HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely: „Nem akarunk komp-ország lenni, ki akarunk kötni biztonságban a nyugati parton”

'Ha kell, odaláncoljuk magunkat, ha kell sátortábort építünk, de ez a terv nem fog így megvalósulni' - mondta Jámbor András a tüntetésen.


Mint arról mi is hírt adtunk, nagyszabású, de különleges járványügyi szabályok mellett megtartott tüntetést szervez e hét szombatra Jámbor András a Mérce korábbi főszerkesztője, a Szikra Mozgalom VIII-IX. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje a Fudan Egyetem budapesti kampusza elleni tiltakozásul.

Több ezren érkeztek a Kossuth térre, ahol a felszólalók közül az első Jámbor András, aki az esemény fő szervezője volt.

VIDEÓ: Beszédek a Fudan Egyetem elleni tüntetésen

Jámbor András volt az első felszólaló. Köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették az esemény megszervezését. Elmondta, hogy sikerült "kicselezni" a kormányt, hogy összejöhessen a demonstráció.

"Én Józsefvárosból jövök, és olyan választókerületben indulok, amelynek része Ferencváros nagy része is. Aki itt él, az tudja, hogy nem a jövő, hanem a jelen a folyosók végén lévő vécé" - emlékeztetett arra, hogy a kerület egyik nagy problémája a lakhatás.

A Fudanról is beszélt, szerinte az a baj, hogy a 12 ezres magyar kollégiumi hely helyett kínai elitegyetemet akarnak építeni.

Megígérte, hogy megakadályozzák ezt a beruházást, ha kell odaláncolják magukat, vagy sátortábort építenek.

Jámbor úgy vélte, hogy hazudnak azoknak, akik azt mondják, Orbán vagy Gyurcsány a kérdés. "A kérdés az, hogy jövőre Robin Hoodként visszaszerezzük-e az Orbán oligarchái által elrabolt pénzt, hogy azt visszaforgassuk a köz javára".

"Az az álmunk, hogy egy kétgyerekes család is tudjon olyan lakásba költözni, amelyben elférnek" – mondta.

Beszéde végén felhangzott a korábban már sokszor hallott: "Orbán takarodj!". A műsorvezető meg is jegyezte: "De régen hallottuk".

Berecki Áron, a Hallgatói Szakszervezet közölte: "A Diákváros a miénk, a szabad lakhatás a miénk". Beszédében elmondta, hogy komoly gondot jelent a válság miatt a munkalehetőség, és súlyos a lakhatási válság is. Szerint a magyar kormány a magyarok generációit veri adósságba, és a magyar diákság helyett a csúcselitnek építenek egyetemet.

A lakhatási szervezetek nevében egy diák és egy hajléktalan szólalt fel. Gede Márton és Őze Sándor is a lakhatási problémákról beszélt, arról, hogy mennyire kiszolgáltatottak. Pedig a lakhatás alapvető emberi jog.

"Pusztító, hogy a lakhatásra adott támogatások közül az kapja a legtöbbet, aki amúgyis vagyonos"

- mondta Őze, mert szerinte a családosoknak adott lakhatási támogatások alapvetően nem a legszegényebbeknek szólnak. Követelik, hogy vonják vissza a bérlakások eladását és építsenek új bérlakásokat. "Lakhatást, demokráciát, jogállamot" - mondták a végén.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere először azt kérte, hogy mindenki emelje fel a kezét és tábláját, hogy elkészülhessen 2021 első szabad szelfije. A Fudan Egyetemről elmondta, hogy a kínai tervezethez képest a magyar kormány jóval nagyobb költségvetéssel számol. "Ezt mind el akarják tenni" - mondta. Ehhez pedig keleten találtak maguknak partnereket. Ezért áldozzák be a magyar diákságnak szánt városrészt. "Kedves Fidesz-szavazók, kedves KDNP-tömegbázis! Orbán ma szélsőjobboldali és a Felcsútnak szurkol - mondta Orbánról, aki kezdetben "liberális és ateista volt és az Újpestnek szurkolt" - üzente, hozzátéve: a kormánypárti szavazótábor Orbánt a pálfordulásaival együtt szereti. Miközben a parlamentben kommunistáznak, akkor Orbán olyan egyetemet tervez, ahol a kínai kommunista pártra kell felesküdni.

Az Országháznál 10-szer nagyobb lenne a kínai egyetem, és Kína a saját trójai falovát ráadásul magyar pénzből építi meg.

"Orbán Viktor minden képzeletet felülmúló vagyonnal a zsebében fog megbukni" - mondta Baranyi. De tudjuk, hogy ha erőt látnak, akkor meghátrálnak - közölte. Világos üzenetet kell küldeni, ezért azt kérte, hogy minél többen szavazzanak a kínai egyetemről szóló konzultációban, minél többen jelöljék be a négy nemet. Ezzel tudnak úgy üzenni, hogy azt Felcsúton is meghallják - zárta beszédét a polgármester.

Karácsony Gergely van egy kép, ami sok milliárd embernek az emlékezetében él. "Egy suta kamasz két szatyorral a kezében megállítja a világ egyik legerősebb hadseregét. És elkezdett beszélgetni a tankban ülő katonákkal. Ez a kép jut eszemben, amikor úgy érzem, hogy nincs elég erőm a folytatásra". De van kép arról is, hogy harminc éve diákok tiltakoztak - a mai fideszesek - a kínai erőszak ellen. Most pedig azért vagyunk itt, hogy azokért az értékekért álljunk ki, amikért annak idején tüntettek azok a fiatalok - erősítette meg. De ez a kép is beég majd, amit most lehet látni a téren - ígérte. A képen a fiú a fehér ingével a saját testével állítja meg a hatalmat. "Mi pontosan tudjuk, hogy miért állunk ki, de lesznek sokan, akik tesznek azért, hogy félreérthetővé tegyék ezt. Ezért pontosítani kell: Nem a kínai emberekért tüntetünk. Megvan nekünk a magunk baja a diktátorokkal" - mondta. Legkevésbé sem azok ellen a kínaiak ellen, akik itt élnek velünk - tette hozzá. Mi itt az egyetemekért szoktunk tüntetni - emlékeztetett, utalva a CEU és az SZFE melletti kiállásért. Amit akarunk, az a Diákváros, amit nem akarunk, az a kínai elitegyetem - mondta.

A kínai egyetemi projekt árából segíteni lehetne a szegényeket, de bőven ki lehetne fizetni Jakab büntetéseit.

De sokkal fontosabb, hogy az ország döntsön végre a saját sorsáról,

hogy a "politika végre a mi életünkről szóljon".

A Fudan-ügy a Fidesz végső és erkölcsi öngyilkossága

- közölte. Leleplezi, hogy minden szavuk hazugság, semmi sem szent nekik.

A kormány az uniós segítséget nem fogadja el, de eladósodik, ha orosz vagy kínai hitelről van szó - közölte. Majd arról beszélt, hogy vajon a Fudan Egyetemen azért majd lehet vörös csillag? - emlékezetve rá, hogy a vörös csillagot betiltották.

Most két budapesti polgármester áll ki a vidéki diákokért, hogy legyen nekik Diákvárosuk.

A Fudan-ügy mutatja meg, hogy nincs pusztítóbb, mint a hatalom, ami önmagáért van. A többség helyett a keveseket szolgálja, ami a magánérdeket szolgálja a közérdek helyett - említette Karácsony. Számára felfoghatatlan, hogy mi lett azokból a vidéki fiatalokból, akik Budapestre jöttek tanulni, és még Oxfordba is eljutottak - most öltönyös nagyemberek lettek, jachtoznak és a kínai elitegyetem számára adják oda a vidéki diákoknak szánt helyet.

Végül szólt a Fidesz-szavazókhoz is:

itt fogunk élni együtt, nincs másik hazánk. Biztos, hogy ti ezt akarjátok, az ég szerelmére? Arra kérünk, hogy legalább a Fudan-ügy miatt gondoljatok bele abba, hogy tényleg ezt akartátok? Nem lehet, hogy a politika most csak az egy százalékot képviseli? Gondoljátok át ezt!"

Az a célunk, hogy a kiváltságosok 1 százalékát leváltsuk a 99 százalék - ha úgy tetszik a Fidesz-szavazók - érdekében is. A hatalom embereinél is erősebb az emberek hatalma. Az országnak van miniszterelnöke és nem a miniszterelnöknek országa - mondta.

"Nem akarunk komp-ország lenni, ki akarunk kötni biztonságban a nyugati parton - üzente. A Fudan Egyetemmel kezdjük a hatalom visszaszerzését. Ezzel kezdjük Magyarország visszafoglalását" - ígérte. Ehhez szükség lesz a konzultációra, jön az előválasztás, és készülni kell és el kell menni szavazni majd 2022-ben - sorolta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hazatért Szolnokra a brutálisan meggyilkolt Baunok-házaspár lánya, kiderült, hogy mit csinál
A 2011-ben brutálisan meggyilkolt szolnoki házaspár lánya Angliából tért haza. Átvette édesanyja gyermekorvosi praxisát, miközben a tettesek tényleges életfogytiglani büntetésüket töltik.


Több mint tizennégy évvel a brutális gyilkosság után visszaköltözött Magyarországra és édesanyja egykori gyermekorvosi praxisát viszi tovább Szolnokon a Baunok házaspár lánya, Ágnes.

Szülei három gyilkosa a börtönben mintarabként viselkedik – írta a Blikk. A két testvér tényleges életfogytiglani büntetését tölti, soha nem szabadulhatnak, harmadik társuk pedig 25 év letöltése után bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

A bűncselekmény elkövetői, egy újszászi testvérpár és egy korábbi NB I-es focista, ismerték az áldozatokat, ezért a szomszédok semmilyen zajt nem hallottak, amikor 2011. november 17-én éjjel rájuk törtek. A támadók egy műfüves focipálya építése során jutottak arra a következtetésre, hogy a vállalkozóként dolgozó Baunok Istvánnak és orvos feleségének sok pénze lehet. Az M. testvérek egykori szomszédja szerint a focistának voltak érdekeltségei a műfüves üzletágban.

„Tibor és Béla igazi balek volt. Szabolcsnak voltak érdekeltségei a műfüves bizniszben, amiből viszont Baunok úr, aki értett is hozzá, jól keresett. Ezt a pénzt akarták megszerezni”

– mondta a szomszéd, aki szerint a testvérek nem voltak balhésak. „Pénzszagot éreztek, mentek a hülyeség után, tönkretették két család életét, Baunokékét és a sajátjukat is.”

A rablók hatvanmillió forintot akartak megszerezni, amit az egyikük feleségének a számlájára próbáltak átutaltatni. A tranzakcióhoz azonban szükség lett volna a házaspár akkor Angliában szakorvosnak tanuló lányának a jóváhagyására is. Ágnes, miután a gyanús pénzmozgás miatt a rendőrséghez fordult, többé nem tudta elérni a szüleit. A bank időközben letiltotta az utalást, a tettesek pedig elrabolták a házaspárt.

A hatvanéves Baunok István és hatvanegy éves feleségének holttestét napokkal később, december 6-án találták meg egy elhagyott kútban, Újszász határában. A nyomok alapján a nőt megkínozták, hogy a férjét rábírják a pénz átadására, halálát végül vérbelélegzés okozta. A férfit a kútba dobták, ahol megfulladt. Az elkövetők az áldozatok két autóját, egy Skodát és egy Peugeot-t is ellopták, végül ezeken buktak le. A kocsikat eladták egy orgazdának, aki már darabokra szedte őket, de amikor meghallotta a rendőrségi körözést, feladta magát, és vele együtt a három gyilkost is.

A Szegedi Ítélőtábla 2015 áprilisában hozott jogerős ítéletet az ügyben. A testvérpár büntetését tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította, míg Herczku Szabolcs életfogytiglant kapott, azzal a lehetőséggel, hogy 25 év után feltételesen szabadulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását” – Magyar Péterék radikális lépésre készülnének kormányváltás után
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik fontos választási ígéretét. A TISZA szerint az intézkedés az objektív működés helyreállításáig lenne érvényben.


Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke szombat este a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik legmarkánsabb vállalását:

„A kormányváltást követően azonnal felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtéséig.”

A politikus a TISZA párt programjának ismertetése után tette közzé a bejegyzést. A vállalás a párt most nyilvánosságra hozott választási programjában is szerepel. A dokumentum rögzíti, hogy egy esetleges kormányváltás után felfüggesztenék a közmédia hírszolgáltatását, a lépés céljaként pedig az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtését jelölték meg.

A tervek szerint az első lépések egyikeként megszüntetnék a politikai propagandát, és visszaállítanák a közmédia szabadságát és pártoktól való függetlenségét - írja a 24.hu.

A program szerint a jelenlegi közmédia nem pártatlan, mivel éjjel–nappal közpénzen fizetett propagandát folytat, hazudik, és lejáratja a kormánnyal szemben kritikus szereplőket, sokszor a civileket is. A dokumentum úgy fogalmaz, hogy a hírekben a kormányoldal folyamatosan pozitív fényben szerepel, míg a kormányt bíráló szervezetekről és egyénekről szóló tudósítások torzak. Emellett nem biztosított az ellenzék és a kormánypárt képviselőinek egyenrangú megjelenítése sem.

A helyzet orvoslására független vezetést neveznének ki a közmédia élére, és új szabályokkal, illetve nyilvános vezetőkiválasztási eljárással erősítenék a pártatlanságot. Egyértelművé tennék a „hírszolgáltatás” és a „politikai kommunikáció” jogi és tartalmi határát. Bővítenék a Közszolgálati Testület szerepét és eszközeit, hogy valódi társadalmi kontrollt gyakorolhasson. Emellett biztosítanák, hogy a Médiatanács, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetése ne egypólusú legyen, hanem jelenítse meg a különböző politikai és kulturális nézeteket.

A tervek kiterjednek a hirdetési piacra is. Kormányváltás esetén azonnal hirdetési moratóriumot vezetnének be az állami szférára, a közmédia újraindítását követően pedig egy külön testület felügyelné a kormányzati és politikai hirdetések arányos elosztását a médiapiacon. Előzetes kontrollt vezetnének be az állami vállalatok közpénzből finanszírozott, társadalmi célú hirdetéseinél is, hogy kiszűrjék a pártpolitikai tartalmúakat.

A megújult közmédiának a program szerint fontos szerepe lenne a lakosság élethosszig tartó tanulásának támogatásában, a szociális érzékenység erősítésében, a kultúra népszerűsítésében és a társadalmi megbékélésben. A cél egy hiteles, pártoktól független tájékoztatást nyújtó intézmény, ahol minden politikai nézet képviselője szabadon elmondhatja a véleményét.

Az MTVA egy korábbi, hasonló tartalmú követeléscsomagra reagálva visszautasította a vádakat. Akkor közleményükben azt írták, a TISZA ezzel megpróbál „beavatkozni a közmédia működésébe, a szerkesztői szabadságba, a műsorstruktúrába”, ami szerintük „az európai uniós szabályokkal is ellentétes.” A mostani bejelentés egy hosszabb folyamat része: a TISZA 2024. október 5-én már közzétett egy 16 pontos követelést a közmédiával kapcsolatban, január 5-én pedig a párt elnöke arról beszélt, hogy kormányon sem akarnak „saját” közmédiát, céljuk a független közszolgálatiság megteremtése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Takács Péter szerint önként hagyta ott a kórházat nyílt állkapocstöréssel a beteg, az érintett szerint ez nettó hazugság
A sérült férfi szerint a zárójelentése is bizonyítja, hogy a kórház küldte el. Egy szakértő szerint ha önként megy el, arról papírt kellett volna aláírnia.


„Nettó hazugság” – így reagált az a férfi, akiről Takács Péter egészségügyi államtitkár azt állította, hogy önként hagyta el a veszprémi kórházat nyílt állkapocstöréssel. Az államtitkár szerint egyszerű orvosi döntésről volt szó, a beteg papírjai azonban egészen mást mutatnak: azokon az szerepel, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonába bocsátották – számolt be róla szombat este az RTL Híradó.

Az eset Szenteste kezdődött, amikor egy családi vita verekedésig fajult. A Kutyapárt aktivistájaként is ismert férfi súlyos arccsontsérülésekkel és nyílt állkapocstöréssel került a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba. Elmondása szerint az ügyeletes orvos közölte vele, hogy a műtét elkerülhetetlen. „Éjszakára a traumatológiára helyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte a férfi.

Másnap reggel azonban orvosi vizit helyett egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza. Ezt követően a férfi Ausztriába utazott, ahol dolgozik. Először a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan azonnal egy másik intézménybe küldték, és állapota súlyossága miatt másnap reggel megműtötték.

Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint az ügyet nem kell túlbonyolítani.

„Egyszerű orvosi döntés volt, ezt nem kell túlbonyolítani, nem kell túlragozni”

– jelentette ki. Hozzátette: „A szájsebész kolléga ellátta, a beteg kapott antibiotikum-profilaxist, és tervezett műtétben operálták volna meg, ami szerintem helyes döntés. A beteg úgy döntött, hogy elmegy a kórházból, és Ausztriában láttatta el magát. Ehhez joga van, a kockázatokkal pedig tisztában volt. Ennyi.”

Az érintett férfi telefonon reagált az államtitkár szavaira.

„Amit Takács Péter mondott, az nettó hazugság. Semmi ilyen nem történt, amit ő állít. Az igaz, hogy a sebeimet tamponálták és összevarrták, illetve egy adag antibiotikumot valóban kaptam. A zárójelentésemen tisztán, világosan ott van, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek, ezért otthonomba bocsátottak”

– szögezte le. A férfi december 29-én kelt zárójelentésén valóban az szerepel, hogy „műtétet nem tartottak szükségesnek” és „Otthonába bocsátjuk”.

Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakértő szerint ha egy beteg saját akaratából megy el, annak nyoma kell, hogy legyen. „Ha tényleg el akart menni, a beteggel alá kellett volna íratni, hogy saját felelősségére távozik” – magyarázta. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy egy ápolónak nincs joga hazaküldeni a betegeket.

A Csolnoky Ferenc Kórház az ügyben belső vizsgálatot indított, amely kiterjed a betegdokumentáció teljes körű ellenőrzésére és az ellátásban résztvevők meghallgatására is.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ötöslottó: ezekkel a számokkal lehetett nyerni
Nézd meg, hátha te is a szerencsések között vagy.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2026. 6. hetén tartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

11

17

53

86

88

Joker: 162392.

A nyeremények:

Telitalálatos szelvény nem volt.

2 találatos szelvény 78 322 darab - 3 085 forintot érnek;

3 találatos szelvény 2677 darab - nyereménye 24 065 forint;

4 találatos szelvény 33 db - nyereményük 1 854 555 forint;

A következő héten a várható főnyeremény 4,56 milliárd forint lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk