HÍREK
A Rovatból

Dübörög a Tűzifaprogram, csak épp nincs mindenhol elég fa, ezért a kormány átcsoportosít

Első körben a fővárosba, illetve az alföldi régiókba érkezik majd több mint 23 ezer köbméternyi tűzifa.
Címlapkép: Pixabay - szmo.hu
2022. október 01.



Nagyon nagy az érdeklődés a Tűzifaprogram iránt, az állami erdészetek az erdőkben gazdagabb vidékekről faanyagot szállítanak át oda, ahol kevesebb az erdő vagy éppen több az igény – mondta Nagy István agrárminiszter szombaton közzétett Facebook-videójában.

A miniszter azt is hozzátette, hogy az átcsoportosítások már elindultak,

szeptember végétől pedig vasúton és közúton szállítják a fát azokra a helyekre, ahol arra nagyobb az érdeklődés.

Szeptember elején jelentette be Gulyás Gergely, hogy a kormány Tűzifaprogramot indít, ennek keretében háztartásonként tíz erdei köbmétert lehet vásárolni hatósági áron az állami erdőgazdaságoktól, az ország 152 pontján.

Az árakat tűzifafajtánként, erdei köbméterenként az alábbiak szerint határozták meg:

  • keménylombos: 30 ezer forint,
  • lágylombos: 19 ezer forint,
  • fenyő: 19 ezer forint.

    Bár a kitermelt fa kivitelét már augusztusban megtiltották egy rendelettel, úgy tűnik sok helyen az országban hiány van a hatósági áras tüzifából. Mi is beszámoltunk róla korábban, hogy például Monoron volt aki napokig állt sorba az erdészet irodája előtt, hogy felvegyék a rendelését.

    A Telex szombati összefoglalójában azt is felidézi, hogy a kijelölt erdőgazdaságokat szinte lehetetlen elérni telefonon. A lap ezért több erdőgazdaságot írásban is megkeresett, azonban a cikkük megjelenéséig egyikük sem válaszolt.

    A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely már arról beszélt, hogy

    az erdőgazdaságok és az agrártárca vállalta a 10 köbméter fa biztosítását minden háztartásnak, akik fával akarnak fűteni. Hozzátette azt is: a kormány nem mondta, hogy nem kell majd várni a fára.

    A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: arról tudnak, hogy bizonyos erdőgazdaságoknál, például a Pilisi Parkerdőnél vannak fennakadások, de november közepéig, legkésőbb a végéig mindenkinek meg kell kapnia az igényelt fát.

    Nagy István agrárminiszter is a Pilisi Parkerdőt említette meg külön a szombati videójában, ahogy fogalmazott: ott is „gőzerővel zajlik a munka”.

    A miniszter azt is elmondta, hogy az első ütemben 23 500 köbméternyi faanyag érkezik a főváros térségébe, valamint az alföldi régiókba.

    „Jelenleg MÁV-val együttműködésben új vasúti lerakóhelyek kialakítása zajlik, valamint plusz fakitermelő kapacitás átcsoportosítása történik a főváros térségébe” – mondta el Nagy István. A miniszter arról is beszámolt, hogy egyeztetnek a katasztrófavédelemmel, a büntetésvégrehajtással és az erdészeti oktatási intézményekkel az erdőben 2-4 méteres hosszban termelt tűzifa feldarabolásáról.

    A miniszter szerint a tűzifát igénylők többsége már rendelkezik erre a télre tüzelővel, és már a következő évre vásárol. Szerinte „van olyan erdőgazdaság, ahol ez az arány eléri a 70 százalékot”.

    „Tőlük türelmet kérünk, hogy a rendelkezés céljával összhangban elsőként azokat szolgálhassuk ki, akiknek a fűtési szezon elején van szüksége a fára”

    – mondta Nagy István.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Műtüdővel tartanak életben egy kisgyereket a Heim Pál Gyermekkórházban, miután gombelemet nyelt
    A Heim Pál Gyermekkórházban egy kisgyerek életéért küzdenek, akinek a nyelőcsöve és a légcsöve is súlyosan megsérült. Az intézmény főigazgatója szerint idén megduplázódott az ilyen esetek száma a tavalyihoz képest.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2026. június 12.



    Műtüdővel tartják életben a Heim Pál Gyermekkórházban azt a kisgyereket, aki gombelemet nyelt – számolt be róla az RTL Híradó. Az intézmény főigazgatója szerint drámaian megnőtt az ilyen esetek száma: csak az elmúlt héten négy gyerekből kellett elemet eltávolítani, idén pedig már kétszer annyi riasztásuk volt, mint tavaly egész évben.

    A gombelem a legveszélyesebb idegen test, ami egy gyerek torkán akadhat, mert a nyállal érintkezve szinte azonnal kémiai reakcióba lép. A folyamat villámgyors és pusztító.

    A Heim Pál Gyermekkórház főigazgató-főorvosa arról beszélt, hogy az elem maró sérülést okoz.

    „Kémiai reakcióba lépnek, lúgos közeget alkotnak, és olyan, mintha helyben lúgmérgezést okoznának; közvetlenül égési sérülést okoznak a nyálkahártyán” – magyarázta Nagy Anikó.

    A szövetkárosodás akár 20-60 percen belül megkezdődhet.

    Amikor egy ilyen esettel szembesülnek, az orvosok először endoszkóppal próbálják meg kihalászni az elemet. Nagy Anikó a beavatkozásról elmondta: „Ha sikerül megfognunk, és nem engedi el a fogó, akkor behúzzuk az endoszkóphoz, és az endoszkóppal együtt húzzuk ki a gombelemet.”

    A művelet rendkívüli precizitást igényel, mivel az orvosok csak egy apró kamera képére támaszkodhatnak. A főigazgató szerint egy ilyen szűk helyen alig látnak valamit a környezetből.

    Ha az elem beszorult, vagy már túl nagy a károsodás, jön a legkockázatosabb megoldás: a sebészi feltárás. Mikóczi Márió sebész a műtét veszélyeiről beszélt.

    „Ott van a légcső, a nagyerek, a fő nyaki verőér, a visszér – ezek mind ott vannak. Nagyon óvatosan, egészen kicsi területen dolgozunk, hogy meg tudjuk nyitni a nyelőcsövet, és úgy távolítsuk el belőle az idegen testet, a gombelemet.”

    A kórház a gombelemmentes világnap alkalmából hívta fel a figyelmet a veszélyre, és a jelenleg is életveszélyben lévő betegük esete is ezt támasztja alá.

    „Jelenleg is ápolunk olyan gyermeket, akinek már érkezéskor nyelőcső- és légcsősérülése is volt; a lélegeztetését ezért csak műtüdővel lehet megoldani addig, amíg ezek a sérülések meg nem gyógyulnak” – mondta Nagy Anikó.

    Éppen ezért arra kérik a szülőket: ha a gyerekük fájdalmasan nyel, nem akar enni, és otthon hiányzik egy gombelem, azonnal forduljanak orvoshoz.

    Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    „Mindenki teljes bizonytalanságban van” - az összes óriásplakátot, hirdetőopszlopot betiltaná a kormány belterületen
    A kormány a Tisza Párt javaslatánál is szigorúbban lépne fel, és szinte minden kültéri reklámot betiltana belterületen. A szakmai szövetség szerint a lépés 20-25 ezer ember megélhetését sodorja veszélybe.


    Gyakorlatilag az összes óriásplakátot és hirdetőoszlopot betiltaná a kormány belterületen, ezzel a Tisza Párt eredeti javaslatánál is jóval szigorúbban lépne fel a kültéri reklámpiacon – számolt be róla az RTL Híradó. A terv szerint a jövőben csak buszmegállókban és utcabútorokon lehetne hirdetéseket elhelyezni. A szakma szerint 20-25 ezer család megélhetése került veszélybe.

    A kormány a múlt kedden benyújtott, a Tisza Párt által jegyzett törvényjavaslatra reagált, amely eredetileg a gyűlöletkeltő politikai hirdetések visszaszorítását célozta. Ahogy a javaslat indoklásában fogalmaztak: „úgy nőtt fel egy generáció, hogy számukra természetes, hogy a gyűlöletkeltő propaganda beboríthatja a mindennapjaikat. A magyar emberek azonban sok mindenre, így erre is nemet mondtak.” A tervezet szeptember 30-tól már csak utcabútoron, hirdetőoszlopon, villanyoszlopon és tetőszerkezeten engedélyezte volna a reklámokat. Ehhez képest a kormány csütörtökön bejelentett terve még radikálisabb: nemcsak az óriásplakátokat, de a hirdető- és villanyoszlopokon, valamint a tetőkön lévő hirdetéseket is teljesen száműznék a belterületekről.

    A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottak szerint „belterületen csak az utcabútorokon és a tömegközlekedési járművek megállóiban maradhatnának hirdetések, de a részletszabályokról – például a leszerelési határidőkről – még lesznek egyeztetések az érintett szakmai szervezetekkel” – közölte Magyar Éva kormányszóvivő.

    A bejelentés sokkolta a piacot. Pajor Attila, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége média szekciójának elnöke szerint „egyelőre mindenki teljes bizonytalanságban van azzal kapcsolatban, hogy ez miről fog szólni.”

    Pajor Attila hozzátette: „van 20–25 ezer család, akik konkrétan ebből a szektorból élnek.”

    Egy magyar cég vezetője arról beszélt, hogy őket teljesen ellehetetlenítené a szabályozás.

    „Körülbelül 50 reklámeszközünk van, ezek 95 százalékát meg kellene szüntetni” – mondta Kenéz András, aki szerint ez a lépés elkerülhetetlenül létszámleépítéshez vezetne.

    A cégvezető szerint a következmények egyértelműek: „Tíz munkatársunk van, ez nyilván rendkívül érinti ezeket a családokat, mert a több mint 90 százalékkal csökkentett reklámfelületek mellett nem fogjuk tudni ugyanazt a létszámot megtartani.” A szakmai szövetség szerint lehetne kompromisszumot találni, és a német vagy osztrák példát javasolják. „A történelmi városrészek belső területein nyilvánvaló, hogy az utcabútorok dominálnak, ugyanakkor külterületen, kereskedelmi zónákban, a fő közlekedési útvonalak mentén ezeket teljes mértékben engedélyezik” – vázolta a lehetséges megoldást Pajor Attila.

    Az RTL Híradó kereste a Közlekedési és Beruházási Minisztériumot, hogy készült-e hatástanulmány a tervezett szigorításokról, de egyelőre nem kaptak választ.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    HVG: Közel 200 embert rúghatnak ki a Mediaworkstől, hetilappá alakul a Magyar Nemzet
    A lap értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatállyal küldhet el közel 200 dolgozót. A lépést a cég 14 milliárd forintos tavalyi vesztesége és a megcsappant állami hirdetési bevételek indokolják.


    A HVG értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatályú leépítést indíthat, miközben a Magyar Nemzet napilapból hetilappá alakulhat. Az érintett munkatársaknak pénteken szóltak, hogy hétfőn 10 órakor, a szabadságon lévőknek is, kötelező megjelenniük a munkahelyükön. A lap szerint közel 200 embert küldhetnek el, és a kiadó jelentősen átalakíthatja a működését: lapokat szüntethet meg, a jobboldali média zászlóshajójának számító Magyar Nemzetet pedig hetilappá alakíthatja.

    A kiadóhoz tartozó Pesti Srácok főszerkesztője, Huth Gergely megerősítette, hogy hétfőn, kedden és szerdán belső megbeszélések lesznek, de részleteket nem közölt.

    Egy mondata ugyanakkor sokatmondó volt a várható elbocsátásokkal kapcsolatban: „várjuk és szomjazzuk a baloldali kollégák szolidaritását”.

    A HVG szerint a leépítések időzítése is figyelemre méltó: a Mediaworks a Fidesz szombati tisztújító kongresszusa utánra időzítheti a bejelentést.

    Bár egyes források 350 dolgozó elküldéséről tudnak, valószínűbb a 200-nál valamivel kevesebb érintett. A kiadó 1989 fős állományának tíz százalékát meghaladó elbocsátás már csoportos létszámleépítésnek számítana, amit 30 nappal előre be kellene jelenteni. Mivel az értesülések azonnali hatályú kirúgásokról szólnak, a cég ebben a hullámban legfeljebb 180-190 embertől válhat meg, elkerülve a bejelentési kötelezettséget.

    A drasztikus korrekcióra a cég pénzügyi helyzete miatt van szükség.

    A 2025-ös évet 14 milliárd forintos veszteséggel záró médiacég a választások után az állami hirdetések megszűnésével került nehéz helyzetbe. A mínusz jelentős része abból adódott, hogy a kiadványok jövedelemtermelő képességét jelző vagyoni értékű jogokat 12 milliárdról 1,5 milliárd forintra kellett leértékelni.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Megszületett a magyar-ukrán egyezség – ezzel megnyílik az út Kijev uniós csatlakozása előtt
    A miniszterelnök szerint a Kárpátalján élő magyarok visszakapják jogaikat, miután a kormány történelmi megállapodást kötött Ukrajnával. A megegyezés értelmében Magyarország már nem blokkolja Kijev uniós csatlakozási tárgyalásait.


    Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon, egy videóban számolt be arról, hogy politikai szinten is jóváhagyták a kárpátaljai magyarok jogait garantáló megállapodást Ukrajnával. Azt mondta: „Honfitársaim, a mai napon újabb nagy lépést tettünk a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért. A korábban szakértői szintű megállapodás politikai szinten is jóváhagyásra került.”

    A kormányfő szerint a megállapodás végrehajtására európai uniós garanciát is szereztek, mivel a magyar-ukrán egyezményt Ukrajna hivatalosan beépítette az uniós csatlakozási folyamat keretében készített kisebbségi akciótervébe.

    „Ez azt jelenti, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak rendezését biztosító, magyar-ukrán kisebbségjogi megegyezésben szereplő ukrán vállalások végrehajtása mostantól uniós elvárássá vált” – fogalmazott.

    Magyar hozzátette, hogy a végrehajtást az Európai Bizottság és az Európai Tanács is folyamatosan ellenőrizni fogja. Amennyiben Ukrajna nem teljesíti a vállalásait, nem tud majd továbblépni a csatlakozási folyamatban.

    Mivel az ukrán kormány hivatalos jegyzékben vállalta a megállapodás végrehajtását, Magyarország hozzá tudott járulni az első csatlakozási klaszter hétfői megnyitásához. Ugyanakkor tompította a várakozásokat, mondván, ez csak az első lépés egy hosszú és bonyolult folyamatban, példaként Montenegró több mint egy évtizede tartó csatlakozási útját említette.

    A miniszterelnök köszönetet mondott a tárgyaló feleknek, és hangsúlyozta, hogy a megállapodás jelentősen hozzájárul a kölcsönös, tiszteleten és megértésen alapuló kétoldalú kapcsolatokhoz.

    „A mostani történelmi magyar-ukrán megegyezésnek köszönhetően a Kárpátalján élő magyarok visszakapják a korábban elvett jogaikat, illetve bővülnek is a lehetőségeik az oktatás, a közigazgatás és a kultúra területén” – mondta a videó végén.

    A miniszterelnök múlt szerdán jelentette be hivatalosan az egyezséget, miután május 29-én Brüsszelben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is tárgyalt. A magyar–ukrán megállapodást múlt csütörtökön az Európai Bizottság szóvivője is üdvözölte. Több uniós és ukrán forrás, valamint az Európai Unió Tanácsának hivatalos napirendje is megerősítette, hogy a magyar vétó feloldásával hétfőn, Luxemburgban sor kerülhet az első, „Fundamentumok” nevű klaszter megnyitására egy kormányközi konferencia keretében.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk