KULT
A Rovatból

ByeAlex búcsúzik a mentorszéktől? – így láttuk az X-Faktor döntőjét

Rég volt ennyire erős mezőnye a finálénak, a győztes megérdemelte a sikert. A mentorok viszont okoztak meglepetéseket az utolsó élő show-ban. Kritika.


Miller Dávid újabb látványos bevonulásával indult az X-Faktor idei utolsó élő show-ja, amely kicsit olyan volt, mintha Richie Rich éjszaka a selyempizsamájában kiszökött volna énekelni egy kicsit. Herceg Erika rezsicsökkentett ruhában lépett színpadra. Nagyon szeretett volna a fináléra nagy uszályt, de az ehhez szükséges anyagot a vállból és a szoknyából kellett kispórolni.

Gáspár Laci fűnyírós balesetet idéző frizurájával borzolta a kedélyeket, kapott is érte froclizást a mentortársaktól.

Mint ismeretes, Mihályfi Luca, Solyom Bernadett és Kiss Kevin vágott neki a döntőnek.

Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen erős mezőny, amikor úgy éreztem, tulajdonképpen bármelyik döntős győzelmét el tudnám fogadni.

Persze volt favoritom, ki is esett hamar.

Solyom Berni Nelly Hot in Herre című slágerével indította a műsort. Az élő adások előtti sajtótájékoztatón volt alkalmam találkozni Bernivel. Egy nagyon csöndes, visszafogott kislányt láttam. El nem tudom képzelni, hogy lehetnek ekkora energiák benne, de hála az égnek, hogy vannak. A mentorok – akik ezen a ponton már nem szavazhattak, ezért felszabadultan értékelhettek – nem győzték dicsérni.

Kiss Kevint sokszor hasonlították a rajongók Elvis Presleyhez, ezért Puskás Petiék úgy döntöttek, az I Can’t Help Falling in Love-val kezdik a döntőt. Be kell vallanom, Elvis Presley nagy kedvencem, de a dalai jelentős része olyan, hogyha nem a „király” adná elő őket az ő hangjával és személyiségével, akkor hidegen hagynának.

Kevin szépen, korrekten elénekelte a nótát, de pont az a fajta egyediség, őrültség, amiért Kevint megszerettem, nekem hiányzott belőle.

Egy közepes nótát hallottunk, korrektül elénekelve. Természetes, hogy a mentorok oda-vissza voltak érte!

Következett az idei évad legszebb mentor-versenyző pillanata: Mihályfi Luca Gáspár Laci zenekarával a háta mögött lépett színpadra, Chaka Khan és a Through the Fire került terítékre. Luca csodálatosan énekelt, profi produkciót láttunk egy profi énekestől.

Persze Magyarországon vagyunk, „ahol a túl jó nem kell, csak az a jó középszer”, hogy Tereskovát idézzem, ezért gyorsan ki is ejtették Lucát. De a fiatal lány a kiesést is emelt fővel fogadta, igazi profiként. Tehette, hiszen mindent megtett, rajta biztosan nem múlott.

A második körben már csak Kevin és Berni énekelhetett. Rögtön az elején megtudtuk, hogy a Sziget-fellépés különdíját Solyom Berni kapta. Hurrá.

Aztán Puskás Petiről egész sor sokkoló információ derült ki. Egyrészt gyorsan bepromózta a csatornán futó Zámbó Jimmy sorozatot, elárulta, hogy Zámbó Krisztián nagy cimborája, majd közölte, hogy Kevin a magyar király Még nem veszíthetek című számát fogja énekelni. Pedig eddig olyan rendes gyereknek tűnt ez a Peti. Sic transit meg ilyenek.

Zámbó Jimmy az az előadó, akinek elismerem a tehetségét, de ki lehet kergetni vele a világból.

Sosem hittem volna, hogy egyszer örülni fogok egy Fekete Vonat-slágernek, de Jimmy után felüdülésnek hatott. Az is igaz, hogy Solyom Berni sokkal érdekesebb előadó, mint LL Junior. Laci kicsit unalmasnak találta, de úgy érzem, hogy ez az érzés kölcsönös. Herceg Erika és Puskás Peti ugyanakkor nem győzte dicsérni az erdélyi lányt.

Következett az utolsó kör, ahol a két megmaradt versenyző egy-egy korábbi dalt adott elő, hogy láthassuk a fejlődést. Kevin a Csinibabát énekelte el újra.

Solyom Berni mindenkit meglepett a Táborban, amikor kiderült, hogy a rapper lány énekelni is remekül tud. Alex úgy gondolta, ezt a pillanatot kell felidézni, ezért az I Wanna Be a Billionaire-t választották záró produkciónak.

Az vitathatatlan, hogy Berni az egyik legsokoldalúbb szereplője az idei évadnak, majdnem minden fordulóban sikerült valami újat mutatnia.

Mielőtt megtudtuk a végeredményt, a mentorok elmondhatták, mennyire jól érezték magukat idén a műsorban. Mily meglepő, senki sem mondta, hogy rosszul érezte magát, és nem akar többet jó pénzért leszerződni a műsorra.

Alex viszont tőle szokatlanul érzelgősen beszélt, és nagyon úgy hangzott, mint aki búcsúzik a show-tól. „Köszönöm szépen, hogy itt lehettem” - zárta mondandóját.

Lehet, hogy a műsor hazai történetének legeredményesebb mentora azon gondolkozik, befejezi? Vagy csak profi marketingszakemberként gondoskodni akart róla, hogy írjanak róla.

Dávid végül Solyom Berni nevét olvasta fel a borítékból, ami egyben azt is jelenti, hogy Alex tovább növelte rekordját: immáron zsinórban negyedszer sikerült mentorként nyernie a tehetségkutatóban.

Berni megérdemelte a sikert, Alexre pedig lehet sok mindent mondani, de az vitathatatlan, hogy az ország egyik legsikeresebb zenei producere lett az utóbbi években, aki felismeri a tehetséget, és tudja, „mi kell a népnek”. Kíváncsian várom, hogy jövőre lesz-e változás a mentorpult mögött, de ez a jövő zenéje.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Műbalhé, alpáriság, szexizmus és egymásnak beszólogató zsűri – ilyen volt a Megasztár első adása
A TV2 tehetségkutatója idén minden eddiginél jobban a nézők alantas ösztöneit kívánja kiszolgálni, és a legkülönfélébb bántalmazói magatartásokat relativizálja.


Amikor néztem az X-Faktor idei első adását, csodálkoztam, hogy hová tűntek a hülyék, mert alig volt belőlük. De végül meglett a válasz:

idén mind a Megasztárba ment.

Amennyire pozitív csalódás volt az RTL műsora, annyira traumatikus élményt nyújtott a Megasztár.

Volt itt műbalhé, alpáriság, szexizmus, kolléganő lekurvázása, és ez még csak Curtis.

De ne szaladjunk így előre!

Annak idején a Megasztár volt az első modern tehetségkutató műsor a honi médiában. A Ki mit tud?-ok művházszagú vérszegénységén szocializálódott országnak valóságos kulturális sokkot jelentett, és

már akkor is sokat vitatkoztak róla, mennyire korrekt abból műsort csinálni, hogy a világ tele van önképzavaros szerencsétlenekkel, akik épp oly tehetségtelenek, mint amilyen önérzetesek.

Persze nem hibáztatom őket, első kézből tudom, milyen nehéz ez. Én például már főiskolás voltam, és még mindig meg voltam győződve róla, hogy tudok énekelni, mert amikor a bulikon zenéltünk – és itt most a zenélés szót nagyon tág értelemben használom –, és énekeltem, nem vertek meg. Az sosem tűnt fel valahogy, hogy ezeken a bulikon a közönségből úgy kábé senki sem józan.

Szóval a Megasztár megítélése már akkor sem volt egységes, de azért ott ült a zsűriben egy Presser, egy Bakács, egy Pély Barna, még az excentrikus Soma is konzit végzett.

Azóta eltelt több mint húsz év, de a TV2 megragadt a múltban. Míg az X-Faktorban idén az tűnt fel, a megszokotthoz képest mennyire kevés volt a kínos pillanat, a Megasztár úgy döntött gazember, pontosabban trash reality lesz, rosszkedvünk tele pedig le van ejtve. Az agyzsibbasztóan hosszú, reklámok nélkül is két és fél órás adásnak kb. a feléig kellett eljutni, hogy megjöjjön az első (!) értékelhető énekes. És míg 10-15 percet kapott a Tóth Gabinak a 8 általánosa miatt beszóló néni (akit ráadásul a következő adásba is visszahoznak, hogy rúgjanak bele még párat, így áldozva fel a nézettség oltárán), a továbbjutók jelentős része alig kapott egy-két percet.

Már a zsűri összetételéből is látszik, hogy a műsorkészítők a balhéfaktorra mennek rá. Tóth Gabi a Sztárban sztár leszek zsűrijében is kemény csörtéket vívott Majkával, főállású megsértődő.

Curtis az ügyeletes keménycsávó a bulvármédiában, aki tévesen vagányságnak képzeli a bunkóságot. Nyilván nem én vagyok hívatott megítélni, mennyi szakmai tudása van, mi teszi alkalmassá arra, hogy fiatal tehetségeket karoljon fel, de vannak kételyeim. Legdurvább megnyilvánulásában gyakorlatilag lekurvázta Herceg Erikát. Éppen a Tik-Tok-sztár Ildikó néni bitorolta a színpadot, aki bíztatta a mestereket, hogy kövessék be. Ekkor került sor a következő párbeszédre:

Curtis: Én csak pornósztárokat és prostituáltakat követek.

Erika: Atti, engem is követsz...

Curtis (sokat mondó hangsúllyal): Hát…

Később le is hülyézte – azért legalább bocsánatot kért.

Marics Peti hibátlanul hozza a néha bicskanyitogatóan szemtelen, mégis szerethető ficsúr imidzset, de éppen ezért nehéz komolyan venni a mester szerepében. Legszívesebben leültetnéd egy pohár bor mellé, hogy atyaian eligazítsad kicsit az élet fontos dolgaiban.

Ráadásul amilyen lekezelően bánt Erikával a műsor első harmadában, legszívesebben adtam volna neki egy tockost.

Mindehhez ott van még Herceg Erika, aki az X-Faktorban már megmutatta, hogy képes átmenni anyatigrisbe, ha feldühítik, és most is sikerült többször kiakasztani. Igaz, ő sem megy a szomszédba egy kis passzívagresszióért.

Félreértés ne essék, Erika, Gabi és Peti zenei munkásságával nincs bajom, még ha nem is feltétlenül az én stílusom, amit képviselnek. Curtis is biztos nagyon jó rapper, vele más problémáim vannak. De ebben a műsorban az eddig látottak alapján a szakmaiság teljesen zárójelbe került.

Tóth Gabi egyébként abszolút hazaért, hiszen a Megasztárban indult a karrierje, és innen nézve sokkal inkább helyén van itt, mint anno az X-Faktorban, ahol éveken keresztül váltották egymást az ex-megasztárosok a zsűriben, hogy aztán a sokadik évadban Csobot Adél majd Tóth Andi személyében végre saját nevelésű sztár is kerüljön a zsűribe. Persze a Megasztár is a konkurenciától merít, hiszen Tóth Gabi mellett Herceg Erika és Curtis is az RTL-en veszítette el a zsűriszűzességét.

Történt némi változás a műsorvezetői posztokon, és ez sem a minőségjavítás jegyeit hordozza. Félreértés ne essék, Ördög Nórával nincs különösebb bajom, profi tévés, hozza, amit kell. De Tillát lecserélni Szépréthy Rolandra az körülbelül olyan, mint Ronaldót leküldeni a pályáról Dzsudzsák kedvéért. Értem én, hogy figyelemfelkeltő, és vannak rajongói, de egészen más ligában játszik. (Nem mellesleg a két műsorvezető szintén megfordult korábban az X-Faktorban.)

A cringe-faktort erősítették az olyan beszólások is, mint amikor egy nagyon rossz, gyorsan eltanácsolt versenyzőről Marics Peti megjegyezte:

„De az X-Faktorban elmenne a döntőig.”

Finoman szólva nem elegáns így beszólni a konkurens műsornak.

A jobb pillanatok közé tartozott, amikor Peti és Erika egymást szívatva csak azért juttattak tovább versenyzőket, hogy a másik nyakába varrják őket. Eleinte szórakoztató volt, de aztán sikerült valahogy ezt is véres drámázásba átvinni.

Kérdéseket vet fel a plus size-os öltáncos is, aki Marilyn Monroe dalára vonaglott először Marics Petin és Curtisen. Marics hiába fejezte ki folyamatosan, hogy rosszul érzi magát a szituációban, a rámenős hölgy számára a "nem" nem azt jelenti, hogy "nem", mert neki a műsorkészítők megígérték, hogy Peti „bevállalja”.

Ambivalens érzéseket váltott ki belőlem az anyuka története, aki látássérült, beteg lányával érkezett. Az ilyen műsorok kimondatlan szabály, hogy a nehézsorsú versenyzők életében csak akkor vájkálnak, ha a sztori vége happy end, vagyis a szerencsétlen jelentkező énekel egy nagyot, és meg sem áll a döntőig. Itt nagyon hamar kiderült, hogy az amúgy valóban minden tiszteletet megérdemlő anyuka énekelni nem tud.

Az egész arra volt jó, hogy láthassuk Tóth Gabit, „a zembert”, aki beszállt duettezni, és összeölelgette a beteg kislányt.

Hogy pozitívumot is mondjak, azt el kell ismerni, hogy ez a zsűri sokkal jobban működik a tavalyinál. A Rúzsa Magdi által vezetett csapat tagjai között jóformán semmi kémia nem volt. Az biztos, hogy az idei mesterek legalább kiváltanak valamit a nézőből, még ha nem is feltétlenül örömöt és tiszteletet.

Szórakoztató színt vitt a műsorba Szarka László "Bikicsunáj", aki a Megasztár 5. évadában az Alphaville Big In Japan című slágerét fordította hunglisra, és ezzel bevonult a magyar mémtörténelembe. Ezúttal a Flames of Love című dalt énekelte el úgy, hogy angolul azóta sem tanult meg. Azt kell mondjam, ezen az estén nem ő volt a legvitathatóbb továbbjutó.

A műsor végére maradt még egy meglepő fordulat: jött Krasznai Tünde, aki még 2013-ban Geszti Péter mentoráltjaként harmadik lett az X-Faktorban, de szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban is, emlékezetes pillanat volt, amikor a dzsungel közepén Fördős Zével ült egy kádban. Már akkoriban is sokat lehetett hallani zűrös (többek között úgymond "felnőttfilmes") múltjáról, és állítólag utána sem volt könnyű élete.

Az sosem volt kérdés, hogy Tünde jól énekel, így nem meglepő, hogy tovább jutott. Az már megkérdőjelezhető, hogy Tóth Gabi, aki majd elolvadt az empátiától és a szeretettől, Tünde távozása után a mestereknek – és a több ezer tévénézőnek – azért elmondta az összes sötét foltot Tünde múltjából, mert hát mi van, ha valaki nem tudja, és elfelejt csámcsogni.

Összességében a Megasztárban történt személyi változásoktól a műsor érdekesebb lett, de nem a minőség irányába léptek el, hanem az alantas ösztönök kiszolgálása felé.

Az első adásban a bántalmazás számos változatát láthattuk relativizálva, vagy egyenesen viccesnek beállítva, és ezért az sem kárpótol, hogy akadt néhány tehetség is a jelentkezők közül.

Abban reménykedem, hogy a válogatók után, amikor élesbe fordul a verseny, a negatív sallangok lenyesődnek. Bár a mesterek akkor is ugyanazok lesznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Biztonsági okok miatt Budapesten forgatják a Fauda következő évadát
Az ötödik évad eredetileg Marseille-ben készült volna, de a készítők túl kockázatosnak ítélték a helyszínt. Az új részekben a Hamász támadásai és a háború eseményei is helyet kapnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 05.



A Fauda ötödik évadát eredetileg Marseille-ben forgatták volna, de a készítők végül biztonsági okok miatt Budapestre hozták a produkciót – írja a Jerusalem Post az N12 izraeli csatorna alapján.

A világszerte ismert sorozat főszereplője Lior Raz, aki Avi Issacharoffal közösen alkotta meg a történetet. A legújabb évadban a Tarantino-féle Becstelen brigantykban feltűnt Mélanie Laurent is fontos szerepet kapott volna, ezért is terveztek sok jelenetet Franciaországban.

A 2023. október 7-i események után azonban Raz és Issacharoff átírták a forgatókönyvet, hogy a Hamász támadása és a háború is megjelenjen az új részekben.

A sorozat egyik sztárja, Idan Amedi, aki énekesként is ismert, a harcok kitörése után önként jelentkezett a hadseregbe. Néhány hónappal később, 2024 elején súlyos sérülésekkel került kórházba.

A Fauda új évada 2026-ban debütál az izraeli Yes csatornán, ezt követően pedig a Netflixen is látható lesz világszerte.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Elmaradnak a Budaörsi Latinovits Színház előadásai Koós Boglárka halála miatt
A színház 27 éves művésznője vasárnap hunyt el. Az előadásokat érintő további változásokról a későbbiekben értesítik a nézőket.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, 27 éves korában elhunyt Koós Boglára, a Budaörsi Latinovits Színház színésznője. A teátrum most közölte: a váratlan tragédia miatt komoly lépésre szánták el magukat.

„Ezekben a pillanatokban gördülne fel a függöny 2025/26-os évadunkban első alkalommal, de a ma estére és a következő napokra tervezett előadásaink elmaradnak”

– írják Facebook-oldalukon.

Hozzáteszik: „Fájdalmunk és megrendültségünk elmondhatatlan.” Tájékoztatásul azt is közlik, hogy a színház műsorát érintő változásokról nézőinket a szokásos csatornákon hamarosan értesítik. Emellett a színház profilképét is az elhunyt művész fekete-fehér képére cserélték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Összesen hat díjat nyert a 82. Velencei Filmfesztiválon Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje
A film a legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díj mellett öt független zsűri díját is elnyerte. Az Arany Oroszlánt Jim Jarmusch nyerte a Father Mother Sister Brother című filmjével.


A legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat nyerte el a 82. Velencei Filmfesztiválon Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének szereplője, Luna Wedler svájci színésző.

A szombat esti zárógálán Luna Wedler Enyedi Ildikónak is megköszönte a díjat, hozzátéve, hogy nagy megtiszteltetés volt vele dolgozni.

"Hihetetlen nő vagy, inspirálsz engem nőként és rendezőként is"

- fogalmazott.

A film a díj mellett öt független zsűri díját is elnyert. A FIPRESCI, az INTERFILM, a diákzsűri díját, az Edipo fenntarthatósági díjat és a Green Drop-díjat is. A Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI azzel indokolta a díjat:

„A film megrendítően tárja fel az egyetemes kapcsolatokat és a kimondatlan határokat, amelyek az életformákat összekötik. Merész történetmesélésével, árnyalt alakításaival és merész rendezésével mélyen megérintett minket. A filmművészet hatalmas teljesítménye, amely átlépi a nyelvi és kulturális határokat.”

A Nemzeti Filmintézet (NFI) szombat esti közleményében azt írták, Luna Wedler 1999-ben született Zürichben, majd az Amatőr tinik című filmben debütált 2015-ben. 2018-ban a zürichi filmszínésziskolában szerzett diplomát és ugyanabban az évben a Berlinálén elnyerte a European Shooting Star-díjat. A Netflix 2020-as Biohackerek című sorozatának főszerepével tett szert népszerűségre. Enyedi Ildikóval immár másodszor dolgozott együtt, hisz korábban már játszott A feleségem története című alkotásban is.

Enyedi megjegyezte, alkotása lírai, de ha a nézők ráéreznek a humorára, akkor megértik a film legmélyét.

"A humor fontos: egy nevetés tulajdonképpen olyan pillanat, amikor az ember nem aprólékos logikával, hanem hirtelen megért valamit. Rácsodálkozik az újra és meglepőre, abban öröme telik, és ennek az örömének hangot ad önkéntelenül. A nevetés a megértés pillanata. A társas kommunikáció közel hozza egymáshoz az embereket, ha együtt tudnak nevetni valamin"

- fejtette ki a rendezőnő.

A díjazottak listája:

Arany Oroszlán: Jim Jarmusch: Father Mother Sister Brother

A zsűri nagydíja: Kaouther Ben Hania: The Voice of Hind Rajab

Ezüst Oroszlán a legjobb rendezőnek: Benny Safdie (The Smashing Machine)

A zsűri különdíja: Gianfranco Rossi: Below the Clouds

Legjobb forgatókönyv: Valérie Donzelli és Gilles Marchand (À pied d’œuvre)

Volpi kupa a legjobb színésznőnek: Xin Zhilei (The Sun Rises on Us All)

Volpi kupa a legjobb színésznek: Toni Servillo (La Grazia)

Marcello Mastroianni-Díj a legjobb fiatal színésznek: Luna Wedler (Csendes barát)

Armani Beauty Közönségdíj: Maryam Touzani: Calle Malaga

Luigi De Laurentis Díj a legjobb elsőfilmnek: Nastia Korkia: Short Summer

Horizontok-szekció:

Legjobb film: David Pablos: En el camino

Legjobb rendezés: Anuparna Roy: Songs of Forgotten Trees


Link másolása
KÖVESS MINKET: