KÉK HÍREK
A Rovatból

Birkapörköltet és milliókat kért egy szolnoki ügyvéd, hogy lefizesse a bírót

Korrupcióval gyanúsítanak egy szolnoki ügyvédet, aki a nyomozó hatóság szerint milliókat és birkapörköltet kért, hogy lefizesse a bírót.


Vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy szolnoki ügyvédet a Központi Nyomozó Ügyészség (KNYÜ), aki a nyomozó hatóság szerint pénzt kért ügyfelétől, hogy az ügyében eljáró bírót megvesztegethesse – tájékoztatott a KNYÜ pénteken.

Egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi lánya ellen közúti baleset okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt büntetőeljárás indult. A vádlott apja 2011 májusában, a vádirat benyújtása után azzal kereste meg – az általa már korábban ismert – szolnoki ügyvédet, hogy lássa el lánya védelmét a büntetőeljárásban – idézték fel az előzményeket.

A gyanú szerint az ügyvéd azt ajánlotta a férfinak, hogy kétmillió forintért cserébe, az ügyben meghatalmazott védőként eljárva, a bírón keresztül – a kért összegből neki jogtalan előnyt juttatva – elintézi, hogy ne vegyék el a lánya vezetői engedélyét, és pénzbüntetést kapjon.

Az apa a kért összeget kifizette, de az ügyvéd – azt állítva, hogy az eljáró bírónak fogja elvinni – kért egy fazék birkapörköltet is, amelyet a férfi még az ítélethirdetés előtt át is adott az ügyvédnek.

Három évvel később, 2014-ben a férfi testvérét a bíróság ittas járművezetés miatt pénzbüntetésre ítélte és egy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A férfi ekkor ismét felvette a kapcsolatot az ügyvéddel, hogy a másodfokú eljárásban védőként járjon el. Az ügyvéd ezúttal is felajánlotta segítségét, és azt ígérte: a bíró megvesztegetésével elintézi, hogy ne vegyék el a férfi testvérének jogosítványát. A férfi az ügyvéd által kért kétmillió forintot kifizette.

A más ügyben letartóztatásban lévő gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Kovács Katalin, a KNYÜ szóvivője azt mondta: a két közlekedési bűncselekmény ügyében a vádlottakat jogerősen nem tiltották el a járművezetéstől, arra azonban nincs adat, hogy a pénzt az ügyvéd továbbadta volna a bíróknak vagy egyáltalán felvette volna a kapcsolatot velük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Teljesen kifosztottak egy Alza-automatát Tiszaújvárosban
Ismeretlenek törték fel a tiszaújvárosi COOP ABC mellett álló AlzaBoxot péntekre virradó éjszaka. A hatóságok a helyszínen szemléztek, és a nyomozáshoz a lakosok segítségét kérik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



A Borsod24 írta meg a Tisza TV tájékoztatása alapján, hogy ismeretlenek

feltörték és a jelek szerint teljesen kifosztották a tiszaújvárosi COOP ABC oldalában található Alza csomagküldő automatát még péntekre virradó éjszaka.

A rendőrség a helyszínen szemlézett, a munka még délelőtt is folyt. A hatóságok egyelőre azt vizsgálják, pontosan mikor és hogyan történt a bűncselekmény, és a lakosság segítségét kérik: aki az éjszaka folyamán a környéken gyanús mozgást, szokatlan zajt vagy bármi rendelleneset észlelt, jelezze a rendőrségen.

A nyomozás érdekeire hivatkozva a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket sem az elkövetőkről, sem a kár mértékéről. Az Alza.hu PR-specialistája, Nagy Dávid a Forbes megkeresésére az esettel kapcsolatban elmondta:

„Az AlzaBoxokat feltörni azonban nem éri meg, mert azokat 24 órában, a hét minden napján figyeli riasztó és kamerarendszer. Ahogyan az AlzaBoxba történő kézbesítés, úgy az elkövető elfogása is általában ugyanolyan gyors.”

A cég ilyenkor azonnal értesíti az érintett vásárlókat, az előre kifizetett rendelések árát visszatéríti, és ingyenes újrakézbesítést ajánl fel.

A Tisza TV videót is megosztott a kifosztott automatáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk