A Rovatból

Dolgozók kötelező oltására tett javaslatot az Iparkamara, kiakadtak a szakszervezetek

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint Parraghék javaslatából az is következik, hogy aki nem hajlandó beoltatni magát a „főnök" utasítására, azt a jogszabályra hivatkozva egyszerűen ki lehessen rúgni a munkahelyéről.


Azonnali érdekegyeztetést, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF), valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását kezdeményezi a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Parragh László javaslata miatt – írják közleményükben.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Portfolion kedd reggel megjelent interjúban mondta el, hogy javaslatot tesznek jogszabályi módosításra, ami alapján a munkaadók egyes munkakörökben kötelezővé tehetnék a koronavírus elleni védőoltást a munkavállalóik számára. Emellett Parragh elmondása alapján bizonyos szakmákban is kötelezővé tennék az oltást.

Parragh szerint a kötelező oltást várhatóan olyan szakmákra fogják kérni, ahol a munkavállalók több emberrel érintkeznek: "rendészeti szervek alkalmazottaira, a közösségi közlekedésben dolgozókra, éttermi alkalmazottakra, stb".

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint az nem kérdés, hogy mindenki érdeke a működő gazdaság és az újabb leállások elkerülése, szerinte azonban Parragh javaslatából az is következik, hogy aki nem hajlandó beoltatni magát a „főnök" utasítására, azt a jogszabályra hivatkozva egyszerűen ki lehessen rúgni a munkahelyéről.

Kordás azért sem érti a szabályozás felvetését, mert szerinte ezen a téren eddig sem volt probléma, a helyi szakszervezetek segítségével szinte minden munkahelyen meg tudott egyezni a munkáltatói és a munkavállalói oldal az oltások beadatásáról.

A legtöbb helyen ezt plusz juttatásokkal oldották meg: aki vállalta az oltást, az például szabadnapot kapott, de egyéb megoldások is működnek.

Vajon nem éppen ezeket a pluszokat akarja-e Parragh megspórolni a munkáltatóknak? Márpedig úgy tűnik, ez lehet a cél – jegyezte meg a MASZSZ elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Varga Judit: Veletek vagyok!
Magyar Péter volt felesége utoljára még június közepén tett közzé bejegyzést, akkor az asztalos munkájáról számolt be követőinek.


Varga Judit röviden üzent a Békemenet résztvevőinek. A korábbi igazságügyi miniszter a Facebookon mindössze annyit írt: Veletek vagyok!

A kegyelmi ügy miatt lemondott korábbi politikus hosszú hónapok után jelentkezett újra a közösségi oldalán.

Magyar Péter volt felesége utoljára még június közepén tett közzé bejegyzést, akkor az asztalos munkájáról számolt be követőinek. Most viszont ismét politikai tartalmú üzenetet küldött, egy korábbi Békemenet fotója mellé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A Momentum „Ki az a Zsolti bácsi?” feliratokat festett magasnyomású mosóval a Békemenet gyülekezőhelyére
Gelencsér Ferenc videóban beszélt a Békemenet előtt végrehajtott akcióról. A képviselő szerint számos kérdés maradt megválaszolatlan.


„Ki az a Zsolti bácsi?” – ez a felirat fogadja a Békemenetre érkezőket október 23-án reggel az Elvis Presley téren. A Momentum Mozgalom aktivistái magasnyomású mosóval rajzolták fel az üzenetet a járdára, éppen arra a helyszínre, ahonnan a rendezvény elindul.

Az akcióról Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője osztott meg videót a Facebookon. Bejegyzésében úgy fogalmazott:

„Gondolkozzon el mindenki, hogy hogyan jutott ide a gyermekvédelem? Hogyan kapott kegyelmet egy pedofil-segítő? Miért léptette elő az állampárt azt, akiről tudták, hogy 10 éve nyomozás folyik ellene?

Számtalan megválaszolatlan kérdés és ugyanennyi áldozat. Az ország és a gyermekvédelem is romokban, erről pedig a Fidesz tehet.”

A kormánypártok szimpatizánsai reggel 9 órakor gyülekeznek az Elvis Presley téren, ahonnan a Békemenet elindul a Kossuth Lajos térre.

A szervezők közlése szerint a menet célja az, hogy kifejezzék a nemzeti szuverenitás, a keresztény-nemzeti értékek és a konzervatív eszmék iránti elköteleződést.

A „Zsolti bácsi” név először szeptemberben kezdett el terjedni az interneten. Az elnevezés a Szőlő utcai gyermekvédelmi intézethez köthető ügy kapcsán jelent meg, amelyben a gyanú szerint az intézményből gyermekeket adtak ki valakinek, akit így emlegettek. A nyomozás egyik gyanúsítottja az intézet volt igazgatója, akit emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítanak.

Az ellenzéki politikusok azt követelik, derüljön ki, ki az a „Zsolti bácsi”, akinek a nevét a szóbeszéd emlegeti. Korábban a brit titkosszolgálat, az MI6 neve is előkerült az ügy iratai között, az ellenzék pedig kormányzati érintettségre tett célzást. A jelenlegi információk szerint politikusok és kiskorúak nem szerepelnek a nyomozás érintettjei között. A „Zsolti bácsi” név viszont azóta is kering a közbeszédben, miközben továbbra sem világos, létezik-e ilyen személy egyáltalán.

via Blikk

 

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rendőrök vitték be a Kutyapárt aktivistáit, akik a Békemenet útvonalára írtak üzeneteket
A három aktivistát az V. kerületi rendőrkapitányságon állították elő – közölte közleményben az MKKP.


Csütörtök hajnalban, három aktivistát vittek be a rendőrök, miközben békepárti üzeneteket írtak a járdára a Békemenet útvonalán. Az MKKP szerint az V. kerületi rendőrkapitányságra vitték őket. Minderről a párt közleményben is beszámolt – írta a Telex.

Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt pártigazgatója Facebookon így fogalmazott.

„Valami félreértés miatt bevittek a rendőrök hajnalban 3 újpesti passzivistát, Editet, Kárment és Botit, miközben békepárti üzenetekkel láttuk el a békemenet útvonalát.”

A pártigazgató a napi jelenlétről is üzent. „ma csak Újpest-Központban lesz pult.”

Az MKKP Újpest külön posztban ígért frissítéseket. „a 3 újpesti jómadár hogyanlétéről beszámolunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tóth Gabi is megérkezett – fotókon a Békemenetre gyülekező tömeg
Az énekesnő mellett több más híresség is jelezte részvételét. A tömeg 11 órakor indul a Margit hídtól a Kossuth térre, ahol egy órakor Orbán Viktor mond beszédet.


Délelőtt 9 órától elkezdtek gyülekezni a budapesti Elvis Presley téren azok, akik részt vesznek a csütörtöki Békemeneten. Fotósunk helyszíni képein látszik, sokan magyar zászlókkal, piros-fehér-zöld ruhadarabokkal, kiegészítőkkel érkeztek. Egy-egy csoport településtáblát is hozott magával.

Több híresség is jelezte részvételét a Békemeneten, Tóth Gabi már meg is érkezett a párjával, Papp Máté Bencével.

A tömeg 11 órakor indul, a Margit híd–Nyugati tér–Alkotmány utca–Kossuth Lajos tér útvonalon vonulnak majd. Orbán Viktor 13 órakor mond beszédet a Kossuth téren.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk