HÍREK
A Rovatból

„Elmehettek a faszba” – ezt gondolta Karácsony, amikor a Covid alatt korlátozták a jogköreit

A főpolgármester Puzsér Róberttel beszélgetett szombat este. Szóba került a kapcsolata a DK-val, Vitézy Dávid indulása és a Momentum fővárosi listája is.


„A fél Városháza előzetesben lesz” – mondta Vitézy Dávid és Ungár Péter Karácsony Gergelynek. Mindezt a főpolgármester idézte fel a Vasas székházában Puzsér Róbertnek a Hard Talk legutóbbi eseményén, amiről a Telex írt beszámolót. Karácsony elnézést kért Puzsértól, amiért öt évvel ezelőtt a Fidesz bábjaként ábrázolták. „Lehet, hogy öt év múlva Vitézytől kérnek bocsánatot?” – kérdezte Puzsér, hozzátéve, hogy Karácsony éppúgy program nélkül kampányol, mint a Fidesz.

Karácsony visszautasította a vádat, mondván, hogy soha nem keltett társadalmi gyűlöletet. Puzsér erre emlékeztette a Tiborcz-adóra, amelyet csak a Margitszigeten vezettek be. Karácsony szerint azóta több kerület is megváltoztatta az építési szabályokat, növelve az építési adókat. „Az a dolgom, hogy igazságot tegyek” – mondta Karácsony, hozzátéve: a gazdagoknak kell fizetniük, különösen azoknak, akik a NER-nek köszönhetően lettek vagyonosok. „Magyarország végtelenül igazságtalan hely egy végtelenül igazságtalan adórendszerrel” – jelentette ki.

„Rohadtul nem ugyanaz a NER-en belül meggazdagodott emberek számonkérése, mint a migránsok és szexuális kisebbségek elleni uszítás” – mondta Karácsony, kifejtve, hogy ők soha nem uszítottak egyes társadalmi csoportok ellen.

Puzsér arra is rákérdezett, hogy miért indult el Karácsony 2021-ben ellenzéki miniszterelnök-jelöltként, ha 2019-ben még nem akart az lenni. „Teljes joggal kérik számon” – mondta Karácsony, hozzátéve, hogy helyi szinten tudott csapatot építeni és egy jó modellt megvalósítani. Elmérte, miért kellett ebbe belemenni, de úgy gondolta, hogy nála mindenki rosszabbul csinálná.

Karácsony keményen bírálta a kormányzati döntéseket a koronavírus-járvány idején: „Azt gondoltam, hogy elmehettek a faszba.” Kritikus pontként említette, hogy egy fővárosi hajléktalankórházat kellett bezárni akkor.

Puzsér az előválasztás idején Dobrev ellen kampányoló Karácsonyon számon kérte, hogy most mégis a DK-s politikus mellett kampányol. Karácsony szerint a lista nem a DK-é, és ő állította össze a fővárosi listát. Szerinte semmi nem változott 2021-hez képest. Puzsér szerint viszont Gyurcsány és Dobrev hatalmon tartják a NER-t, ezért bárki alkalmasabb lenne miniszterelnök-jelöltnek. Karácsony szerint a mai magyar ellenzék kormányzóképtelensége tartja hatalmon Orbánt, és baloldali alternatívát kell nyújtani, amit most Dobrev tud biztosítani.

Puzsér emlékeztette Karácsonyt korábbi kijelentésére, miszerint csak az unikummal tudja elfogadni Gyurcsányt. Az unikumos kijelentése arról szólt, hogy pragmatikus döntést akart hozni, és szerinte a magyarok érdekében ezt kell meghozni. A Momentumról szólva Karácsony úgy véli, rossz döntést hoztak az önálló fővárosi lista állításával, de nincs olyan joga, hogy ezt felülvizsgálja.

„Én biztos nem szavaznék rá” – mondta Karácsony a Tisza Pártról. Bár szerinte pozitív, hogy vidéken sok embert visznek az utcára, úgy véli, Magyaréknak nincs budapesti programja, ezért nem tudja értelmezni az indulásukat. Felidézte, hogy a Tisza Párt listáján olyanok szerepelnek, akik ma Budapest érdekei ellen és a hajózási társaságok jogai érdekében lobbiznak.

Puzsér Karácsonyt a hajléktalanokhoz hasonlította, akiknek bűnözők a nevükre íratják a cégeiket. Karácsony szerint ez súlyos vád, amit alá kellene támasztani. Felidézte, hogy mindig felszólalt, amikor Tóth Csaba rossz döntéseket akart hozni, és ezt bizonyítja, hogy 2014 és 2019 között hányszor vétózott a zuglói közgyűlésben.

Puzsér egy 2019-es kampánykiadványra hivatkozva azt kérdezte, hogy mi a különbség Karácsony és a Fidesz kommunikációja között. Karácsony elismerte, hogy a kiadvány egy borzalom volt, és bocsánatot kért érte. „Vitézy indulása mögött Orbán Viktort látom, az indulásához szükséges volt a Karmelita hozzájárulása” – mondta, hozzátéve, hogy az ellenzéki szavazók megosztása a cél. Szerinte az is egyértelmű, hogy Puzsér Vitézyt támogatja.

Puzsér felvetette, hogy hogyan kampányolhat Karácsony a DK-val, ha szerinte sem volt jó a 2010 előtti rendszer. Karácsony szerint ő azokkal működik együtt, akiknek hasonló elképzelései vannak, és a DK-sok jól dolgoztak. „Draskovics Tiborék kiváló szakemberek” – mondta.

Puzsér most, a 2024-es választás előtt azt mondta: elképzelhető lett volna, hogy ismét elindul Karácsony ellen, de végül Vitézy Dávid miatt nem tette. Hozzátette: „Én nem fogok ráindulni egy olyan jelöltre, aki az én 2019-es programomhoz valami nagyon hasonló ajánlatot tesz a budapestieknek”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fehér Ház: Nem lesz Trump-Putyin csúcs a közeljövőben
Rubio és Lavrov csak telefonon egyeztettek, a beszélgetést „eredményesnek” minősítették. A személyes találkozót most nem tartják szükségesnek.


A Fehér Ház szerint a közeljövőben nincs napirenden Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozója, írja a BBC.

A héten Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter előkészítő megbeszélést tartott volna.

A Fehér Ház szerint a felek „eredményes” telefonbeszélgetést folytattak, ezért a személyes egyeztetés most nem „szükséges”. További részleteket a halasztás okáról nem közöltek.

Múlt csütörtökön Trump azt mondta, hogy két héten belül Budapesten tárgyalnának az ukrajnai háborúról. Hétfőn Trump a jelenlegi frontvonal mentén történő befagyasztást támogatta, a Donbászra utalva így fogalmazott: „Legyen elvágva úgy, ahogy van.”

Oroszország többször elutasította a jelenlegi érintkezési vonal befagyasztását. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Moszkva csak „hosszú távú, fenntartható békében” érdekelt.

Közben európai országok Ukrajnával együtt egy 12 pontos béketerven dolgoznak. A javaslat tűzszünetet és a frontvonalak befagyasztását, a hadifoglyok és elhurcolt gyermekek cseréjét, biztonsági garanciákat, újjáépítési támogatást, valamint gyorsított uniós csatlakozást ír elő. A csomag az orosz szankciók fokozatos feloldásával számol, és a végrehajtást Donald Trump amerikai elnök vezette nemzetközi békebizottság felügyelné.

A mintegy 300 milliárd dollárnyi befagyasztott orosz vagyon felszabadítása csak akkor történne meg, ha Moszkva részt vállalna Ukrajna háború utáni helyreállításában. A terv a tervezett budapesti békecsúcsra készült, és a jelenlegi frontvonalak mentén állítaná le a harcokat, amit Oroszország eddig elutasított. Az európai diplomaták a héten Washingtonban egyeztetnek az Egyesült Államokkal.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Meg kell várni, hogy kihűl az üzem” - egyelőre felbecsülni sem tudták a százhalombattai finomítóban keletkezett károkat
A cég az ellátást saját és stratégiai készletekkel priorizálná. Szakértők akár 40%-os kapacitáskiesést, tartós leállás esetén legalább 5%-os drágulást valószínűsítenek.


Ahogy arról lapunk is beszámolt, éjszaka tűz volt a MOL százhalombattai finomítójában. Orbán Viktor a Facebookon jelezte: Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított, és a kormány „a lehető legszigorúbban” vizsgálja ki az esetet.

A MOL szerint most még nem látható a kár mértéke, de szükség esetén szóba jöhet a stratégiai üzemanyag-tartalék felhasználása, számolt be róla az RTL Híradó. Pulay Krisztián, a vállalat termelési és fejlesztési igazgatója azt mondta, az ellátás rendben van, a cég belső protokollok szerint priorizálja a hazai piacot, saját készletekkel vagy a stratégiai tartalék bevonásával.

A károk felmérése csak az üzem kihűlése után kezdődhet.

„Ha kihűl az üzem, nagyjából 24 órán belül el tudjuk kezdeni, és ahogy említettem, a kollégák folyamatosan újraindítják a többi üzemet, úgyhogy erről csak azután tudunk nyilatkozni, hogy ez mit is jelent”

– mondta Pulay.

A finomító egy korábbi munkatársa szerint itt dolgozzák fel a teljes hazai kőolaj-feldolgozó kapacitás 40–45 százalékát, és ebben az üzemben orosz eredetű kőolajat kezelnek.

A stratégiai tartalékokat a Szénhidrogén Készletező Szövetség kezeli. A szervezet adatai alapján több mint 495 ezer tonna gázolaj és csaknem 227 ezer tonna benzin áll rendelkezésre. Holoda Attila energetikai szakértő úgy fogalmazott: a mostani készlet 96 napra elegendő, vagyis egy komolyabb baleset esetén is biztosítható az ellátás.

Szakértők szerint a tűz miatt a finomító kapacitásának akár 40 százaléka is kieshet. Az Erste számításai alapján, ha fél éven belül sem áll helyre a termelés, a benzin és a gázolaj ára legalább 5 százalékkal nőhet.

A hír megjelenése után a MOL részvényei reggel mintegy másfél százalékot estek, később azonban az árfolyam emelkedni kezdett.

Az RTL Híradó teljes beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
16 fokban fagyoskodtak a diákok - több budapesti iskolát be kellett zárni az elromló kazánok miatt
Egy névtelenséget kérő pedagógus szerint már tavasszal látszott, hogy gond lesz a kazánnal. A Belső Pesti Tankerület egyik intézményében a héten igény esetén csak az első három órát tartják meg.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Több budapesti iskolában is bizonytalan a tanítás a fűtési gondok miatt: van, ahol csak néhány órát tartanak meg, máshol napokra leáll az oktatás, tudta meg az RTL Híradó. Az Eduline szerint egy technikumban hétfőn hazaküldték a diákokat, egy másik intézmény pedig már múlt héten jelezte a szülőknek, hogy az őszi szünetig nem lesz tanítás a meghibásodott fűtés miatt.

A zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola honlapján múlt pénteken jelent meg, hogy a fűtési rendszer hibája miatt leállították a fűtést. Hétfőtől szerdáig rendkívüli szünetet rendeltek el, ezeken a napokon tanítás nem lesz. Ügyeletet a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégiumban biztosítanak.

Egy névtelenséget kérő pedagógus a híradónak arról beszélt, hogy

már tavasszal látszott: baj lesz a kazánnal, és azóta sem sikerült megoldani a problémát. Elmondása szerint kollégái az egyik teremben 16 fokot mértek.

Az Eduline információi szerint más intézményekben is korlátozzák az órákat: a Belső Pesti Tankerület egyik iskolájában a héten csak az első három óra tartható meg, de a gyerekek otthon is maradhatnak.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a fenntartóknak nyáron kellene elvégezniük a szükséges karbantartásokat. Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke így fogalmazott: „Ez már évek óta, ha nem évtizedek óta probléma, hogy a nyári szünetet ilyen tekintetben teljesen kihagyják, és hát amikor lehűl az idő, akkor szembesülnek az intézményekben azzal, hogy nem működik a fűtőrendszer vagy éppen elmaradt a tetőfelújítás, és akkor kell kivonulni mondjuk egy egész szintnek az adott iskolában, és máshol megszervezni az oktatást, mert akkor állnak neki a tetőfelújításnak.”

A Klebelsberg Központ válasza szerint nyáron elvégezték az ellenőrzéseket, és ahol szükség volt rá, javították a hibákat. A belső pesti tankerületi központ közölte: hétfőn átmeneti hiba lépett fel, a javítás folyamatban van. A fenntartó szerint az érintett szakiskolában helyreállt a fűtés, így szerdán folytatódik a tanítás.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
RTL: Egyáltalán nincs szabad időpont egész Budapesten felnőtt ultrahang vizsgálatra az online időpontfoglaló rendszerben
A telefonos tájékoztatás szerint legközelebb Tatán, december 29-én van hely. Márciustól a szakrendelőknek a szabad kapacitás 60 százalékát kell feltölteniük a rendszerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Budapesten jelenleg nem lehet felnőtt ultrahangra online időpontot találni az állami intézményekben, tudta meg az RTL Híradó. Az Egészségablak telefonos ügyfélszolgálata ezt megerősítette.

A központi rendszerben most nincs feltöltött időpont, a fővárosban sehol sem. A tapasztalatok szerint ultrahangra különösen nehéz bejutni.

Végül csak Tatán, Budapesttől mintegy 70 kilométerre kínáltak helyet december 29-re: ott hasi, kismedencei és pajzsmirigy vizsgálat is elérhető.

Aki hamarabb szeretne bekerülni, a magánellátásban találhat időpontot: hasi ultrahangra akár két napon belül is foglalható vizsgálat, 32 ezer forintért.

Takács Péter egészségügyi államtitkár elmondta, a koronavírus-járvány óta a CT-, MR- és ultrahangvizsgálatoknál is hosszabbak a várakozási idők. Közlése szerint új ultrahangkészülékeket vásároltak, és 7,5 milliárd forint plusz forrást kaptak a szakrendelők a vizsgálatok bővítésére. Hangsúlyozta: a kórházak folyamatosan teszik közzé az új időpontokat, ezért arra kér mindenkit, hogy „csekkolják rendszeresen az Egészségablak applikációt”.

Március óta szabály írja elő, hogy a szakrendelők a szabad kapacitásaik 60 százalékát feltöltsék a digitális időpontfoglaló rendszerbe, a fennmaradó 40 százalékot kontrollra érkező páciensek számára tarthatják fenn.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk