HÍREK

Egy nap alatt átverik a parlamenten az új, szigorúbb kata-adózást

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes indítványozta, hogy kivételes eljárásban döntsenek.


Mint arról mi is beszámoltunk, a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az új kata-törvényt. Az eddigi évi 12 millió forintos bevételiértékhatárt 18 millióra emelnék, az adó mértéke pedig változatlan maradna, továbbra is havonta 50 ezer forintot kellene fizetni. A jövőben azonban ezt az adózási formát csak a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók választhatják, tehát az új katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevétele.

A kormány most egy nap alatt át is vinné a javaslatot. A kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes indítványt adott be Kövér László házelnöknek, hogy

a parlament kivételes eljárásban tárgyalja a kata-adózás radikális átalakítását jelentő törvényjavaslatot,

amit hétfőn nyújtott be a kormány – szúrta ki a 444.hu.

Semjén azt indítványozta, hogy

• módosító javaslat benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő három órán belül legyen lehetőség,

• az összevont vitára 2022. július 12-én (kedden) - 1. napirendi pontként - kerüljön sor,

• az összegző módosító javaslatról való döntésre szintén 2022. július 12-én (kedden) kerüljön sor,

• és a zárószavazás is 2022. július 12-én (kedden) legyen.

Így a hétfőn benyújtott javaslatot egy nap alatt vitatnák meg és szavaznák is meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor totális lebukása, a korrupció mintapéldája - írta Magyar Péter a kormányfő magánrepülős fotói után
Az Átlátszó fotózta le Orbánt és kíséretét, amint beszállnak egy fekete magángépbe, ami Schmidt Mária érdekeltségébe tartozik.


Orbán Viktor totális lebukása, a korrupció mintapéldája - írta Magyar Péter a Facebook-oldalán, miután az Átlátszó fotókkal bizonyította, hogy a miniszterelnök és kísérete egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Horvátországba. A TISZA Párt elnöke szerint egy ilyen botrány után minden uniós tagállamban azonnal távozna a miniszterelnök.

Magyar szombat délelőtti bejegyzésében azt írta:

„Orbán Viktor egy hete még azt a látszatot próbálta kelteni, hogy fapados repülővel utazik, most pedig az egyik legtöbb pénzzel kitömött oligarcha család (Schmidt Mária, Ungár Péter) luxusgépén utazik az adriai luxushajókázásra.

Korábban Orbán Viktor személyesen Schmidt Máriáék kedvéért módosított adójogszabályokat, hogy az oligarcháknak ne kelljen adót fizetniük. Ezután pedig ingyen nyaral Schmidt Máriáék adriai palotájában és ingyen utazgat a család luxusgépén. Korábban még egyértelműen azt mondták, hogy nyaralni megy a miniszterelnök. Most a lebukás után már munkáról hazudnak.”

A TISZA Párt elnöke ezután a bejegyzésében több kérdést is megfogalmazott az üggyel kapcsolatban.

„Mennyibe került a repülőút? Ki fizette? Hányszor repült Orbán Viktor Schmidt Máriáék gépén? Azokat az utakat ki fizette? Ha ingyen utazott, bevallotta-e ezeket az utakat, mint ajándékot? Osztott-e vissza a Schmidt-Ungár család Orbán Viktornak a jogszabályváltoztatásért cserébe? Hány milliárd forinthoz jutottak Schmidt Mária és Ungár Péter cégei az utóbbi 15 évben?” - sorolta Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elárulta, hogy mikor mutatják be a Tisza Párt képviselőjelöltjeit
Minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak majd dönteni.


Szeptember 30-án jelentik be az övén kívül mind a 105 körzetben az országgyűlési képviselőjelöltjeiket - erről beszélt Magyar Péter a Klubrádiónak adott interjújában. Egyelőre 315 jelöltet mutatnak be, mert minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg. Közülük egy párton belüli előválasztás során fognak dönteni.

A beszélgetés közben Magyar éppen Győrből indult Mosonmagyaróvárra. A TISZA Párt elnöke azt mondta, hogy

most kevesebb, két helyszínre mennek egy nap, mert közben a leendő országgyűlési képviselőjelöltjeikkel beszélgetnek.

Az interjú során szóba került Orbán Viktor horvátországi nyaralása is. Magyar szavai szerint egy elég szép luxusvitorlás fedélzetéről kaptak erről fotókat szintén ott nyaraló magyaroktól. Aztán megkapták azt is, hogy Szíjj Lászlónak a Lady Mrd nevű, sokmilliárdos luxusjachtja is pont szinte a miniszterelnök vitorlása mellett parkolt. A TISZA elnöke arra is emlékeztetett, hogy ez utóbbi az a hajó, amelyen néhány éve Szijjártó Péter külügyminisztert is lefotózták, és hetente 90 millió forintért lehet kibérelni.

Magyar szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy háborús veszélyhelyzet van három és fél éve, és csütörtökön Munkács városát, Zrínyi Ilona, Thököly Imre egykori városát rakétázták az oroszok, egy olyan várost, ahol még majd tízezer magyar ember él a mai napig. Eközben a magyar miniszterelnök úgy tartja a jónak, hogy háborús veszélyhelyzetben a luxusnyaralását tölti, nem tudjuk, meddig.

Az augusztus 20-án bemutatott Szent István programjukról azt mondta, hogy egy kormányzásra készülő erőnek rendelkeznie kell rövid távú programmal, középtávú programmal, de legalább ennyire fontos, hogy hosszú távú víziót is kínáljon az országnak. Ráadásul ez olyan vízió, amiben szerinte a magyar emberek 99 százaléka egyetért, és akár nevezhetjük nemzeti minimumnak is. Ide érthetjük a drasztikus népességfogyás megállítását, vagy éppen a minél több megszületendő magyar gyermek elérését, az energiaátállást, az energiafüggőség csökkentését, az egyre súlyosbodó aszályhelyzet kezelését, a felkészülést a klímaváltozás okozta válsághelyzetre, a magyar emberek élettartamának hosszabbítását, ráadásul az egészségben töltött évek számának a gyarapítását, és persze a kistelepülések támogatását - sorolta.

Magyar azt is hozzátette, hogy

a tíz pont mindegyike mögött részletes számítás áll, költségvetési, bekerülési költséggel, a megvalósulás időhorizontjával,

mert vannak célok, amelyeket 2035-re, vannak, amelyeket 2040-re, vagy éppen ’50-re terveznek elérni. Azt is vállalják, hogy a Tisza-kormány megalakulása után negyedévente beszámolnak a teljesülés állásáról, és ha van elmaradás, akkor arról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Meghalt Hetey László
A színész életének 84. évében méltósággal viselt betegség után hunyt el.


Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.

"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."

Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.

A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.


Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.

Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán.

Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.

A bejegyzésében azt írta:

„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.

Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”

Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.

„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”

A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.

Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: