Biztonsági garanciákról tárgyalt az európai vezetőkkel Trump, közben felhívta Putyint is
Donald Trump vasárnap a Fehér Házban találkozott az európai vezetőkkel, előtte pedig Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélést. A közös sajtótájékoztatón Trump bemutatta a résztvevőket, mindenkinek mondott néhány szót, majd közölte, hogy Vlagyimir Putyin az alaszkai csúcson beleegyezett: a nyugati országok biztonsági garanciákat adjanak Ukrajnának. Az amerikai elnök szerint most azt kell kitalálni, ki milyen vállalást tesz. Hangsúlyozta: „Meg akarjuk állítani a gyilkolást, rendezni akarjuk a helyzetet.”
Hozzátette, hogy elnöksége idején hat háborút állított le tűzszünet nélkül. A területcserék lehetőségét is felvetette, és arról is beszélt, hogy akár fogolycserére is sor kerülhet.
A tárgyaláson Keir Starmer brit miniszterelnök, Giorgia Meloni olasz kormányfő, Friedrich Merz német kancellár, Alexander Stubb finn elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Mark Rutte, a NATO főtitkára és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is jelen volt.
Rutte szerint most jó esély van megállítani a háborút, és megköszönte Trumpnak, hogy felvette a kapcsolatot Putyinnal. Von der Leyen az Oroszországba hurcolt ukrán gyerekek hazatérését sürgette.
Starmer arról beszélt, hogy a következő logikus lépés az, ha Oroszország is bekapcsolódik a tárgyalásokba. Meloni úgy látta, három és fél év után most először nyílt esély a párbeszédre.
Trump közben telefonon beszélt Putyinnal is, még az európai vezetőkkel folytatott egyeztetés alatt. A CNN értesülései szerint a hívásnál az európai vezetők nem voltak jelen. Arról, hogy pontosan mi hangzott el, egyelőre nincs információ.
Von der Leyen és Zelenszkij vasárnap közös sajtótájékoztatón kijelentették: Európa nem fogad el semmilyen területi engedményt Oroszország javára, és Ukrajna szuverenitása nem képezheti alku tárgyát. Trump ezzel szemben arról beszélt, hogy azonnal vége lehet a háborúnak, ha Ukrajna lemond a Krím-félszigetről és arról, hogy valaha is csatlakozzon a NATO-hoz.