HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay Péter: „Orbán Viktor őszödi beszéde volt ez a hét”

Orbán a politikai pályafutását Lúdas Matyiként kezdte, de most már jobban hasonlít Döbrögire – mondta a politikus a tüntetésen.


Mint azt mi is megírtuk, Ébredj, Magyarország! Kiállás a rendszer áldozataiért címmel hirdetett tüntetés szombat 17 órára a budapesti Jászai Mari térre a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM). A szervezők az esemény leírásában úgy fogalmaztak: "álljunk ki együtt a katásokért, a tanárokért, a rendőrökért, az egészségügyi dolgozókért, a nyugdíjasokért és mindazokért, akiket a rendszer nyomorba dönt". A rendezvényen beszédet mond Márki-Zay Péter, az MMM elnöke, az ellenzéki korábbi közös miniszterelnök-jelöltje.

A szombat délutáni tüntetést itt követheted velünk:

ÉLŐ: Közvetítés a tüntetésről

Gyülekeznek a tiltakozók a rakparton

(Fotók: Fischer Gábor)

Megérkezett Márki-Zay Péter is:

Az esemény kezdetén a hangszórókból Gulyás Gergelynek a kormányinfón a katával kapcsolatban feltett kérdések és a miniszter válaszai szóltak.

Az elmúlt száz napban kiderült, hogy az Orbán-kormány ígéretei hazugságok - hangzott el.

Elsőként MMM ifjúsági tagozatának újonnan választott elnöke, Magyar Bence szólalt fel. Elmondta, hogy sokan kérdezték, hogy mit csinálnak a vesztett választás után. Ő akkor úgy nyilatkozott, hogy maradni kell, de küzdeni kell, mert a kormány azt hiszi, hogy bármit megtehet. De már nem hagyjuk, hogy átverjenek minket újra - tette hozzá. Ez az ország gazdaságilag tönkre ment - mondta. Ebbe a rendszerbe nem lehet belesimulni, és nincs az az ígéret, amit ne szegnének meg. „A Fidesz hazudik, hazudott és újra hazudni fog” - mondta. Beszélt a lakhatási válságról, a fiatalok röghöz kötéséről, hogy nincs hová menniük azoknak, akik tanulni akarnak. Sok fiatallal beszélt, akik a kormánypártra szavaztak. Most azt üzeni nekik, hogy álljanak ki magukért, minden nap menjenek ki az utcára az igazukért.

A következő felszólaló Zeke László ügyvéd, civil aktivista volt. Elmondta, hogy nem katás, nem tanár és nem egészségügyi dolgozó. Most mégis itt van, mert ez most a szolidaritásról szól. Beszélt arról is, hogy szerint a taxisoknak is itt kéne most lenni, de megérti őket, és azt kéri, hogy ne ítélje el őket senki. A katások nem adócsalók, hanem szerződést kötöttek az állammal arra, hogy elvégzik a munkájukat - mondta. Ami most történt velük, az első körben tiszteletlenség. De tisztességtelen is, hogy egyik napról a másikra kényszerítik ebbe bele őket. Szakmai gond is van a döntéssel - tette hozzá. A most felmerült kérdésekre előbb meg kellett volna kérdezni a szakembereket. Mint jogász, úgy véli, hogy jogellenes is a kormány döntése. Adóév közepén, rövid határidővel, a megélhetést veszélyezteti az állam - vélekedett. De neveletlen is - tette hozzá. Arról is beszélt, hogy sok ügyvéd most azon dolgozik, hogy segítse a bajbajutottakat. Az augusztus 20-i tűzijáték szerinte játék a tűzzel - zárta a felszólalását.

Kübekháza polgármestere, Molnár Róbert felszólalóként beszélt arról, hogy húsz éve viseli a tisztséget. Elmondta, hogy megkapta már, hogy ha nem áll a sorba, akkor nem kap támogatást. A legutóbbi pályázatokon sem nyertek. De nem adjuk el a lelkünket - mondta. Egy kivétel volt, a halottak számára kaptak egy hűtőt, miután kiírta a közösségi oldalán, hogy "még a halottaktól is sajnálják a pénzt". Ha befogod a pofádat, akkor lesz pénz - mondta. A bányászbéka fölöttünk kuruttyol - mondta, utalva arra, hogy az ország helyzete hogyan alakult az elmúlt időszakban. "Kitörölték a törvényekből az igazságot, helyette lett a gazság" - mondta. "Mindent átitat a cél, a csókos rendszert kell támogatni" - közölte. Az egyház már nem az égről, hanem a pénzről beszél - sorolta, de beszélt az iskolákról, az oktatásról is, a közalkalmazottakról, az egyházról és az egészségügyről is. „Nem cél a kiművelt emberfők társadalma, Orbánéknak fogyasztók kellenek és adófizetők”. "Sem stadionokat, Sem kaszinókat és propagandát és tűzijátékot sem kérünk" - mondta. A jog egyenlőségét kérjük - tette hozzá. A rezsiintézkedések miatt akkora költsége lesz az önkormányzatoknak, hogy nem jut pénzre semmire. "Nem maradhatunk a csend, a megalkuvás, a közömbösség emberei. A reformok nem jönnek, ha nem tesszük. Ha nem tudunk összefogni, akkor az élet és a történelem mond ítéletet felettünk. Nekünk hidakat kell építeni, nem falakat. Új vezetőkre van szükség... Nem a tolvajoké a jövő" - zárta beszédét a polgármester.

Lakatos Béla roma aktivista elmondta, hogy volt tanár, polgármester és most kitaszított. "Amikor lemondtam mint polgármester, mert ezt már nem veszi be a gyomrom, akkor feljelentettek hűtlen kezelésért, egy olyan ember, akivel sose voltak rosszban". Utána tíz helyre is jelentkezett tanárnak, de sehová sem vették fel. Felidézte a Tanúból azt a mondást, hogy „Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös”. Beszélt arról is, hogy a romák olyan elnyomásban vannak, amiből nem tudnak kijönni. A saját véreik tartják a legnagyobb nyomorban, a Fidesz emberei utasítják őket - magyarázta. "Ez az ország nem emelt fel minket, ott maradtunk a sárban" – mondta.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője emlékezetetett rá, hogy a miniszterek bérét 650 ezerrel emelték meg, miközben 33 ezren oktatnak és egyben katáznak. "Ők aztán felkészültek a rezsicsökkentés kivezetésére”, miközben a pedagógusok béremelési igényére azt mondják, hogy ha majd lesz rá pénz – mondta. A rendőrök, katonák béremelésének örül, de szerint ez arról szól, hogy erővel, erőszakkal akarják lenyomni azt a társadalmi akaratot, hogy másképp kellene kormányozni. Azt kérte, hogy amikor a pedagógusok is sztrájkolnak, akkor segítsék őket, álljanak ki mellettük. Az oktatásban ne csak a rinyáló pedagógusokat lássák - kérte, mert nyilvánvalóan nincs 3 hónapos nyári szünetük. Ez hazugság. Tessék mellénk állni, mert a gyerekek jövője a tét - magyarázta.

A szervezők szerint már 5-6000 ember gyűlt már össze a rakparton.

Vajda Zoltán zuglói ellenzéki képviselő, az MSZP-frakció tagjaelmondta, hogy sokan tüntetnek, a katások, a pedagógusok, de a rendőrök is velük tüntetnek „jó sokan”. A költségvetéséről beszélt, az inflációról, az extraadókról, az unortodoxia blöffről, a betervezett 2000 milliárd forintos „uniós pénzről”. "A főnök háztartásonként félmillió forintunkat kockáztatja" - mondta. A kormánynak abba kellene hagynia az ipari méretű és kitűnően megszervezett lopást, és akkor jönnének hozzánk is az uniós pénzek – tette hozzá. Úgy vélte, hogy hagyni kéne a „háborús inflációs blöfföt”, mert ez „fideszes választási infláció”. Elmondta, hogy 2023-as büdzsében 5,2 százalékra tervezték az inflációt, de már a 12 százalékhoz közelíti. kemény megszorításokat terveznek, de nem a milliárdos haveri körre vetik ki az adót – tette hozzá. 2 ezer milliárd forintnyi uniós pénzt tervezett be a kormány, de ha ez nem érkezik meg, akkor nagy baj lesz.

Márki-Zay Péter beszéde elején arról beszélt, hogy szerinte Orbán Viktor őszödi beszéde volt ez a hét, ezek a megszorítások. Úgy vélte, hogy a rezsicsökkentés nem fenntartható, ezt most a fideszes politikusok ismerték el: "Gratulálok Orbán Viktornak, száz nap alatt sikerült mindent meghazudtolnia, amit mondott”. "Hazudtak éjjel, hazudtak nappal” - tette hozzá, így nemcsak 2006-ban volt igaz ez, hanem 2022-ben.

A politikus beszédében azt mondta, hogy Orbán a politikai pályafutását Lúdas Matyiként kezdte, de most már jobban hasonlít Döbrögire: „Döbrögire, aki ispánért kiált”. Figyelmeztetett: nem lehet végtelen sokáig hazudozni és hazugságokkal választásokat nyerni.

Szerinte „az menthetetlen”, aki még most is hisz Orbánnak. Ha nem lenne Orbánéknak az fontos, hogy ennyit lopjanak, akkor nem kerültünk volna ekkora gödörbe. „Orbán Viktor inkább a lopásokra szavaz, nem a kisembereket védi, csak saját magát és saját barátait”. Lehet hülyíteni az embereket, de a végtelenségig nem. Minden megszorítást, amit a Fidesz bevezet, mi, kisemberek fizetjük meg - tette hozzá. „Orbán elmondta az őszödi beszédét, a mi felelősségünk az, hogy ez eljusson minden magyarhoz, hogy soha többé ne lehessen hazugságokkal választást nyerni. Ébresztő, Magyarország!” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk” – Orbán Viktor újabb hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak
A levélben szó volt az alaszkai csúcsról, a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, fővárosi ügyekről, Otthon start programról és augusztus 20-ai ünnepségről is.


Orbán Viktor ismét hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak, amely a Magyar Nemzethez is eljutott. A miniszterelnök több témát érintett: írt a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, a fővárosi ügyekről és az Otthon start programról is.

A miniszterelnök levelében arról írt, hogy az alaszkai csúcs után ugyan elült a nagy diplomáciai zaj, de a tárgyalódelegációk a háttérben dolgoznak. Úgy fogalmazott, még mindig van esély arra, hogy Trump elnök „megcsinálja.”

A kormányfő arra is kitért, hogy szerinte ez a hét az európai behódolás hete volt

„Ahogy ültek ott az elnökkel szemben. Mint beosztottak a vezérigazgatónál, raporton. Ezzel az európai stratégiai autonómiáról szőtt álomnak is vége. Amíg mi, patrióták nem vesszük át a marsallbotot Brüsszelben, Európa csak másodosztályban játszhat”

- írta Orbán.

Kifejtette, hogy az ukrajnai háború gátolja a magyar gazdaság növekedését, és szerinte Ukrajna ellenségesen viselkedik Magyarországgal szemben.

„Az ukránok megint szétlőtték a Barátság olajvezetéket. Brüsszel nem segít nekünk, sőt az ő pártjukat fogja. Az oroszok azt vállalták, hogy néhány napon belül lesz műszaki megoldás. Olaszországban közben elfogtak egy ukránt, aki a gyanú szerint részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában. A bűnösöket mindig utolérik”

- írta a miniszterelnök.

Felidézte azt is, hogy Olaszországban elfogtak egy ukrán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában, hozzátéve: „a bűnösöket mindig utolérik.”

Orbán a kormány Otthon start programjáról is írt.

„Három százalék. Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk. Minden fiatalnak lehessen saját otthona. Visszaszámlálás indul: még 8 nap!”

- fogalmazott a hírlevélben, amiben az augusztus 20-ai ünnepséget is felidézte, amelyen szó volt egy áruló Péterről. A levélben úgy fogalmazott: „akinek mindenről saját maga jut eszébe, azon nem lehet segíteni.”

A hírlevélben a főváros is szóba került. Orbán azt írta, hogy

„most már nemcsak a főpolgármester ég le folyamatosan, hanem a BKV-buszok is”

Ezzel utalt arra, hogy augusztusban több jármű is kigyulladt. Kitért arra is, hogy Szentkirályi Alexandra érdekes számokat mutatott, és arra kérte olvasóit, hogy kövessék a Fidesz–KDNP budapesti vezetőjének oldalát a további részletekért.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Hadházy: 143 négyzetméteres társalgó is van a 193 négyzetméteres ebédlő mellett Hatvanpusztán
Egy újabb fotót tett közzé a független országgyűlési képviselő. Hadházy azt ígéri, hogy hamarosan nyilvánosságra hozza a hatvanpusztai birtok terveit is, amelyen szerinte egyértelműen leírják a helyiségek funkcióját és méretét.


Újabb fotót és információkat osztott meg a hatvanpusztai birtokról Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő nemrég közzétett egy fotót, amin a „Vendégháznak” nevezett épületrész 193 négyzetméteres ebédlőjének egy kis részlete látszott. Hadházy azt írja vasárnapi posztjában, hogy ezután a bejegyzés után kapott újabb képet, ezúttal az egész helyiségről.

A fotó még az építkezés alatt készült, de a képviselő szerint a kép „így is tökéletesen átadja a »félkész mezőgazdasági üzemnek« hazudott kastélykomplexum impozáns luxusát”.

„A képen nemcsak az étkező, hanem a »Vendégháznak« nevezett épületrész egyik lépcsője és a 143 négyzetméteres (!) »társalgó« is látható”

- írja a képviselő, aki szerint az általa megszerzett tervrajzon a két helyiséget vékony fal választja el, amiről feltételezhető, hogy „ez egy később felszerelt, szükség esetén elhúzható elválasztó elemet jelöl”.

„Értik?! 193 négyzetméter ebédlő és 143 négyzetméteres társalgó...Mi amúgy a családommal hatan lakunk egy 140 négyzetméteres lakásban és az is bőven elég, ebben az országban több millióan élnek ennél jóval kisebb helyen. Ez a 143 négyzetméter viszont az Orbán-klán kastélykomplexumában az egyik szárnynak csak az egyik társalgója...”

- fogalmaz Hadházy.

A képviselő posztjában ismét ígéret tett arra, hogy rövidesen bemutatja az általa megszerzett terveket is, amelyek szerinte egyértelműen leírják a helyiségek funkcióját és méretét.

Szerinte ezekből egyértelműen látni lehet majd, hogy „a 60pusztai édesapám »félkész mezőgazdasági üzeme« nemcsak az urizáló neofeudalizmus, a történelmi létékű korrupció és az ép ésszel felfoghatatlan fideszes luxus jelképe, hanem az egészen nyílt és egészen pofátlan hazudozás emlékműve is lesz. Persze nem mintha az eddigi külső felvételek, a földalatti járatok vagy a hvg által a könyvtárról közzétett fotók nem lettek volna elegek” - jegyzi meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz „győzelmi” tervét”
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.


„Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz “győzelmi” tervét” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre és az alig látható politikai pártokat igyekeznek futtatni a propagandában, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.

„Nem fog sikerülni. Mindenki látja már, hogy azon politikusok és “szakértők”, akik a nem létező harmadik útról kamuznak, azok, akik ötödször is a külön indulás szükségességéről beszélnek, ahelyett, hogy dolgoznának, egyértelműen Orbán Viktor hatalomban tartásáért küzdenek. Ne legyenek illúzióink, rengeteg pénzért teszik ezt és cseppet sem érdekli őket a hazánk sorsa” – fogalmazott Magyar, majd hozzátette:

egyre többen látják be, hogy azzal tesznek a legtöbbet a jelenlegi korrupt, embertelen hatalom elzavarásáért, ha 2026-ban félreállnak a változást akaró magyarok milliói útjából.

„Nekik tisztelet jár. A Fidesz hatalmi érdekeit kiszolgáló szatellit pártok felett pedig majd ítéletet mond a magyar nép és a történelem 2026-ban. Oda kerülnek, ahova való” – zárult a poszt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kétmillió forintért rendelt turulszobrot egy alföldi község polgármestere, de nem veszi át és nem fizeti ki az alkotást
A szobrász szerint a kétmilliós alkotás egy éve átadásra vár. Már az is felmerült, hogy másnak adja el a turult, ha a falu nem lép.


Tölgyesi Poós Anna szobrász egy éve készített el egy turulszobrot Kaskantyú település számára, de az alkotást azóta sem vették át.

A művész elmondása szerint a szobor ára kétmillió forint volt, ennek felét a bronzöntés költsége tette ki, a másik fele a tiszteletdíja lett volna, amelyről lemondana a település javára.

Hozzátette, hogy „ha már biztos lesz, hogy sosem kerül az eredeti rendeltetési helyére”, akkor próbálja majd meg eladni másnak, írta meg a 24.hu.

A szobrász augusztus 12-én a község Facebook-oldalán nyílt levélben fordult a polgármesterhez.

Leírta, hogy többször is kereste Újházy Zsoltot, de nem érte el, a telefonhívásaira sem reagált. Az eredeti bejegyzés közel két hétig nem hozott előrelépést.

A helyzet akkor kapott nagyobb figyelmet, amikor Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szombaton megosztotta a levelet saját oldalán. Ezt követően több hozzászólás érkezett, volt, aki azt vetette fel, hogy a szobrot inkább másnak kellene eladni.

Tölgyesi Poós Anna azt is közölte, hogy a bronzöntés költségét mindenképp vissza szeretné kapni. Úgy fogalmazott: a tiszteletdíjáról lemondana, „ez lenne az én ajándékom, így csak egymillió forintot kellene valahogy előteremtenie Kaskantyú derék polgárainak, hogy mégis legyen Turul szobor Kaskantyún”.

Újházy Zsolt polgármester továbbra sem reagált az ügyre. A falu vezetőjét független jelöltként a 2019-es önkormányzati választáson és tavaly is megválasztották.


Link másolása
KÖVESS MINKET: