HÍREK
A Rovatból

Egyre több európai nagyváros tiltja be a kanadaihoz hasonló oltásellenes kamionos felvonulást

Párizs után Brüsszel és Róma sem kér a kamionosok 'szabadságkonvojaiból'.


Betiltotta a belga szövetségi és a regionális kormány, valamint a főváros vezetése a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellen, a kanadai példa alapján szerveződő autós és teherautós tüntetést Brüsszelben – közölte a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap csütörtökön.

A napilap internetes kiadása arról számolt be, hogy Annelies Verlinden belga belügyminiszter, Rudi Vervoort, a brüsszeli régió miniszterelnöke, és Philippe Close brüsszeli polgármester hivatala csütörtök délben bejelentette:

szövetségi, regionális és helyi szinten is megtesznek mindent a belga főváros blokádjának megakadályozására.

A közös közlemény szerint a szövetségi rendőrség a belga határon ellenőrzi a Belgiumba belépő járműveket, és kiszűri azokat, melyek demonstrálni érkeznek. A brüsszeli régió és Brüsszel városa pedig elrendeli, hogy területükön tiltsák meg az autós tiltakozó megmozdulásokat. A három hivatal közötti együttműködés célja, hogy zavartalan maradjon a főváros közrendje – tették hozzá.

A napilap emlékeztetett: a párizsi prefektúra kora délelőtt közölte, hogy a közrend megzavarásának kockázatára hivatkozva nem engedélyezi a szombatra tervezett francia teherautós felvonulást. Információk szerint több konvoj is elindult szerdán a dél-franciaországi Nizzából, a délnyugati Bayonne-ból és Perpignanból Párizs felé, ahol péntek estére szervezik a találkozót. A Convoy France elnevezésű mozgalom blokádokat és konvojos tiltakozásokat tervez a hétvégére, majd hétfőn Brüsszelbe indulna tovább európai megmozdulásra.

Közben Róma prefektusa is betiltott minden köztéri megmozdulást a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellen egészen hétfőig.

A demonstrációk tiltása Róma egész területére és a főváros környékére is érvényes, közbiztonsági okok miatt. Matteo Piantedosi prefektus indoklása szerint a tüntetők azt tervezték, hogy a Rómától kevesebb, mint húsz kilométerre fekvő magaslaton készülnek "bázist" szervezni, majd innen vonulnának járműveikkel a fővárosba.

A hatóságok az információkat a közösségi oldalakon gyűjtik be, melyeken az Olasz Szabadságkonvoj nevű mozgalom már több tízezer tagot számlál. Vannak közöttük oltásellenesek, valamint szélsőséges bal- és jobboldali csoportok.

Az internetes bejegyzések szerint a szervezők a többi között az oltásellenesek "kiképzését" tervezték "ellenállásra", továbbá létre akartak hozni "nemzeti felszabadító polgári hadsereget" is. A Rómába vezető országutakon és az autósztráda bejárati kapuinál megerősítették a biztonsági ellenőrzést a rendőrség, csendőrség, pénzügyőrség bevonásával.

Kanadában a koronavírus megfékezését célzó intézkedések és a védőoltással kapcsolatos szabályozás elleni tüntetések alig több mint egy hete több száz teherautóból álló konvojjal kezdődtek. A sofőrök a január közepén bevezetett rendelkezés ellen tiltakoznak, amely arra kötelezi őket, hogy beadassák a koronavírus elleni oltást, ha az Egyesült Államokba vagy onnan kellene árut szállítaniuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Navracsics ugyanakkor készült Google-fotókkal próbálta bemutatni a dabronci fejlesztést
A független képviselő szerint a kommentelők buktatták le a minisztert egy árulkodó utánfutó miatt. Hadházy szerint Navracsics hülyének nézi a választóit.


Hadházy Ákos független parlamenti képviselő hétfő reggeli Facebook-posztjában bírálta Navracsics Tibor minisztert, aki a képviselő szerint ugyanabban az időpontban készült Google utcafotókkal akarta bemutatni egy dabronci beruházás fejlődését.

Mint írja, a miniszter egy „előtte” feliratú fekete-fehér és egy „utána” feliratú színes képet tett közzé az EU-s pénzből megvalósult árokásásról.

A képviselő szerint a kommentelőknek feltűnt, hogy „a két kép ugyanakkor készülhetett, mert mindkettőn ott áll ugyanaz a fehér kisteherautó lehajtott oldalfallal és mögötte egy zsákokkal megrakott utánfutó.”

Hadházy Ákos azt állítja, a helyzet még ennél is durvább. „A két kép forrása a Google utcafotós szolgáltatása. Mindkét fotó 2021-ben készült, csak az egyik egy villanyoszloppal odébb... A megvalósult (?) fejlesztés viszont 2023-ban volt elvileg...” – írja a képviselő, majd felteszi a kérdést: „Vajon a miniszter feltalálta az időgépet? Ha nem, akkor csak egy kérdés marad: Navracsics teljesen meghülyült a leállított EU-s pénzcsapok miatt, vagy csak a választóit nézi hülyének?”

A képviselő a posztját azzal zárja, hogy szerinte Navracsics Tibor az egyik „leggerinctelenebb és legszánalmasabb fideszes”. Úgy véli, hiába intelligensebb és kulturáltabb a legtöbb párttársánál, és hiába elkötelezett Európa-párti atlantista, „éppen azért olyan vállalhatatlan, ahogyan kiszolgálja Orbán putyin-párti korruptokráciáját.”

A helyi sajtó korábban arról írt, hogy Dabroncon 2023-ban valóban megvalósult egy nagyrészt európai uniós és kormányzati támogatásból finanszírozott, mintegy 127 millió forintos csapadékvíz-elvezetési beruházás.

A két politikus között nem ez az első nyilvános vita: 2023 nyarán egy pusztamiskei zebraátadás miatt került sor köztük éles szóváltásra a közösségi médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért” – Harmadszorra is választottak Tiszaburán, de a szavazatvásárlási vádak miatt még semmi sem dőlt el
Fekete Zsigmond nyert, de a vesztes Vavrik Géza nem hagyja annyiban a dolgot. A korábbi két fordulót is megsemmisítették, így a jogi csata folytatódik.


[sz[Fotó: MTI/Komka Péter[sz]

Harmadszorra talán már sikerül – gondolhatták Tiszaburán, ahol vasárnap ismét időközi polgármester-választást tartottak, miután az előző két forduló eredményét súlyos szabálytalanságok miatt megsemmisítették. A hvg.hu által is ismertetett, urnazárás utáni adatok szerint Fekete Zsigmond, a Cigány Közösségek Szövetségének jelöltje 986 szavazatot kapott, míg ellenfele, az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület színeiben induló Vavrik Géza 482-t. A választási névjegyzékben 1958-an szerepeltek, közülük 1482-en mentek el szavazni.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen azután írtak ki időközi választást október 5-ére, hogy a képviselő-testület feloszlatta magát.

Azt a fordulót még Vavrik Géza nyerte, de a területi választási bizottság megsemmisítette az eredményt, mondván, „a jogszabálysértések mértéke a választás eredményét döntő mértékben befolyásolhatta”. A november 2-i megismételt szavazáson már Fekete Zsigmond győzött, ám a Kúria ezt az eredményt is érvénytelenítette a választási alapelvek többszöri megsértése miatt. A bírósági indokolásokban olyan cselekmények szerepeltek, mint a szervezett utaztatás, a névjegyzék fotózása, sőt, a szavazólapokkal együtt az urnába került bankjegyek.

A vasárnapi, harmadik forduló sem telt el feszültség nélkül. Vavrik Géza már a nap folyamán jelezte, hogy ismét óvást tervez benyújtani.

„Nagyon el vagyok keseredve, hasonló a helyzet, mint az előző két választáson: az ellenfelem emberei tömegével hordják szavazni a lakosokat, ugyanazok a delegáltak dolgoznak a választási körzetekben, mint korábban, és mutatják, hogy hova kell ikszelni. A fél falut megvásárolták”

– nyilatkozta a vesztes jelölt. Helyszíni riportok tanúsága szerint a településen nyílt titok volt a szavazatvásárlás.

„Fekete Zsigmondék bárkit megvesznek kilóra, akit csak akarnak. A drogosok 10 ezer forintot kapnak, a többiek pedig 20 ezertől felfelé. Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért, ha nagyon fontos nekik” – állították helyiek.

A választási huzavona komoly közpénzeket emészt fel: sajtóbecslések szerint egy-egy forduló megrendezése 3-4 millió forintba kerül, így a három választás együtt már 10-12 millió forintjába kerülhetett Tiszaburának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megvan az időközi választás eredménye Pilisvörösváron, ahol Orbán szerint csak valami marhaság miatt veszíthet a Fidesz
A polgármester mögül elfogyott a többség, a vasárnapi dupla győzelem után a Vörösvárért Közéleti Egyesületnek már hat képviselője van a testületben.


Vasárnap időközi választást tartottak Pilisvörösváron, melyen a Vörösvárért Közéleti Egyesület jelöltjei győzedelmeskedtek. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint

Preszl Gábor a 7-es választókerületben 107, míg Schellerné Mikulán Anetta a 8-as körzetben 146 szavazattal szerzett mandátumot. Ezzel az egyesület hatfős többségre tett szert a helyi képviselő-testületben.

Az időközi voksolásra azért volt szükség, mert szeptember 11-én a Tegyünk Együtt Vörösvárért két képviselője, dr. Lehrer Anita és dr. Lovász Ernő lemondott. A VKE erősödése már egy korábbi, szeptemberi időközin is megmutatkozott, amikor a 3-as körzetet szintén a jelöltjük nyerte el. A mostani kettős győzelem egy olyan időszak végén történt, amelyet a polgármester mögött álló, Fidesz-közeli Egységben Vörösvárért Egyesület belső konfliktusai jellemeztek.

A lemondásokat mély ellentétek előzték meg. Fetter Ádám polgármester a távozókról úgy nyilatkozott, hogy „nem értették, mit jelent a képviselői megbízatás, azt nem a munka, hanem a pozíciók felől közelítették meg” – mondta a 24.hu-nak. A lemondó TEVÖ ezzel szemben súlyos vádakat fogalmazott meg a városvezetéssel szemben, indoklásuk szerint problémás volt többek között „a kétes hátterű tanácsadói szerződések megkötését, amelyek keretében a gyanú szerint közpénzek szolgáltak kampánycélokat, a túlárazott beszerzéseket, a szabadságok szabályellenes kezelését, valamint a családi kirándulások költségeinek áthárítását az önkormányzatra”.

Az eseményeknek országos politikai figyelmet adott, hogy Orbán Viktor egy korábbi, áprilisi látogatásán úgy fogalmazott: „Mindig úgy számoltam Vörösvárral, hogyha valami nagy marhaságot nem csinálunk, és a Jóisten nem veszi le rólunk a kezét, akkor ez egy olyan vidék, ahol nekünk nyerni kell” – idézte a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint „kiadták a kilövési engedélyt” a nyíregyházi jelöltjükre, most bocsánatkérést követel Orbán Viktortól
A pártelnök szerint a köztiszteletben álló állatpark-igazgató sem számított arra, hogy a Fidesz a bejelentése után azonnal a lemondását követeli. A párt 105 jelöltje hamarosan egy közös összetartáson vesz részt, feladatuk pedig az lesz, hogy a legeldugottabb településekre is elmenjenek, és „mindenkivel kezet rázzanak”.


Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke volt az ATV Heti Napló című műsorának vendége november 30-án, vasárnap, ahol többek között a miniszterelnök-jelölti vitáról, a párt nyíregyházi jelöltjét ért támadásról és az adóemelési vádakról is beszélt.

Magyar Péter a műsorban kijelentette, szerinte mind a Tisza Párt, mind a Fidesz szavazói elvárnák, hogy aki miniszterelnök akar lenni, az ne legyen gyáva kiállni egy élő, egyenes vitára. Arra a felvetésre, hogy a Fidesz kommunikációja szerint Orbánnak nem vele, hanem a „gazdáival” van vitája, úgy reagált, ők is mondhatnák, ki kinek a bábja, de nem teszik, mert emberszámba veszik az ellenfeleiket. Magyar korábban Orbán „tartótisztjének” nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt - szemlézte a műsort a 24.hu.

A beszélgetésben kiemelt figyelmet kapott a Tisza Párt nyíregyházi jelöltje, Gajdos László körül kialakult helyzet.

Magyar Péter elmondta, senki nem számított arra, hogy miután bejelentik Gajdos László, a helyi állatpark köztiszteletben álló igazgatójának indulását Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es választókerületében, a helyi Fidesz azonnal a lemondását követelte. Magyar szerint Orbán Viktor tudtával történt a lépés, és az lenne a minimum, ha a miniszterelnök, valamint Kovács Ferenc, Nyíregyháza fideszes polgármestere bocsánatot kérne Gajdostól.

Hozzátette, maga Gajdos sem számított a Fidesz azonnali reakciójára.

A jelöltekkel kapcsolatban Magyar elmondta, hogy véget ért a nyilatkozatstop, amelyet a jelöltállítási folyamat lezárásáig tartottak fenn. Hozzátette, éppen Gajdos László volt az, aki felszólalt a nyíregyházi színpadon, és nem sokkal később máris „kiadták rá a kilövési engedélyt”. A továbbiakban a jelöltjeik helyi és országos témákban is meg fognak szólalni. A párt 105 jelöltje hamarosan egy közös összetartáson vesz részt, feladatuk pedig az lesz, hogy a legeldugottabb településekre is elmenjenek, és „mindenkivel kezet rázzanak”.

A párt belső egységével kapcsolatban, a jelöltállítás utáni csalódottságra utalva Magyar Péter arra kérte a Tisza-szigetek tagjait, hogy álljanak be a körzetük győztes jelöltje mögé. Elismerte, hogy „nyilván van, aki nem elégedett”, majd hozzátette: „Ahol emberek vannak, ott mindig vannak csalódások, mindig vannak beépített emberek, mindig vannak küldött emberek. Egy-két sziget megszűnik, és közben száz és kétszáz alakul.”

Előkerült az adóemelés témája is, amely a Fidesz legfőbb kommunikációs fegyvere a Tiszával szemben. A kormánypárt jellemzően az Index cikkeire hivatkozik, amelyek állítólag a Tisza köreiből kiszivárgott dokumentumok alapján íródtak – írta a 24.hu. Magyar Péter határozottan visszautasította az állításokat. „Elhiszi valaki azt a marhaságot, hogy egy politikai erő úgy akarna nyerni, hogy adókat emel?” – tette fel a kérdést.

Emlékeztetett rá, hogy a Fidesz vezette be Európa legmagasabb áfakulcsát, amelyet egy 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadóval is kiegészített. Ironikusan megjegyezte, hogy a Tisza Párt nem tervez ebadót bevezetni, de elképzelhetőnek tartja, hogy a „házi zebrákra” több száz milliós adót vetnek majd ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: