A Rovatból

Durva részletek derültek ki a sziámi ikrek haláláról

Patrícia és Laura mindössze két órát éltek, nagymamájuk most először szólalt meg a tragédiáról.


A hétfőn született, és alig 2 órával később elhunyt sziámi ikerpár, Laura és Patrícia nagymamája a Blikknek nyilatkozott. A cikkből kiderül, hogy a lányok egy törzzsel, egy gerinccel, két lábbal, karral és fejjel, szívburokban két szívvel, és csak egy élethez elegendő, azaz öt tüdőlebennyel jöttek világra. Így lényegében esélyük sem volt a túlélésre.

A nagymama azt állítja, lánya szeretett volna terhesgondozásra járni, de többször is elküldték az orvosok.

A 26. hétre derült ki, hogy nagy a baj.

"
Én is vele mentem, bevallom, hisztiztem, végül végre megvizsgálta egy orvos. Bementem vele a vizsgálóba. Három gyerekem van, az ultrahangon már én is egyből láttam, hogy nagy baj van. Nagyon nagy

– mondta. Ezután őrült kapkodás vette kezdetét: egymásnak adták a kilincset az orvosok.

A 22 éves édesanya két és fél éve van együtt párjával, egy kis házban élnek, amit a fiú szüleitől örököltek. A lány leérettségizett, munkája is volt, de kirúgták. Azóta pedig nem talált másik állást magának, így társadalombiztosítása se volt.

A Blikk azt írja, a családból senki nem látta a lányokat.

Egyelőre azt sem tudják, mikor temethetik el őket,

mivel az anyakönyvezésük sem egyszerű.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: ájultra ütött egy nőt egy taxis a belvárosban
A Redditre került fel a felvétel a döbbenetes támadásról, ami után a nő mozdulatlanul terült el a földön. Megszólalt a rendőrség is az ügyben.


Egyetlen ütéssel terített le egy nőt egy taxis Budapest belvárosában, a Szent István-bazilika előtti tér közelében. Az esetről készült videót a TikTokról lementve töltötték fel a Redditre.

A felvételen az látszik, ahogy a taxis akkora erővel üti meg a videón szereplő két nő közül az egyiket, hogy az elterül a földön és mozdulatlan marad.
A jelenet előtt kiabálás hallatszik és hangos veszekedés látható.

A Telex megkeresésére a rendőrség azt közölte, hogy „az V. kerületi rendőrkapitányság garázdaság miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen, és vizsgálják az eset körülményeit. Az Országos Mentőszolgálat szerint a mentők ellátására nem volt szükség”

Szombaton egy másik, tragikus kimenetelű eset is történt: egy 28 éves férfi úgy megütött egy 25 éves fiatalt, hogy az belehalt a sérüléseibe. Az áldozat édesanyja a Facebookon üzent gyermeke gyilkosának. A rendőrség halált okozó testi sértés gyanúja miatt kihallgatta a 28 éves férfit, akit őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Orrtörést szenvedett az ütéstől, és rengeteg vér gyűlt össze az agyában” – megszólalt a Morrison's 2-ben megölt férfi családtagja
A család a hírekből értesült a tragédia részleteiről. A nyilatkozó rokon azt mondta, sem a rendőrségtől, sem pedig a kórháztól nem kaptak még hivatalos tájékoztatást.


Ahogy arról korábban írtunk, tragédiába torkollt egy szóváltás november 29-én, szombat este a V. kerületi Morrison's 2 szórakozóhelyen: egyetlen ütéstől a földre zuhant, és olyan súlyosan megsérült egy 25 éves férfi, hogy belehalt a sérüléseibe. A rendőrség egy 28 éves férfit vett őrizetbe.

A szórakozóhely egészségügyi szolgálata azonnal ellátta a sérültet, és értesítették a mentőket, akik kórházba szállították – írta a Blikk. A lapnak az áldozat családja arról beszélt, hogy még nem kaptak hivatalos tájékoztatást sem a rendőrségtől, sem a kórháztól.

„Számunkra is homályos még minden! Sem a rendőrségtől, sem pedig a kórháztól nem kaptunk még hivatalos tájékoztatást. A sérüléseiről tudunk, de csak nagy vonalakban”

– nyilatkozta az áldozat egyik, neve elhallgatását kérő családtagja.

„Az orvos annyit mondott, hogy orrtörést szenvedett az ütéstől, és rengeteg vér gyűlt össze az agyában! A kórházba szállítást követően ismét újraélesztették, és ott kiderült, hogy valószínűleg az esés miatt eltört a csigolyája is, de már annyi oxigént vesztett, hogy nem volt esélye a túlélésre.”

Azt is elmondta, hogy az elhunyt fiatal közel 100 kilométerről, barátaival utazott fel a fővárosba szórakozni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés gyanúja miatt hallgatta ki a gyilkossággal gyanúsított 28 éves férfit. Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását is. A férfi vallomást tett, de a bűncselekmény elkövetését csak részben ismerte el.

A szórakozóhely a Facebook-oldalán reagált a történtekre. „A sérülést egy puszta kézzel leadott ütés és az esés okozta, fegyver nem került a szórakozóhelyre. Az eset olyan gyorsan és váratlanul történt, hogy esély sem volt a megelőzésére” – írta a menedzsment.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Bőröndbe rejtve találták meg az eltűnt osztrák influenszer holttestét egy szlovén erdőben – megtört az exbarát a kihallgatáson
Egy hétig reménykedett a család, miközben a rendőrök két országban keresték a nőt. A szörnyű igazságra a gyanúsított vallomása után derült fény.


Egy hétnyi reménykedés és kétségbeesett keresés után holtan találták meg egy szlovéniai erdőben, egy bőröndbe rejtve a 31 éves grazi influenszer, Stefanie Piepert. A stájer rendőrség vasárnap közölte, hogy az áldozat volt barátja, a 31 éves Patrik M. a többórás kihallgatáson beismerő vallomást tett, és maga vezette a nyomozókat a holttest rejtekhelyére.

Az események november 23-án, vasárnap hajnalban vettek tragikus fordulatot, amikor Stefanie egy karácsonyi buliról taxival hazatért grazi lakásába. Egy barátnőjének még küldött egy üzenetet, hogy épségben hazaért, percekkel később azonban egy másikat is írt, amivészjósló volt. Arról számolt be, hogy egy „sötét alak” van a lépcsőházban. A keresése másnap indult meg, amikor nem jelent meg egy leszervezett fotózáson. A rendőrök a lakás ajtajánál vérnyomokat találtak, de erőszakos behatolásra utaló jel nem volt.

A hatósági vizsgálat szinte azonnal nemzetközi méreteket öltött, amikor a szlovén rendőrség november 24-én jelezte, hogy a határ melletti Casino Mond parkolójában teljesen kiégett egy osztrák rendszámú Volkswagen Golf. A jármű tulajdonosát, Stefanie volt barátját, a szlovén állampolgárságú Patrik M.-et a közelben elfogták. A mozgási adatokból kiderült, hogy a gyanúsított az eltűnés óta többször is átlépte az osztrák-szlovén határt.

Pénteken, miután a férfit kiadták Ausztriának, a többórás kihallgatáson megtört, és a sajtóértesülések szerint csak annyit mondott: „Én voltam!”

A vallomása alapján a szlovén rendőrök szombaton Majšperk település közelében, egy erdős területen megtalálták az elásott bőröndöt, benne az influenszer holttestével. A nyomozás során a férfi két rokonát is őrizetbe vették Ausztriában azzal a gyanúval, hogy segítettek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében. Őket a gyanúsított beismerő vallomása után vasárnap szabadon engedték, mivel a hatóság szerint a bizonyítékok eltüntetésének veszélye ezzel megszűnt.

Stefanie Pieper sminkesként, szépségápolási tartalomkészítőként és énekes-dalszerzőként volt ismert Grazban. Instagram-oldalán gyakran szerepelt imádott golden retriever kutyája, Marlow is. Kapcsolata Patrik M.-mel a barátok szerint viharos volt, többször szakítottak, majd újra összejöttek. „Olyan ember volt, aki beragyogta a szobát. Mindenki szerette” – nyilatkozta róla egy ismerőse. Egy másik barátja hozzátette: „Sohasem hagyta volna magára Marlow-t.”

Az ügyben a következő lépés a grazi igazságügyi orvostani intézetben elvégzendő boncolás, amely hivatalosan is megállapítja a halál pontos okát. A gyanúsítottat az ártatlanság vélelme illeti meg, a grazi ügyészség a nyomozás eredményei alapján dönt a vádemelésről, amely akár emberölés minősítése is lehet.

(via New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nekitámaszkodott az erkélynek, letörte a korlátot, ami egy autóra zuhant a Dohány utcában
A katasztrófavédőknek le kellett bontaniuk a veszélyessé vált korlátrészt az 1904-ben épült házon. Az ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás indult.


Szombat este egy több tíz kilós kőkorlát-darab szakadt le a VII. kerületi Dohány utca 16–18. szám alatti bérház homlokzatáról, és egy parkoló Volkswagen Passatra zuhant. A lezuhanó kődarab benyomta a jármű tetejét, majd betörte a hátsó szélvédőjét. Az autóban szerencsére nem ült senki – írta a Telex.

A rendőrség szerint nem magától omlott le a korlát, az esetet emberi mulasztás okozta. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint:

„szombat este 21 óra 20 perc körül a Dohány utcában egy férfi egy erkély kőkorlátjának támaszkodva letörte a kőkorlát egy darabját, amely egy parkoló autóra esett”.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást gondatlan veszélyeztetés gyanújával.

A helyszínre érkező katasztrófavédők a további balesetek megelőzése érdekében lebontották a veszélyessé vált korlátrészt, és az erkélyre nyíló ajtó kilincsét is leszerelték.

Az érintett épület a Dohány utcai Forgó-bérház, amely Hültl Dezső tervei alapján 1904-ben épült késő eklektikus stílusban, gazdag kődíszítésekkel és kőbábos korlátokkal.

Erzsébetvárosban településképvédelmi rendelet van érvényben, amely a kerület védett épületeire és homlokzati elemeire is vonatkozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk