HÍREK

Bezárnak a szállodák, a múzeum, az edzőterem és a galéria is, nem tudják kigazdálkodni a rezsiköltségeket Nagyatádon

A fűtési szezonban a megemelkedett rezsiárak miatt a négy szállodából mindössze egy helyen tudják csak fogadni a vendégeket a Somogy megyei kisvárosban.

Link másolása

A nagyatádi Park Hotel és Étterem vezetője arról számolt be a Népszavának, hogy a megemelkedett rezsiszámlák miatt 11 embert kell elbocsátaniuk, október 31-től pedig végleg be is zárnak.

"Tíz év munkáját tette semmivé a brutális rezsinövekedés. Már a Covid-járvány is komoly nehézséget okozott, de utána úgy tűnt, ha nehezen is, valahogy talpon tudunk maradni, ám az energiaárak ekkora növekedését képtelenség kigazdálkodni"

- nyilatkozta Maróti Andrea, aki hozzátette, hogy az eddigi gázszámlájuk a fűtési szezonban 5-600 ezer forint volt, most viszont 3,5-4 millió forint lenne.

Ezt csak akkor tudnák kigazdálkodni, ha az eddigi 11 500 forintos szobaárakat 30-35 ezer forintra emelnék meg, ami Nagyatádon irreálisan magas.

Az ingatlant az önkormányzattól bérelték, ám a rezsicsökkentés eltörlését követően kérték a szerződés felbontását, amit a városvezetés el is fogadott. Még bánatpénzt sem kértek a rendkívüli helyzet miatt.

Novembertől ráadásul bezár a 60 szobás Hotel Solar is, így várhatóan csak egy szálló marad nyitva a kisvárosban, ami azért probléma, mert a Nagyatádi Termál- és Gyógyfürdő egyik fő bevételi forrása a turizmus volt.

Nagyné Huszár Andrea, a Hotel Solar szállodaigazgatója szerint az áramra vonatkozóan még él a régi szerződésük, a gáz viszont az eddigi, havi 1,8-2 millió forintról 5,5-6 millióra emelkedik, ezért kényszerülnek bezárni a fűtési szezonra. Addig a személyzettől s meg kell válniuk, csak a kávézó és az iroda üzemel tovább.

Ormai István, Nagyatád független polgármestere úgy nyilatkozott a lapnak, hogy a fűtési szezonra bezárják Nagyatádon a múzeumot, a művészeti galériát, a klubházat, az edzőtermet és az ifjúsági klubot is. A könyvtár pedig csak heti egy nap lesz nyitva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor manipuláltnak nevezte az orosz választásokat szűk körben
A magyar miniszterelnök szerint Putyin aligha adja fel a harcot a közelgő orosz elnökválasztás miatt.

Link másolása

Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor zártkörű háttérbeszélgetéséről, ahol Magyarország EU-tagságával kapcsolatban is elmondta véleményét. Roland Tichy írt meg újabb részleteket a MCC-konferencián 15 újságíró előtt elhangzottakról, szúrta ki a hvg.hu.

A „liberális-konzervatív” magazin szerzője szerint

a magyar miniszterelnök úgy véli, Putyin aligha adja fel a harcot Ukrajnában, mivel Oroszországban elnökválasztás lesz, és „a háború vesztesei nem nyernek választásokat, még a manipuláltakat sem”. Orbán szerint az oroszok kegyetlenek, erre példaként hozta fel Nagy Imrét, akit „1956-ban az oroszok felakasztottak”.

A kormányfő úgy véli, Oroszországnak fel kellett adnia eredeti háborús céljait, és most arra törekszik, hogy egy ütközőzónát hozzon létre, nagyjából a vitatott donbászi vonal mentén. A miniszterelnök szerint az „azonnali tűzszünet” lehet a megoldás, de a területek elosztásába feltehetően nem egyeznének bele az ukránok.

„Nem Európa számít egy orosz támadás esetén, hanem csak az USA biztonsága! Minket nem kérdeznek!” – mondta a beszámoló szerint Orbán, majd hozzátette, hogy „Európa teljes megsemmisülésének valódi veszélye azon a tényen alapul, hogy Európa elsősorban az USA geopolitikai érdeke”.

A cikkben Tichy is kitér Magyarország és az EU viszonyára. Az újságíró szerint „Orbán elutasítja a vágyott egységes uniós államot, és ragaszkodik a szuverén államok uniójának koncepciójához”. Tichy szerint Orbán elutasítja „az EU iránti vak lelkesedést”, de ugyanígy elutasítja „az EU-ból való kilépést is”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Több száz Wagner-zsoldos került kórházba Luhanszk megyében – állítja az ukrán vezérkar
Ott azonban az orvosok állítólag nem akarják ellátni őket.

Link másolása

Az orosz Wagner zsoldoscsoport mintegy háromszáz tagját szállították a Luhanszk megyei Juvilejne kórházába, az orvosok azonban nem hajlandók ellátni őket – hozta nyilvánosságra vasárnap az ukrán vezérkar.

A jelentés szerint az orvosok azért nem akarják kezelni őket, mert legtöbbjük olyan betegségek hordozója, mint az AIDS, a szifilisz, a tuberkulózis, valamint a tüdőgyulladás.

Szerhij Hajdaj, Luhanszk megye kormányzója közben egy tévéműsorban elmondta, a régiójában sok az orosz katona, akik képzetlenek, de létszámuknak köszönhetően képesek az előrenyomulásra. „Bármi lehetséges, mert ez egy hatalmas ellenség elleni háború. Oroszország 140 milliós lakosságával hatalmas tartalékkal rendelkezik. Igen, ezek nem hivatásos katonák, de még mindig sok van belőlük. Még ha nincs is jól átható taktikájuk, a létszámuknak köszönhetően fokozatosan haladnak előre” – fogalmazott a kormányzó. Egyúttal megjegyezte, hogy a térségben nehéz a helyzet, de az ukrán erők jól tartják az ellenőrzésük alatt álló területeket.

A dél-ukrajnai Herszon megyei kormányzói hivatal arról adott hírt, hogy vasárnapra virradóra az orosz erők Grad rakéta-sorozatvetőkkel lőtték a megyeszékhelyt, Herszon városát. Eltaláltak egy tömegközlekedési vállalatot, amelynek az épülete megsemmisült és tíz városi járműben keletkeztek károk. További négy lakóház rongálódott meg, de személyi sérülés nem történt.

Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az elmúlt napban mintegy 650 orosz katona halt meg, akikkel együtt az orosz hadsereg Ukrajnában elszenvedett embervesztesége hozzávetőleg 126 160-ra emelkedett. Az ukrán erők egyebek mellett nyolc orosz harckocsit és hét tüzérségi fegyvert semmisítettek meg az elmúlt napon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Síelőkkel és snowboardosokkal telt meg a mátraszentistváni sípark – fotók
A síközpont végre kinyithatott, miután sok hó esett a Mátrában, a téli sportok szerelmesei pedig ki is használták az alkalmat.

Link másolása

A várva várt télies időjárásnak köszönhetően a héten kinyitott a mátraszentistváni sípark, az ország egyik legnépszerűbb síközpontja.

A napokban már többen is kipróbálták már a frissen behavazott pályákat, hétvégére pedig meg is telt a sípark síelőkkel és snowboardosokkal.

A legfrissebb tájékoztatás szerint öt (négy kék és egy piros) pályán lehet csúszni, de várhatóan jövő héten újabb pályát nyitnak meg. Hétvégén pedig már esti síelésre is lesz lehetőség.

Az MTI fotósa képeken örökítette meg a vasárnap havat szelőket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Szeszélyes időnk lesz jövő héten: a szerdai 10 fok után lehűlés jön záporokkal
Egész héten erősen fog fújni a szél, de esőre, hóra is számíthatunk.

Link másolása

A hét elején még emelkedik a nappali hőmérséklet, szerdán akár 10 Celsius-fok is lehet, majd csütörtöktől lehűlés jön, vasárnap már csak mínusz 1 és plusz 5 fok közötti hőmérséklet várható a legmelegebb órákban. Egész héten erős, élénk lesz a szél, néhol viharossá fokozódik. Több alkalommal vegyes halmazállapotú csapadékra kell számítani, amely a hét végéhez közeledve egyre inkább hó lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn a legtöbb helyen néhány órára kisüt a nap, azonban délelőtt északnyugat felől növekszik a fátyolfelhőzet, később meg is vastagszik a felhőtakaró, amely este, késő este újra csökkenni kezd.

Hétfőn a nap második felében elszórtan fordulhat elő gyenge vegyes csapadék, nyugaton és délen az esőnek, míg északkelet felé haladva a havas esőnek, hónak van nagyobb esélye.

A délnyugati szél délutántól egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira fordul és megerősödik, helyenként viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között valószínű.

Kedden felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel, elszórtan előfordulhat zápor, hózápor. Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megerősödik, főként az északnyugati szélcsatornában viharossá fokozódik. Hajnalban általában mínusz 4 és plusz 2 fok között alakul a hőmérséklet, de a szeles tájakon pár fokkal enyhébb lesz a hajnal. Kora délután 3-9 fokot mérhetnek.

Szerdán általában közepesen felhős időre lehet számítani,

szórványosan előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék, zömében záporok, de északkeleten hózáporok is kialakulhatnak.

Az északnyugati, nyugati szél főként az északkeleti részeken erős lesz, egy-egy viharos lökés sem kizárt. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 4 fok között várható, a szeles helyek lesznek fagymentesek. A maximum 5 és 10 fok között alakul.

Csütörtökön közepesen vagy erősen felhős idő várható. Szórványosan előfordulhat vegyes csapadék, főleg északkeleten havas eső, hózápor, másutt eső, zápor. Az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.

A minimum-hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 4 fok között alakul, a szeles helyek lesznek fagymentesek. A csúcsérték 3 és 9 fok között valószínű.

Pénteken felhőátvonulások várhatók, általában többórás napsütéssel. Elszórtan kialakulhat hózápor. Helyenként erős lökések kísérhetik az északnyugati, északi szelet. Hajnalban általában mínusz 6 és plusz 1, kora délután 0 és plusz 6 fok közötti hőmérsékletet mérhetnek.

Szombaton felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel. Elszórtan kialakulhat zápor, hózápor. Az élénk északnyugati, északi szelet helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 5 és plusz 1, kora délután 0 és plusz 6 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap a gyakran változó felhőzetből helyenként fordulhat csak elő hózápor. Az északi, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban mínusz 7 és plusz 1, kora délután mínusz 1 és plusz 5 fok között alakul.

Link másolása
KÖVESS MINKET: