KULT
A Rovatból

Dögunalmas rinyafesztivál durva rasszizmusvádakkal – Harry és Meghan dokumentumfilmje övön alulibb, mint hittük

Még csak az első három részt adták le, az esküvőjükig jutottunk el. De egy kicsit olyan érzésem van, mintha Johnny Depp életrajzi filmjét látnám Amber Heard rendezésében. Kritika.


A Netflix a hírek szerint 100 millió dollárt adott Meghan Markle-nak és Harry hercegnek a szerelmükről és a Megxitről szóló, hat részes dokumentumfilmért. A rendező (a második, az első anno kilépett a projektből) a kétszeres Oscar-jelölt dokumentumfilmes Liz Garbus, akinek neve többek között A szolgálólány meséje utolsó évadát is fémjelzi.

A Harry & Meghan első három részét ma mutatták be, napra pontosan három hónappal II. Erzsébet halála után. Mivel a produkcióról már hetek óta rengeteg szó esik, és a Harry-Meghan saga is legalább három éve, a „kiugrásuk” óta tart, nehéz ezt az első, három órányi anyagot a kontextus nélkül értelmezni. Főként úgy, hogy bevallom: én végigunatkoztam az egészet, pedig a téma érdekelt. És mégis. Ettől függetlenül megpróbálom a produkciót szigorúan filmes „termékként” nézni, vagyis úgy, hogy mint dokumentumfilm (ez a megjelölt műfaja) mennyire hiteles, mennyire alátámasztott, mennyire hatásos, mennyire mond újat, és mennyire igyekszik legalább valamennyi egyensúlyt fenntartani, azaz a narratívát kontextusba helyezni, és éreztetni, hogy van másik oldal is.

Az, hogy a Harry & Meghan egyoldalú (végül is a saját sztorijukat mesélik el), nem meglepő. De hogy ennyire, az azért igen. Az első rész elején ki is írják, hogy a brit királyi család egyetlen tagja sem volt hajlandó megszólalni a filmben, de az, hogy az interjúalanyok között szinte kizárólag a sussexi hercegi pár fizetett alkalmazottai, illetve különböző „barát”, illetve „szakértő” címkékkel ellátott, teljesen ismeretlen, beszélő fejek szólalnak csak meg, az nem tesz jót a hitelességnek. Három embert ismertem fel: Serena Williams tenisz-sztárt, aki Meghan barátja, és egyetlen mondatot mondott arról, hogy ő ennek az egésznek az emberi oldalát nézi, Meghan anyját, Doria Raglandet, valamint Asleight-t, Meghan féltestvérének, Samantha Markle-nak a lányát, akit elmondása szerint évekig a nagyszülei neveltek, nem Samantha, és később szoros barátságba került Meghannal.

De ezt még meg lehet érteni, hiszen az ő nézőpontjukat az ő munkatársaik, az ő barátaik tudják a leginkább megvilágítani. Az viszont már igen komoly fejrázásra adott okot, amikor körülbelül a felénél rádöbbentem: a Harry & Meghan tulajdonképpen nem is hiteles dokumentumfilm.

Ez egy megható love story-ba csomagolt, övön aluli propagandatermék, amelynek lényege: a brit királyi család rasszista, a britek rasszisták, a brit bulvársajtó rasszista és senkihez sem foghatóan aljas, és úgy általában Nagy-Britannia és a Nemzetközösség egy „privilegizált elitklub”, egy „Birodalom 2.0”, amely „számítóan” úgy szervezte egységbe az egykori gyarmati országokat, hogy azért a zsíros üzleti kapcsolataik megmaradjanak.

És persze szándékosan, az első perctől kezdve arra törekedtek, hogy megsemmisítsék a „kis szigetre” szinte megváltóként érkező, „fekete hercegnőt”. Azaz Meghant.

Az egész sztori annyira átpolitizált, hogy egy kis rossz szándékkal akár transzatlanti hadüzenetként is lehetne értelmezni. A felvilágosult, független amerikai, félvér nő épp akkor pottyant bele az egykori gyarmat-nagyhatalom életébe, amikor Anglia épp „toxikus vitát” folytatott az Európai Unióval, dúlt a Brexit, fiatal, fekete fiúkat késeltek meg az utcán, és Boris Johnson gyűlöletbeszédeket tartott a migránsok ellen (be is vágják, amit azt kiabálja a tömegnek: „Ez az ország a miénk és vissza is fogjuk szerezni!”)

A Harry & Meghan tehát veszélyesen megemeli a tétet. Ilyen nyíltszíni támadást indítani II. Erzsébet uralkodásának talán legnagyobb és legfontosabb vívmánya, a Brit Nemzetközösség ellen, és Meghan történetét úgy eladni, mintha ő lenne Martin Luther King női reinkarnációja, akit a bőrszíne miatt csinált ki a rabszolgatartó gyarmatok emblematikus intézménye, a brit királyi család – ehhez azért kellett bátorság. Vagy vastag bőr.

Ez valóban újdonság ebben a produkcióban. Ezen kívül viszont nem sok újat tudunk meg. A 2021-es Oprah-interjú panaszáradata ismétlődik, egy kicsit kibomdorítottabban. Mivel az igazságot senki sem ismeri, Harry és Meghan könnyen felépítettek egy narratívát, amelyet én hol felismertem, hol nem, és sokszor igen zavarosnak is találtam. De hogy ez mennyire hiteles, azt nem tudom megítélni. Meggyőző képi és mozgóképi bizonyítékokat sem láttam a három órás műsoridő alatt.

Igen, szinte végig azt hallgattam, hogy Meghant „hordákban üldözték és zaklatták” a brit lesifotósok, de ennek alátámasztására néhány távoli, utcai Meghan-fotón kívül semmi mást nem láttam. Egyetlen olyan képet, videót sem, ahol valóban paparazzók üldözték volna. Volt viszont „paparazzi-üldözéses” videó Dianáról és Katalin walesi hercegnéről, de ez felveti a kérdést: Meghan üldöztetéséről semmit sem sikerült találni? Semmit, zero, nada?

A három óra viszont bőségesen ki volt tapétázva képekkel a házaspár “szerelmi történetéről”. Úgy tűnik, a világ legalaposabban dokumentált love story-ja ez. Már a harmadik randevújukon, a botswanai utazásukon feltűnően sok, és feltűnően profi fotó készült róluk. Ez a folyamatos fotózkodás egyébként kapcsolatuk egész ideje alatt megmaradt. Úgy tűnik, hárman voltak ebben a házasságban is: Harry, Meghan, és egy nulla-huszonnégyes, profi fotós.

A pár elmeséléséből megtudtuk, hogy Meghan élete már 2016 októberétől pokollá vált, amikor kiderült a kapcsolatuk, és “egész Torontót ellepték a fotósok.” (Meghan akkor ott forgatott, és ott is élt). Kiderült, hogy Meghant az anyja nevelte fel, az apjánál csak hétvégente volt, a féltestvéreit, Samanthát és Thomast tulajdonképpen nem is ismerte.

Megtudtuk, hogy Harry Diana halála után nem kapott segítséget és támogatást a családjától a traumája feldolgozására, ezért menekült Afrikába, és ottani barátaiban „egy második családra” lelt, „tulajdonképpen ők nevelték fel.” Kiderült, hogy Harry úgy érzi, “alvajáróként” élt addig, amíg rá nem talált a bátor, humanitárius aktivistára, az édesanyjára annyi mindenben hasonlító, „jószívű, melegséget árasztó és magabiztos emberre”, Meghanra, aki végre felébresztette.

Kiderült, hogy Meghan mindent elveszített Harryért, a teljes, fantasztikus életét, a színészi karrierjét, és végül az apját is. Harry itt ki is hangsúlyozza, hogy az ő hibája, hogy Meghannak „már nincs apja”. Harry szerint a királyi család néhány tagja teljesen ledöbbent, hogy neki, a „vörös hercegnek” egy ilyen gyönyörű és okos nőt sikerült meghódítania.

Meghantól megtudtuk, hogy amikor először találkozott Katalinnal, meg akarta őt ölelni, és ez „nem jött ki jól”, mert szerinte Katalin és a többi királyi  családtag „külső merevsége tulajdonképpen a belsőt is tükrözi.” Ismét előkerült a szomorú információ, miszerint Meghannak fogalma sem volt, hogy a királynő előtt pukedliznie kell, nem ismerte az angol himnuszt, és semmilyen segítséget sem kapott a Palota életébe való beilleszkedéshez.

De hát ezeket már hallottuk. Ezerszer, többféle interpretációban, de a lényeg ugyanaz. Ők, ketten a világ ellen. Idilli képek a mostani, kaliforniai életükről, látjuk Archie-t és Lilibetet is, a narancsvörös naplementét, Meghant, amint rózsákat szed a kertjükben, Harry kolibrit csodál a kisfiával. Ma már fantasztikus az életük, szabadságharcuk fényes győzelemmel végződött, boldogabbak, mint valaha. Erről sok-sok home videó van.

A három óra alatt viszont egyszer sem hallottam, hogy az elmúlt években ők bármiben is hibáztak volna, hogy így visszanézve bármit is máshogy tettek volna, átgondoltak, átértékeltek volna a saját viselkedésükben. Kár, mert azt üdítő változatosságként lehetne értékelni, és mindenképp felkaptam volna rá az unalomtól már félig bebóbiskoló fejemet.

Összegzésül: a Harry & Meghan szerintem dokumentumfilmnek csapnivaló és övön aluli. Súlyos ellentmondások és hiányosságok vannak a narratívában, nincs megfelelő képi alátámasztás, manipulatív az egész, és olyan egyoldalú, mint a süllyedés előtt félrebillent Titanic. Mint említettem, propagandafilmnek meg reality-nek elmegy, szappanoperának is akár, de a rasszizmusvádak és az átpolitizáltság miatt még így is keserű szájízt hagy maga után.

Hogy ki, mit hisz el belőle? Fogalmam sincs. Én, a magam részéről töredelmesen bevallom, hogy az egészből egyetlen mondatot találtam igazán hitelesnek. Amikor Harry azt mondta: „Olyan nőt, mint Meghan annyira nehéz találni, mint egy tűt a szénakazalban.”

Na, efelől egy szemernyi kétségem sincs.

(A Harry és Meghan dokumentumfilm-sorozat következő, egyben befejező, három epizódja december 15-étől lesz elérhető a Netflixen).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Molnár Áron szokatlan kéréssel fordult azokhoz, akik illegálisan nézik az új filmjét
Az alkotók tehetetlenek a kalózkodással szemben, ami miatt már most óriási a veszteség. A színész szerint a szimbolikus jegyvásárlással maradhatna tovább műsoron a független film.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 22.



Molnár Áron a Facebookon tett közzé felhívást az „Itt érzem magam otthon” című új filmjével kapcsolatban. A színész azt állítja, hogy a filmet illegálisan töltik le, ami jelentős bevételkiesést okoz az alkotóknak.

A posztban azt írja: „Az »Itt érzem magam otthon« című filmünket csak egy torrent oldalról (több oldalon is fent van, harcolunk ellene) 5000-en töltötték le pár nap alatt. Van aki külföldről, van aki kényelemből. Ez 10.000.000 forint kiesés, ami egy független filmnél irdatlan sok.”

Molnár szerint ez ellen láthatóan nem tudnak harcolni, ezért egy ajánlattal fordult azokhoz, akik nem moziban nézik meg a filmet.

„Ha màr van olyan, aki nem moziban nézi(sokkal jobb moziban;), kérlek titeket, hogy álljatok mellénk azzal, hogy annyi mozijegyet vesztek akármelyik szimpatikus mozi online felületén, ahányan megnéztétek, ezzel szimbolikusan és gyakorlatban is támogatjátok az államtól független filmünket.”

A színész hozzátette, hogy minél többen nézik meg a filmet moziban, annál tovább marad műsoron, így több emberhez jut el, és annál nagyobb „felkiáltójel” lesz a film, ami szerinte a rendszertől függetlenül készült. Posztját azzal zárta, hogy köszönetet mondott azoknak, akik moziban nézték meg a filmet, és ezzel is melléjük álltak.

Az Itt érzem magam otthon független finanszírozásban, az NFI támogatása nélkül készült, Holtai Gábor első nagyjátékfilmje. A magyarországi premier február 19-én volt. A thriller főhőse, Rita (Lovas Rozi) egy család lakásában ébred, ahol azt állítják róla, hogy ő Szilvi, a régen eltűnt lányuk. A kritikák a zárt térben játszódó, allegorikus jellegű történetvezetést és a feszült, társadalomkritikus hangütést emelik ki. A forgatókönyvet Veres Attila írta, a játékidő 124 perc.

A főbb szerepekben Lovas Rozi, Molnár Áron, Szervét Tibor, Gryllus Dorka, Znamenák István, Simon Kornél, Józsa Bettina, Simon Soma és Zsurzs Kati látható. A rendező Holtai Gábor, a forgatókönyvíró Veres Attila, az operatőr Szőke Dániel, a producer pedig Farkas Ádám.

A filmről írt kritikánkat itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Öngyilkos akart lenni, retteg a csatornafedelektől, és a Trónok harcából hallott először az orális szexről – 30 dolog, amit tudnod kell a 30 éves Sophie Turnerről
Nem sokan gondolnák róla, hogy eredetileg szőke, az ikertestvére meghalt az anyaméhben, és a követőszáma miatt kapta meg Sansa Stark szerepét.


1. Az angliai Northamptonshire-ban született1996. február 21-én, reggel 8 óra 10 perckor, Sophie Belinda Turner néven.

2. Édesanyja, Sally Cotton óvodapedagógus, édesapja, Andrew Turner pedig egy nemzetközi raklapforgalmazó cég ügyvezető igazgatója. „A gyerekkorom nagyon szórakoztató volt. Volt disznóólunk, pajtánk és legelőnk, és sokat játszottunk a sárban” – emlékezett vissza egyszer Sophie.

3. A legelső szerepe volt egyben a színészi áttörése is: természetesen Sansa Starkról és a Trónok harcáról van szó.

4. Örökbe fogadta a Trónok harcában a rémfarkasát alakító északi inuit kutyát, Zunnit.

5. Az első filmszerepét a Trónok harca képernyős startja után két évvel, a 2013-as Another Me című, egyébként igen gyenge thrillerben játszotta.

6. Sansa Stark mellett eddigi legnagyobb szerepe Jean Grey volt az X-Men-franchise-ban: két sikeres mozifilmben is eljátszotta a híres mutánst, a 2016-os X-Men: Apokalipszisben, valamint a 2019-es Sötét Főnixben.

7. Sokan nem tudják róla, hogy eredetileg nem vörös. Emma Stone-hoz és Scarlett Johanssonhoz hasonlóan Turner valójában szőke, csak vörösre festi a haját.

8. Jack Nicholson óriási rajongója. A kedvenc alakítása tőle az 1975-ös Száll a kakukk fészkére, amely egyben az egyik kedvenc filmje is.

9. Szerepelt a Bastille zenekar Oblivion című dalának 2014-es videóklipjében.

10. Sophie és az énekes Joe Jonas 2017-ben jegyezték el egymást. A 2019-es Billboard Music Awards után Las Vegasban, egy esküvői kápolnában kötöttek házasságot.

11. Allergiás a lovakra. Mindig magával viszi az inhalálóját a forgatásokra, arra az esetre, ha a lovak közelsége miatt bármilyen zavaró vagy veszélyes tünetet tapasztalna magán.

12. Egy interjúban elárulta, hogy elrejtőzött egy szekrényben, és sokáig bőgött, miután először találkozott Justin Bieberrel, akinek jó ideje hatalmas rajongója.

13. Úgy véli, a közösségimédia-beli jelentős követőszámának köszönhető, hogy kiválasztották Sansa Stark szerepére a Trónok harcában. Elmondta, hogy a meghallgatásán volt egy másik színésznő is, aki szerinte jobb volt nála, mégsem ő kapta meg a szerepet, mert nem volt annyi követője a közösségi médiában, mint neki.

14. Az a színésznő, akit Sophie állítólag legyőzött a Sansa szerepéért való versenyben, Izzy Meikle-Small volt, akinek a casting idején már több színészi szerep is a háta mögött volt.

15. Sophie-nak volt egy ikertestvére, aki még a születése előtt meghalt, ezért Turner mindig is vonzódott az ikrekkel/duplikátumokkal kapcsolatos történetekhez, mint amilyen A tizenharmadik mese (2013) és az Another Me (2013) volt.

16. A legjobb barátai között van több szereplő is a Trónok harcából, például a Joffrey Baratheont alakító Jack Gleeson, vagy a sorozatbeli testvéreit, Aryát és Brant megformáló Maisie Williams és Isaac Hempstead Wright.

17. Nagy rajongója a Hannibal és a Totál szívás című tévésorozatoknak.

18. Sansa Stark szerepéért Young Artist Award-jelölést kapott a legjobb női mellékszereplő kategóriában. Amúgy a drámatanára bátorította, hogy jelentkezzen a szerepre.

19. 2019 áprilisában elárulta, hogy korábban depresszióba esett a rajongók folyamatos kritikái miatt, amelyek a Trónok harcában játszott szerepével kapcsolatosak voltak. Annyira el volt keseredve, hogy az öngyilkosság is megfordult a fejében. Akkor döntött úgy, hogy szünetet tart a színészkedésben, hogy a mentális egészségére koncentrálhasson.

20. Kedvenc színészei a saját generációjából Hailee Steinfeld, Saoirse Ronan, Jennifer Lawrence és Miles Teller.

21. A színészkedés mellett modellként is dolgozik. Többek között Karen Millen 2014-es őszi kampányában is feltűnt.

22. Retteg a csatornafedelektől. Többször is megemlítette, hogy csatornafóbiája van, és mindig próbálja kikerülni az utcai fedeleket, mert fél attól, hogy azok beszakadnak, és ő beleesik az aknába. Állítása szerint minden alkalommal, amikor egy csatornafedél felett kell átlépnie, kimondja hangosan a „hagyma” szót, hogy „megfordítsa az átkot”.

23. Egy 2017-es interjúban elárulta, hogy a Trónok harca egyik első forgatókönyvét olvasva hallott először az orális szexről (13 éves volt ekkor). S bár az 5. évadig nem volt szexjelenete, a forgatások során kétségtelenül több szimulált szexet látott, mint egy átlagos tinédzser. „Hűha! Az emberek ezt csinálják? Ez lenyűgöző!” – mesélte arról, hogy mit gondolt erről fiatal tiniként.

24. Gyerekként tehetséges balett-táncos volt, de feladta, hogy a színészi karrierjére koncentrálhasson.

25. Sansa Stark és Jean Grey után nemrég megkapta új kiemelt karakterét, ő lesz ugyanis az első brit színésznő, aki a Tomb Raiderben (ezúttal egy sorozatváltozatban) Lara Croftot alakíthatja. Korábban az amerikai Angelina Jolie és a svéd Alicia Vikander játszották el a mozikban a népszerű videójátékos karaktert.

26. A Joe Jonasszal való kapcsolata alatt honvágya volt. Miután 2016-ban megkezdődött a kapcsolata Jonasszal, hat évet töltött távol az otthonától, először Los Angelesben, majd Miamiban. „Egyszerűen nem érzem magam önmagamnak, amikor nem Londonban vagyok a barátaimmal és a családommal” – osztotta meg Turner, hozzátéve, mennyire hiányzott neki, hogy a nagy életeseményeket – például a terhességét – a barátaival együtt ünnepelje meg.

27. Joe Jonastól két lánya született, Willa (5) és Delphine (3).

28. 2023-ban szakítottak Jonasszal, az énekes adta be a válókeresetet. A helyzetet azonban tovább rontotta, hogy Jonas nem engedte a gyerekeiket Turnerrel együtt visszatérni Angliába, és visszatartotta az útleveleiket, ami arra késztette a színésznőt, hogy jogi lépéseket tegyen.

29. Sophie elárulta, hogy a karrierje elején, a hirtelen jött hírnév és a reflektorfény miatt étkezési zavarokkal küzdött. A helyzet annyira súlyossá vált, hogy egy terapeuta költözött hozzá, hogy segítsen neki a gyógyulásban, és odafigyeljen arra, mit, mikor és mennyit eszik.

30. 2019-ben Sophie és Joe Jonas egyik kutyáját, egy Waldo nevű alaszkai klee kait New Yorkban halálra gázolták, miközben az eb a pár kutyasétáltatójával volt. A gazdik szíve összerört, hiszen csupán egy évvel korábban vették magukhoz Waldót. A kutyus halála után Sophie és Joe tetoválásgyűjteménye is bővült, a néhai négylábú arcát varratták magukra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az egész ország imádta a Linda című sorozatban: a ma 68 éves Szerednyey Bélának mégis megmondták, ezzel kinyírta magát a szakmából
A 80-as évek kultikus sorozata egy csapásra tette ismertté, de a szakmában a szerep stigmának számított. A negatív jóslatok ellenére a művész a Madách Színház vezető színésze maradt.


Ma, február 22-én, vasárnap tölti be 68. életévét Szerednyey Béla, akinek a neve egyet jelent a magyar színháztörténet elmúlt négy évtizedével. A Jászai Mari-díjas művész pályája a hűség, a hirtelen jött népszerűség terhének és egy drámai szakításnak a krónikája is. Az ország Tomija, a Madách Színház egykori alapembere és generációk szinkronhangja mögött egy olyan pálya áll, amelynek fordulópontjai a legismertebb szerepeinél is többet mondanak.

A történet 1958. február 22-én kezdődött Budapesten, és bár néhány adatbázis egy nappal korábbra teszi a születésnapját, a legmegbízhatóbb intézményi források, köztük anyaszínháza, a Madách Színház is a mai napot igazolja.

A színpad már gyerekként beszippantotta: mindössze kilencévesen debütált, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát pedig 1981-ben végezte el, ahonnan egyenes út vezetett abba az intézménybe, amely több mint negyven évre az otthonává vált. A Madách Színházban nemcsak színészként, de rendezőként is alapember lett, munkáját pedig a legmagasabb szakmai elismerések sora fémjelezte: Jászai Mari-díj, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, valamint az Érdemes és Kiváló művész cím.

A színház hivatalos életrajza egy különleges rekordot is megemlít: 2010-ben a Páratlan páros című előadás 25 éves, megszakítás nélküli szériájáért Magyar Guinness-rekordot állított fel. Ez a páratlan hűség és szakmai szimbiózis azonban 2022-ben megtört. A Macskák című legendás darabból a színház – az angol jogtulajdonos korhatár-előírására hivatkozva – kitette a művészt, aki válaszul egy radikális lépésre szánta el magát.

„Az angol jogtulajdonosok felszólítottak, hogy hagyjam el az egyik sikerdarabot… Erre én az összes szerepemet leadtam, mert sértette az önérzetemet” - mondta az nlc-nek. Ahogy ő maga fogalmazott: „Úgy érzem, lezárult egy korszak az életemben, és kezdődik egy másik…”

A Madách Színházzal való konfliktus előtt évtizedekkel egy másik esemény határozta meg a pályáját. A nyolcvanas évek közepén berobbant a Linda című sorozat, amely a korszak egyetlen tévécsatornáján keresztül egyetlen este alatt tette Szerednyey Bélát az egész ország kedvencévé. A hirtelen jött népszerűség egyszerre volt áldás és átok.

„Pályakezdő színészek voltunk, és meglehetősen váratlanul ért minket a hirtelen jött népszerűség” – emlékezett vissza egy interjúban, hozzátéve, hogy a karakterrel ellentétben ő a való életben sokkal határozottabb. „Tomi szerethető, kedves fickó volt, de igazi tutyimutyi alak. A való életben én sokkal karakánabb pasi vagyok.” A sorozatszínészi státusz akkoriban nem számított szakmai csúcsnak.

„A sorozatszínész lét akkor nem volt valami fergeteges dolog… egy neves filmrendező… azt mondta, hogy ezzel kinyírtam magamat a szakmából.” A figyelmeztetés ellenére a karrierje nem tört meg, de a szereppel való azonosítás sokáig kísérte.

A Madách Színház musicaljeinek (Nyomorultak, Az Operaház Fantomja, Producerek) ikonikus alakja lett, de vendégművészként a Játékszínben is folyamatosan játszik olyan sikerdarabokban, mint A vád tanúja vagy a Legénybúcsú.

A közelmúltban egy újabb generáció ismerhette meg a mozivásznon: a 2024-es Most vagy soha! című történelmi filmben Landerer Lajos nyomdatulajdonost formálta meg. Munkásságának talán legszélesebb körben ismert szelete azonban a hangja. Ő volt Nils Holgersson, a Hupikék Törpikékben Tréfi, a Kacsamesékben pedig több karakter magyar hangja, amelyek generációk számára tették feledhetetlenné.

2014-ben vette feleségül nála tizenhét évvel fiatalabb párját, a kapcsolatukról pedig egy interjúban a rá jellemző analitikus, mégis mélyen érző módon beszélt. A „szerelem” szótól idegenkedik, mert szerinte az egyfajta kontrollvesztett állapotot jelent.

„A szerelem (…) amikor valami átveszi az ember felett az irányítást… Nem szeretem (…) átadni az irányítást… Nálunk szeretet van” - nyilatkozta a BEOL-nak. Egyik legkedvesebb anekdotája a legendás Psota Irénhez kötődik, akit születésnapján egy tortával lepett meg. A nagy színésznő a rá jellemző fanyar humorral, de szeretettel fogadta: „Na most már takarodj haza!” – mondta neki.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hatalmas meglepetés: most már a 2020-as évekből is van kiváló magyar thrillerünk – Az Itt érzem magam otthon kiismerhetetlen, bizarr és félelmetes
Mint egy falat kenyér, úgy hiányzott már egy ilyen alkotás a hazai filmtöriből. Lovas Rozi, Molnár Áron és Szervét Tibor is elképesztőek!


Nincs tele a padlás magyar pszichothrillerekkel, így üdítő színfolt és egyben hiánypótló alkotás az első filmes Holtai Gábor rendezése, az Itt érzem magam otthon. Voltak persze korábban is próbálkozások ilyen-olyan sikerrel, a pozitív példák közt például említhetjük többek között a Defektet (1977), a Félvilágot (2015), A marftűi rémet (2016) vagy sorozatként az Aranyéletet (2015-2018), amelyben sok ilyen elem is volt; illetve voltak kevésbé sikerültek is, mint a Halálkeringő (2010), a Víkend (2015) vagy az Utolér (2011).

Ám mindebből kiemelkedik, és ma is frissnek hat a hazai mozgóképes palettán az Itt érzem magam otthon, mivel a sima emberrablós thrillerből induló sztori valami egészen mássá alakul.

Egy majdnem teljes egészében egyetlen lakásban játszódó filmmel van dolgunk, tehát nyugodtan nevezhetnénk kamaradarabnak is (ide a rozsdás bökőt, hogy színpadra is alkalmazzák majd valamikor). A történet Ritáról (Lovas Rozi) szól, aki épp az utolsó munkanapját tölti egy végleg bezáró cipőboltban. Úton hazafelé azonban két maszkos figura elkábítja és elrabolja. Egy minimál berendezésű szobában tér magához, és egy Marci nevű, nyugodt viselkedésű férfi (Molnár Áron) áll előtte, aki nagyon örül annak, hogy Szilvi (ő így hívja Ritát) megkerült, miután „elcsatangolt”. Rita természetesen nem érti a helyzetet, fogalma sincs, miért akarják elhitetni vele, hogy ő egy Szilvia nevű nő, aki az ebben a belvárosi lakásban élő furcsa család egyik tagja.

Az Itt érzem magam otthon első etapja erről a testi és lelki tortúráról szól, amely során Marci próbálja belenevelni Ritába, hogy fogadja el ezt a rárótt szerepet. Nem jutunk el könnyen az elfogadásig, amikor azonban kiderül, hogy hősünk csak így juthat ki a gyűlölt szobából (amelyben még a szépen megvetett ágyat sem használhatja), belemegy a játékba. Ekkor jutunk el a film fő terepéhez, a família bemutatásához, és a köztük lévő dinamikák felfedezéséhez.

Kirajzolódik előttünk egy igen bizarr és beteg családkép, amelyben nem tudni, ki játszik szerepet, ki gondolja komolyan azt, amit mond, ki tettet, ki valódi, és egyáltalán mi folyik itt.

Megismerjük még a rettegett patriarchát, Papát (Szervét Tibor), akinek négy gyermeke van: Marcin és Szilvin kívül Miklós (Simon Kornél) és Anna (Józsa Bettina). Illetve jelen van még Miklós felesége, Juli (Gryllus Dorka), a kisfiuk, Istvánka (Simon Soma), valamint a Papa fivére, Rudi (Znamenák István). Így áll össze a díszes társaság, amely látszólag összetartó, Rita azonban érzi, hogy nem mindenki az, akinek mutatja magát, s hogy egyesek terrorban és/vagy fogolyként élnek itt.

Ennél többet vétek lenne elárulni a cselekményről, hiszen az Itt érzem magam otthon egyik fő erénye épp a sztori kiszámíthatatlansága, nézőként ugyanis Ritával együtt fogalmunk sincs, mire megy ki a játék, mi ez az abszurd és félelmetes szitu ezzel a családdal, és hogy ki miért csinálja azt, amit. Ritával együtt fedezzük fel szép lassan a dolgokat, így a figyelem mindvégig fennmarad, a látszólag nem sok történés és sok párbeszéd ellenére izgalmasan telik el a film kétórás játékideje. Ehhez Holtai kiváló atmoszférát teremt, sokszor harapni lehet a feszültséget.

A másik nagy erény pedig, ami egy kamaradarabnál elengedhetetlen, a kiváló színészi játék.

Lovas Rozi abszolút elviszi a hátán a filmet főhősként: élete legjobb mozgóképes alakításában csodálatosan jeleníti meg az eleinte mit sem értő és rettegő lányt, aki nem akarja elfogadni a ráerőltetett szerepet, majd, ahogy kiismeri a többieket, ő maga is egyenrangú résztvevő lesz ebben a beteg szerepjátékban.

Lovas az érzelmek teljes skáláját bemutatja, alakítása pedig bőven túlmutat egy folyton síró és az események sodrásában cselekvésképtelen szimpla áldozatén.

Rajta kívül azonban a többieket is dicséret illeti, főként Molnár Áront és Szervét Tibort. Előbbi a kiismerhetetlen, sokszor megnyerő, máskor pedig brutális és kegyetlen Marciként marad emlékezetes, utóbbi pedig csodás csöndes pszichopata, a magyar filmtörténet egyik igazán emlékezetes gonosza.

Az Itt érzem magam otthon tehát egy mindenképpen moziban néznivaló alkotás, mivel a fenti erényeken kívül még az is elmondható róla, hogy az alkotók igyekeztek vizuálisan is megkapóvá varázsolni a miliőt, alázúhandó a bizarr atmoszférát.

A rengeteg könyvvel, irattal és régiséggel teli lakásdizájn valóban az idő telését látszólag megállító, nyomasztó hangulatot áraszt, ahol nem szívesen töltenénk el egyetlen percet sem.

A végkifejlettel nem lesz mindenki elégedett, ott érezni csupán némi megalkuvást a hasonló tematikájú filmek ilyenkor szokásos fordulatai kapcsán, szerencsére azonban ez sem rontja le az összképet, amely a magyar filmes világ egy kifejezetten nagy meglepetését tartogatja a nézőknek. Egy jó magyar thrillert. Nagyon vártuk már!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk