HÍREK
A Rovatból

Döbbenet: kifosztották a sírját a sümegi fiatalnak, aki az iskolai zaklatás miatt lett öngyilkos

Pistit november végén helyezték öröm nyugalomra, a sírján halmokban álltak a virágok, a koszorúk és a különböző emléktárgyak. A családja sokkot kapott, amikor meglátták a kifosztott sírhelyet.


Kifosztották annak a 16 éves sümegi fiatalnak a sírját, aki osztálytársai zaklatása miatt lett öngyilkos tavaly novemberben - írja a Bors. Pisti családja teljesen összetört.

A fiút néhány iskolatársa pécézte ki magának, és verbálisan illetve fizikailag is bántalmazták, elsősorban a testalkata miatt. A fiatal végül nem bírta a sok megalázást, és egy vonat elé ugrott november 6-án. Pistit egy hófehér urnában helyezték végső nyugalomra november végén. A sírján halmokban álltak a virágok és koszorúk, később pedig többen helyeztek el apróbb emléktárgyakat és ajándékokat is rajta.

A Bors azonban most arról ír, hogy

Pisti sírjáról valakik mindent elloptak, a család pedig sokkot kapott, amikor meglátták a kifosztott sírhelyet.

„Hogy valaki ilyet tegyen, az mindennek a legalja, sosem hittem volna, hogy egy ember képes ilyesmire. Ki az, aki egyáltalán lop egy sírról? És főleg ki az, aki Pistike sírjáról lop? Bele sem merek gondolni, mit érezhetett a család, amikor meglátták. Nagyon remélem, a tettes valahogy megbűnhődik” - mondta a lapnak a család egyik ismerőse.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került elő – titokzatos dokumentumról beszélt a politikus
A Tisza Párt vezetője szerint egy titokzatos irat alapjaiban írhatja át a kormány háborús kommunikációját. Azt ígéri, hamarosan mindenki láthatja majd a bizonyítékot.


Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.

Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.

Azt mondta, ez a dokumentum „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”.

Konkrétumokat nem osztott meg, de arról beszélt, hogy a kormány a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.

Azt mondta, hogy aki eddig látta a dokumentumot, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”. Magyar Péter szerint a bizonyítékot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot. Ezzel szemben ez a dokumentum bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.

Ruszin-Szendi Romolusz azt mondta, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Meghalt F. Várkonyi Zsuzsa
A pszichológusnő évtizedeken át segítette a hozzá fordulókat és tanította a leendő segítőket. Sikerkönyvéből még film is készült, amely az Oscar-versenybe is bekerült.


Hosszú betegség után, vasárnap este elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa. A klinikai pszichológus 76 éves volt. A hírt a Nyitott Akadémia közölte a Facebook-oldalán, amelynek ő is szerzője volt.

F. Várkonyi Zsuzsa Budapesten született 1948. november 21-én. A Gondolat kiadónál kezdte pályáját, ahol pszichológiai könyveket szerkesztett. Később a Békásmegyeri Nevelési Tanácsadónál dolgozott, gyerekekkel foglalkozott pszichoterapeutaként.

Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán is tanított. Fejlődéslélektani szemináriumokat tartott, ahol minden tanítványa azzal a pszichológiai területtel foglalkozhatott, „ami amúgy is érdekelte”.

1987 és 1991 között az Amerikai Egyesült Államokban élt. Itt kétéves kutatómunkát végzett, amely alapján megírta, milyen feltételek mellett lehet a szülésélmény harmonikus, és milyenek mellett traumatikus. Foglalkozott a Nyitott Örökbefogadás és az Önsegítő Csoportok mozgalmával is.

1991-től a Gordon Iskola Egyesület elnöke, vezető trénere és programfejlesztője lett. A Testnevelési Főiskolán posztgraduális mentálhigiénés képzést vezetett segítő foglalkozásúaknak. Emellett segítő-beszélgetés és tevékenységkísérő szemináriumokat is tartott.

Később egy szervezetfejlesztő csapatban dolgozott vezető coach-ként és trénerként. Élete utolsó aktív szakaszában tréner- és coach-képző programokat vezetett.

Több pszichológiai könyvet is írt. Szépirodalmi munkája, a Férfiidők lányregénye című könyv alapján film készült, amely – Akik maradtak címmel – 2020-ban Magyarországot képviselte az Oscar-díj-versenyen, és bekerült a legjobb tíz külföldi alkotás közé. A könyv magyarul, angolul, németül és héberül is megjelent.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Piros szívecskével kívánt Orbán Viktortnak „végtelen türelmet és humorérzéket a sok szemétség elviseléséhez” egy fideszes képviselő
A debreceni Papp Csaba „a sok szemétség elviseléséhez" kívánt minden jót a miniszterelnöknek egy hétfői Facebook-bejegyzés kommentjei között.


Piros szívecskével kívánt Orbán Viktornak „végtelen türelmet és humorérzéket a sok szemétség elviseléséhez” egy fideszes képviselő a Facebookon.

„Miniszterelnök Úrnak

végtelen türelmet és kellő humorérzéket kívánok ennek a sok szemétségnek az elviseléséhez.

Senkit nem zavar ugye a tény, hogy Horvátországban szokott pihenni. Ahhoz egy olasz villa úgy kell mint egy falat kenyér…” - írta Papp Csaba debreceni országgyűlési képviselő egy kommentben ahhoz a poszthoz, amelyben Orbán Viktor belengette, hogy hamarosan indulnak a sajtóperek az álhírek terjesztői ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Az összes folyamatban lévő devizahiteles ügyet függessze fel a magyar állam!
A független országgyűlési képviselő szerint a múlt héten az Európai Bíróságon Marczingós László ügyvéd nyert pert, ami teljesen átírja a devizahitel-ügyek eddigi értelmezését.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Hadházy Ákos kedd reggeli Facebook-posztjában jelezte: a múlt héten az Európai Bíróságon Marczingós László ügyvéd nyert pert, amely ítélet teljesen átírja a devizahitel-ügyek eddigi értelmezését.

„Az ítélet az EU fogyasztóvédelmi irányelvét (93/13/EGK) értelmezi egy devizaalapú lízingszerződés kapcsán, amelyben tisztességtelennek minősíti az árfolyamkockázatot teljes egészében a fogyasztóra hárító kikötést” – írta Hadházy.

A Bíróság kimondta:

- Ha egy szerződés a tisztességtelen kikötés (pl. az árfolyamkockázati rész) eltávolítása (érvénytelenítése) miatt érvénytelenné válik (mert anélkül nem teljesíthető), akkor – értelemszerűen – a szerződés nem tekinthető úgy, hogy a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető.

- Ez akkor sem lehetséges, ha a tagállami jog (pl. a magyar jog) csak a tisztességtelen kikötés hátrányos hatásaitól akarja mentesíteni a fogyasztót, de a szerződés többi részét érvényben tartaná.

- Amennyiben a szerződés a tisztességtelen rész nélkül nem teljesíthető, úgy az EU-s szabályok azt írják elő, hogy helyre kell állítani azt a jogi és ténybeli állapotot, amelyben a fogyasztó a szerződés megkötése nélkül lett volna. Ez gyakorlatilag a szerződés teljes érvénytelenségét és az eredeti állapot helyreállítását jelenti.

„Nagyon fontos, hogy ez a döntés még nem jelenti azt, hogy automatikusan átültetik a magyar jogba. Ennek így kellene történnie, de a korábbi – bár ennél jóval gyengébb – hasonló szellemiségű ügyekben sem történt ez meg

sajnos. Bár Gulyás Gergely pont a múlt héten magyarázta Jámbor Andrásnak, hogy a végrehajtási ügyek többsége devizahiteles (ami egyébként hülyeség), mégis a kormány láthatólag eddig semmit se tett meg a forintosítás után megmaradt devizások megmentésért. A mostani ítélet után látjuk, járhattak volna jobban is a devizahitelesek az EU-s jog alapján, ha az állam nem a bankok érdekeit nézi a polgárai érdekei helyett” – fogalmazott a politikus, és végül hangsúlyozta: Jámbor Andrással közös javaslatuk azt kezdeményezi, hogy az összes folyamatban lévő devizahiteles ügyet függessze fel a magyar állam addig, amíg a magyar bíróságok elkezdenek az európai ítéletnek megfelelően dönteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: