A Rovatból

Elmarasztalta a BBC-t a legendássá vált Diana-interjú körülményeit feltáró vizsgálat

Diana itt beszélt arról, hogy tudott Károly herceg házasságtörő kapcsolatáról. Híressé vált mondata – 'kicsit zsúfolt ez a házasság, hiszen hárman vagyunk benne' – azóta is szállóige a brit sajtóban.

Link másolása

Elmarasztalta a BBC brit közszolgálati televíziót az a vizsgálat, amely azt volt hivatva feltárni, hogy milyen körülmények között jött létre a Diana hercegnővel több mint negyedszázaddal ezelőtt készült, világszerte hatalmas feltűnést keltő interjú.

A BBC egyik akkori sztárriportere, Martin Bashir által készített interjúban Diana részletesen szólt arról, hogy milyen megaláztatásokat volt kénytelen kiállni az udvar és személyesen férje, Károly trónörökös részéről.

Az 1995. november 20-án sugárzott interjú, amelyet 30 millióan néztek, minden idők legnézettebb tévéműsora volt Nagy-Britanniában, és ezt a rekordot azóta is tartja.

Diana az interjúban nyíltan megkérdőjelezte az akkor tőle már külön élő férje alkalmasságát a királyi tisztséggel járó feszültségek elviselésére.

Tudatta a közvéleménnyel azt is, hogy

tudomása volt Károly herceg házasságtörő kapcsolatáról. Híressé vált, keserű mosollyal odavetett mondata - "kicsit zsúfolt ez a házasság, hiszen hárman vagyunk benne" - azóta is szállóige a brit sajtóban.

A hercegnő - aki két évvel az interjú után egy párizsi autószerencsétlenségben életét vesztette - Károly ifjúkori barátnőjére, Camilla Parker Bowles-ra utalt. Bizalmas körökben Diana csak úgy emlegette férje szeretőjét, hogy "az a rottweiler".

Azóta köztudomásúvá vált, hogy a kapcsolat fennmaradt Károly és Diana házasságkötése után is. A trónörökös 2005 áprilisában feleségül is vette kedvesét, aki azóta a Cornwall hercegnője címet viseli.

Az interjú ügye az utóbbi időben ismét a felszínre került, miután Diana öccse, Charles Spencer tavaly bejelentette: bizonyítékokat talált arra, hogy a riporter annak idején csalárd módon vette rá a hercegnőt az interjúra.

Spencer gróf közölte: Martin Bashir hamisított bankszámlákat mutatott neki, amelyek arra vallottak - mint kiderült, valótlanul -, hogy az udvar két magas rangú tisztviselője a brit titkosszolgálatoknak szolgáltatott ki bennfentes információkat Dianáról, fizetség fejében.

Charles Spencer szerint Bashir a vele tartott egyik találkozón emellett számos hamis, lejárató állítást is megfogalmazott a királyi család magas rangú tagjairól, így próbálva elnyerni bizalmát és elérni az interjú megszervezését Dianával.

A BBC-riporter állításai között szerepelt Spencer szerint, hogy Diana magánlevelezését udvari illetékesek felbontják, a hercegnő kocsijának mozgását nyomon követik, telefonját lehallgatják.

A BBC tavaly novemberben, a műsor sugárzásának 25. évfordulóján bejelentette: feltárja az igazságot arról, hogy miként jött létre a híres-hírhedt interjú Dianával.

A médiatársaság ennek érdekében független vizsgálatot kezdeményezett, és ennek vezetésére Lord John Dysont, az angol-walesi fellebbviteli bíróság volt elnökét, a brit legfelsőbb bíróság nyugalmazott bíráját kérte fel.

A Dyson-bizottság csütörtökön közzétett 127 oldalas vizsgálati jelentése gyakorlatilag szóról szóra megerősítette a néhai hercegnő öccse által megfogalmazott vádakat.

A jelentés legsúlyosabb megállapításai közé tartozik, hogy Martin Bashir valóban hamis bankszámlakivonatokat mutatott Charles Spencernek. E hamis bizonylatok között voltak olyanok, amelyek azt mutatták, hogy Patrick Jephson, Diana egykori személyi titkára és Richard Aylard, Károly trónörökös volt személyi titkára jelentős pénzösszegeket kapott bankszámlájára.

A vizsgálati jelentés megállapítja azt is, hogy - jóllehet Diana valószínűleg Bashir megtévesztő manőverei nélkül is ráállt volna az interjúra - a BBC-riporter csalárd módon vette rá a hercegnő öccsét arra, hogy segítse elő az interjú elkészítését.

Lord Dyson a BBC által egy évvel az interjú műsorra tűzése után elvégzett saját belső vizsgálatot "siralmasan eredménytelennek" minősítette, és a csütörtökön ismertetett dokumentumban leszögezi: a BBC ezzel az eljárással a rá jellemző magas szintű átláthatósági és integritási normáknak sem tett eleget.

Csütörtök este a BBC közleményben kért elnézést, és elismerte, hogy a vizsgálati jelentés egyértelmű hibákat tárt fel.

A médiatársaság külön levelet is küldött Diana hercegnő két fiának, Vilmos cambridge-i hercegnek - az Egyesült Királyság majdani uralkodójának -, Vilmos öccsének, Harry sussexi hercegnek, valamint Károly trónörökösnek és Charles Spencernek, mindegyiküket személyesen is megkövetve a történtekért.

A BBC egyben bejelentette azt is, hogy visszaadja az összes olyan szakmai díjat, amelyet a Diana-interjúval nyert, köztük a Brit Film- és Tévéművészeti Akadémia (BAFTA) által a produkcióért 1996-ban odaítélt különdíjat.

Tim Davie, a BBC vezérigazgatója csütörtök este külön nyilatkozatot adott ki, amelyben személyesen is elnézést kért. Davie szerint az a mód, ahogy az interjút a riporter annak idején megszervezte, messze elmaradt azoktól a normáktól, amelyeket a BBC közönsége joggal elvár. Tim Davie nyilatkozatában úgy fogalmaz: jóllehet a BBC negyedszázad elmúltával már nem tudja visszaforgatni az idő kerekét, annyit megtehet, hogy maradéktalanul és fenntartások nélkül elnézést kér, és ezt most meg is teszi.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A megyei jogú városokban 3 százalékkal vezet előttünk a Fidesz, ők 26 százalékon állnak, mi 23 százalékon
Egy eddig nem publikált közvélemény-kutatás eredményét ismertette Orosházán. Mondott egy ennél „fantasztikusabb” adatot is.

Link másolása

A megyejogú, és ahhoz közel álló méretű városokban áll a legjobban Magyar Péter pártja, ezeken a helyeken 3 százalékkal van előttük a Fidesz - erről beszélt Magyar Péter az Orosházán tartott fórumán. A frissen politikai pályára lépett jogász mindezt eddig nem publikált közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva mondta.

Magyar szerint ezeken a területeken a Fidesz 26 százalékon, míg az ő pártja 23 százalékon áll.

„Én azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus szám. És ami még ennél is fantasztikusabb, hogy a 18 és 29 éves korosztályban pontosan dupla annyi szavazónk van, mint a Fidesznek”

- fejtette ki Magyar, akinek bejelentését taps fogadta.

Magyar azt is hozzátette: ez nyilván nem elég az üdvösséghez és a teljes változáshoz.

„Nyilván sok ezer milliárd forintról van szó, sokak szabadságáról is most már. Úgyhogy a fiúk mindent el fognak követni a legaljasabb eszközökkel, erre legyenek készen (..) hogy megakadályozzák, hogy átütő eredményt érjünk el” - mondta Magyar.

Az Orosházán tartott fórumról készült élő Facebook-bejelentkezést ITT tudod megnézni, az idézet rész körülbelül az 57. percnél hangzik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Különleges feladattal bízhatta meg titokban a fiát Orbán Viktor
A Vsquare azt írja, hogy Orbán Gáspár informálisan kapott megbízást a kormányfőtől egy új nemzetbiztonsági testület felállítására, és irodája is van a Karmelitában.

Link másolása

Saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának - írja a Vsquare. A lap szerint Orbán Gáspár a Karmelitában kapott irodát.

A Vsquare a francia LeMonde-al és magyar Direkt36 oknyomozó portállal közösen derítette ki nemrég, hogy a magyar kormányfő fia is részt vett a Csádban tervezett magyar katonai misszió szervezésében.

A Vsquare az ügyet közvetlenül ismerő, a kormányhoz köthető források alapján most arról ír, hogy

az elmúlt hónapokban Orbán Gáspár tevékeny részt vállalt egy nemzetbiztonsági testület létrehozásában, megszervezésében és személyi állományának kiválasztásában.

A szervezet a lap szerint leginkább az amerikai elnök Nemzetbiztonsági Tanácsára hajaz.

„Orbán Gáspárnak saját szobája van a Karmelitában, ahol legalább fél tucat fiatal szakember dolgozik vele” - mondta a forrás a lapnak, aki azt is hozzátette: „az apja közelről akarja szem előtt tartani”. A Vsquare szerint ebből az irodából szervezte Gáspár a csádi missziót is, amelyre a beszélgetésekben csak „startupként” hivatkozik.

Azt is megjegyezték, hogy Orbán Gáspár teljes titokban nemrég kinevezett nemzetbiztonsági főtanácsadó, Bíró Marcell irodájának a kialakításán dolgozik. Két területen - a hírszerzéssel és a katonai ügyekkel foglalkozó részlegen - már elindult a munka. A harmadik egy olyan részleg lesz, amelynek diplomáciai csapata a hét minden napján 0-24-ben fogja majd felügyeli a válsághelyzeteket - ezt szervezi jelenleg a miniszterelnök fia a Vsquare szerint.

A lap forrása azt is megjegyezte, hogy

Gáspárt frusztrálja, hogy hivatalosan nem vehet részt ebben a munkában. Orbán Viktor ugyanis állítólag attól tart, hogy ez jelentős felháborodást váltana ki.

Mint írják, ehelyett a miniszterelnök informálisan bízta meg a fiát azzal, hogy felügyelje az új részleg tervezését.

A Vsquare által megkeresett minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda is cáfolták, hogy alkalmaznák Orbán Gáspárt. Mint írták: csak azért van bejárása az apja irodájába, mert családtag.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János Magyar Péterről: Nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem
A miniszter nem tudott rosszat mondani Magyar munkájára, aki dolgozott az általa felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Kíváncsian várja, mi lesz a kimenetele ennek a „politikai próbálkozásnak”.

Link másolása

A Fidesz egri kampánynyitóján kérdezte meg a 444 Lázár Jánost kegyelmi ügyről, Magyar Péterről, illetve az általa nyilvánosságra hozott hangfelvételről.

Az építési és közlekedési miniszter ez utóbbi kapcsán úgy fogalmazott, hogy az ígéret egy atombomba volt és egy vízipisztoly lett belőle. Lázár azt is hozzátette, nem tudja elképzelni, hogy az ügyészségi iratokba valaki kívülről belenyúlt volna.

A miniszter szerint Varga Judit a hangfelvételen tévedett, vagy hülyeséget beszélt.

A kegyelmi ügy kapcsán Lázár János azt mondta: ő azok közé tartozik aki szeretné tudni, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre.

„Nagyon szeretném tudni végre, hogy egy kiskorú gyerek sérelmében elkövetett bűncselekményben hogyan lehet kegyelmet adni Magyarországon. Ezt én fölháborítónak és megbocsáthatatlannak tartom egy politikai közösségen belül, és az ország szempontjából is. Aki egy kiskorú gyerek rovására, sérelmére elkövetett bűncselekményben kegyelmet ad, az nem való fölénk, és nem való közénk sem”

- mondta az építési és közlekedési miniszter.

A politikustól arról is megkérdezték, hogy mennyire tartja veszélyesnek a Fideszre nézve Magyar Péter politikai színre lépését.

„Én nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem. Én dolgoztam a Péterrel, dolgozott az általam felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Arra a munkájára én rosszat mondani nem tudok, a személyeskedő részekben pedig nem szeretek részt venni. Kíváncsian várom, mi lesz a kimenetele ennek a politikai próbálkozásnak”

- fejtette ki Lázár János.

Szerinte az elmúlt 30 évben sokan kiváltak a Fideszből, az ellenzéki pártok pedig tele vannak ilyen politikusokkal, „ebben semmi különleges nincs”. Lázár úgy látja, hogy Magyar Péter veszélyesebb az ellenzéki pártokra, mint a Fideszre, mert a szavazóik elégedetlenek velük, és le akarják váltani őket.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Az utóbbi évtizedek legnagyobb kémbotránya bontakozik ki Ausztriában
Egy volt belbiztonsági tisztviselő letartóztatásával kezdődött, akit azzal vádolnak, hogy az FSZB számára kémkedett. Azóta egy további férfit is köröznek, akiről feltételezik, hogy Oroszországban van.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

A 61 éves Egisto Ottót március végén vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy Oroszországnak kémkedett – jelentette a BBC.

Az osztrák és német média által megszerzett 86 oldalas osztrák rendőrségi elfogatóparancs szerint Ottót azzal gyanúsítják, hogy

információkat adott át Jan Marsaleknek, a Wirecard nevű cég szökésben lévő vezetőjének.

A 44 éves, szintén osztrák állampolgárságú Marsaleket csalás gyanúja miatt körözi a német rendőrség, és jelenleg vélhetően Moszkvában tartózkodik, miután 2020-ban Ausztrián keresztül menekült el.

Az osztrák rendőrségi elfogatóparancs szerint a Wirecard korábbi főnöke megbízta Egisto Ottot és egy másik osztrák biztonsági tisztet, hogy több éven keresztül, 2017-től érzékeny információkat adjanak át Oroszországnak. Otto tagadja, hogy bármit elkövetett volna.

Azzal gyanúsítják, hogy magas rangú osztrák belügyminisztériumi tisztviselők telefonadatait adta át Oroszországnak.

Az osztrák Standard napilap szerint Egisto Otto állítólag azután szerezte meg a telefonokat, hogy véletlenül a Dunába estek a belügyminisztérium hajókirándulásán. Lemásolta a tartalmukat, és továbbadta Jan Marsaleknek, aki pedig Moszkvának továbbította az adatokat.

Azzal is gyanúsítják, hogy hamis ürüggyel megszerezte Hristo Grozev bolgár újságíró bécsi címét.

Grozev azonosította be Alekszej Navalnij ellenzéki politikus 2022-es megmérgezése kapcsán azokat az FSZB ügynököket, akik Navalnij életére törtek. Navalnij idén halt meg egy orosz börtönben az Északi-sarkkörön. Hristo Grozev azóta, biztonsági okokból elhagyni kényszerült Bécset.

Karl Nehammer osztrák kancellár az Egisto Otto-ügyet „a demokráciát és országunk nemzetbiztonságát fenyegető veszélynek” nevezte, és gyors kivizsgálásra szólított fel. A kémbotrány felélesztette azokat a félelmeket, hogy Ausztria továbbra is az orosz kémkedés melegágya.

Az osztrák Zöld Párt, a kormánykoalíció fiatalabb pártja Egisto Ottót „az orosz jéghegy csúcsának" nevezte Ausztriában. A Zöldek azzal vádolják a szélsőjobboldali Szabadságpártot, hogy lehetővé teszi az oroszok játszmáit Ausztriában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: