HÍREK
A Rovatból

Elismerte a tankerületi vezető: listát vezettek a polgári engedetlenkedő tanárokról – ez alapján rúgták ki őket

Rábel Krisztina korábban nem jelent meg a bíróságon, ezzel kapcsolatban a bíró figyelmeztette is. Most azt mondta, azt a hat tanárt rúgták ki, akik a legtöbbet engedetlenkedtek.


Megjelent a bírósági tárgyaláson Rábel Krisztina tankerületi vezető, aki a Karinthy Frigyes Gimnázium tanárainak kirúgásáról döntött.

Korábban azt állította, azért nem jelent meg, mert nem kapta meg az idézést, ugyanis egész júliusban szabadságon volt. A tárgyaláson Rábelt a bíró most arra figyelmeztette, hogy „mielőtt olyan nyilatkozatot tesz, ami arra utal, hogy a bíróság valótlant állított” ellenőrizze, mi a „tényhelyzet”.

A tankerület vezetője azt mondta:

volt nyilvántartásuk arról, hogy melyik iskolában mennyit polgári engedetlenkednek a tanárok együtt és név szerint, külön is.

Akkor döntött a munkaviszony megszüntetés mellett, amikor összejött az egy hét, vagyis 20 órányi polgári engedetlenség, itt húzott határt. Azt mondta, a tankerületben a végül kirúgott hat tanár engedetlenkedett a legtöbbet, ezért az ő munkaviszonyukat szüntették meg.

Rábel Krisztina a 2019-es önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP jelöltje volt a XX. kerületben, mandátumot is szerzett. Tavaly a sajtó beszámolt róla, hogy év végén másfél millió forintnál is nagyobb jutalmat kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szepesi Nikolett kiakadt a Széchy-ügy kapcsán: Bezzeg értem senki nem állt ki, amikor kellett volna!
A volt úszónő dühösen reagált a Széchy Tamásról szóló könyvre és a körülötte kirobbant vitára. Úgy érzi, őt sokan cserben hagyták, amikor kiállásra lett volna szükség.
F.O. - szmo.hu
2025. július 25.



Szepesi Nikolett újra megszólalt az úszósport egyik legérzékenyebb ügyében. Az egykori Európa-bajnoki bronzérmes versenyző, aki ma már kisgyerekeket tanít úszni, a Széchy Tamásról szóló, pozitív hangvételű könyv kapcsán osztotta meg gondolatait. Úgy érzi,

nem helyes, ha példaképnek állítanak be valakit, akiről közben az is kiderült, hogy fiúkat szexuálisan bántalmazott,

írta a Blikk.

A vitát Batházi Tamás indította el, aki korábban a Magyar Úszó Szövetség főtitkáraként dolgozott, és most nyilvánosan kiállt Széchy Tamás áldozatai mellett, valamint bírálta az úszószövetség vezetését is. Ez késztette arra Szepesit, hogy megszólaljon: szerinte Batházi korábban nem mutatott hasonló empátiát, amikor ő került nehéz helyzetbe.

„Nagyon felháborít, hogy Tomika – elnézést a becézésért, mi mindannyian így ismertük és szólítottuk – teljes mellszélességgel kiáll most Széchy áldozatai mellett, de amikor én voltam az áldozat, akkor erről egész másképp gondolkodott” – mondta.

Felidézte, hogy korábban együtt úsztak a Spariban, és Batházi látta, milyen bánásmódban részesült közös edzőjüktől, Turi Györgytől – nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint is. Ennek ellenére Batházi évekkel később azt állította, hogy ezek az események nem történtek meg.

Szepesi 2013-ban megjelent könyvében – Én, a szexmániás – részletesen beszámolt arról, hogyan bánt vele az edzője, és arról is, hogy a masszőr, akit mindenki csak „Kicsi bácsiként” ismert, szexuálisan zaklatta az úszólányokat. A könyv megjelenése után egy petíció indult, amely hazugságnak nevezte az abban leírtakat – ezt Batházi is aláírta.

„Azóta kiderült: igaz volt, hogy fizikailag és lelkileg is terrorizált az edzőm, és az is, hogy a masszőr, „Kicsi bácsi” szexuálisan zaklatta az úszólányokat. Mindkettőről többen is nyilatkoztak, Turiról például Cseh Laci is ugyanazt mondta, mint én, csak neki már elhitték”

– fogalmazott.

Hozzátette: Cseh László volt az egyetlen az akkori aláírók közül, aki később személyesen és a nyilvánosság előtt is bocsánatot kért tőle. Batházi ezt azóta sem tette meg.

Szepesi szerint, ha a Kiss Lászlóról elnevezett uszodáról levették a nevét a múltbeli tettei miatt, akkor Széchy Tamás esetében is hasonló lépésekre lenne szükség. Úgy gondolja, meg kell várni a vizsgálóbizottság döntését, amely már dolgozik az ügyön.

A róla szóló könyv utánnyomását már leállították. Szepesi úgy véli, előbb-utóbb a Széchy Tamás köré emelt példaképszerep is megkérdőjeleződik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Ezeket jelentheti be Orbán: Török Gábor hat forgatókönyvet vázolt a kormányfő tusványosi beszédére
A politológus szerint Orbán Viktor akár egy Trumppal való találkozót vagy egy választási fordulatot is bejelenthet. Török Gábor szerint az is előfordulhat, hogy nem lesz semmilyen bejelentés.
F.O. - szmo.hu
2025. július 25.



Török Gábor a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy szerinte miről szólhat Orbán Viktor szombati tusványosi beszéde. A politikai elemző hat lehetséges témát sorolt fel, amelyek között személyi változások, választási módosítások és akár egy nagyobb jóléti intézkedés is szerepelhet.

„Megy a találgatás, hogy mi lesz (ha lesz) Orbán Viktor szombati nagy bejelentése. Akkor nézzünk néhány elvi lehetőséget:

1. Találkozó Trump vagy Putyin elnökkel

2. Kormányátalakítás, személyi változások

3. Választással kapcsolatos változás (választási rendszer módosítása, előrehozott stb.)

4. Népszavazás a parlamenti választás napján (lásd 2022)

5. Valamilyen nagyívű jóléti intézkedés

6. Nem lesz semmilyen bejelentés”

– jósolta Török Gábor.

Orbán Viktor már most is Erdélyben, a Bálványosi Szabadegyetem helyszínén, Tusnádfürdőn tartózkodik. A miniszterelnök a tavalyi tusványosi beszédben egy több évtizedre szóló stratégiai tervet is felvázolt, de ahogy a péntek reggeli rádióinterjújában elárulta, hogy akkor egy „trükköt” alkalmazott: ugyan megmutatott néhány elemet a nemzeti nagy stratégiából, de hozzátette, hogy a teljes terv még nem készült el, emlékeztetett a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Arra számítok, hogy Orbán Viktor Tusványoson nagy bejelentéssel fog élni - népszavazást kezdeményez Ukrajna EU-csatlakozásáról”
A Választási Földrajz elemzője szerint a Fidesz csapdát állíthat Magyar Péternek egy Ukrajna EU-tagságáról szóló népszavazással, amelyet a 2026-os országgyűlési választással egy időben tartanának.
F.O. - szmo.hu
2025. július 25.



A kormánypárt az Ukrajna-ellenes kampányra égette el a legtöbb erőforrást az utóbbi időben. Több elemző szerint ez lehet a Fidesz részéről a választás fő témája. A Választási Földrajz elemzője, Bódi Mátyás szerint ez a téma bizonyítottan megosztja az ellenzéki tábort is.

„Arra számítok, hogy Orbán Viktor Tusványoson nagy bejelentéssel fog élni ezzel kapcsolatban.

Talán ott fogja bejelenteni, hogy népszavazást kezdeményez Ukrajna EU-csatlakozásáról, és ezt össze fogják majd vonni az országgyűlési választással.

Ne feledjük: 2021-ben július 21-én jelentette be, hogy népszavazást kezdeményez a gyermekvédelmi törvény elfogadásáról. A Fidesznek valóban többsége van ebben a kérdésben: a Nemzet Hangja című tiszás kampányból tudjuk, hogy

az ellenzéki szavazóknak is csak 58 százaléka támogatja Ukrajna uniós csatlakozását.

Csak tippelek, de ebben akár abszolút kétharmados többsége is lehet a Fidesznek, mármint annak az álláspontnak, hogy Ukrajnát nem kellene gyorsított eljárással felvenni az Európai Unióba” – mondta az elemző a Heti Válasz podcast műsorában, majd hozzátette: kétségtelen, hogy a Fidesznek jóval több erőforrása és eszköze van arra, hogy felnagyítsa a saját narratíváját, de maga a tiszás alapanyag, vagyis a belföldi gyúanyag – egészségügy, MÁV, az ország működőképessége, korrupció – lobbanékonyabb és erősebb.

„A Magyar Péter-féle »nem működő ország«, az infláció és a hónapról hónapra dráguló termékek a rögvalóságról szólnak. Mégis, az Ukrajna-téma csapda lehet a Tisza Párt számára. Magyar Péter maga mondta, hogy Ukrajna uniós csatlakozásáról népszavazás kell, hogy döntsön. A gyorsított eljárást opponálták is egy Manfred Webernek írt nyílt levelében az Európai Néppártban. Benne van a pakliban, hogy Brüsszelben konfliktus lesz a Tisza Párt és az Európai Néppárt egyéb tagjai között Ukrajna miatt” – fogalmazott Bódi Mátyás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Riasztás! A szombati 40 fok után jégesővel, erős széllel és viharokkal jön a lehűlés
Szombaton tetőzik a hőség az országban, a közelgő hidegfront hatására azonban nagyot esik a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint nem kizárt a nagyobb méretű jég sem.
F.O. - szmo.hu
2025. július 25.



Szombaton tetőzik a hőség az országban, délkeleten 40-41 fok is lehet majd. A HungaroMet a rendkívüli forróság miatt Békés és Csongrád-Csanád vármegyére piros figyelmeztetést adott ki a napközbeni, rendkívül magas középhőmérséklet miatt, írja az Időkép.

Ugyancsak szombaton, egy közeledő hidegfront hatására egyre többfelé alakulhatnak ki zivatarok, köztük heves zivatarok is,

ami miatt az ország nagy részére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Az északnyugati térségekben kisebb eséllyel fordulhatnak elő hevesebb viharok. A viharokat helyenként 90-100 km/órás, egyes zivatarláncok környezetében akár 110 km/órát is meghaladó széllökések kísérhetik.

Az előrejelzések szerint nem kizárt a nagyobb méretű jég sem: 2-4 centis, de akár 4-5 centinél nagyobb jégdarabok is hullhatnak az égből.

Felhőszakadás is várható, egy-egy zivatarcellából rövid idő alatt 30 mm-nél is több csapadék zúdulhat le. A HungaroMet előrejelzése szerint szombat este, sőt éjszaka is előfordulhatnak még viharok.


Link másolása
KÖVESS MINKET: