Elmossa-e az eső a tűzijátékot? Mutatjuk az előrejelzést
A nap első felében is lehet kevés helyen csapadék, de főleg majd délután válik erőteljesebbé a gomolyfelhő-képződés az ország északnyugati felén - írja augusztus 20-i előrejelzésében a HungaroMet.
Az előrejelzés szerint legkisebb eséllyel a Tiszántúlon lehet csapadék.
A csapadékhajlam csak késő estétől kezd el érdemben csökkenni az ország északnyugati felén. A csúcshőmérséklet általában 28 és 35 fok között alakul, de a Dél-Alföldön 1-2 fokkal melegebb is lehet.
Közben megkezdte keddi működését reggel 7 órakor az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs, amelynek munkájában közreműködik többek közt a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgáltató, a Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Közút és a fővárosi kormányhivatal.
Kovács Zoltán, a testület vezetője a Facebook-oldalán azt írta, hogy
„Kérjük, mindenképpen figyeljék az időjárással kapcsolatos híreket, mielőtt útnak indulnak. Ünnepeljük biztonságosan Magyarország születésnapját!” - tette hozzá Kovács Zoltán.