HÍREK
A Rovatból

Brutális szélvihar tört ránk, akár 100 kilométeres lökések is lehetnek

A Balaton keleti, illetve északkeleti részén, továbbá a Dunántúli-középhegység és Budapest térségében akár 90-100 km/h-s széllökések is lehetnek.


A HungaroMet jelentése szerint csütörtök napközben tovább erősödik a levegő mozgása, a délnyugati és az északkeleti országrészek kivételével nagy területeken kell számítani viharos széllökésekre sík vidéken is. A széllökések maximális erőssége általában 70-90 km/h között alakul, de a Balaton keleti, illetve északkeleti részén, továbbá a Dunántúli-középhegység és Budapest térségében akár 90-100 km/h-s széllökések is előfordulhatnak. A hegyekben még ennél erősebb lökések is lehetnek. Estére fokozatosan csökken a szél ereje.

Kora délelőttre tovább csökken a felhőzet, és a felhőátvonulások mellett több órára kisüt a nap a legtöbb helyen. Északkeleten azonban a nap túlnyomó részében továbbra is felhős marad az idő. Néhány zápor előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél sokfelé erős, viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet leginkább 8 és 13 fok között alakul, északkeleten pár fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 0-8 fok közé hűl a levegő.

Pénteken gyengén, északkeleten azonban helyenként erősen felhős lesz az ég, és ködfoltok is megjelenhetnek. Délutánra nyugat felől mindhol megvastagszik a felhőzet. Délelőtt még általában száraz időre számíthatunk, csak nyugaton lehet néhol kisebb eső, északkeleten vegyes halmazállapotú csapadék várható. Estétől északnyugat felől egyre többfelé eső is előfordulhat, az északkeleti tájakon pedig továbbra is vegyes halmazállapotú csapadék valószínű. Élénk, helyenként erős lökések kísérik az északnyugati, nyugati szelet, ami az esti órákban nagyobb területen délnyugatira fordulhat átmenetileg. Hajnalban többnyire -3, +2 fok lesz, a szélvédett északi völgyekben ennél hidegebb is lehet. Kora délután 4-10 fok lehet, északkeleten egy-két fokkal alacsonyabb hőmérsékletre számíthatunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól
A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 25.



Ahogyan arról lapunk is beszámolt korábban, légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ami nem érintette a menetrendszerinti járatokat. A közösségi médiában elterjedt közben egy fotó, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.

A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.

A Billog rövid interjút készített Poboraival, a kép készítőjével.

A fotós Frankfurtból jött haza, a családját látogatta meg Németországban. A beszélgetés során elmondta:

„Szerencsém volt, mert ablak mellett ültem, és nagyjából Esztergom környékén jutott eszembe, hogy elővegyem a telefonomat, és készítsek egy képet a Hősök teréről.”

Poborai elmondta azt is, tisztában volt vele, hogy aznap van a Nemzeti Menet, és kíváncsi is volt, mennyire látszik majd a repülőről. Ugyanakkor hozzátette, hogy nem tagja semmilyen pártnak vagy Tisza-szigetnek.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Poborai épp továbbindul Szerbiába: „Még szinte kipakolni sem volt időm, mert ma már utazom haza Szerbiába.”

Arra is reagált, hogy sokan nem hisznek a férfi létezésében, és a kép is hamis:

„Hát, én létezem, és a fénykép is eredeti. Nem értem, miért kell valakinek ebbe belekötnie – én csak a valóságot mutattam meg egy képen.”

Arra a kérdésre, miért marad anonim, azt felelte: „Mert nem én vagyok a fontos. Nincs jelentősége a személyemnek vagy az arcomnak ebben az ügyben. Én csak készítettem egy képet a valóságról – sajnálom, ha ez valakinek nem tetszik.”

Poborai hozzátette azt is:

„Sajnos sokan nem szeretik a valóságot. A világképük eltorzult. Én realista vagyok – amikor fotózom, számomra az a legfontosabb, hogy a valóságot mutassam meg.”

„Ha megengeded, az eredeti fotót analóg módon most kinyomtatnám, és szeretnélek megkérni, hogy dedikáld. Sőt, ha benne vagy, sokszorosítanám is ezt a nyomtatást, és a Billog Burger Bárban ajándékba adnánk a vendégeinknek” – mondta Billog, és a képeket is közzétette posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Holnap a Parlamentet is eladják? Orbánék kifosztják és szétzabrálják a nemzeti vagyont
A TISZA elnöke szerint a Belügyminisztérium épületét „át akarják játszani a Mini-Dubajt tervező, Tiborczcal, Orbán Ráhellel és Lázár Jánossal ügyeskedő arab befektetői csoportnak.” Közölte: „a TISZA-kormány bármilyen szabálytalanság esetén visszaszerzi az épületet.”
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 25.



Mi is megírtuk, hogy a Belügyminisztérium belvárosi palotája 50,8 milliárd forintért kelt el, amit az Eagle Hills Hungary Zrt. vásárolt meg. A cég egyedüli jelentkezőként tette le a 12,7 milliárd forintos biztosítékot, így árverseny nélkül vitte el az épületet.

Az Eagle Hills Hungary Zrt. tulajdonosa Mohamed Alabbar, emirátusi ingatlanfejlesztő. A céget a fővárosi ellenállás miatt meghiúsult „Rákos‑Dubaj” (Mini‑Dubaj) projektre hozták létre.

Magyar Péter szinte azonnal reagált az ügylet hírére, és kilátásba helyezte, hogy az új TISZA-kormány visszaszerzi az ingatlant, ha bármilyen szabálytalanság történt.

"Holnap a Parlamentet is eladják? Orbánék kifosztják és szétzabrálják a nemzeti vagyont. Rákosrendező után most Budapest legértékesebb épületét, a Belügyminisztériumot akarják átjátszani a Mini-Dubajt tervező, Tiborczcal, Orbán Ráhellel és Lázár Jánossal ügyeskedő arab befektetői csoportnak.

Az alig egymillió forintos négyzetméteráron most elkótyavetyélt csodálatos épület, a magyar állami ingatlanok koronaékszere, 3 műemlék épülettömbből áll és 41 ezer négyzetméteres.

Orbánék a nyilvánosság szándékos kizárásával, mindössze kétnapos online liciten adták el az egyetlen jelentkezőnek a magyar nemzeti épített örökség pótolhatatlan darabját.

Az adásvételi szerződést, hasonlóan a Mini-Dubajhoz, a Nagy Márton gazdasági miniszter testvéréhez köthető (állami megbízásokkal kitömött) ügyvédi iroda készítette.

Már most jelzem a befektetőnek és az eladásban résztvevőknek, hogy

a TISZA-kormány alatt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felülvizsgálja az eladást és bármilyen szabálytalanság esetén visszaszerzi az épületet, és az ügyletben résztvevőket felelősségre vonja az igazságszolgáltatás!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Összekarolva fotózkodott a terrorizmusért elítélt Budaházy Györggyel Kocsis Máté a Békemeneten
A fotót Budaházy Edda posztolta a közösségi média oldalán. Budaházy György 2023 április végén szabadult a váci börtönből, miután Novák Katalin aláírta, Varga Judit pedig ellenjegyezte a kegyelmi kérvényét.


Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Budaházy György összekarolva szerepelnek egy fotón. A felvétel a Békemeneten készült. A képet Budaházy Edda pénteken tette ki a Facebookra.

„A jobboldalon mi egy vérből valók vagyunk, hiába uszítanak minket egymás ellen. Ezt szeretném szimbolizálni az alábbi képpel”

írta Budaházy Edda.

Bejegyzésében Edda arról írt, hogy a 2010-es évek elején a „nemzeti radikálisok” még kinevették a Fideszt a Békemenetek miatt, de szerinte megváltozott a helyzet. „Azóta változtak az idők.

A Fidesz sokat tanult a nemzeti radikalizmustól, szerintem becsületesebb lenne, ha ezt beismerné. Szinte minden téma előtt, ami ma a kormány identitáspolitikáját adja ők vágták az utat, megszenvedve minden pillanatot amikor betiltották, bántalmazták, rabosították, kinevették őket, vagy eljárást indítottak ellenük, amiért nem kértek az EU-ból, a bevándorlókból, a Pride-ból, a gender ideológiából, vagy amikor utcára mentek a trianoni igazságtalanság miatt, vagy a budapesti 1945-ös kitörés hőseire emlékezve (ennek felvállalásához úgy tűnik még kell egy-két év).”

Edda szerint a csütörtöki Békemeneten olyan magyarok voltak, akiknek az elvei, vágyai és hite nem különböznek attól, amit egy nemzeti radikális érez.

Budaházy György 2023 április végén szabadult a váci börtönből, miután Novák Katalin aláírta, Varga Judit pedig ellenjegyezte a kegyelmi kérvényét. A 2007–2008 közötti, akkori kormánypártok irodái és politikusai elleni támadások miatt elítélt Budaházy hátralévő bő kétévnyi börtönbüntetését felfüggesztették.

A 444 békemenetes videójában Budaházy azt mondta, hogy nem kifejezetten fideszes, nagyon fontosnak tartja, hogy a Mi Hazánk bejusson a parlamentbe. Jövőre nem tud szavazni, mert 2028-ig eltiltották a közügyektől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter videót tett közzé a másfél órán át hömpölygő tömegről, amit folyamatosan vett egy kamera
A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.


„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor, itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget” – kezdte Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki egy videót is közzétett, amivel alátámasztotta szavait.

A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy

a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.

„Az Andrássy út 2400 méter hosszú és 25 méter szélességben vonult a tömeg. És ehhez a sokasághoz még hozzá se számoltuk az út mellett végig sorfalat álló embereket és az eleve a Hősök terére érkező több tízezer honfitársunkat” – fogalmazott Magyar, amjd a Békemenetről is szót ejtett.

„Ehhez képest mit tudtak produkálni falubuszokkal, fenyegetéssel és utalvánnyal a Békemeneten? Alig tudták megtölteni egy pillanatra a 600 méter hosszú és 25 méter széles Margit hidat és egyetlen drónfotót sem mertek lehozni a félig színpaddal beépített, szellős Kossuth térről”

– jelentette ki Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint 30 éve nem szenvedett ilyen látványos vereséget a Fidesz tömegrendezvényen.

Ezt egyébként Orbán Viktornak is köszönhetik, akit a kampánystáb hiába próbált lebeszélni arról, hogy a bukott állampárt is Budapestre szervezzen menetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: