HÍREK
A Rovatból

El sem kezdődött az orosz vakcina hazai klinikai vizsgálata, mégis megkapta az engedélyt Magyarországon

Okafogyottá vált a tervezett gyógyszerpróba, a hazai engedélyt az orosz tesztek alapján adták meg.


Egymillió embernek elég, kétmillió adag vakcina beszerzéséről írt alá szerződést Oroszországban Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken. Az oltóanyagból három ütemben érkezik Magyarországra. Az első hónapban, várhatóan februárban, 300 ezer, a másodikban félmillió, a harmadikban pedig 200 ezer ember beoltásához elegendő mennyiséget kapunk majd - számolt be róla a Népszava.

Ugyan az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) szerdán megadta a Szputnyik V vakcinára a vészhelyzeti felhasználási engedélyt, még nem indulhat meg azonnal az oltási program, amint az ideér – közölte Szentiványi Mátyás, a hivatal főigazgatója a kormánymédiának. Mint mondta, ha befut egy adag vakcina, annak minden egyes gyártási tételéből mintát vesz az Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), hogy megvizsgálja azt. Ez két-három hétig tarthat majd. Ezalatt a szakemberek részletesen megnézik, hogy az adott szer megfelel-e a korábban leírtaknak, csak ezt követően kerülhet az oltópontokra.

Az orosz vakcinából decemberben már érkezett 6000 dózis.

Akkor Kásler Miklós arról beszélt, hogy ezt a készítmény klinikai hármas fázisú vizsgálatára használják majd, ezt ugyanis addig még nem végezték el. Azóta semmi hír nem volt arról, hogy mi történt ezzel a mennyiséggel, elindult-e a vizsgálat. A Népszava kérdésére az OGYÉI pénteken azt közölte, hogy okafogyottá vált a tervezett gyógyszerpróba, az el sem indult.

„A hazai kutatás engedélyezéséhez szükséges dokumentumok benyújtását megelőzően megérkeztek az OGYÉI-hez az orosz klinikai III-as fázis előrehaladottabb, interim (köztes) eredményei is, amelyet több tízezres populáción végeztek, a beérkezett adatok pedig alátámasztották az intézet pozitív értékelését”- írták. Arról nem tettek említést, hogy ha már egyszer bejelentették a 3000 fős vizsgálat indítását, akkor annak lefújásáról miért nem adtak tájékoztatást heteken át.

Más forrásból a lap úgy tudja, a korábban ideérkezett 6000 dózis az NNK fagyasztójában van, azt valószínűleg az oltási program keretében nemsokára fel is használják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás szerint Orbán Viktor édesanyja miatt Hadházy „benne van a trutymóban nyakig”
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a balliberális ellenzék nem méltó Orbán Viktor édesanyjához. Menczer azt írta: az igazság Sipos Erzsébet oldalán van.
F. O. - szmo.hu
2025. október 25.



Hadházy benne van a trutymóban nyakig – kezdte Menczer Tamás a Facebook-bejegyzését, utalva arra, hogy Orbán Viktor édesanyja nyilatkozott a Békemeneten, és Hatvanpuszta i szóba került.

„De tényleg,

mennyire kellemetlen, amikor egy idős asszony a Békemeneten mosolyogva porrá zúzza az összes hazugságot, amit terjesztesz, és amire az egész politikai pályafutásodat építed?!”

tette fel a kérdést a Fidesz kommunikációs igazgatója, majd így folytatta.

„Történt, hogy egy ismeretlen srác a Békemeneten véletlenszerűen beszélgetett emberekkel, és az egyik interjúalany Orbán Viktor édesanyja volt. Ezen a srác lepődött meg legjobban, de ha már lehetősége volt, megkérdezte Hatvanpusztáról, zebrákról és minden egyébről. És Orbán Viktor édesanyja válaszolt. Minden kérdésre. Mosolyogva, tényszerűen.

Ott áll egy asszony, akiben semmi kétség, semmi félelem, semmi bizonytalanság nincs. Aki egyszerre megnyerő és lehengerlő.

Aki tudja, hogy az igazság az ő oldalán van, de ezt nem hangoztatja, viszont ha már megkérdezték, elmondja” – írta Menczer, aki ezek után Hadházy Ákosról fejtette ki véleményét.

„Megérkezik a lyukas zoknik reklámarca, a bolond, aki trágár üzeneteket ír táblákra, és ezekkel rohangál a Parlamentben, az őrült, akit az utcán is elkerülnek. És mit mond az ápolóktól éppen elszökő diliházi beutalt? Azt, hogy Orbán Viktor az anyja szoknyája mögé bújik.

Bevetted az esti gyógyszert, Áki? A balliberális ellenzék nem méltó Orbán Viktor édesanyjához.

A miniszterelnök édesanyja ezt láthatóan jó kedéllyel, mosolyogva veszi tudomásul. Erzsike néni mosolyogni fog akkor is, amikor a fia majd áprilisban kiáll egy színpadra, és bejelenti a Fidesz-KDNP újabb hatalmas politikai győzelmét. Hadházyt meg visszaadjuk a lovaknak. Igaz, a lovak is többet érdemelnek” – zárul a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Úgy volt vele, hogy nem tűnünk olyan nagyon profinak” – megszólalt az Orbán Viktor édesanyját szóra bíró youtuber
Véletlenül választotta ki pont a miniszterelnök édesanyját a Békemeneten, ezt mondta az interjú készítője, aki egyébként szociális munkásnak készül. Sipos Erzsébet többek között arról is beszélt neki, miből van pénzük Hatvanpusztára.
F. O. - szmo.hu
2025. október 25.



Véletlen találkozásból lett országos ügy: egy fiatal youtuber a Békemeneten megszólította Sípos Erzsébetet, Orbán Viktor édesanyját, aki pénzről, Hatvanpusztáról és a „zebrákról” is beszélt – számolt be róla az RTL Híradó. A videós elmondta, ellenzékiként ment ki, mégis belevágott az interjúba.

„Ezt a hölgyet is úgy választottam ki, mert úgy gondoltam, van benne potenciál, szívesen nyilatkozna”

– mondta Kersák István, a felvétel készítője. „Nos, úgy gondolom, nem feltétlenül szerette volna felfedni a személyazonosságát, de akikkel volt, ők viszonylag hamar tudtunkra adták, és utána már úgy volt vele, hogy nem tűnünk túl profinak sem, ezért egy próbát megérhet” – tette hozzá a youtuber.

Sípos Erzsébet gyorsan tisztázta a tulajdonviszonyokat.

„Valóban igaz, a férjemé Hatvanpuszta, nem a Viktoré”

– jelentette ki Orbán Viktor édesanyja. A pénz eredetéről is beszélt: „Lett pénzünk persze, jól működik a kőbánya” – fogalmazott. A beruházásról így mesélt: „Aki 40 éves korára felneveli a gyerekeit, nem akkor kezdi az életet. Akkor már a pénzt be tudtuk fektetni erre-arra. Úgy döntöttünk, hogy a majorságból előbb egy kis darabot, aztán megint egy kis darabot... Voltak ott — ma is vannak — lepusztult istállóépületek. Azokat kezdtük el felújítani” – mondta az édesanya.

Korábban Magyar Péter arról írt, számításai szerint a családi kőbánya bevétele nem fedezheti a hatvanpusztai beruházás költségeit.

A „zebrákról” szóló pletykákra is reagált.

„Ahhoz, hogy legyen zebra, fel kéne festenünk az útra. Nincs ott zebra, miért tartanánk zebrát? Viktor meg pláne miért tartana zebrát?

Ez egy hülyeség; nem normális, aki kitalálta” – szögezte le Sípos. Saját jelenlétéről ennyit mondott: „Igen! Itt vagyok a Békemeneten. Minden évben itt vagyok” – hangzott el az interjúban. A leirat szerint azt is közölte, hogy akkor is támogatná Orbán Viktort, ha nem a fia lenne.

Az ellenzéki reakció sem maradt el. „Egyetlen kérdést biztosan fel kellett volna tenni: hogy a miniszterelnök édesanyja szerint micsoda a Hatvanpuszta, milyen célt szolgál? Ugyanis a miniszterelnök azt mondta, hogy ez egy félkész mezőgazdasági üzem, ez nyilvánvalóan hazugság” – fogalmazott Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. „Sajnos azt kell mondanom, hogy attól, hogy valaki mosolygós, idős asszony, a cinizmus és a hazugság ugyanúgy cinizmus és hazugság” – tette hozzá Hadházy, aki a Békemenet idején lyukas magyar zászlót vitt Hatvanpusztára, és a kerítéshez tette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter videót tett közzé a másfél órán át hömpölygő tömegről, amit folyamatosan vett egy kamera
A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.


„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor, itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget” – kezdte Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki egy videót is közzétett, amivel alátámasztotta szavait.

A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy

a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.

„Az Andrássy út 2400 méter hosszú és 25 méter szélességben vonult a tömeg. És ehhez a sokasághoz még hozzá se számoltuk az út mellett végig sorfalat álló embereket és az eleve a Hősök terére érkező több tízezer honfitársunkat” – fogalmazott Magyar, amjd a Békemenetről is szót ejtett.

„Ehhez képest mit tudtak produkálni falubuszokkal, fenyegetéssel és utalvánnyal a Békemeneten? Alig tudták megtölteni egy pillanatra a 600 méter hosszú és 25 méter széles Margit hidat és egyetlen drónfotót sem mertek lehozni a félig színpaddal beépített, szellős Kossuth térről”

– jelentette ki Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint 30 éve nem szenvedett ilyen látványos vereséget a Fidesz tömegrendezvényen.

Ezt egyébként Orbán Viktornak is köszönhetik, akit a kampánystáb hiába próbált lebeszélni arról, hogy a bukott állampárt is Budapestre szervezzen menetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter rálicitál Orbán Viktor országjárására, ugyanoda és ugyanakkor megy el
A TISZA és a mellette álló többség élőben szeretné megmutatni, milyen a valódi országjárás. Már az időpontokat és a helyszíneket is megadták.


„Miniszterelnök Úr! Hallom, az október 23-i totális lebőgés után úgy döntött a fideszes válságstáb, hogy el kell indulni egy „országjárásra”. No, nem olyan igazira, amin bárki részt vehet, még akár kérdezhet is, hanem olyan magtáras stílusban, előzetes regisztrációval, digitális harcosoknak és Orbán-janicsároknak” – reagált Magyar Péter a Facebookon arra, hogy Orbán Viktor bejelentette: országjárásba kezd a Fidesz.

Ahogy már írtunk róla, a kormánypárti rendezvények ingyenesek lesznek, de kizárólag a Digitális Polgári Körök tagjai vehetnek részt rajtuk, így nem nyilvános eseményekről van szó.

„Miniszterelnök Úr!

A TISZA és a mellette álló többség megmutatja Önnek élőben, hogy milyen a valódi országjárás és milyen az, amikor egy politikus nem csak a sajátjai elé mer kiállni előre megírt kérdésekre válaszolni”

– folytatta a Magyar, majd érdekes bejelentét tett.

Kiderült, hogy a TISZA ugyanoda és ugyanakkor megy el, mint Orbán.

„Találkozunk a megadott városokban és napokon. Mi nem bérelünk milliókért csarnokot vagy magtárat, hanem kint találkozunk a magyarokkal. Forró tea, jókedv, őszinteség jeligére.

Ha kedve tartja, ugorjon el Ön is! Kaphat teát, meg néhány kérdést is.

Írjátok be a naptárba! Szigorúan regisztráció nélkül!” – zárta a posztot Magyar.

Eszerint november 15-én Győr, november 29-én Nyíregyháza, december 6-án Kecskemét, december 13-án Mohács, december 20-án pedig Szeged lesz az országjárás(ok) helyszíne.


Link másolása
KÖVESS MINKET: