HÍREK
A Rovatból

Elfogadta a jövő évi költségvetést a Fővárosi Közgyűlés

Élénk viták zajlottak Rákosrendező jövőjéről, a pályaudvarok magánosításáról és a gyorshajtók autóinak elkobzásáról. A dunai uszoda és petárdák szabályozása is napirendre került.


A Fővárosi Közgyűlés elfogadta Budapest 2025-ös költségvetését, amely 39 milliárd forintos szolidaritási hozzájárulással számol az állam felé, a korábbi 50 milliárd helyett. A költségvetés elfogadását hosszas viták előzték meg, melyek során más kérdésekről is döntöttek, derül ki a Telex beszámolójából.

Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid élhető, zöld fejlesztéseket kér a kormánytól a Rákosrendező területére. Szeretnék elérni, hogy a nemrég bejelentett beruházás ne „mini-Dubaj” legyen, hanem egy parkosított, emberközeli fejlesztés valósuljon meg. Legalább egy 25 hektáros közpark létrehozását követelik, valamint egy új közintézmény felépítését. A kormány már megállapodott egy arab befektetővel, de Karácsony szerint garanciák kellenek Budapest érdekeinek védelmében.

A közgyűlés elutasította a budapesti fejpályaudvarok – például a Déli és a Nyugati – 99 évre magánkézbe adását. Vitézy Dávid szerint ez a budapesti vagyon elkótyavetyélése lenne, ezért a közgyűlés kijelentette, hogy nem támogatják a tervet. A Fidesz szerint még nincsenek konkrét részletek, így nincs miről dönteni.

A közgyűlés nem fogadta el Karácsony Gergely javaslatát, amely szerint súlyos gyorshajtások esetén elkoboznák az autót. Az osztrák minta alapján készült javaslat szerint a lakott területen belüli 50 km/h-s vagy azon kívüli 75 km/h-s sebességtúllépésért már elvennék az autót. A Fidesz szerint a javaslat életszerűtlen.

Egyéb döntések:

  • Trolik elakadása: Erzsébetvárosban szabálytalan parkolások miatt gyakran akadnak el a trolik. Vitézy Dávid javaslatára átalakítják a forgalmi rendet, hogy megszüntessék ezt a problémát.
  • Folyami uszoda: Tervet készítenek egy dunai uszoda kialakítására. Vitézy szerint szigorú vízminőség-ellenőrzés mellett a Duna akár fürdésre is alkalmas lehet.
  • Petárdák használata: A főváros társadalmi egyeztetést indít a pirotechnikai eszközök szigorúbb szabályozásáról. A cél, hogy csökkentsék a petárdák által okozott zajártalmakat.

Több másik javaslat, például a légszennyezettség mérésének bővítése vagy a postahivatalok megmentése, nem kapott támogatást a közgyűlésen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Részleteket árult el az újdörögdi kézigránát-balesetről Szalay-Bobrovniczky Kristóf
A honvédelmi miniszter tiszta vizet öntött a pohárba a szombati balesetet követően. Erre azért volt szükség szerinte, mert jelenleg politikai kalandorok próbálják öncélú haszonszerzésre használni a tragédiát.


A politikai kalandorok egy szerencsétlenséget akarnak nyilvánvalóan öncélú haszonszerzésre felhasználni – írta az újdörögdi kézigránát-balesetről szóló szerda esti posztja elején Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter ezután részletesen kifejti a baleset körülményeit.

Azzal kezdi, hogy tisztázza, mi is az az Adaptív Védelmi program:

„Az Adaptív Védelem program (ADVED) azért jött létre, hogy a közigazgatásban dolgozók és a Magyar Honvédség állománya a hatékonyabb együttműködés érdekében közelebbről megismerje egymás tevékenységét.”

A miniszter bejegyzéséből kiderül, hogy az önkéntes képzésről több tízezer tisztviselő kapott tájékoztatást, közülük 184-en jelentkeztek is rá. Az elméleti szakasz után végül 72-en döntöttek úgy, hogy részt vesznek a második, gyakorlati fázisban is.

„A cél itt egy komolyabb katonai tudás átadása, ahol a résztvevők az alapkiképzéssel egyenértékű, azzal tartalmában megegyező képzés keretében tartalékos katonává válhatnak, s a végén katonai esküt tehetnek. Tíz éve ugyanazzal a tematikával és ütemezéssel, szigorú protokoll szerint zajlanak a kiképzések. Hosszú évek óta ez volt az első baleset és egyúttal fájdalmas tragédia. Az alapkiképzés része az éles kézigránátdobás és az éleslövészet, amelyre a képzés negyedik hetében kerül sor (tartalékos és ADVED esetében egyaránt)” – írja Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki ezután rátért konkrétan a szombati tragédiára is:

„A baleset körülményeinek vizsgálata több hatóság bevonásával, azonnal megkezdődött. A kormányzati tisztviselők részére szervezett felkészítést haladéktalanul felfüggesztettük. A résztvevőknek a történtek feldolgozásához pszichológusokat biztosítottunk, akikkel kisebb csoportokban tudták átbeszélni az eseményeket, majd nyilatkozhattak, hogy kívánják-e folytatni a felkészítést. A program folytatódik azok számára, akik részt kívánnak benne venni.”

A honvédelmi miniszter a poszt végén közölte, hogy minden támogatást megadnak a kézigránát-baleset sérültjeinek, valamint megköszönte az önkéntesek csatlakozását a Magyar Honvédséghez.

Szombaton súlyos baleset történt az újdörögdi katonai gyakorlótéren: egy kormánytisztviselő kezében egy gyakorlat során felrobbant egy kézigránát. A Miniszterelnökségen dolgozó 29 éves nő mindkét kezét elvesztette, több repesz- és arcsérülést szenvedett, és életveszélyes állapotban szállították a Honvédkórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A robbanásban egy kiképző katona is megsérült, őt stabil állapotban vitték a veszprémi kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Kecskemétről szólt be a független sajtónak
Rengetegen voltak a Tisza Párt kecskeméti gyűlésén is. Magyar Péter szerint azonban ez a független média számára valamiért nem hír.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 26.



Kecskeméten folytatta tavaszi országjárását Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke a gyűlés után rövid posztban, egy zászlólengetős kép és három piros szív kíséretében köszönte meg a helyieknek, hogy kilátogattak a rendezvényére. A politikus az utóiratban megragadta az alkalmat, hogy odaszúrjon a független médiának is:

„Sajnos a független sajtó számára az nem hír, ha vidéken tüntetnek ezrek. Valamiért ez a körúton belülről nem látszik. Reméljük egyszer ez is megváltozik”

– írta a bejegyzésben.

Magyar Péter és pártja délelőtt jelentette be, hogy a Nemzet Hangja névre keresztelt szavazásukon már 200 ezernél is többen válaszoltak 12+1 kérdésükre. Azt is közölte, hogy az április 11-ig tartó konzultációt 60 millió forintból szervezték meg, és országszerte több száz helyszínen lehet szavazni személyesen.

A tiszás politkus a napokban azt is közölte, hogy a 2026-os választásokon egyéni jelöltként is elindul Budapesten, a hegyvidéki körzetben. A Momentum és a Kutyapárt jelöltjei már be is jelentették, hogy nem indulnak el vele szemben, míg a DK nyomatékosította, hogy Gréczy Zsolt ott lesz a szavazólapon, ahogy azt február 5-én bejelentették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
53 millióért vett egy házat Gyömrőn a pár, de az épület életveszélyes állapotban van szerintük
Polgári pert indítottak a kivitelező ellen, aki viszont minden felelősséget hárít.


Nagy Miklós és felesége, Bettina néhány éve vásárolták meg új otthonukat Gyömrőn. A kertes házért 53 millió forintot fizettek, és két gyermekükkel, valamint a néhány hónapos magzatukkal költöztek be.

„A ház átvételekor hívtunk egy független műszaki ellenőrt, aki elég sok hibát észrevett, de ilyen nagy problémákra akkor még senki nem gondolt”

mondta a férj a Blikknek. Nem sokkal a költözés után azonban elveszítették harmadik gyermeküket, a pár figyelmét ekkor a gyász kötötte le, nem foglalkoztak a ház állapotával.

Később azonban repedéseket vettek észre a falakon, és éjszakánként recsegő hangokat hallottak. A környezetük megnyugtatta őket, hogy az új építésű házaknál ez normális. Egy idő után azonban a repedések látványosan megnőttek.

Egy hosszabb utazás után hazatérve azt látták, hogy az épület állapota jelentősen romlott. A kivitelező minden felelősséget elhárított. A család először rokonokhoz, majd albérletbe költözött.

„Sajnos, az a helyzet, hogy 53 millióért egy lakhatatlan házat kaptunk” – fogalmazott Miklós. Polgári pert indítottak a kivitelező ellen, aki tagadja a felelősséget.

A vállalkozó a Blikknek azt mondta, hogy szerinte a ház nem életveszélyes, és ha valóban baj lenne, a tetőszerkezetnek már le kellett volna omlania az elmúlt két év alatt. Hozzátette, hogy eddig 86 házat épített Gyömrőn, amelyekkel szerinte nincs probléma.

A ház állapotát Rezsnyák Péter építész és műszaki ellenőr is megvizsgálta, aki korábban elsőként hívta fel a figyelmet a problémákra.

„A falazat és a tető külön életet kezdett el élni, gyakorlatilag csúszik szét a tető, az egyik főfal megindult kifelé, akkora az oldalnyomás, hogy vízmértékkel milliméterekben mérhető az elmozdulás, amely egy falnál nem normális”

– mondta a szakértő.

Szerinte az épület jelenlegi állapotában önmagát bontja le. Hozzátette, hogy gyakran előfordul, hogy csak formailag megfelelő állapotú házakat adnak át, és ez sok hasonló esethez vezethet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Florida drasztikus lépésre készül: gyermekmunkával pótolnák az illegális bevándorlókat
A javaslat szerint már 14 évesek is dolgozhatnának iskolai napokon éjszakai műszakban. Az új törvény eltörölné a garantált étkezési szünetet is a 16-17 évesek számára.


Ron DeSantis floridai republikánus kormányzó és az állam törvényhozása egy új törvényjavaslattal szeretné enyhíteni a munkaerőhiányt. A CNN tudósítása szerint az állam célja, hogy lazítsanak a gyermekmunkára vonatkozó szabályokon, lehetővé téve, hogy már 14 éves gyerekek is éjszakai műszakban dolgozhassanak, akár iskolai napokon is. Jelenleg a floridai törvények szerint a fiatalok csak reggel fél hét és este 11 között vállalhatnak munkát.

A törvényjavaslatot kedden terjesztették elő, és a floridai szenátus kereskedelmi és turisztikai bizottsága már támogatta is azt, öt szavazattal négy ellenében. Mielőtt azonban a szenátus elé kerülne, még két bizottságnak kell tárgyalnia róla.

Ron DeSantis nyíltan támogatja a kezdeményezést, és azzal érvel, hogy

a bevándorlás visszaszorításával meg kell oldani a munkaerőhiány problémáját.

Szerinte nincs szükség arra, hogy illegális bevándorlókat alkalmazzanak az alulfizetett, népszerűtlen állások betöltésére. Úgy véli, régen a tinédzserek dolgoztak ezeken a helyeken, és most is rájuk lehetne számítani.

„Miért mondjuk azt, hogy külföldieket kell behoznunk, sőt illegálisan is importálnunk kell őket, ha tudod, hogy régebben a tinédzserek dolgoztak ezeken az üdülőhelyeken?” – fogalmazott DeSantis. Hozzátette: „Az egyetemistáknak tudniuk kell ilyesmit.” A kormányzó azt is kijelentette, hogy nem érti, miért lenne probléma, ha a fiataloktól elvárnák, hogy részmunkaidőben dolgozzanak, hiszen amikor ő felnőtt, ez teljesen megszokott dolog volt.

Florida már évek óta próbál enyhíteni a gyermekmunka szabályain. Tavaly elfogadtak egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a magántanuló 16-17 évesek bármikor dolgozhassanak, a nap bármely órájában.

A mostani javaslat ezt a korosztályt is érintené, ugyanis eltörölné a garantált étkezési szünetet számukra.

A közgazdászok arra figyelmeztetnek, hogy a gyermekmunka korlátozásainak lazítása nem biztos, hogy jó megoldás, mert további munkaerőhiányt és inflációt eredményezhet. A CNN azt is megjegyzi, hogy az elmúlt években majdnem megháromszorozódott a gyermekmunkával kapcsolatos szabálysértések száma Floridában.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: