HÍREK
A Rovatból

Direkt36: Áder János és családja legközelebbi testőreit is megcélozták a Pegasusszal

Az ügy hátterében az a konfliktus állhat, ami az államfő testőrei és az Orbán Viktorhoz közelebb álló TEK között robbant ki még 2015-ben.


A Magyarország köztársasági elnöke és családja védelmét ellátó Köztársasági Elnöki Őrség vezetőit is megcélozták az izraeli Pegasus kémszoftverrel még 2019-ben – írja a Direkt36 tényfeltáró központ.

Az egyik célpont az Elnöki Őrséget létrehozó és azt parancsnokként irányító Pomozi Sándor dandártábornok, aki már évek óta látja el Áder védelmét. A másik célpont Pomozi egyik korábbi legközelebbi munkatársa, az Elnöki Őrség taktikai támogató csoportját (a köznyelvben „kommandósokat”) akkoriban vezető Viplak Attila törzszászlós, aki Ádert jellemzően a magánprogramokon és külföldi utakon kísérte, valamint az elnök családtagjait is ő védte.

A Pegasus-célpontok olyan testőrségi vezetők, akik a legrészletesebb információval rendelkeztek az elnök és családja összes programjáról és találkozójáról, köztük a magánjellegű tevékenységeikről és külföldi utazásaikról.

Pomozinál fut össze ugyanis a köztársasági elnök és családja személyi védelmével kapcsolatos összes információ. Viplak már nem tagja az őrségnek, de korábbi kiemelt szerepét mutatja, hogy szolgálata idején őt jelölték ki arra, hogy az ország vezetését fenyegető terror- vagy katonai támadás esetén Áder Jánossal beköltözzön egy titkos bunkerbe.

A Direkt36 mindkettejük telefonszámát beazonosította abban a több mint 50 ezer számot tartalmazó kiszivárgott adatbázisban, amely a Pegasust gyártó NSO Group külföldi kliensei által megfigyelésre kiválasztott célpontokat tartalmazza. Viplakot két – személyes és szolgálati – telefonszámán keresztül vették célba az izraeli kémszoftverrel 2019 nyarán, míg a fontosabb célszemélynek tűnő Pomozi számát jóval hosszabb ideig, 2019 tavaszától legalább több hónapon keresztül választották ki megfigyelésre.

A Direkt36 kutatásai alapján valószínűnek tűnik, hogy a lépés mögött a rendvédelmi szerveken belül dúló konfliktus áll, ami az után durvult el, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) részleteket akart megtudni Áder János programjairól.

A 2012 óta köztársasági elnök Ádert ugyanis eredetileg a TEK védte, csakhogy az elnök bizalma 2015-re súlyosan megingott az Orbán Viktor miniszterelnök egykori főtestőre, Hajdu János által irányított szervezetben. A konfliktust Csikász Brigitta bűnügyi újságíró tárta fel: cikke szerint a bizalomvesztés oka konkrétan az volt, hogy TEK információkat vihetett ki Áder magánprogramjairól Orbánnak.

Áder testőreinek Pegasus-célponttá válása azért is különösen érdekes, mert a köztársasági elnökhöz lojális egység Pomozi Sándor vezetésével végig ellenállt azoknak a törekvéseknek, hogy részletes információkat adjanak ki az elnök programjairól és találkozóiról a TEK-nek. A TEK és Pomoziék szakítására azután került sor, hogy a köztársasági elnök Béla király úti rezidenciáján egy gyanús technikai eszközre bukkantak. Ezt követően Áder testőrei 2015-ben kiváltak a TEK-ből, és a Készenléti Rendőrségen belül létrehozták a ma is működő Köztársasági Elnöki Őrséget.

Évekkel később, 2019-ben újra fellángolt az Elnöki Őrség és a TEK közötti konfliktus, mivel az Elnöki Őrség ekkor erős intézményi garanciákkal, önálló területi szervvé alakulással próbálta megerősíteni a függetlenségét. Éppen ebben az időszakban célozták meg Pomozit és Viplakot is a Pegasusszal.

A Direkt36 a cikkben szereplő összes fontosabb állításra részletekbe menően rákérdezett a Köztársasági Elnöki Hivatalnál, akik egyiket sem tagadták, csak annyit reagáltak, hogy a megkeresésben „foglalt feltételezéseket Hivatalunk kommentálni nem kívánja”. Hozzátették, hogy a felsorolt „körülményekkel kapcsolatos adatokkal, nyilvántartásokkal” ők nem rendelkeznek. Megkerestük a Terrorelhárítási Központot is számos kérdéssel, de ők nem válaszoltak.

Az Elnöki Őrséget jelenleg is irányító Pomozi a Direkt36 megkeresésére úgy reagált, hogy nem nyilatkozhat a médiának, a már leszerelt Viplak Attila viszont részletesen nyilatkozott. Áder volt testőre többek között elmondta: számára az a legaggasztóbb, hogy akik őt és felettesét megfigyelhették, azok rajtuk keresztül a köztársasági elnökről és családjáról is gyűjthettek információkat.

„Mi nem csak a biztonságát védtük a köztársasági elnöknek, hanem a méltóságát is. Ez például azt jelenti, hogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy az elnök úr és családja mikor mit csinál, hová megy, kivel találkozik. Ha ezek az információk ráadásul illetéktelen kezekbe kerülnek, az akár még a védett személy biztonságát is veszélyeztetheti”

– mondta Viplak.

A kiszivárgott adatbázisban való szereplés önmagában nem bizonyítja, hogy sikerrel fel is törték valakinek a készülékét a Pegasusszal, ám a készülékek technikai átvizsgálásával korábban számos esetben kimutathatóak voltak a kémszoftver nyomai. A nyilatkozni nem kívánó Pomozi telefonját nem tudtuk bevizsgálni, Viplak készülékét pedig azért nem lehetett, mert a 2019-ben használt telefonjaitól már megvált. A Pegasus kémszoftver a telefonok összes információjához hozzáfér, képes a mikrofont és a kamerát is távolról bekapcsolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Sűrű jégeső, óriási villámok – Képeken a szerdai vihar leglátványosabb pillanatai
A zivatarok kiadós esővel, sokfelé jégesővel és mindent megvilágító villámokkal csaptak le szerda este és éjjel. Sokan látványos képeken örökítették meg a vihar különböző fázisait – mutatjuk a legjobbakat.


Szerda este heves zivatarrendszer söpört végig az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt. A Nyírségben és Debrecen környékén annyi csapadék esett egyszerre, hogy az utcán hömpölygött a víz. Vas és Zala megyékben viszont a jég esett olyan sűrűn, hogy volt, ahol mintha havazott volna, fehér lepelként borította be a kerteket. A Balaton sem úszta meg a jégesőt, a térségből is több helyről érkeztek fotók kisebb jégdarabokról az Időképhez.

A vihar félelmetes felhőkkel és óriási, mindent megvilágító villámokkal járta be az országot, sokan ezeket a pillanatokat örökítették meg.

Galériában mutatjuk a legjobb viharfotókat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Elismerte a Tények: valótlanul állították Magyar Péter apjáról, hogy „lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított”
A TV2 Tények szerda esti adásában olvastak fel egy helyreigazítást egy 2025-ös riportjukkal kapcsolatban. Az eredeti anyagban elhangzott vádakat, miszerint Magyar István lopott és csalt, a csatorna most valótlan híresztelésnek minősítette.
DKA - szmo.hu
2026. június 11.



Élő adásban ismerte be a Tények, hogy korábban valótlan állításokat közölt Magyar Péter édesapjáról. A TV2 hírműsorának szerdai adásában hangzott el a helyreigazítás, amit az a Varga Attila olvasott fel, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított – számolt be róla a 24.hu.

A csatorna elismerte, hogy a 2025. augusztus 31-i adásukban valótlanságokat híreszteltek. A helyreigazító szöveg szerint a Tények valótlanul állította, hogy dr. Magyar István bűncselekményeket követett volna el.

„A Tények 2025. augusztus 31. napján sugárzott esti adásában valótlanul híreszteltük, hogy Dr. Magyar István, Magyar Péter édesapja lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított” – hangzott el a műsorban.

A korrekció kitért arra is, hogy a csatorna tévesen híresztelte, hogy Magyar Péter édesapja és nagybátyja, Magyar József „a Molnár Miklós által a Magyar-Molnár Pálinkaház Kft-be fektetett több mint 80 millió forintot, a saját kezére játszotta”.

Az eredeti, „Kitálalt Magyar Péterről egy családtag” című anyagot Andor Éva vezette fel tavaly augusztusban. A hírolvasó a felvezetőben úgy fogalmazott:

„A Magyar család lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított, erről vallott a Tisza Párt elnökének egyik közeli rokona”.

A helyreigazítás tényét különösen érdekessé teszi, hogy azt Varga Attila olvasta fel. A hírolvasó a választás előtt szerepelt abban a videóban, amelyben a Tények munkatársai a Fideszre és Orbán Viktorra való szavazásra buzdítottak, majd a választás után ezeket a tartalmakat törölte a közösségi oldalairól.

A TV2 a helyreigazítás ellenére a 2025. augusztus 31-i, vitatott anyagot továbbra is elérhetővé teszi a saját felületén.

Magyar Péter a Facebookon kommentálta a helyreigazítást.

„Kis színes estére. A sokat látott szakértő televíziójában zajlik az élet. Pár év múlva bizonyára médiatörténelem lesz a TV2 ocsmánysága és hazugságcunamija” – írta a kormányfő sírva nevetős emojik kíséretében.

A Tények az elmúlt években többször kényszerült bírósági ítélet nyomán helyreigazításra ellenzéki politikusokról közölt valótlan állítások miatt. A csatorna vezetése május elején jelentette be, hogy a Tények jelenlegi formájában megszűnik, bár az utolsó adás időpontját nem közölték. Új hírmárkák bevezetésével és a szerkesztőségi struktúra átalakításával ígérik a szakmai normák megerősítését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbánék továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak
A miniszterelnök szerint Facebookon kritizálta a volt kormánypártot. Szerinte Orbán Viktorék a választás óta még mindig a gyász első fázisában vannak, hazudnak a saját szavazóiknak, és nem veszik észre, hogy már elveszítettek egymillió támogatót.


„Nincs új a nap alatt” – ezzel a felütéssel kezdte csütörtök reggeli Facebook-posztját Magyar Péter, aki élesen bírálta a Fidesz politikáját.

Mint írja, a volt kormánypárt azonnal bemondta, hogy nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket, és hogy az ország megkapja az uniós ezermilliárdokat. A miniszterelnök szerint „nem érdekli őket sem az egészségügy helyzete, sem a széteső MÁV, sem a járhatatlan utak, sem a magyar vállalatok és munkavállalok nehézségei”.

„Orbán Viktor szétesőben lévő pártja nem támogatja azt sem, hogy az Európai Ügyészség 2021-ig visszamenőleg kivizsgálhassa, hogy hány ezer milliárd forintot loptak el a magyaroknak járó uniós forrásokból. A Fidesz nem támogatja a harmadik országból behozott, nem magyar munkavállalók behozását korlátozó jogszabályt sem. Ehelyett a munkavállalókat kizsigerelő multik mellé áll. Orbánék elutasítják azt is, hogy börtönnel legyen büntethető, ha valaki szándékosan meghamisítja a vagyonnyilatkozatát” – sorolja tovább Magyar.

Szerinte Orbán Viktorék „továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak.”

A kormányfő úgy látja, „igazi farizeusként igyekeznek álszent életvezetési tanácsokat adni a magyaroknak”, és a saját választóiknak is hazudnak.

Úgy látja, a Fideszben még mindig nem értik, mi történt.

„Még mindig a gyász első fázisában vannak. És közben nem veszik észre, hogy 2 hónap alatt, az április 12-i történelmi vereséghez képest is elveszítettek egymillió támogatót.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt: A kritikus kórházi helyiségeknek csak a 48 százaléka megfelelően hűtött
Az egészségügyi miniszter konkrét számokkal vázolta fel, milyen jelenlegi klímahelyzet a kórházakban. Magyar Péter a szerdai kormányülés után bejelentette, 3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adnak a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására.


Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán tájékoztatott arról, hogy megszületett az a kormányhatározat, amely a kórházi hűtési program 2026-os, első prioritású beavatkozásainak forrását biztosítja. Erről további részleteket a délelőtti kormányszóvivői tájékoztatón mondanak majd, de addig is konkrét számokkal részletezte a jelenlegi helyzetet.

„Az aktuális állapot szerint a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken:

a) 402 db helyiség megfelelő hűtéssel rendelkezik (48%),

b) 303 db helyiségben elégtelen kapacitású klímaberendezés található (36%),

c) 110 db (13%) helyiség hűtése javítás alatt áll.”

Mint írja, „az 1. prioritású helyszínek és a hűtésrekonstrukciós program 2026. évre vonatkozó becsült forrásigénye összesen 3,668 milliárd forint.” Hozzátette: az idei évi beavatkozások és fejlesztések elvégzéséhez szükséges, hogy a kormány a forrást kormányhatározat útján biztosítsa.

Hegedűs már május végén arról kommunikált, hogy a kritikus helyiségek kevesebb mint fele rendelkezik megfelelő hűtéssel, miközben jelentős arányban alulméretezett berendezések működnek vagy éppen javítás alatt állnak. A most bejelentett, 3,668 milliárd forintos forrás az 1. prioritású helyszínek 2026-os beavatkozásait fedezi.

Magyar Péter a szerdai kormányülés után jelentette be, hogy a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy 3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adnak a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására. A részletekről a 11 órakor kezdődő kormányszóvivői sajtótájékoztatón számolnak be.

Ajánljuk