Bruti a Facebookon osztotta meg: mivel az előző fellépése sikeres volt a városban, felhívta a debreceni VOKE Egyetértés Művelődési Központot, hogy újra kibérelje a termet, stand-up est szervezése céljából. Közölték, hogy nem adják ki neki a helyszínt, ezzel az indoklással: „műsoraink összeállításánál ügyelünk arra, hogy azok elkerüljék azokat a témákat vagy nézőpontokat, amelyek megosztó vagy politikailag érzékeny tartalmakkal járhatnak”.
A humorista szerint ezt annak tudatában írták neki, hogy tudták: a korábbi, 90 perces műsora nem volt politikai jellegű, abban nem foglalt állást pártok mellett, legfeljebb közéleti szereplőket vagy eseményeket parodizált.
A poszt szerint telefonon bővebben kifejtették neki a döntés okát: mint mondták, nagy nyomás nehezedik rájuk Debrecen városvezetése felől, és azt kérték, ne rájuk haragudjon, illetve hozzátették: térjen vissza a 2026-os választások után, és majd meglátják.
Bruti azt írta, a VOKE részéről egyáltalán nem érzi megbántva magát, hiszen „ők csak próbálnak lavírozni ebben a politikailag totálisan leuralt Fidesz-rendszerben”.
Hozzátette: „ahol fűrészelnek, ott tudjuk, hogy hullik a forgács is”.
A bejegyzést azzal zárta: bár idén nem lesz önálló estje Debrecenben, ha teheti, április 5-én 14 órától ott lesz a TISZA Párt, Nemzet Hangja népszavazó pultjánál. „Gyertek el minél többen, talán még rövid stand-up is lesz! Immáron politikai!” - fűzte hozzá.
Bruti a Facebookon osztotta meg: mivel az előző fellépése sikeres volt a városban, felhívta a debreceni VOKE Egyetértés Művelődési Központot, hogy újra kibérelje a termet, stand-up est szervezése céljából. Közölték, hogy nem adják ki neki a helyszínt, ezzel az indoklással: „műsoraink összeállításánál ügyelünk arra, hogy azok elkerüljék azokat a témákat vagy nézőpontokat, amelyek megosztó vagy politikailag érzékeny tartalmakkal járhatnak”.
A humorista szerint ezt annak tudatában írták neki, hogy tudták: a korábbi, 90 perces műsora nem volt politikai jellegű, abban nem foglalt állást pártok mellett, legfeljebb közéleti szereplőket vagy eseményeket parodizált.
A poszt szerint telefonon bővebben kifejtették neki a döntés okát: mint mondták, nagy nyomás nehezedik rájuk Debrecen városvezetése felől, és azt kérték, ne rájuk haragudjon, illetve hozzátették: térjen vissza a 2026-os választások után, és majd meglátják.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Így üdvözölte a SpaceX a Földre visszatérő Kapu Tibort és társait
Magyar idő szerint 11:31 perckor landolt a Csendes-óceánban az űrügynökség Dragonja. A hazatérő magyar űrhajóst az űrügyi kormánybiztos is köszöntötte.
11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban.
Így tehát Kapu Tibor missziós szakértő, Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő sikeresen visszatért a Földre.
A mentőcsapatok rögtön elindultak a kapszula felé, ami lebeg a víz felszínén.
Magyar idő szerint
11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban.
Így tehát Kapu Tibor missziós szakértő, Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő sikeresen visszatért a Földre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar idő szerint 11 óra 31 perckor landolt a kaliforniai San Diego partjainál az Axiom-4 küldetés Dragon űrkapszulája, benne Kapu Tiborral, a második magyar űrhajóssal.

Fotók a landolásról: Így tértek vissza Kapu Tiborék a Földre
Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. A kapszula még lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.
Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. Kapu Tibor missziós szakértő, Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő tehát sikeresen visszatért a Földre.
A mentőcsapatok rögtön elindultak a kapszula felé, ami lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.