HÍREK
A Rovatból

„Egyértelmű, hogy nincs visszaút” – így reagáltak Deutsch felfüggesztésére az EP-képviselők

A volt lengyel külügyminiszter szerint a Fidesznek el kell döntenie, hogy felhagynak-e a nacionalista retorikával vagy átülnek valamelyik „eurofób” frakcióba.

Link másolása

Szerda este, bár végül nem zárta ki a pártcsaládból, de megfosztotta a frakciótagsághoz kötődő összes politikai jogosítványtól Deutsch Tamást az Európai Néppárt. A frakcióülésen 133 igen és 6 nem szavazat mellett döntöttek úgy, hogy a Fidesz első számú EP-képviselőjétől azonnali hatállyal visszavonják a jogot, hogy a Néppárt nevében felszólalhasson, valamint visszahívják minden pozíciójából, melyet a néppárti tagsága miatt tölthet be.

Deutsch Tamás kizárását azután kezdeményezték, hogy a fideszes képviselő a Gestapo és az ÁVO gondolatrendszeréhez hasonlította Manfred Weber néppárti frakcióvezető kijelentését, miszerint Orbánnak nem kell tartania az EU-s jogállamisági követelményektől, ha Magyarországon függetlenek a bíróságok és szabad a média.

Az elmúlt időszakban egyébként is forrósodott a levegő a kormány körül Brüsszelben: a költségvetési vétó és a több oldalról is kritizált megállapodás, valamint Szájer József botránya (és az elmúlt évek sorozatos konfliktusai) után inkább szimbolikus jelentősége volt annak, hogy miként szankcionálják Deutsch Tamást a néppártiak.

Ezért sokan figyelemmel követték az ügyet és reagáltak is a néppárti döntésre, ezekből készítettünk összeállítást.

A Deutsch kizárását kezdeményező osztrák Othmar Karas úgy reagált:

"A kezdeményezésemnek lett eredménye: Deutsch Tamást felfüggesztették. Örülök, hogy a javaslatom megszülte ezt a vitát, és már az Európai Néppárt is elítéli Deutsch szörnyű összehasonlítását, aminek végre következményei vannak."

Dennis Radtke, a CDU (Kereszténydemokrata Unió) néppárti képviselője szerint a legjobb döntés Deutsch kizárása lett volna, de örülni kell ennek a döntésnek is. Deutsch kizárása továbbra is napirenden marad - jegyezte meg.

Jens Geier, a Szocialisták és Demokraták EP-frakció német képviselője nevetségesnek nevezte a döntést. Megjegyezte: az első néppárti reakció az volt, hogy "ami sok, az sok", mégis megúszta végül Deutsch egy felfüggesztéssel. "Lehet tudni, hogy kik és miért ellenezték a kizárást?" - tette fel a kérdést.

A radikális baloldali GUE/NGL frakció dán képviselője, Nikolaj Villumsen arról írt, hogy: "A konzervatív pártcsalád ismét elhalasztotta Orbán pártjának a kizárását. Teszi mindezt annak ellenére, hogy az elnyomás egyre nagyobb Magyarországon".

A néppártiak passzivitását felfoghatatlannak nevezte.

Terry Reintke, a Zöldek német EP-képviselője az alábbiakat üzente:

"Kedves néppárti kollégáim,

Az "intenzív viták" ideje arról, hogy merre tart Orbán és a Fidesz - lejárt. A tények önmagukért beszélnek. A céljuk, hogy aláássák a joguralmat, az alapvető jogokat és a demokráciát. Fejezzék be az önteltséget és cselekedjenek végre."



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar állami kitüntetést kapott a kínai vakcina miatt a bahreini külügyminiszter
Abdullatif bin Rashid Al Zayani „a koronavírus-járvánnyal szembeni magyarországi védekezés megszervezéséhez nyújtott támogatásával” érdemelte ki a Magyar Érdemrend középkeresztjét.

Link másolása

Orbán Viktor kormányfő előterjesztésére Novák Katalin köztársasági elnök magas állami kitüntetést adományozott a Bahreini Királyság külügyminiszterének - szúrta ki a 24.hu.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint

Abdullatif bin Rashid Al Zayani „a koronavírus-világjárvánnyal szembeni magyarországi védekezés megszervezéséhez nyújtott támogatása elismeréseként” kapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét.

Szijjártó Péter magyarázata szerint Bahrein kollégája közvetítésével adta át a járvány idején a kínai vakcina felhasználásának addigi teljes dokumentációját. Bahrein már előttünk járt, mert Bahreinben már elkezdték használni a kínai oltóanyagot, a Sinopharmot, amit Magyarország ismert. Az oltóanyag engedélyezési folyamata hazánkban, a bahreini külügyminiszter segítsége nélkül emberek tízezreinek, százezreinek az élete maradt volna veszélyben - mondta.

A Sinopharm engedélyezését sokan bírálták, a vakcinák közül az teljesített a legrosszabbul - teszi hozzá a lap.

VIDEÓ: A kitüntetés átadása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Emberi Jogok Európai Bírósága: A magyar állam felelős a menekült férfi haláláért, aki a Tiszába fulladt 2016-ban
A strasbourgi bíróság ítélete szerint a magyar államnak 34 ezer euró kártérítést és az eljárás költségeit kell kifizetnie az áldozat testvérének.

Link másolása

A magyar hatóságok felelősek a 22 éves szír Farhan Al-Hwaist haláláért, aki rendőri bántalmazás és erőszakos visszakényszerítés miatt a Tiszába fulladt 2016-ban, szerepel az Emberi Jogok Európai Bírósága döntésében - írja a 444.hu.

A lap felidézi, hogy a férfi 2016 júniusában a testvérével, unokatestvérével (és egy iraki háromgyerekes családdal) a folyón keresztül próbált bejutni Szerbiából Magyarországra. A Helsinki Bizottság közleménye közlése szerint

a partra érkezésükkor a rendőrök kutyákat eresztettek rájuk, könnygázt vetettek be ellenük és kövekkel dobálták őket. Ezután „Go back to Serbia!” kiáltással kényszerítették vissza őket a folyóba. A férfi azonban megsérült és a Tiszába fulladt, a többiek visszajutottak a szerb oldalra.

Az esetet a magyar hatóságok nem vizsgálták ki érdemben - áll a közleményben. Ezért az elhunyt férfi testvére beperelte Magyarországot az élethez való jog sérelme, az embertelen bánásmód és az érdemi vizsgálatok hiánya miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságán.

„A strasbourgi bíróság kimondta: a magyar hatóságok nem tettek semmit azért, hogy megvédjék egy egyértelműen veszélyben lévő ember életét, nem működtettek megfelelő mentési rendszert egy ismerten veszélyes folyószakaszon, ahol tudták, hogy gyakran kísérelnek meg menekülők átkelni, és a konkrét esetben sem tettek meg minden elvárhatót a bajba került férfi kimentése érdekében”

- írják a közleményben.

Szerintük a nyomozó hatóság nem végezte megfelelően a dolgát és nem derítette fel az ügy körülményeit a halálesetet és a rendőri bántalmazást illetően.

A strasbourgi bíróság ítélete szerint a magyar államnak 34 ezer euró kártérítést és az eljárás költségeit kell kifizetnie az áldozat testvérének.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Egyre jobban terjed az influenza – ezekben a megyékben betegedtek meg a legtöbben múlt héten
Egy hét alatt 30 ezren kapták el a betegséget, amely túlnyomórészt a gyerekek körében terjed.

Link másolása

A múlt héten harmincezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében.

Az év negyedik hetében 211.400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 30 ezer embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.

Utóbbiak közül a betegek 42,4 százaléka gyermek, 29,2 százaléka 15-34 éves volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 19,7 százaléka, 8,7 százalékuk pedig 60 éven felüli volt.

Január 23. és 29. között 16 közigazgatási területen nőtt, három területen (Budapest, Heves és Nógrád megye) nem változott és egy területen (Vas megye) csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Komárom-Esztergom (500), Győr-Moson-Sopron (496) és Békés (457) megyében volt, a legkevesebb Vas (100), Pest (173) és Zala (174) megyében.

Közölték azt is, hogy a 4. héten 216 betegtől érkezett légúti minta az NNK laboratóriumába. A beküldött 116 minta közül 29-ben az influenza valamelyik típusát, tizenháromnál koronavírust és tizenegy esetben a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a múlt héten három helyről - Fejér, Komárom-Esztergom és Somogy megye - érkezett jelentés. Az érintett gyerekközösségekben elvégzett virológiai vizsgálatok két járványban influenza A, egyben RSV jelenlétét igazolták.

Kórházba a múlt héten 269 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 37-en szorultak intenzív ellátásra.

A 269 beteg 51,7 százaléka két éves vagy annál fiatalabb, 27,6 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. A kórházi ápolást igénylő betegek közül 85-nél az RSV, 39-nél a SARS-CoV-2 és 18-nál influenzavírus okozta a megbetegedést.

Az RSV-pozitív betegek 88,2 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, a koronavírus-fertőzöttek 76,9 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. Az influenzás betegek 66,7 százaléka 15 évesnél fiatalabb volt - olvasható a közleményben.

Az influenzatérképet ITT nézheted meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Az idei tél eddigi leghidegebb napjai jönnek, akár -10 fok is lehet
A közelgő hidegtől már számottevő talajfagy is kialakulhat, és a cudar széltől még kellemetlenebbnek érezzük majd az időjárást.

Link másolása

Az idei tél eddigi leghidegebb szakasza jöhet: a jövő hét elején számottevő talajfagy is kialakulhat, és a hideg a növényeket is nyugalomra inti - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A januárt jellemző nyugati, délnyugati áramlás, amely tartósan enyhe és esős időt okozott, az elmúlt egy hét során már északnyugatira fordult, aminek nyomán jóval kevesebb lett a csapadék és átlag körül alakult a hőmérséklet.

A leghidegebb reggel hétfőre alakult ki, ekkor mínusz 1 és mínusz 9 Celsius-fok közé hűlt le a levegő.

Az elmúlt 30 nap átlaghőmérséklete 3-6 fokkal haladta meg a szokásos értéket.

Eddig a télen számottevő talajfagy nem alakult ki, néhány kevésbé felhős éjszakán tudott megfagyni a talaj fölső néhány centiméteres rétege.

A tartósan enyhe idő nem tett jót a növényeknek, megzavarta a vegetációs ciklusukat, ráadásul hideg hiányában a kártevők és kórokozók sem ritkultak. A túl enyhe idő különösen a gyümölcsfákra veszélyes: ha túl korán véget ér a mélynyugalmi állapotuk, később érzékennyé válnak a fagyokra. A mogyoró virágzása már az északkeleti országrészben is tart.

A folytatásban erős lehűlés érkezik, szombattól sarkvidéki eredetű légtömeg kezdi elárasztani nagy sebességgel, viharossá fokozódó széllel a Kárpát-medencét. A hőmérséklet csúcsértéke nagy területen csak kevéssel 0 fok fölött, vasárnaptól északkeleten az alatt várható.

A hét utolsó napjától szigorodnak az éjszakai fagyok is, helyenként mínusz 10 fok alá is csökken a hőmérséklet. A jövő hét első fele lehet a tél eddigi leghidegebb periódusa, ekkor már számottevő talajfagy is kialakulhat, és a hideg a növényeket is nyugalomra inti - írták.

Az Időkép előrejelzése szerint:

Pénteken beborul az ég, és nyugat felől egyre több helyen várható vegyes halmazállapotú csapadék. Nagyobb havazás az északi, északkeleti tájakon alakulhat ki, máshol eső, havas eső eshet. Több helyen élénk délnyugati szél fog fújni, késő este sok helyen megerősödik, a Dunántúl északi felén viharossá fokozódik az északnyugati szél. Hajnalban -5, +2, napközben 1-7 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton országszerte viharos szélre készülhetünk, ami estére veszít erejéből. Eleinte még elszórtan lehet eső, havas eső, havazás főként északon, északkeleten. Később elvonul a csapadék, felszakadozik a felhőzet és túlnyomóan napos időre számíthatunk. A felhőátvonulásokból záporok, hózáporok helyenként kialakulhatnak. A szél miatt enyhébb lesz a reggel, -1, +5 fok várható. Kora délután 2-8 fokra van kilátás, de a szeles időben jelentősen lecsökken majd hőérzetünk.

Vasárnap még élénk, helyenként erős marad a szél, majd estére mindenhol legyengül. Több órára kisüt a nap, de nyugaton felhősebb marad az ég, és itt napközben hószállingózás, hózáporok kialakulhatnak. Csípősnek ígérkezik a reggel, -9, -2 fok közé csökken a hőmérséklet, kora délután pedig -1, +5 fok valószínű.


Link másolása
KÖVESS MINKET: