HÍREK
A Rovatból

Bige László szerint Rákosi alatt sem volt olyan erkölcsi válságban az ország, mint most

Az egyik leggazdagabb magyar most nyíltan és egyáltalán nem finomkodva ment neki az Orbán-kormánynak.


Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét nyíltan támogató Bige László most a Szabad Európának adott interjút, amelyben köntörfalazás nélkül beszélt a hazai rendszer anomáliáiról, Orbánék és a saját jövőjéről, de elmondta azt is, miért fázott rá nagyon a kormány arra, hogy Márki-Zay indul ellenük 2022-ben.

Ez az ország olyan erkölcsi válságban van, hogy Rákosi alatt sem volt ilyenben

– mondta a vállalkozó. Sőt, odáig merészkedett, hogy szellemi fogyatékos gazembereknek nevezi azokat, akik a rendszerben közreműködnek, és akik azt hiszik, erővel mindenkin átgázolhatnak, mindent letarolhatnak – írja a 24.hu. Majd arról is beszélt, hogy bár most még félkemény diktatúra van Magyarországon, jó úton haladunk egy totalitárius diktatúra kialakulása felé. Mindezt az alapján meri kijelenteni, hogy élt már túl hasonló rendszert, és a NER-t is túl fogja.

Ceaușescut is kivártam, ő sem végezte valami jól, nem volt valami fényes a vége.

Azt is elárulta, hogy kapott már üzeneteket arra vonatkozóan, hogy ha most felszívódik, akkor még békén hagyják – ő viszont nem az a feladós típus.  Így azt sem tűri el szó nélkül, ahogyan szerinte a miniszterelnök jóváhagyásával próbálják őt tönkretenni.

De ez generálhatta Gazdasági Versenyhivatal döntését is, ami kimondta: a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. Emiatt pedig 11,5 milliárd forintos bírsággal sújtották.

Nem akarok prejudikálni, de az biztos, hogy Andersen meséjére kaptuk ezt a bírságot. Bíróság előtt fogjuk megtámadni a Versenyhivatal döntését

– vállalja nyíltan.

Az ellenzéki összefogásban elmondta, kifejezetten bízik a győzelmükben. Szerinte a jelenlegi kormány

„nagyon ráfázott arra, hogy Márki-Zay Péter lett az ellenzéki összefogás vezetője, (…) mert Márki-Zay Péterre nem lehet azt mondani, hogy Gyurcsány embere, vagy azt, hogy kommunista volt, vagy lopott és seftelt. Ő egy tiszta ember.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Legmagasabb szintű riadót rendelt el a NATO, felszálltak Kecskemétről a Gripenek egy izraeli utasszállító miatt
Azért riasztott a NATO, mert a Tel-Aviv–Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással. A magyar vadászgépek az osztrák határig kísérték az utasszállítót, amely folytatta útját.


Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.

„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.

A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.

„A Gripenek a felszállás után röviddel vizuális kapcsolatot létesítettek az utasszállító gép pilótáival, akik ezt követően felvették a rádiókapcsolatot a magyar földi irányítással” – tette hozzá.

A vadászgépek – az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően – a légtérhatárig kísérték az utasszállítót, amely a repülési tervének megfelelő útvonalon 20:10-kor Ausztria irányába kilépett a magyar légtérből.

A riasztást követően a vadászgépek rendben visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.

A bejegyzés azzal zárul, hogy az eset során a Magyar Honvédség légirendészeti készenléti szolgálata és a NATO-integrált légvédelmi rendszere hatékonyan működött.

Hétfőn az iráni–izraeli feszültség miatt a Wizz Air és az Austrian Airlines is ideiglenesen felfüggesztette több Tel-Aviv-járatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.

"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0
Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.


Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.

A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.

Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.

A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.

Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.

A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.

A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tragédia az M1-esen: Magyar Péter részvétét fejezte ki az áldozatok családjának
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



Ahogy már hírt adtunk róla, egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét. Magyar Péter miniszterelnök a Facaebookon fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak.

"A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!" - írta a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk