem változtat az elnök véleményén. Ez egy nagy, gyönyörű törvény, és ő kitart mellette.”
A tervezet több fontos pontot tartalmaz: meghosszabbítaná a 2017-ben bevezetett adókedvezményeket, növelné a védelmi költségvetést, fedezetet adna a tömeges kitoloncolási tervekhez, és emelné az adósságplafont 4 ezer milliárd dollárra.
Elon Musk ismét hangot adott a dühének, ezúttal a Trump-féle költségvetési törvény miatt. Az X-en élesen bírálta a csomagot, amit szerinte teljesen elfogadhatatlan formában fogadtak el
„Sajnálom, de ezt már nem tudom tovább tűrni. Ez a hatalmas, felháborító, zsíros koncessziókkal telepakolt kongresszusi költségvetési törvény undorító förtelem. Szégyelljék magukat azok, akik megszavazták: tudják, hogy rosszat tettek. Tudják”
Négy újabb helyreigazítást közölt a Magyar Nemzet Radnai Márkról
A kormánypárti lap elismerte, hogy több valótlanságot is közölt a Tisza Párt alelnökéről. A visszavont állítások között strómanok alkalmazása és fiktív számlázás is szerepelt.
Négy újabb helyreigazítás jelent meg a Magyar Nemzet címlapján kedden, amelyekben a lap ismét elismeri, hogy valótlanságokat írt a Tisza Párt alelnökéről, Radnai Márkról.
A kormánypárti lap februárban és márciusban több cikkben állította, hogy a politikus súlyos céges visszaélésekben érintett.
A most visszavont állítások között szerepel, hogy Radnai Márk hajléktalan strómanokkal íratott volna alá céges iratokat, és két stróman ügyvezetőt alkalmazott volna, akikkel rendszeresen találkozott.
A lap azt is valótlanul híresztelte, hogy fiktív számlák ellenértéke készpénzben visszajutott a politikushoz, valamint hogy megállapodott Víg Mór ügyvéddel egy stróman felkutatásáról, akinek százezer forintot adott át.
A mostani helyreigazítások egy hónappal követik a lap előző, három cikkre kiterjedő korrekciós hullámát, amely szintén Radnai Márk ügyében történt.
A Magyar Nemzetnek nem ez az első ilyen ügye, a lap évek óta sorra veszíti el a sajtópereket. 2024-ben 24 elmarasztaló ítélet született velük szemben, a legtöbb a magyar médiában.
Négy újabb helyreigazítás jelent meg a Magyar Nemzet címlapján kedden, amelyekben a lap ismét elismeri, hogy valótlanságokat írt a Tisza Párt alelnökéről, Radnai Márkról.
A kormánypárti lap februárban és márciusban több cikkben állította, hogy a politikus súlyos céges visszaélésekben érintett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nekiment Bayer Zsoltnak korábbi műsorvezetőtársa: őt tette felelőssé a vereségért, majd gyorsan törölte a posztot
A Demokrata újságírója, Bencsik Gábor szerint korábbi műsorvezetőtársa stílusa hozzájárult a Fidesz választási vereségéhez. A posztot gyorsan eltávolította a Facebookról, szerencsére nekünk megvan még.
A vasárnapi választási vereség után kedden felszínre törtek a jobboldali nyilvánosság belső feszültségei: a kormánypárti Sajtóklub egyik ismert arca, Bencsik Gábor szállt bele Bayer Zsoltba, akinek stílusát részben felelőssé tette a Fidesz rossz szerepléséért.
Bencsik egy vitára hivatkozva tette fel a kérdést, hogy Bayer Zsolt durva stílusa mennyire azonosítható a Fidesszel.
„Vitatkoztam itt valakivel, Bayer egy trágárságig durva bejegyzését szegezte nekem, ilyenek vagytok. Azt válaszoltam, hogy Bayer nem a Fidesz. Lehet, hogy tévedek? Lehet, hogy Bayer Zsolt maga a Fidesz?”
– fogalmazott a Demokrata újságírója.
Bencsik szerint Bayer tehetséges publicistaként indult, de később a stílusa megváltozott.
„Induláskor erős irodalmi, kivételes publicisztikai tehetség, szellemesség, kreativitás, a legjobb haver. Aztán fokozatos átcsúszás a fölényeskedésbe, a túltengésbe, a mindenkit kiosztásba, a mások leugatásába. Ne féljünk kimondani: a hübriszbe.”
Bejegyzését azzal zárta, hogy Bayer kezdetben a Fidesz győzelmeihez, a végén viszont a vereségéhez járult hozzá. A posztot azonban Bencsik gyorsan törölte, de szerencsére nekünk megvan:
Nem Bencsik Gábor az egyetlen, aki a választás után kemény belső kritikát fogalmazott meg. Ferencz Orsolya, a Fidesz–KDNP fővárosi jelöltje, aki a Budapest 2-es választókerületben indult, a nepotizmust és a „kontraszelektált megélhetési karrierjobboldaliak tucatjait” okolta a vereségért. Miután a körzetében fele annyi szavazatot kapott, mint tiszás ellenfele, radikális lépéseket sürgetett: „Az ezért felelősöket pedig ki kell vágnunk végre a nemzeti oldal testéből.”
A belső elégedetlenség más fideszes politikusoknál is megjelent. Papp László, Debrecen polgármestere kedden arról beszélt, hogy a Fidesz „nem adott jó válaszokat” a korrupciós ügyekre, és ez is hozzájárult a vereséghez.
A kritikus hangokkal szemben a pártvezetés és a kormányközeli média a kitartást hangsúlyozza, Orbán Viktor a választás után a „soha nem adják fel” üzenetet emelte ki.
A vasárnapi választási vereség után kedden felszínre törtek a jobboldali nyilvánosság belső feszültségei: a kormánypárti Sajtóklub egyik ismert arca, Bencsik Gábor szállt bele Bayer Zsoltba, akinek stílusát részben felelőssé tette a Fidesz rossz szerepléséért.
Bencsik egy vitára hivatkozva tette fel a kérdést, hogy Bayer Zsolt durva stílusa mennyire azonosítható a Fidesszel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pócs János Orbán Viktort nevezte meg a Fidesz-vereség felelőseként
A fideszes politikus a Partizánnak adott interjúban értékelte a Fidesz választási vereségét. A 16 év után mandátumát elvesztő politikus szerint a kampányért a miniszterelnököt terheli a felelősség.
„A miniszterelnökön volt az összes felelősség, bejárta, felszántotta az egész országot” – mondtaPócs János a Partizánnak adott interjújában hétfő este, miután 16 év után elvesztette parlamenti mandátumát. A jászsági fideszes politikus szerint bár a vereségért Orbán Viktor a felelős, a kormánypárt mindent jól csinált a kampányban és az elmúlt években.
A beszélgetésben a politikus kifejtette, hogy a miniszterelnök volt a kampányfőnök.
„Persze. Hát az első ember a felelős. Hát ő viszi a bőrét a vásárra. Ő mögé álltunk be mi, mint katonák.”
Pócs János Jász-Nagykun-Szolnok megye 2-es választókerületében indult, ahol a szavazatok 42,31 százalékát szerezte meg, míg a Tisza Párt jelöltje, Halmai Ferenc Tibor 50,05 százalékkal győzött.
A politikus szerint a vereség oka az volt, hogy az embereket „elragadta a hév, hogy márpedig változás kell”, a Tiszát pedig azért tartották vonzónak, mert „új és buli”.
Helyes döntésnek nevezte, hogy Orbán Viktor nem állt ki vitázni Magyar Péterrel, és sikeresnek titulálta a Digitális Polgári Köröket is.
A fideszes politikus kerülte azokat a kérdéseket, amelyek az Orbán-család és Mészáros Lőrinc gazdagodását firtatták. Azt mondta, nem látta Orbán Viktor apjának hatvanpusztai birtokát, és „nem is érdekli”.
Magyar Pétert árulónak nevezte, akit nem tud emberszámba venni.
„Attól még, hogy valakinek korona van a fején, az áruló még áruló marad.”
Pócs arról is beszélt, hogy tart attól, Magyar Péter a megszerzett kétharmados többséggel a bíróságot megkerülve küld majd börtönbe politikusokat. Szerinte az elszámoltatás akár vele is kezdődhet.
A fideszes politikus később egy Facebook-posztban, egy traktoron ülve üzente meg, hogy az élet megy tovább, és ismét lesz ideje mezőgazdasággal foglalkozni.
„A miniszterelnökön volt az összes felelősség, bejárta, felszántotta az egész országot” – mondtaPócs János a Partizánnak adott interjújában hétfő este, miután 16 év után elvesztette parlamenti mandátumát. A jászsági fideszes politikus szerint bár a vereségért Orbán Viktor a felelős, a kormánypárt mindent jól csinált a kampányban és az elmúlt években.
A beszélgetésben a politikus kifejtette, hogy a miniszterelnök volt a kampányfőnök.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jogi lépéseket tett a Magyar Pétert „kis buzinak” nevező piliscsabai jegyzőnővel szemben a polgármester
Juhász Andrea trágár szavakkal szidta a választást megnyerő Tisza elnökét a Fidesz eredményváróján. Piliscsaba polgármestere szerint a jegyző méltatlanná vált a hivatalára.
Felmenthetik a hivatalából a piliscsabai jegyzőt, Juhász Andreát, miután egy vasárnap éjszakai videóban súlyosan sértő, homofób és obszcén kijelentéseket tett Magyar Péterre. Thumáné Kauzál Melinda fideszes polgármester kedden a közbizalom, a hivatal tekintélye és a közigazgatás méltósága védelmével indokolta közleményében azt, hogy megtette a szükséges jogi lépéseket.
Ahogy megírtuk, a választás éjszakáján készült egy interjú a jegyzővel, amelyet a Népszava rögzített. A felvételen Juhász Andrea a Fidesz kampányhibáit firtató kérdésre úgy válaszolt: „Nem rontottak el semmit.”
„Az a baj, hogy a kis buzi Magyar Péternek hittek a választók, ennyi.”
A jegyzőnőt a riporter ezt követően arra kérte, hogy fejtse ki mondandóját. Juhász a választási eredmény értékelését így folytatta: „Hát persze, ha egyszer a Radnai Márkot szárazon nem bassza, de a másikat bassza, akkor buzi, nem? Vagy nem buzi?” Indoklásként hozzátette: „egy országot ne irányítson egy buzi”.
A videó nyilvánosságra kerülése után Piliscsaba polgármestere, Thumáné Kauzál Melinda hétfőn nyilvánosan elhatárolódott a jegyző kijelentéseitől.
A városvezető hangsúlyozta, hogy az elhangzottak ezekkel az értékekkel nem egyeztethetők össze, és jelezte, hogy megteszi a „szükséges lépéseket”. Ezzel párhuzamosan civilek petíciót indítottak a jegyző azonnali felmentéséért, arra hivatkozva, hogy megnyilvánulásai alkalmasak a közbizalom megingatására.
A gyors felmentést a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény teszi lehetővé. „A jogszabály értelmében méltatlanná válik az a kormánytisztviselő, aki olyan magatartást tanúsít – akár hivatali munkájával összefüggésben, akár azon kívül –, amely alkalmas a betöltött beosztás tekintélyének, a munkáltató jó hírnevének, illetve a közigazgatásba vetett bizalom súlyos rombolására” – olvasható a polgármester közleményében.