FELFEDEZŐ
A Rovatból

Egy diák elaludt az óráján, a tanár reakciójától szanaszét olvadt a net

Sokan tanulhatnának tőle. A tanártól.
Fotó: Twitter - szmo.hu
2018. június 02.



Azt hinnénk, egy tanárt nagyobb kudarc nem is érheti, mint ha elalszanak az óráján. Egy amerikai középiskola angoltanárja, Monte Syrie nem így gondolta. Az óráján elaludt egy kamaszlány, Meg. Ő pedig - hagyta. A döntését Twitteren meg is indokolta.

"Meg elaludt az órámon, de ezt nem vettem magamra, hagytam. Nulladik órája volt matekból, besegít a házimunkában a farmjukon, és még kamaszodik is, ami küzdelmes dolog. Fáradt, és nem az én órám az egyetlen dolog az életében."

A tanár azt is leírta, hogy "Meg nem használta fel okosan az idejét, tudom. Nem adta be az aznapi házi feladatát sem, ami egy esszé volt. De este 9-kor, külön kérés nélkül, elküldte nekem e-mailen. Magától. És én nem büntettem meg, még akkor sem, ha az lett volna az elvárás egy tanártól. Én inkább a bennem lévő belső hangra hallgattam. Nem akartam túllökni ezt a gyereket a határain."

A tanár végül így zárja: "Bíznunk kell a gyerekeinkben, mert az élet nekik is nehéz, és időnként nekik is - ahogy nekünk is - szükségük van egy kis megértésre."

A Bored Panda beszámolója szerint az empatikus pedagógus sztorija futótűzként terjedt szét a neten, szülők, diákok százezreihez jutott el. Rengeteg pozitív visszajelzést kapott, de voltak, akik azzal vádolták, hogy nem az életre készíti fel a diákjait. A tanárnak erre is megvolt a válasza:

"De igen. Egy olyan életre készítem fel őket, amelyben létezik empátia."

A tanár eredeti bejegyzései és a reakciók itt olvashatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Három betű hiányzott a fődíjhoz a Szerencsekerékben, de nem tudta megfejteni a játékos
A közel másfél millió forint sorsa a kandi kamera megfejtésén múlt, ám a versenyző nem jött rá időben. A műsorvezető és a szerencselány sem hagyta szó nélkül a hibát, a közönség pedig csalódottan sóhajtozott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.

„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”

– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:

„Hidd el, megmondom őszintén, most ketten vagyunk, aki azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha otthonról nézed…”

A rossz megfejtés miatt közel másfél millió forinttól esett el a játékos. A stúdióban később a szerencselány, Balogh Eleni is reagált rá: miután Kasza Tibi szívtiprónak nevezte Milánt, és rákérdezett, érez-e valami vibrálást, Eleni így válaszolt: „Én elhiszem, hogy szívtipró, de nem nálam.

A sikertelen játékot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ilyen volt az augusztus 20-i légiparádé Budapesten – videó
Az eseményen már korábban bemutatott MI–17 és MI–24 helikopterek, valamint a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.


Ahogyan lapunk is megírta korábban, Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Erről készült rövid videónkat itt tudjátok megnézni:

@szeretlekmagyarorszag.hu #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ Swear By It - Chris Alan Lee

Link másolása
KÖVESS MINKET: