KULT
A Rovatból

„Csúnya sötétnek” csúfolták, majd szépségkirálynő lett, 36 éves korára már kétszer elvált, de most boldogabb, mint valaha – Eva Longoria 50 éves

Állítása szerint Jennifer Lopez jelölte ki neki a sikerhez vezető utat, majd, miután befutott színésznőként, megszerezte a mesterdiplomáját. Egy nem mindennapi karrier története…


Eva Jacqueline Longoria 1975. március 15-én született a texasi Corpus Christiben, és ott is nőtt fel. Családjának texasi gyökerei egészen 1603-ig nyúlnak vissza, amikor az egyik őse, Lorenzo Longoria Spanyolországból áthajózva megérkezett az Újvilágba. 1767-ben aztán Eva valamelyik sokadik ükapja ajándékot kapott a spanyol királytól: egy közel 4000 hektárnyi földet a Rio Grande mentén, amely több mint egy évszázadon át a családja tulajdonában maradt.

Eva a negyedik lány volt a családban Elizabeth, Emily és Esmeralda után. Édesanyjával, Ellával és édesapjával, Enriquével mindannyiuk neve E betűvel kezdődik, Eva elmondása szerint pedig ezt a családi hagyományt még az anyai nagymamája vezette be. „Az anyukám testvéreinek nevei is mind E betűvel kezdődnek. Az összes nagynéném, Elda, Elsa, Edna és a többiek. Kilencen vannak. Őrület” – mestélte erről egy interjúban.

Eva római katolikus neveltetésben részesült egy abszolút angol nyelvű közegben, csak a harmincas évei közepén tanult meg spanyolul.

Gyerekként ő volt a legsötétebb bőrű a családban, a nővérei ezért gúnyból „la prieta fea”-nak hívták, ami spanyolul annyit jelent, hogy „a csúnya sötét”. Eva mindenesetre gyakran beszél arról, mennyire élvezte, hogy egy farmon nőhetett fel.

„Ez tényleg egy ajándék. Megbecsülöd a természetet, az állatokat, a kertészkedést és azt, hogy honnan származik az élelmiszer. Apám soha nem engedte, hogy gyorséttermi kaját együnk, mert annyi zöldséget termesztettünk. Azt mondta, nincs okunk arra, hogy valaha is étterembe menjünk. A sárgarépát a földből húztuk ki, és csak úgy megettük. Még a piszkot sem mostuk le róla. Vademberek voltunk a farmunkon. Egész nap rohangáltunk” – emlékezett vissza Eva erre az időszakra.

A belső és külső szépség

Eva gyermekkorára az egyik legnagyobb hatást az értelmi fogyatékos nővére, Elizabeth gyakorolta, akit mindenki csak Lizának hívott. Az édesanyjuk eltökélt szándéka volt, hogy a lehető legjobb életet biztosítsa a lányai számára. Olyannyira, hogy gyógypedagógus lett, és elérte azt is, hogy Liza állami iskolába járjon. „Egy speciális igényű testvérrel felnőni önzetlenné tesz. Először mindig másokra gondolsz” – mondta egy interjúban Longoria.

Annak ellenére, hogy az apjuk, Enrique szerszámgépészként és farmerként dolgozott, és az anyjuknak, Ellának is teljes munkaidős állása volt, az anyagi lehetőségeik szűkösek voltak. Évekkel a quinceañerája (a latinok hagyományos felnőtté válási ünnepsége) előtt Eva rájött, hogy nem lesz pénz a partira. Állítólag még 15 sem volt, amikor lenyúlta a nővére személyi igazolványát, amivel munkát vállalt egy Wendy's gyorsétteremben, hogy elég pénzt keressen az ünnepségre (majd összesen három évig dolgozott ott részmunkaidőben).

A Roy Miller Gimnáziumban Eva nemcsak három sportágat (kosárlabdát, atlétikát és tornát) űzött egyszerre, hanem bekerült a szurkolócsapatba és a fődobosok közé is. Ezek a tanórán kívüli tevékenységek vezettek ahhoz, hogy a Kingsville-i Texas A&M Universityn pompomlány-ösztöndíjat kapott.

1998-ban az akkor 23 éves Eva Longoria fejére pedig korona került, ugyanis megnyerte a Miss Corpus Christi címet.
„Mindig csodálatos, ha szépnek mondanak, vagy ha a legszebbek listáján szerepel az ember. Közhelyes azt mondani, hogy a szépség belülről fakad, de tényleg így van. Nincs szebb egy nőnél, ha magabiztosságot, intelligenciát és önállóságot tud sugározni. És ez nem feltétlenül a sminkből és a frizurából fakad, hanem abból, hogy tudod, ki vagy. Ez a szépség abból fakad, hogy erős vagy a munkádban és stabil a kapcsolataidban. Annyi minden van, amivel én személy szerint azonosulni tudok a szépséggel kapcsolatban, és szerintem ennek nagyon kevés köze van a külsőhöz, de én már idősebb vagyok. Odáig fejlődtem, hogy tényleg megértettem és tudom, hogy a szépség egy mélyről jövő állapot, és nagyon kevés köze van a felszínhez” – nyilatkozta később.

Azt tervezte, hogy a kineziológiából szerzett alapdiplomája után sportorvosi mesterdiplomát szerez, a szépségkirálynői koronával járó díjak egyike azonban egy repülőjegy volt Los Angelesbe, hogy részt vehessen egy rangos modell- és tehetségkutató versenyen. Eva úgy döntött, szerencsét próbál, a megmérettetés végére pedig összesen 28 ügynök akarta képviselni őt, így Longoria másik szenvedélyének, a színészetnek is hódolhatott végül.

A nyughatatlan sztárjelölt

„Emlékszem, hogy amikor megérkeztem Hollywoodba, azonnal meg akartam nézni a híres táblát a hegyoldalon. Minden vágyam az volt, hogy ott éljek, és hogy amikor hazaírok az anyukámnak, a borítékon a kaliforniai Hollywood lehessen a címem” – mesélte Eva, a siker azonban egyáltalán nem jött könnyen. Hogy meg tudjon élni, először egy fejvadászcégnél dolgozott (majdnem négy éven keresztül), elmondása szerint egyébként nagy sikere volt ebben a szakmában is.

Longoria később nyilvánosan is elismerte, hogy Jennifer Lopez inspirálta őt a karrierje elején. „Jennifer olyan sok ajtót tört be, hogy mi már könnyebben tudtunk belépni rajtuk. Ezt ő érte el, és nem voltak éppen könnyűek azok az ajtók." Ettől függetlenül a spanyolajkúaknak kínált szerepekből továbbra sem lehetett Dunát rekeszteni Hollywoodban. Eva nagy álma eleinte az volt, hogy állandó szerepet kapjon egy szappanoperában. Ez az vágya pedig össze is jött pár évvel később, de előtte még kipróbálta magát néhány sorozatban.

Először 2000-ben lehetett őt látni a Beverly Hills 90210 utolsó évadában egy légikísérő szerepében, majd ugyanebben az évben a General Hospitalban is feltűnt. S bár ezek kvázi statisztaszerepek voltak, arra mégis elegendőnek bizonyultak, hogy 2001-ben valóra váljon az álma, és felkérjék az 1973 óta futó Nyughatatlan fiatalok című szappanoperában Isabella szerepére, akit két éven és 303 epizódon keresztül alakított, egészen 2003-ig.

Született színésznő

A Nyughatatlan fiatalok pedig tényleg meghozta a szerencséjét, hiszen felkeltette az érdeklődését egy tervezés alatt álló, új ABC-sorozat, a Született feleségek alkotóinak, akik őt választották ki Gabrielle Solis szerepére, s ezzel végleg a sztárok közé emelték Longoriát.

A 2004-ben startolt sorozat gyorsan aratott óriási sikert, ami megmaradt egészen 2012-ig, amikor nyolc évad után véget ért a Lila Akác köz lakóinak története (bár mostanában felmerült egy folytatás vagy reboot ötlete…).

A többi főszereplőnőt, Teri Hatchert (Tango és Cash, Lois és Clark, A holnap markában), Marcia Crosst (Melrose Place, Everwood) és Felicity Huffmant (A szerencse forgandó, Az aranykor, Magnólia, Esti meccsek, Frasier: A dumagép) akkor már jól ismerte a mozis és a tévénéző közönség, Eva Longoria azonban teljesen ismeretlen volt, de ebből semmilyen hátránya nem származott. A dögös, csalfa és pimasz latin feleség szerepében üstökösként robbant be a legnagyobb tévésztárok közé, s az sem véletlen, hogy az alakításáért Golden Globe-ra jelölték 2006-ban (ahogy egyébként a másik három partnernőjét is abban az évben, az öt jelöltből négyet ők tettek ki, mégis a nevető ötödik, azaz Mary-Louis Parker került ki győztesen közülük a Nancy ül a fűben című sorozatért).

A Született feleségek sugárzása alatt természetesen a mozifilmek alkotói is lecsaptak rá, meg kellett lovagolni a tévés népszerűséget. Eva első szélesvásznú filmje a 2005-ös Nehéz idők című akció-krimi lett, amelyben Christian Bale, Freddy Rodriguez és J.K. Simmons voltak a partnerei, még nagyobb sztár volt már azonban a 2006-os A testőrben, itt Michael Douglasszel és Kiefer Sutherlanddel játszhatott együtt. A 2007-es Agyő, nagy Ő után pedig 2008-ban már övé lehetett az abszolút főszerep a Csak a testeden át című fantasy-vígjátékban.

Inkább dirigálni szeret

A közéletben játszott szerepei messze túlmutattak ezen a néhány nevezetes mozgóképes szerepén, és ahogy a csillaga egyre magasabbra emelkedett, elkezdett felbukkanni a férfi és női divatmagazinok kiemelt reklámkampányaiban, valamint a Vogue, a People, a Harper's Bazaar és a Marie Claire számos címlapján. 2005-ben a L'Oreal Paris szóvivője lett, 2018-ban pedig megkapta saját csillagát a Hollywoodi Hírességek Sétányán.

Ahogy telt az idő, Eva kibővítette a kreatív energiáit (a színészkedés csak a kezdet volt), és az UnbeliEVAble Entertainment nevű cégének keretében saját projekteket is készített.

Elkezdett sorozatepizódokat (Született szobalányok, Telenovella, Szeplőtelen Jane, Mick kell a gyereknek!, Feketék fehéren, Grand Hotel Miami, Ashley Garcia táguló világképe, Miért ölnek a nők?, Ducika kalandjai) és dokumentumfilmeket (pl. La Guerra Civil) rendezni azzal a céllal, hogy egy napon nagyjátékfilmeket készíthessen.

Hogy tovább erősítse aktivizmusát, 34 évesen visszatért az iskolapadba, hogy mesterdiplomát szerezzen a Cal State Northridge Egyetemen chicano (azaz latin) tanulmányokból. Tisztában volt ugyanis a latin embereket érintő egyenlőtlenségekkel, és mivel javítani akart a helyzetükön, 2012-ben létrehozta az Eva Longoria Alapítványt, amelynek küldetése, hogy „segítsen a latinoknak jobb jövőt építeni maguk és családjaik számára az oktatás és a vállalkozói szellem segítségével.”

A legfőbb rendezői álom pedig 2023-ban vált valóra, ebben az évben jött ki ugyanis Eva első nagyjátékfilmes rendezése, a Flamin’ Hot: Egy pikáns sikertörténet, amelyet a bevándorló gyári munkás, Richard Montañez élete ihltetett, akit, miután otthagyta az iskolát, a Frito-Lay alkalmazott gondnokként, később pedig a vállalat vezetője lett. Legismertebb állítása, hogy ő találta fel a Flamin' Hot Cheetost, amit egyébként a Frito-Lay és más alkalmazottak vitatnak. Ám ez nem von le semmit a film értékeiből, amit a kritikusok szinte egyöntetűen dicsértek, megjegyezve, hogy Eva Longoria kifejezetten tehetséges rendező, és van jövője ezen a poszton is. Eva pedig nem is áll lett itt: már előkészületi fázisban van a 24-7 című egész estés vígjátéka, valamint a Confessions on the 7:45 című drámasorozata Jessica Alba főszereplésével.

Azért persze színésznőként sem kell hiányolnunk, legutóbb például a Gyilkos a házban című sorozat 4. évadában láthattuk, ahogy önmagát alakította, természetesen tele öniróniával.

Harmadszorra betalált

Eva pedig nemcsak a munkákat és az életet habzsolta eddigi 50 éve alatt, hanem a férjeket is, hiszen eddig háromszor mondta ki a boldogító igent. Először 2002 januárjában, 26 évesen állt az oltár elé, hogy a General Hospital sztárja, a színész Tyler Christopher felesége legyen. A házasságuk azonban nem tartott sokáig, majdnem napra pontosan két évvel később, 2004 januárjában váltak el hivatalosan. 2004-ben aztán pár hónapig együtt volt az NSYNC egyik tagjával, JC Chasezzel, majd következett a sorban a francia kosárlabdázó, Tony Parker, ő lett a második férje. Majdnem három év együttlét után 2007 júliusában álltak az oltár elé, három évvel később azonban szétmentek, a válásukat pedig 2011 januárjában mondták ki. Vagyis Eva még nem volt 36 éves sem, és már két sikertelen házasság volt mögötte.

A következő két év rövidke kapcsolatai (Eduardo Cruzzal, Mark Sanchezzel és Ernesto Arguellóval, sőt, bizonyos források szerint Hayden Christensennel is) után 2013-ban egy barátja hozott neki össze egy randevút José (Pepe) Bastónnal, a mexikói származású üzletemberrel, a Televisa stúdió sikeres vezetőjével és producerével.
Eva állítása szerint a második randijukon már teljesen bele volt zúgva. „Ő volt a legjóképűbb férfi, akit valaha láttam. Annyira karizmatikus, bájos, édes és vicces volt.” A legjobb barátnője és koszorúslánya, Victoria Beckham által tervezett fehér ruhában Eva 2016. május 21-én egy naplementés ceremónia során ment hozzá Bastónhoz a mexikói Valle de Bravóban lévő otthonában. Három évvel később, 2019 júniusában, azaz 44 éves korában pedig életet adott a fiuknak (egyben első gyermekének), Santiago Enriquének, vagyis Santinak.

Annak ellenére, hogy a család mindig is fontos volt Eva számára, mégis úgy döntött, hogy csak később vállal gyermeket, ami hatalmas változást hozott az életébe. „Az anyaság teljesen kicserélt. Az emberek néha azt mondják: »Az életed olyan bonyolult lett most, hogy van egy gyereked.« Én meg azt mondom: nem, valójában leegyszerűsítette az életemet, mert már nem én vagyok az univerzumom középpontja. Mindig úgy éreztem, hogy valamiből kimaradok, szóval mindenre igent kellett mondanom. Most pedig már olyan könnyű nemet mondani, ha az elvesz a fiammal töltött időből. Az idő értékes, a legnagyobb erőforrásom. Így nekem könnyű volt átszervezni az életemet, mert most ő a legfontosabb” – nyilatkozta Longoria, aki 50 évesen boldogabb, mint valaha: a magánéletében és a karrierjében is a csúcson van, így állítása szerint alig várja, mit hoznak számára a következő évek, évtizedek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nemes Jeles László: Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét
Az Oscar-díjas rendezővel beszélgettünk arról, mennyire lehet szabad egy filmkészítő állami támogatásból, miben más gyerekszínésszel dolgozni, és megkérdeztem tőle, hogy került Iványi Gábor a filmjébe.


Néhány napja debütált a magyar mozikban Nemes Jeles László legújabb nagyjátékfilmje, az Árva. A sajtóbemutató után beszélgettem a rendezővel.

– A három nagyjátékfilmje, a Saul fia, a Napszállta és az Árva nekem kicsit olyan, mint Kieslowski Három szín-filmjei. Többször elhangzott már a bemutató óta, hogy az Ön filmjei esetében is trilógiáról beszélhetünk. De ha trilógiának is tekinthetjük őket, csakis valami elvont, intellektuális, kulturális kapcsolat mentén.

– Ez megtisztelő. Az mindenképp fontos különbség, hogy esetemben utólag merült fel a trilógia gondolata, nem volt tudatos. De valóban van létjogosultsága az összehasonlításnak. "Az én XX. századom".

– Ami még eszembe jutott filmes előzményként az Tóth Barnától az Akik maradtak, ami a túlélők sorsán keresztül reflektál a holokausztra. De ön emelte a tétet, hiszen az Árva egyszerre posztholokauszt és poszt 56'.

– Igen, ebben van valami melankolikus, hogy már megtörténtek az események, a senki földjén maradtunk, és kezdenünk kell magunkkal valamit. Ez fontos elem ebben a filmben. Főleg, hogy egy gyerek próbálja feldolgozni a saját sorsában megjelenő történelmi traumát.

– Többször nyilatkozta, hogy az Árva a saját családja története. Mi volt a fontosabb, a történet vagy a kor bemutatása?

– Ez alapvetően családi történet, de írás közben egyre evidensebbé vált, hogy a kort is hordozza magában. A gyerek forradalma ebben a történetben valamennyire az ország forradalma is.

Ez a gyerek nem is létezett volna a nagy totalitárius rendszerek nélkül. Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét.

Ez a film kicsit leképezi azt a paradoxont, hogy a pusztítás is tud életeket generálni.

– Mit jelent a film Önnek, mint a családi történet hatása alatt élő magánembernek, és mit jelent a családjának? Hoz valamiféle megnyugvást?

– Nagyon remélem. Éreztem, hogy ennek a történetnek nagyon nagy a súlya. Tudtam, hogy tizenkét éves korában apám nevét megváltoztatták, ez egy súlyos beavatkozás, ezért egy idő után számomra nem volt kérdés, hogy ez túlmutat a családi történeten, érdemes vele foglalkozni.

Ez egy emberi alaptörténet, amit érdemes megmutatni az embereknek, mert talán saját magukat is meglátják benne.

– Beszélgettek az édesapjával arról, hogy ő mit hogyan képzelt el filmes szempontból?

– Igen, sokat. De nem csináltuk volna ugyanazt. Neki ötven éve volt filmre vinni, de nem tette.

Pedig szerintem ezzel kellett volna kezdenie a karrierjét, hiszen egy több generáción átívelő, nem helyhez kötött emberi történet.

Apám mégis eltartotta magától, és úgy éreztem, rám hárult ez a feladat. Sokat konzultáltam vele, segített több dialógus, jelenet megírásában.

– Volt a filmben olyan rész, ahol próbálta hommage-szerűen megidézni kicsit az ő filmes világát?

– Tudatosan biztos, hogy nem. Egyébként jó kérdés. Most hogy mondja, lehet, hogy kellett volna. De egészen más a filmes stílusunk. Ami nem baj.

– Mennyire kellett másképp dolgozni a filmen amiatt, mert a főszereplő gyerek?

– Először is kevesebb munkaóránk volt egy napban. Arról nem is beszélve, hogy meg kellett tanítani neki az egész szakmát. Koreografált jelenetek vannak, nemcsak annyi a dolga, hogy gyere be, állj meg, mondd el a szövegedet, hanem sok-sok pontot kell érintenie egy-egy jelenetben, a kamerát elfelejteni, szóval elég összetett volt a feladat. Szerencsére Barabás Bojtorján született tehetség.

– A magyar filmipart mindig is átpolitizálták, de az elmúlt években szintet lépett. Sok ember ma már pártszimpátia alapján viszonyul filmekhez. Ha egy film állami támogatást kap, már gyanús, ha pedig közpénz nélkül is összejön és sikeres lesz, azt forradalmi tettnek tekintik.

– Mi kaptunk állami támogatást. Szerencsém van, mert szabad kezet kapok. Külön büszkeség számomra, hogy négy ország koprodukciójaként valósulhatott meg a film.

Nekem az a legfontosabb, hogy megmutassam, lehet így is filmet csinálni. Remélem, ez segít abban, hogy a filmekről filmekként lehessen beszélni és ne más kontextusban. Ez annál inkább is fontos, mert sajnos külföldön is egyre inkább politikai üzenőfalként tekintenek a filmekre. A fesztiválokon és a stúdió rendszerekben egyre kisebb a szabadság.

Paradox módon sokkal nagyobb szabadságom volt itt Magyarországon ebben a filmben, mint amekkorát mondjuk Amerikában kaptam volna.

– Azért abban, hogy a filmben szerepel Iványi Gábor, érzek egy kis bajuszhúzogatást a rendszer irányába. Hiszen ő most nagyon célkeresztben van.

Iványi Gábort gyerekkorom óta ismerem. Nem tudom másként látni, mint egy szent embert. Kevés olyan emberrel találkoztam, akinek olyan kisugárzása, fantasztikus tudása van, mint neki. Ráadásul jó volt a filmben, van hozzá tehetsége. Nekem egyedül az volt a fontos, hogy egy különleges embert találjak a nagypapa figurájára, és nem találtam jobbat, mint Iványi Gábor.

– Rengeteg interjút kell adnia, nyilván én is kérdezek olyat, amit már többször meg kellett válaszolnia. Van valami olyan az Árvával kapcsolatban, amit nagyon szeretne elmondani, de soha senki nem kérdezi meg?

– Hogy a VIII. kerületi önkormányzat miért tett meg mindent azért, hogy ez a film ne készülhessen el.

– Akkor megkérdezem: miért?

– Fogalmam sincs, de jó lenne megtudni tőlük, miért gáncsoltak. Ahelyett, hogy örülnének, amiért idehozunk egy filmet. Még sehol nem láttam ilyet.

– Több tervéről is lehetett olvasni. Ezek közül számomra a legizgalmasabb az Utas és holdvilág megfilmesítése. Ez mikor kerülhet filmvászonra?

– Szeretném akár másfél éven belül leforgatni, de jelen pillanatban még egy francia filmet forgatok az ellenállásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Azahriah most írja be magát a történelemkönyvekbe – óriási műsorral tért vissza az MVM Dome-ban
Hosszabb kihagyás után az ország jelenlegi legnépszerűbb előadója újra koncertet adott az MVM Dome-ban. Rengeteg kérdés merült fel, hogy vajon hova lehet még tovább fokozni, tud-e Azahriah újat, nagyobbat mutatni. Most mindenre választ adott a színpadon.
Varga Vencel - szmo.hu
2025. október 18.



Azahriah a hosszabb kihagyás, vélt vagy valós kényszerszünet (nevezhetjük bárhogy) után az MVM Dome-ban tervezi azt folytatni, ahonnan egyébként eleve nincs nagyon hova: ő az első magyar előadó, aki „kivitte a játékot”. A tripla Puskásnál fizikailag sem lehet tovább feszíteni a popipari húrokat.

Az elmúlt hetekben ugyan már jelentek meg új dalok, amelyek bőven a popszámoktól teljesen eltérő struktúrákkal bírnak, de a háromszoros teltház első napján különös zsongás övezett mindenkit kishazánkban, hogy mi lesz innen a következő lépés.

A bennem lévő legnagyobb kérdés magasan az volt, hogy vajon a „közönség kiszolgálása” lesz-e terítéken a visszatérésnél, vagy sokkal inkább a saját művészi világ megmutatása egy akkora közönségnek és olyan szabadsággal, amely korábban példátlan volt kishazánkban. Legyünk őszinték, az algoritmusok és percemberek világában azzal élni, hogy hat és félperces (kommentszekció szerint) magnum opusokat” dobáljunk ki bármilyen előjel nélkül, valószínűleg egyedül Baukó Attila privilégiuma. Vagy hát, pontosabban többeké, de ő marad az egyetlen, akit ezek után is gigantikus érdeklődés övez.

A koncert egy igazi népünnepélyként indul, egészen azt érezzük, hogy innentől sokkal inkább vagyunk egy színházi előadáson. Ebben pedig mind a dalok sorrendje, mind az esemény íve, az ezredmásodpercre megkomponált táncok visznek egy történetet. Azahriah pedig egy emelvényről prófétál, merthogy valóban, amiről beszélünk, az inkább már egy prófétai szerepkör.

Nincs hamis prófétálás, a közönség pedig igyekszik kapaszkodni a történeti szálba. Amit én kifejezetten üdvözlök, hogy sokkal jobban a zenélésen van a fókusz.

Pontosabban:

nem a slágerparádé durrogtatása, hanem egy olyan élmény létrehozása a cél, ami kicsit kilendíti a hazai közönséget a klasszikus értelmében vett aréna-showkból. Nincs felesleges co2 durrogtatás, vannak viszont egészen bátor kiállások.

„Én unom” - mondja mellettem valaki, amire kapásból jön a „mert nem érted” válasz itt hátul, és való igaz, egy tényleg nehezebb koncert ez, ami a mindenkori fogyasztónak a mindennapjait jellemzi.

Valóban van egy massza, aki „nem érti”, akinek ez valahol sok, valahol nem az, amire befizetett.

Ez a fajta színpadon történő örömzenélés igazán kedves és frissítő élményként hat, de teljesen jogos a kérdés, hogy vajon a „népakarat” győz hamarabb, vagy ez a fajta váteszség, ami bőven feszegeti a fogyasztói és művészi határokat.

Ebben a versenyfutásban a mai napon biztosan Azahriah győzött, a kiadatlan/újabb dalokat bár olykor megszeppenve, de mégiscsak erősen kapaszkodni akaró figyelemmel követi a körülöttem állók sokasága. Vajon összejön Azahriahnak akár a PASO-témákra és egyéb rétegzenei előadók témáira hajazó dalokkal kicsit társadalmilag is dolgozni, vajon cél-e ez egyáltalán bármennyire?

Mind látványban, fénytechnikában sokszor egészen elképesztő dolgokkal találom szembe magam, ugyanakkor mind zeneiségében beleköthetetlen koncerten vagyunk, ahol a legizgalmasabb az egészben az, hogy fel sem tűnik sok ponton, hogy különálló dalokat hallunk, vagy hogy nagy slágereknél sem feltétlen a refrének kapnak fókuszt.

„Helyezzétek magatokat kényelembe, kapcsoljátok ki a telót, ha úgy van”. Itt jutottunk el a tételig, ahol talán a cél is megfogalmazódott a korábban már végtelen Krasznahorkai jellegű körmondatokban kerülgettük ezt, maga a zene, a zene hallgatása, annak a valódi megélése a cél végtére, innentől pedig azt gondolom, hogy a rajongókkal együtt imádkozunk azért, hogy több ilyen jellegű előadónak sikerüljön ekkora tömegeket megmozgatni.

Az esemény második fele váltott inkább át a slágerparádéra, és így két koncertet kaptunk egyben: egy új érának a megcsillogtatását, és egy rövidtávú memóriás nosztalgiaparádét, ami a feloldozást is jelentette a sújtáscunamiból.

Kicsit bánom is, „sokkal felvizezettebb” lett az élmény innentől, viszont ekkor jött meg a tömeg hangorkánja is.

Azahriah a cikk elején feltett kérdésemre azt a választ adta, hogy bizony megy a koncert a „saját feje után”, és megpróbálkozik azzal, hogy rántja magával a közönséget, amennyire csak tudja, ez pedig szerintem a jelenlévők 75 százalékánál működött is.

És bár sokak számára a jelenség maga egy igazi popipari lufi, amit várnak, hogy kipukkadjon, ez inkább elindult egy, korábban hazai előadó által teljesen járatlan úton, ami talán maga sem tudja, hogy merre tart, és ami a legjobb benne, hogy nem is kell neki.

Amíg a közönség hagyja neki, hogy ez így legyen, vagy neadjisten „feleekkora” tömeget vonz be az elkövetkezendő években, nagyon jó dolog, hogy van egy ilyenünk itthon.

Azahriah pedig most írja be magát a történelemkönyvekbe, noha ezek nem a slágerek miatt lesznek, és ez mennyivel jobb így.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Mi lesz a Szigettel? Nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését egy bizottság a fővárosban
Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül. Karácsony Gergely új ülést kezdeményez.


:

Felborult a Sziget-mentőterv Budapesten: a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi Bizottsága első körben nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését a Sziget Zrt.-vel. A Fidesz nemmel voksolt, a Tisza Párt tartózkodott.

A fesztivál 2026-os megrendezése így kérdésessé vált, miközben a Sziget vezérigazgatója maga kezdeményezte a szerződés felmondását, mert a külföldi tulajdonos a jelenlegi struktúrában nem vállal több kockázatot.

A mostani fővárosi megállapodás szerint jövőre akkor is fizetnie kellene a cégnek, ha végül nem lenne fesztivál, ezért inkább felmondanák az egyezséget, és új konstrukcióban folytatnák.

„A dolog viszonylag egyszerű: új hatósági szerződést nem lehet kötni addig, sőt, kérelmet sem lehet jogszerűen benyújtani addig, amíg a régi hatósági szerződés hatályban van.

Tudjuk, hogy a régi hatósági szerződés alapján a Szigetet a sokmilliárdos veszteséget felhalmozott külföldi tulajdonos jövőre már nem szervezi meg. Ha tehát akarunk jövőre új, magyar tulajdonosokkal Sziget Fesztivált, akkor a régi szerződést meg kell szüntetni, majd utána újat kell kötni.” — írta Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében.

Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül.

Karácsony új ülést kezdeményez, és azt kéri, vegyék ismét napirendre az ügyet.

„Hívjanak szakértőket, kérjenek segítséget, tegyenek bármit, csak ne kövessék el azt a hibát, hogy megfosztanak sok ezer embert a szabadság élményétől, Budapestet pedig egy kulturális értéktől.” — üzente a főpolgármester.

A Sziget–főváros megállapodás felmondását azért indítványozták, hogy elkerüljék a fizetési kötelezettséget akkor is, ha 2026-ban mégsem lenne rendezvény.

A fesztivál alapítója, Gerendai Károly jelezte: akár vissza is venné a Szigetet, hogy megmaradjon. Reméli, októberben sikerül megállapodni az új tulajdonosi struktúráról; az elmúlt években milliárdos mínuszok gyűltek fel.

Via: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Amatőrbe ejtve, avagy Keira Knightley fárasztó luxusjachtos krimije, A nő a tízes kabinból gyorsan megfeneklik
Lehetett volna belőle egy modern Halál a Níluson is, de ahhoz nem ártott volna egy körmönfont eset és néhány izgalmas karakter… Kritika.


A lány a vonaton (2016) és a Nő az ablakban (2021) után itt A nő a tízes kabinból, amely több dologban is hasonlít az előző két darabra. Mindhárom film egy regényből készült (sorrendben Paula Hawkins, A.J. Finn és Ruth Ware könyveiből), mindhárom krimi, és mindháromban egy nő lesz a tanúja egy bűnügynek, ám a környezetük nem nagyon akar hinni nekik. Illetve van még egy szomorú közös vonása e három filmnek:

sajnos nem túl jók.

Pedig ígéretesnek látszott A nő a tízes kabinból is, hiszen egy kiváló színésznő, Keira Knightley a főszereplője, a történet helyszíne egy luxusjacht, tehát megvan az izoláció és a szűk tér miatti izgalomfaktor, olyan további színészek kaptak benne szerepet, mint Guy Pearce, Kaya Scodelario (Az útvesztő-filmek, A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja, Préda, Úriemberek-sorozat, Senna), Hannah Waddingham (Ted Lasso, Trónok harca), Amanda Collin (A farkas gyermekei), Gugu Mbatha-Raw (The Morning Show, Loki, Felszín) vagy a veterán Art Malik (Út Indiába, Halálos rémületben, True Lies: Két tűz között), és a manapság újra divatos „whodunit” műfajában fogant.

Úgy tűnt, minden készen áll egy modern Agatha Christie-szerű nyomozáshoz, amolyan Tőrbe ejtve-módra.

A történet az újságíró Laura „Lo” Blacklockot (Keira Knightley) követi nyomon, aki egy traumatikus élményből lábadozik: szemtanúja volt annak, hogy az egyik cikke alanyát meggyilkolták, csak mert beszélt vele. Új feladata egy luxusjachton várja, az Aurora Borealis első útján, amely a norvég iparmágnás Anne Bullmer (Lisa Loven Kongsli) és férje, Richard (Guy Pearce) tulajdonában van. Anne leukémiában haldoklik, Lo pedig cikket ír a milliárdosokkal teli jachtról, amely Anne jótékonysági gálájára tart.

Másnap Lo egy kellemetlen találkozás elől a 10-es kabinban próbál elbújni, ott azonban egy szőke nővel találkozik, akitől bocsánatot kér, és kilép a szobából. A közös vacsora után kettesben találkozik Anne-nel, aki elárulja neki, hogy minden pénzét elajándékozza, és hogy az alapítványt többé nem ő vagy a férje fogja irányítani.

Majd az éjszaka közepén Lo zajokra ébred, és egy nő sikítását hallja. Az erkélyéről egy véres kéznyomot lát a 10-es kabin üvegfalán, és tanúja lesz annak, hogy valaki a vízbe esik.

Lo riasztja a személyzetet és a biztonságiakat, akik értetlenül állnak a beszámolója előtt, hiszen a 10-es kabinban nem szállt meg vendég, és senki sem hiányzik a jachtról. Ráadásul a véres kéznyom sincs már ott… Vajon Lo csak képzelődött, vagy tényleg gyilkosság történt a hajón?

Láthatóan hasonló a sztori tehát, mint amit A lány a vonatonban, a Nő az ablakban és sok más egyéb filmben (pl. a Jodie Foster-féle 2005-ös Légcsavarban, vagy sokkal régebben a Hitchcock-féle 1938-as Londoni randevúban) láthattunk.

A nő a tízes kabinból ezeket ötvözi a Halál a Nílusonnal, csak mai környezetben, mai tematikákkal, például a felső- és a középosztály életvitelének és szellemiségének szembeállításával.

Persze csak felületesen, hiszen a krimin van a hangsúly. Ezúttal azonban nincs jelen profi nyomozó, egy újságíró civilnek kell kibogoznia a szálakat, akinek ráadásul időnként valaki az életére is tör, mivel olyan dologba üti az orrát, amibe nem kéne. Egy idő után sajnos fárasztóvá válik azonban, hogy hősnőnknek senki sem hisz, hiába történnek vele egyre durvább dolgok (egy ponton a jacht medencéjébe is bele akarják fullasztani), a szereplők gondolkodásmódja és tettei így sokszor logikátlanokká válnak.

Van ugyan egy nagyobb csavar, ami akár meg is lepheti a nézőt, ám az író-rendező Simon Stone, illetve a Joe Shrapnel-Anna Waterhouse páros (Egy háború margójára, Jean Seberg minden rezdülése, Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek) forgatókönyve túl hamar, kb. egy óra után előáll vele, az utolsó félóra pedig már abból áll, hogy Lo ennek ismeretében lebuktassa a gazt vagy gazokat. Így az a kevés izgalomfaktor is eltűnik a sztoriból, ami addig valamennyire fenntartotta a figyelmet.

Pedig a színészből rendezővé avanzsált, most 41 éves svájci Simon Stone egyáltalán nem tehetségtelen filmes, hiszen a 2015-ös Apa és lánya, valamint a 2021-es Ásatás is remek filmek, ezúttal azonban valami nagyon félrement. Úgy tűnik, újra beütött a „Netflix-átok”, amely ismét bizonyította, hogy az alapvetően ügyes filmesek kezéből is milyen könnyen ki tud siklani egy streamingprojekt (lásd: Joseph Kosinskitől A pók fejét, Judd Apatow-tól A buborékot, Joe Wrighttól a Nő az ablakbant, Duncan Jonestól a Mute-ot, Jean-Pierre Jeunet-től a BigBugot, a Russo tesóktól A szürke embert, Andrew Dominiktől a Szöszit, Alejandro G. Iñárritutól a Bardo, egy maroknyi igazság hamis krónikáját vagy Noah Baumbach-tól a Fehér zajt).


Link másolása
KÖVESS MINKET: