KÉK HÍREK
A Rovatból

Bicskanyitogató: másfél éves kislányával együtt zavarták ki a bankból az anyukát

Már közel egy órája vártak a szombathelyi bankfiókban, amikor a kislány nyűgösködni kezdett. A biztonsági őr kiabálva kitessékelte őket az utcára.


Teljes döbbenettel hallgaták a bankfiókban várakozók, amint egy szombathelyi bank biztonsági őre kiabálva kitessékel egy anyukát és másfél éves kislányát. A gyermek 40 percnyi várakozás után nyugtalankodni kezdett, nem kiabált vagy rohangált, csak az átlagosnál hangosabban nyűgösködött - ez nem tetszett a biztonsági személyzetnek.

A lealázott anyuka kitolta a járdára a babakocsit, azonban amikor a panaszkönyvet kérte, süket fülekre talált. A bankban várakozó ügyfelek közül többen kiálltak mellette.

Az anyuka olvasói levélben számolt be a történtekről a Nyugatnak:

"Kislányommal, aki 18 hónapos, banki ügyet intézni mentem egy kőszegi utcai bankfiókba. 40 perc várakozás után a kislányom már kezdett nyugtalan lenni, kicsit hangosabban viselkedett. Direkt nem akartam kivenni a babakocsiból hogy ne rohangáljon az emberek között.

Erre hirtelen odalép hozzánk a "kedves" biztonsági őr és felszólít hogy csitítsam el a gyereket, mert itt emberek dolgoznak, vagy ha nem marad csendben menjünk ki.

Erre mondtam neki, hogy egy ekkora gyerektől ne várja már el, hogy ennyi várakozás után még szó nélkül ül, egy helyben.

Erre ő azt mondta nekem, hogy egy intelligens és okos gyerek ezt megérti.

Erre mondom neki, hogy ő még kicsi, nem érti meg. Erre elkezdett kiabálni velem a bank közepén, hogy menjünk ki innen. Én meg persze már mérgesen mondtam neki, hogy szégyellje magát, hogy így viselkedik. Többi várakozó is teljes döbbenettel hallgatta mit művel. Majd erre el akartam kérni a panaszkönyvet, de senki a füle botját nem mozdította. Majd már elsírtam magam a kínos helyzet miatt. Az őr kitárta nekem az ajtót és kimentünk."

babakocsi

A kép illusztráció. Forrás: Pixabay

Az őr viselkedésén többen is felháborodtak, az egyik asszony hangosan az anyuka védelmére kelt, egy döbbent várakozó végre hívta a vezetőt.

"A vezető kijött utánam az utcára, és nagy nehezen, de visszamentem. Elintéztem amiért mentünk. Persze az őr egy elnézést sem ejtett ki a száján. (...)

Mindezt végighallgatta a bank összes éppen dolgozó alkalmazottja és senki nem szólt közbe."

"
Ilyen megaláztatást kell átélni egy anyának, csak azért mert a gyereke kicsit hangosabb?

A nő panaszt tett az őr viselkedése miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Három hét után holtan találták meg a szombathelyi férfit, aki egy rendőri intézkedés közben tűnt el
Az intézkedés után teljesen összeomlott, és egy elhagyatott gyárterületre menekült. A holttestére egy vállalkozó bukkant rá hetekkel később.


Holtan találták meg azt a szombathelyi férfit vasárnap, aki három héttel ezelőtt, egy rendőri intézkedés után tűnt el. A holttestére egy lezárt gyárterületen, egy ott parkoló busz mögött bukkant rá a jármű tulajdonosa. A férfi öngyilkos lett.

A férfi október 20-án okozott egy kisebb közlekedési balesetet a városban. A rendőrség a helyszínen bevonta a jogosítványát,

ami után a férfi labilis érzelmi állapotba kerülhetett, és az intézkedés közben egyszerűen elsétált a helyszínről.

A VAOL.hu információi szerint egy kapun átmászva jutott be a lezárt gyárterületre, ahol később megtalálták.

A helyszín az utcáról nem látszik, ezért a keresőcsapatok hetekig nem találtak rá, hiába kutattak utána civilek és hivatásos egységek is. A takarásban lévő holttestet végül a busz tulajdonosa fedezte fel, amikor a járművét ellenőrizte, és azonnal értesítette a hatóságokat.

(via Index)

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy fácán miatt halt meg egy 29 éves nő - kiugrott a kocsijuk elé, a sofőr pedig félrerántotta a kormányt
A mentők a helyszínen még sikeresen újraélesztették a nőt, de a kórházban belehalt sérüléseibe. A sofőr, aki a fácán miatt kapta el a kormányt, medencecsonttörést szenvedett.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Halálos balesetet okozott egy fácán vasárnap reggel Debrecen-Bánknál: egy sofőr az útra kiugró madár miatt félreránthatta a kormányt, utasa, egy 29 éves létavértesi nő belehalt sérüléseibe – számolt be róla az RTL Híradó. A piros színű kisautó egy kanyarban pördült meg, átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő, utánfutót vontató fehér járművel.

A brutális ütközés erejét jól mutatja, hogy a piros kocsi jobb oldala mélyen behorpadt, a fehérnek pedig az eleje tört darabokra. A vétlen sofőr testvére a helyszínen beszélt a történtekről. Elmondása szerint a fivére zöldségszállításból tartott hazafelé, amikor a másik autó elé pördült.

„Igen, a testvérem vezette. A fácán kiugrott a szembejövő autó elé; nem tudom, hogy fékeztek-e, vagy elrántották a kormányt”

– mondta Újvárosi Gábor.

A megrázó helyzetben döbbenetes fordulat derült ki: a két autóban utazók ismerték egymást. „Létavértesiek ők is, elvileg. Most tudtam meg, hogy a másik utcában laknak” – tette hozzá a férfi.

A piros autóból a sofőrt és utasát még a tűzoltók kiérkezése előtt az arra járók emelték ki a roncsból. „Az ott lévők két embert kimentettek az egyik járműből, így a tűzoltóknak a járművek átvizsgálása, illetve áramtalanítása volt a feladata” – közölte Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelem szóvivője.

A mentők a helyszínen sokáig küzdöttek a 29 éves nő életéért, akit sikeresen újraélesztettek. „Viszonylag rövid idő alatt visszatért a spontán szívműködése a hölgynek, akit válságos állapotban, azonnal baleseti centrumba szállítottunk” – nyilatkozta Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat regionális szóvivője. A fiatal nő azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után elhunyt.

A piros autót vezető férfit szintén kórházba vitték, medencecsonttörést szenvedett, műtét vár rá. A fehér jármű sofőrje könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit. A helyszínelés idejére a Debrecenből Bánkra vezető Diószegi úti szakaszt teljesen lezárták, a 30-as autóbuszok terelőútvonalon közlekedtek.

Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Hatalmas korrupciós botrány készül Ukrajnában: lecsaptak Zelenszkij üzlettársára, az elnök is szerepelhet hangfelvételeken
Timur Mindics órákkal a rajtaütés előtt Ausztriába szökött a hatóságok elől. A nyomozók közben az igazságügyi miniszter irodájában is megjelentek.


Az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) és a Speciális Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) hétfőn nagyszabású akciót indított egy, az energetikai szektorban tevékenykedő üzletember ellen. A hatóságok közleménye szerint olyan magas szintű bűnszervezet tevékenységét dokumentálták, amely átfogó korrupciós hálózatot működtetett állami energetikai vállalatok, köztük az Enerhoatom feletti ellenőrzésre.

„A NABU és a SZAP nagy léptékű akciót hajt végre a korrupció feltárása érdekében az energetika területén. 15 hónap munka, 1000 órányi hangfelvétel” – áll a közleményben.

A nyomozók házkutatásokat tartottak Timur Mindics üzletemberhez köthető ingatlanokban, valamint Herman Haluscsenko igazságügy-miniszter irodáiban is - aki 2021 és 2025 között energetikai miniszter volt.

A 444.hu azt írja, a történet kulcsfigurája Mindics lehet, aki a Kvartal '95 szórakoztatóipari vállalkozás társtulajdonosa, Volodimir Zelenszkij régi üzlettársa. Az ukrán elnök kritikusai az államfő pénztárosaként is emlegeti az üzletembert, aki a hírek szerint néhány órával a NABU és a SZAP akciója előtt Ausztriába utazott, és jelenleg is ott tartózkodik.

Mindicset már hónapok óta egy lapon emlegetik különböző ügyletekkel. Az energetikai szektor mellett előkerült a neve odesszai kikötő körüli machinációk, gyémántüzlet, sőt, oroszországi érdekeltségek kapcsán. Felmerült az is, hogy Ihor Kolomojszkij dnyiprói oligarcha az ő közreműködésével kontrollálta a Kvartal '95 stúdiót, amely országos ismertséget hozott a kezdetben színész-komikusként dolgozó Zelenszkijnek.

A hatóságok vizsgálják Mindics és a Fire Point dróngyár kapcsolatát is.

Ez, a háború kirobbanása után alapított cég kapja az ukrán fegyveres erők drónmegrendeléseinek javát, de kifogások merültek fel a teljesítések minőségével kapcsolatban. A Fire Point fejlesztette állítólag a nagy hatótávolságú Flamingó rakétát is, de a fegyver létezésére eddig nem mutattak be bizonyítékot.

A Mindics elleni, több mint egy éve zajló nyomozás szerepet játszhatott abban, hogy a kormány júliusban megpróbálta felszámolni a korrupcióellenes intézmények függetlenségét. A NABU és a SZAP hatáskörét csorbító jogszabályt gyorsított eljárásban fogadták el, de az ukrajnai és európai tiltakozáshullám hatására az elnök stábja végül visszakozott.

A sajtó már akkor arról írt, hogy a lépés oka az lehetett, hogy a nyomozások már az elnök közvetlen környezetét fenyegették.

Egyes sajtóhírek szerint a nyomozók birtokában olyan Mindiccsel összefüggésben készült felvételek is vannak, amelyeken Volodimir Zelenszkij hangja hallható. Az elnök és hivatala egyelőre nem kommentálta a fejleményeket, de elég valószínű, hogy Ukrajnában példátlan politikai krízis alakulhat ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Miért egy ilyen Horváth László típusú dilettánsra bízzák ennek a problémának a kezelését?” - kiakadt a bulizók megbilincselésével végződő drograzzián az Addiktológiai Társaság elnöke
Több mint kétszáz fiatalt igazoltattak, de csak 16-nál találtak drogot. Egy ártatlan lányt is bilincsben vittek el, akinek teljesen negatív lett a tesztje.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Rendőrök lepték el a belvárosi Dojo klubot, ahol péntek este nagyszabású drograzziát tartottak. Több mint kétszáz bulizót igazoltattak, közülük 49 embert vittek el vizeletmintát adni, végül 16 ember tesztje lett pozitív – számolt be róla az RTL Híradó. Az eljárás módszere és a rendőri fellépés brutalitása miatt azonban több szakértő és jogvédő is kiakadt.

Az egyik igazoltatott elmondta, hogy a rendőrök a pulzusát és a pupilláját vizsgálták meg, ez alapján döntöttek arról, kit visznek be. Lancsák Alexát is előállították, pedig később negatív lett a drogtesztje. „Elkezdett a szemembe világítani, azt is megnézték, majd megkérdezték egymástól: „Mi legyen vele?” Erre azt mondták: „Vizelet!” Ezt továbbadták a mellettünk álló rendőröknek is: „Vizelet!” Ennyit hallottam, hogy odaszólnak nekik” – idézte fel a lány.

Alexát bilincsben, egy rabszállítóval vitték el a vizsgálatra.

„A rendőr, aki éppen kísért, azt mondta, ne haragudjak, de bilincset kell rám tennie. Ránéztem: „Ezt most komolyan mondja? Tényleg bilincset kell rám tenni, és rabszállítóval elvinni vizeletvizsgálatra, csak mert magas volt a pulzusom?”

– mesélte.

A Helsinki Bizottság jogásza szerint az eljárás több ponton is jogsértő lehetett. Győző Gábor a Partizánnak arról beszélt, a bilincs használata indokolatlan volt. „Nem nagyon látok olyan indokot, ami alapján bármelyik felsorolt bilincselési ok az adott esetben megvalósulhatott volna, hiszen senki sem szegült ellen a rendőri intézkedésnek, mindenki alávetette magát” – mondta. A jogász hozzátette, hogy a rendőrök a videózást sem tilthatták volna meg a vendégeknek.

Súlyos kritikát fogalmazott meg a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke is, aki szerint a rendőrség módszere teljesen megbízhatatlan. „Ha valaki ópiátot használt, valószínűleg nyugodtan ücsörgött, lazának tűnt, így talán be sem vitték – miközben épp ópiátot használt. Aki viszont rástresszelt, hogy „Úristen, itt vannak a rendőrök, ebből baj lesz”, aki mondjuk kamaszként nehezen jutott el a buliba, és tudta, hogy ebből nagy baj lehet, annak simán felmehetett a pulzusa” – magyarázta Szemelyácz János.

A szakember szerint a kormány rossz emberre bízta a drogprobléma kezelését.

„Miért egy Horváth László típusú dilettánsra bízzák ennek a problémának a kezelését? Vannak szakemberek, akik értenek ehhez; aki csak vagdalkozik és elefántként megy be a porcelánboltba, annak nincs helye ebben a rendszerben”

– tette fel a kérdést az elnök.

Horváth Lászlót Orbán Viktor nevezte ki februárban drogügyi kormánybiztosnak, miután évértékelőjében harcot hirdetett a kábítószerek ellen. A miniszterelnök akkor zéró toleranciáról és a kábítószer-kereskedőkkel szembeni hajtóvadászatról beszélt. Az üggyel kapcsolatban a BRFK napok óta nem válaszol a kérdésekre, későbbre ígértek tájékoztatást.

Az RTL riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk