Csütörtökön továbbra is nagyrészt felhőtlen időre van kilátás, de délutántól nyugat, északnyugat felől kevés - főként magasszintű - felhőzet már besodródhat a Dunántúlra.
Estefelé az északnyugati határnál nem kizárt zápor, zivatar
- írja előrejelzésében a HungaroMet. A délies, majd estétől az északnyugatira forduló szelet az Észak-Dunántúlon egyre több helyen élénk, néhol erős széllökések kísérik. Zivatar esetén átmenetileg viharos lökés sem kizárt.
Délután 34 és 39 fok között tetőzik a hőmérséklet. Késő este 21, 29 fok valószínű.
A hőség miatt az egész országra figyelmeztetést adtak ki: Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala vármegyékre elsőfokú, míg a többire másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
Este általában derült idő várható, de északnyugat felől további fátyolfelhőzet érkezhet, amely az helyenként meg is vastagodhat. Az északnyugati határszélen nem zárható ki zápor, zivatar. Az északiasra forduló szél egyre nagyobb területen megélénkül, néhol meg is erősödik. A minimum-hőmérséklet általában 16 és 23 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendes helyeken ennél hűvösebb lehet a hajnal.
Pénteken napos idő mellett főként nyugaton és északon kissé több fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. A Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegységben helyenként zápor, zivatar előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Az északnyugati, északi szél többfelé lesz élénk, erős. A csúcsérték északnyugaton 29, délkeleten 39 fok körül várható.
Szombaton napos idő várható kevés fátyol-, illetve gomolyfelhővel. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél több helyen megélénkül. A minimum általában 13, 20 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken 10 fokig is lehűlhet a levegő. A maximum 28, 33 fok között alakul.
Csütörtökön továbbra is nagyrészt felhőtlen időre van kilátás, de délutántól nyugat, északnyugat felől kevés - főként magasszintű - felhőzet már besodródhat a Dunántúlra.
Estefelé az északnyugati határnál nem kizárt zápor, zivatar
- írja előrejelzésében a HungaroMet. A délies, majd estétől az északnyugatira forduló szelet az Észak-Dunántúlon egyre több helyen élénk, néhol erős széllökések kísérik. Zivatar esetén átmenetileg viharos lökés sem kizárt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
M1-esen történt tragédia: megszólalt a koncessziós cég, miután Magyar Péter jelentést kért a balesetekről
Két különálló balesetben nyolcan haltak meg péntek hajnalban az M1-es autópályán Győr közelében. A miniszterelnök azonnali jelentést kért a terelések biztonságáról, amit a Magyar Közút készít el. Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte, hogy a kamionos baleset nem az M1-es bővítés alatt álló szakaszán, hanem a forgalomtól szabályosan elzárt munkaterületen történt.
Ahogy arról beszámoltunk, nyolcan haltak meg péntek hajnalban az M1-es autópályán Győr közelében, két egymást követő balesetben. Az eset miatt a miniszterelnök azonnali jelentést kért a terelések biztonságáról.
„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”
– közölte Magyar Péter
A jelentést a koncessziós szerződésben vállalt feladatok műszaki megfelelőségének ellenőrzéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. készíti el. Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte, hogy minden szükséges információt átadtak a Magyar Közútnak, és ha további adatokra van szükség, azokat is biztosítják.
A koncessziós cég az MTI-nek küldött közleményében több pontot is tisztázott. Kiemelték, hogy a baleset helyszínén nem autópálya-bővítés, hanem felújítás zajlik, ami ma kezdődött és várhatóan június 23-ig tart.
„Fontos, hogy a baleset nem az M1-es bővítés alatt álló szakaszán történt” – írták, hozzátéve, hogy a tragédia a forgalomtól szabályosan elzárt munkaterületen történt.
A társaság szerint a „2 plusz 1 plusz 1 típusú” ideiglenes forgalmi rendet másfél kilométerrel korábban, több lépcsőben is jelezték táblákkal.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az első baleset hajnali fél öt körül történt az autópálya 114-es kilométerénél, ahol egy tehergépkocsi munkagépnek ütközött, majd kigyulladt; a jármű vezetője a helyszínen életét vesztette.
Az MKIF szerint a kamion még szabályosan hajtott be a terelésbe, de ott ismeretlen okból áttért a lezárt sávba, ahol a munkagépekbe csapódott.
Nem sokkal később, 5 óra 10 perc körül a 113-as kilométernél egy kisbusz nekiütközött egy, az előző baleset miatt álló teherautónak. A kisbuszban utazó kilenc ember közül heten a helyszínen meghaltak, ketten megsérültek. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a forgalmat a győrszentiváni csomópontnál leterelték, ami jelentős torlódást okozott.
Az érintett szakaszon az MKIF közlése szerint a 113-as és 117-es kilométerek között van érvényben az ideiglenes forgalmi rend, amelyet 1500, 1000, 500 és 100 méterrel a terelés előtt is jeleztek.
A kormányfő által kért jelentés várhatóan arra is kitér majd, hogy a jelzések és a munkaterület lezárása minden szempontból megfelelő volt-e.
Ahogy arról beszámoltunk, nyolcan haltak meg péntek hajnalban az M1-es autópályán Győr közelében, két egymást követő balesetben. Az eset miatt a miniszterelnök azonnali jelentést kért a terelések biztonságáról.
„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”
– közölte Magyar Péter
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította az ajánlatát
A kormány elutasította, hogy átvegye Balásy Gyula cégeit, köztük a Lounge-csoportot. A vállalkozó szerint a döntés és a folyamatban lévő rendőrségi nyomozás miatt reális esély van a társaságok felszámolására, ami közel 500 dolgozót érint.
Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy az állam nem veszi át Balásy Gyula cégeit, és egyúttal figyelmeztette a cégcsoportot, hogy ne tüntessék el a pénzt, mert sokaknak tartoznak. A kormányülést követő bejelentés szerint a kabinet a jövőben új, kisebb közbeszerzéseket fog indítani, hogy megszüntesse az állami szektor korábbi függését egyetlen nagy beszállítótól.
Magyar Péter azt is megjegyezte, hogy például a MÁV-nál a szalvétát is a Lounge-on keresztül kellett beszerezni, szinte semmit nem lehetett nélkülük csinálni.
A bejelentésre a 24.hu-nak küldött levélben reagált Balásy Gyula, aki a cégcsoport által felépített értékek megőrzését nevezte meg a felajánlása indokaként.
Szerinte az állam annak ellenére nem kívánja tovább működtetni a cégeket, hogy azok jelentős értékkel rendelkeztek.
Úgy fogalmazott: „a felajánlás célja az volt, hogy a működő társaságokkal együtt megőrizhető legyen az a több mint húsz év alatt felépített szakmai tudás, infrastruktúra, nemzetközi kapcsolatrendszer és működési modell, amely számos hazai és nemzetközi projekt sikeres megvalósítását tette lehetővé.”
Balásy levelében kitért arra is, hogy a bankszámlák zárolása miatt rendkívül nehéz helyzet alakult ki.
„A bankszámlák jogtalan zárolása miatt kialakult helyzet következtében közel 500 munkavállaló került rendkívül nehéz helyzetbe, miközben a cégcsoporttal együtt dolgozó több száz alvállalkozó és partner működését is jelentősen érintik a folyamatok”
– írta, hozzátéve, hogy mindent megtesznek a bérek és a tartozások rendezése érdekében.
A cégcsoport jövőjét borúsan látja:
„a jelenlegi körülmények között sajnos reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.”
Azt is közölte, hogy a hatósági eljárások során továbbra is együttműködnek minden érintett szervvel. A cégcsoportnál hűtlen kezelés és pénzmosás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség, a hatóságok pedig zárolták a cégek és az üzletember személyes számláit is.
A NER alatt milliárdossá váló Balásy Gyula és a hozzá köthető Lounge-csoport felelt a kormányzati propaganda népszerűsítéséért, cégei rendszeresen nyerték a kormányzati kommunikációs tendereket. Olyan kampányok fűződtek a nevükhöz, mint a „Stop Soros!” és az „Állítsuk meg Brüsszelt!”. A cégcsoport 2017 óta 92 milliárd forint osztalékot fizetett ki.
Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy az állam nem veszi át Balásy Gyula cégeit, és egyúttal figyelmeztette a cégcsoportot, hogy ne tüntessék el a pénzt, mert sokaknak tartoznak. A kormányülést követő bejelentés szerint a kabinet a jövőben új, kisebb közbeszerzéseket fog indítani, hogy megszüntesse az állami szektor korábbi függését egyetlen nagy beszállítótól.
Magyar Péter azt is megjegyezte, hogy például a MÁV-nál a szalvétát is a Lounge-on keresztül kellett beszerezni, szinte semmit nem lehetett nélkülük csinálni.
A bejelentésre a 24.hu-nak küldött levélben reagált Balásy Gyula, aki a cégcsoport által felépített értékek megőrzését nevezte meg a felajánlása indokaként.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter „légtérrendésszé léptette elő magát” – így reagált a Fidesz a Gripen-riasztásra
Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója reagált Magyar Péter Facebook-bejegyzésére, amelyben a Gripenek riasztásáról számolt be. Szerinte ez egy rutinesemény volt, évente 10-15 hasonló eset történik.
„Magyarország első számú légtérrendészévé léptette elő magát” – állítja a Fidesz Magyar Péterről, miután csütörtök este a Facebookon számolt be arról, hogy a NATO riasztása miatt Gripenek szálltak fel Kecskemétről. A kormánypárt szerint a miniszterelnök egy rutineseményből csinált bombasztikus bejelentést.
A Fidesz kommunikációs igazgatója, Havasi Bertalan szerint Magyar Péter a „Facebook-kormányzás” korában átvette az uralmat a honvédelmi tájékoztatás felett. Kiemelte, hogy évente 10-15 alkalommal riasztja a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja a magyar légierőt rádiókapcsolatot nem létesítő polgári repülőgépek miatt.
„Tehát mostantól nagyjából havonta várhatjuk Magyar Péter bombasztikus bejelentéseit arról, hogy a honvédség készenléti erői a szokásos módon, az előírásoknak megfelelően teszik a dolgukat.”
Havasi hozzátette, hogy az Orbán-kormány idején a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatott az ilyen eseményekről.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a „Facebook-kormányzás” korába lépve Magyar Péter „Magyarország első számú légtérrendészévé léptette elő magát”.
A kommunikációs igazgató ironikusan azt is megjegyezte: „Várjuk, mikor lesz Gripen-pilóta is”.
A csütörtök esti incidensre azért került sor, mert egy Tel-Avivból Prágába tartó izraeli Airbus A321-es utasszállító nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással a magyar légtérben. A NATO riasztására a Magyar Honvédség kecskeméti bázisáról felszállt egy JAS–39 Gripen vadászgéppár, amely vizuálisan azonosította a gépet. Ezt követően az utasszállító pilótái felvették a kapcsolatot a földi irányítással. A magyar vadászgépek a protokollnak megfelelően a légtérhatárig kísérték a repülőt, amely este 20 óra 10 perckor hagyta el Magyarország légterét Ausztria irányába.
„Magyarország első számú légtérrendészévé léptette elő magát” – állítja a Fidesz Magyar Péterről, miután csütörtök este a Facebookon számolt be arról, hogy a NATO riasztása miatt Gripenek szálltak fel Kecskemétről. A kormánypárt szerint a miniszterelnök egy rutineseményből csinált bombasztikus bejelentést.
A Fidesz kommunikációs igazgatója, Havasi Bertalan szerint Magyar Péter a „Facebook-kormányzás” korában átvette az uralmat a honvédelmi tájékoztatás felett. Kiemelte, hogy évente 10-15 alkalommal riasztja a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja a magyar légierőt rádiókapcsolatot nem létesítő polgári repülőgépek miatt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
47 évesen meghalt a thai hercegnő, aki több mint három éve volt kómában
Badzsrakitijaba hercegnő még 2022-ben esett össze egy mikoplazma-fertőzés okozta súlyos szívritmuszavar miatt, az állapota azóta folyaatosan romlott. Sokak szerint a legalkalmasabb jelölt lett volna az ország élére.
Meghalt Badzsrakitijaba thai hercegnő, aki több mint három éve volt kómában. A 47 éves hercegnő csütörtökön, helyi idő szerint 19:48-kor hunyt el a bangkoki Csulalongkorn Kórházban.
A hercegnő még 2022 decemberében esett össze, miközben a kutyáival edzett. Orvosai a rosszullétet egy mikoplazma-fertőzés okozta súlyos szívritmuszavarral magyarázták.
A királyi ház pénteki közleménye szerint „az orvosi csapat a lehető legszorosabb és legintenzívebb ellátást nyújtotta, de állapota folyamatosan romlott.”
A palota péntek reggel tette közzé a hercegnő haláláról szóló hivatalos bejelentést, amelyről a BBC számolt be. A brit közmédia szerint Badzsrakitijaba halálával a királyi család a nyilvánosságban „leginkább kiemelt tagját” vesztette el.
A hercegnő halála bizonytalanságot hoz a trónutódlásban. A 73 éves X. Ráma thaiföldi király még nem nevezett meg hivatalos örököst. Bár a thai szokásjog a férfiakat részesíti előnyben, egy 1974-es alkotmánymódosítás lehetővé teszi, hogy nő is a trónra lépjen.
A királynak öt fia van, de négyüket még 1996-ban megfosztották címeiktől, ők az Egyesült Államokban élnek. Harmadik feleségétől született ötödik fia, Dipangkorn herceg a feltételezett trónörökös, de sokan Badzsrakitijaba hercegnőt tartották a legalkalmasabbnak a trónra, akár királynőként, akár régensként.
A kérdés nyilvános megvitatását az ország szigorú felségsértési törvénye korlátozza.
Badzsrakitijaba X. Ráma hét gyermekének legidősebbje volt. Jogásznak tanult, két posztgraduális diplomát is szerzett az amerikai Cornell Egyetemen. Dolgozott Thaiföld ENSZ-képviseletén New Yorkban, majd hazatérve az ügyészségen helyezkedett el. 2012 és 2014 között ausztriai nagykövet volt, ahol kapcsolatot épített ki az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatalával. Később a szervezet délkelet-ázsiai jogállamisági nagykövete lett, és a büntető igazságszolgáltatás reformjáért, különösen a börtönbe kerülő nők helyzetének javításáért kampányolt.
2021-ben apja saját testőrségének vezérkari főnökévé nevezte ki, tábornoki rangot adva neki, 2025-ben pedig a Királyi Biztonsági Parancsnokság helyettes parancsnokává léptették elő. A hercegnő emellett a sport elkötelezett híve volt, gyakran vett részt hosszútávfutó-versenyeken.